A spanyol Rodrit választotta 2024 legjobb férfi labdarúgójának a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS), amely 1988 óta ítéli oda a díjat.
Alig két óra leforgása alatt elkapkodták az összes belépőt a HELL Boxing Kings jövő vasárnapi, december 22-i döntőjére! Így már most, 10 nappal a finálé előtt biztos, hogy telt ház várja a bunyósokat a DVTK Arénában, pedig a résztvevők felének kiléte még mindig kérdéses, hiszen a második elődöntős napot most vasárnap rendezik.
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, éllovas Liverpool a Fulhamet fogadja az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi 16. fordulójában, míg a hétfő esti zárómérkőzésen Kerkez Milos együttese, a Bournemouth a West Ham Unitedet látja vendégül.
A magyar női kézilabda-válogatott 30-22-re kikapott a címvédő és olimpiai bajnok norvég csapattól a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság bécsi elődöntőjében, pénteken.
A magyar női kézilabda-válogatott 30–22-es vereséget szenvedett Norvégia ellen az Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat vasárnap délután. A mérkőzés után a játékosok közül Klujber Katrin, Janurik Kinga, Tóth Nikolett, Simon Petra, Füzi-Tóvizi Petra, Petrus Mirtill, valamint a norvég Emilie Hovden értékelt.
A párizsi olimpiai aranyérem után a párbajtőrvívó Koch Máté az új szezonban is sikeresen szerepel: a magyar csapat kulcsembere Bernben egyéniben is nyert amellett, hogy a válogatott négyes sikersorozatát tovább írta Svájcban és a kanadai Vancouverben is.
A listavezető Hydro Fehérvár AV19 7-3-ra kikapott Klagenfurtban az osztrák jégkorongliga pénteki játéknapján, ezzel megszakadt a négy győzelemből álló sorozata.
Végleg hátat fordított Lewis Hamilton a Mercedes csapatának pénteken. A két gyárukban tartott búcsúünnepség végén a bajnok hóesésben, tűzijáték kíséretében, a könnyeivel küszködve távozott.
A szövetségi kapitány szerint a társházigazda magyar női válogatott ritkán játszik olyan tempóban kézilabdázó riválissal, mint a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság döntőjébe jutott norvég csapat.
A jobbátlövő szerint a magyar válogatottnak a norvégoktól elszenvedett elődöntős vereség ellenére pozitívnak kell maradnia, hiszen változatlanul van esélye érmet szerezni a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.
Ruandában vette át Max Verstappen és a McLaren a 2024-es F1-es világbajnoki trófeát. Az eseményen két magyart is díjaztak, de Sergio Péreznek is jutott elismerés.
Három álma is megvalósult idén, de a legfőbb álmát 2025-ben szeretné valóra váltani Charles Leclerc. A vereségük miatt keserűséget, a fejlődésük miatt büszkeséget érez a Ferrari versenyzője.
Élete legnagyobb küzdelmére készül 60 esztendősen a magyar vasember, többszörös Ironman-verseny rekorder. Szőnyi Ferenc jövőre 12700 kilométert szeretne lekerékpározni, Kanada keleti és nyugati partja között, át a Sziklás hegységen. Csak összehasonlításul: a világ leghíresebb országúti bringaviadala, a Tour de France teljes hossza 3300 km körül van
Az idei pontszámításnak a nyolcszoros világbajnok Sébastein Ogier volt a leghangosabb kritikusa, de a jövő évi rendszer elnyerte a tetszését. Amint arról beszámoltunk, a következő szezontól jelentősen megváltozik a WRC pontrendszere, az elfogadott határozat teljesen megegyezett azzal a tervezettel, ami még október végén szivárgott ki. A mindössze e
A hétvégén 2024 utolsó utolsó mérkőzéseit rendezik az OTP Bank Ligában, a 17. forduló után másfél hónapos pihenőre vonul az NB I. Amellett, hogy kiderül, ki lesz az őszi bajnok, arra is választ kapunk, melyik csapatok telelnek a dobogón, valamint a kiesőzónában. A négy szombati mérkőzést az M4 Sporton, a két vasárnapi találkozót az M4 Sport+-on köz
Kapás Boglárka 16. helyen végzett 400 méter vegyesen a budapesti rövidpályás világbajnokságon, a szám szombat délelőtti programjával – ez volt a 31 esztendős magyar ikon utolsó versenyzése profiként.
A 31 éves magyar versenyző a rövidpályás világbajnokságon utoljára 400 méter vegyesen, az előfutamban ugrott medencébe és 4:37.46 perces idővel összesítésben a 16. helyen zárt.
A Mecsek Rally még visszatérhet a Historic Európa-bajnokság versenynaptárába, addig is újradefiniálják a versenyt. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség megértéssel vette tudomásul, hogy a Historic Rally Európa-bajnokság 2025-ös versenynaptárába nem került be a Mecsek Rally. A versenynaptár kialakítása során az MNASZ folyamatosan tartotta a kapcsola
Pályafutása utolsó versenye, a női 400 méter vegyes előfutamának leúszása után Kapás Boglárka az M4 Sportnak elárulta, a futam előtt hányingere volt a benne kavargó érzelmek miatt, s örül, hogy egyáltalán le tudta úszni a számot.
A Kajmán-szigeteki Jordan Crooks világcsúcsot úszott a szombat délelőtti előfutamban férfi 50 méter gyorson a Duna Arénában zajló rövidpályás világbajnokságon.
Egy német lap szerint a háttérbe szorult Schäfer Andrásnak télen tanácsos lesz elgondolkodni a klubváltáson, de ügynöke szerint nem az a megfutamodós típus
Egyéniben csak Szabó Szebasztiánnak sikerült a továbbjutás a magyarok közül a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokság szombati előfutamaiból.
Az első öt helyezett sorrendje nem változott volna, ha már az új pontrendszer lett volna életben a WRC idei szezonjában. Mindössze egy évet élt meg a WRC akutális pontrendszere, amely rengeteg kritikát kapott. A szezon Thierry Neuville győzelmével zárult, aki egyrészt remekül alkalmazkodott a körülményekhez, másrészt ne degradáljuk a világbajnoki c
A szombaton a pályafutását hivatalosan is lezáró Kapás Boglárka edzője, Virth Balázs az M4 Sportnak elmondta: a 31 éves úszó nem csak versenyzőként, de emberileg is példát tudott mutatni.
A litvánok szerint az oroszok annak ellenére használhatták a nemzeti szimbólumaikat, hogy hivatalosan ezt nem tehették volna meg. A szervezők elismerték, hogy hibáztak.