A Monza Rally Show első napját Andrea Crugnola zárta az első helyen, két gyorsasági után közel tíz másodperc az előnye. Andrea Crugnola vezet a Monza Rally Show első napja után, amiben semmi meglepő nincsen, hiszen az olasz pilóta a verseny helyszínétől alig több mint egyórányi távolságra, Varesében született, szóval ha valaki ismeri a pályákat, ak
Néhány nappal az után, hogy Aliser Uszmanovot ismét elnökének választotta a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE), az orosz-üzbég kettős állampolgárságú milliárdos üzletember jelezte, hogy háttérbe lép és felfüggeszti elnöki tevékenységét.
Indokolta a Ferrari, miért volt szükség büntetést érő cserére Charles Leclerc-nél az évzárón. Az esélyeik egyre halványodnak, de ígérik, a végsőkig küzdeni fognak a McLaren ellen.
A kellemetlen utóhatású versenyzői vacsora után alig aludt, büntetést kapott, a csapata reménytelenközeli helyzetbe került a bajnokságban, de Charles Leclerc-t semmi sem törheti meg.
Lőtt egy mesterhármast, majd ütközött a ferencvárosi védővel, Szalai Gáborral, emiatt járomcsonttörést szenvedett Bárány Donát, a Debrecen futballistája.
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte a lengyel csapatot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte a lengyel csapatot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint kulcskérdés volt, hogy a lengyel csapat ne játszhassa azt, amit akar, ennek volt köszönhető a magyar válogatott 31-21-es győzelme péntek este a női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőcsoportjában.
Tízzel verte meg a lengyeleket Magyarország, már az első félidőben meggyőző különbség alakult ki a két csapat között. Soha ilyen jól még nem kezdett a válogatott a múltban.
Kácsor Gréta, a magyar női kézilabda-válogatott játékosa a mieink Himnuszát követően rosszul lett – a 24 éves balátlövő letántorgott a pályáról és ápolást kért, az M4 Sport helyszíni tudósítója szerint azóta szerencsére már jobban van.
A Balogh Botonddal felálló Parma 3-1-es vereséget szenvedett a címvédő Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A magyar női kézilabda-válogatott 31–21-re legyőzte Lengyelországot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Golovin Vlagyimir együttese az újabb sikerrel egyetlen lépésre került a bécsi elődöntőtől: amennyiben vasárnap pontot szerez Románia ellen, biztosan továbbjut.
Böde-Bíró Blanka szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak nem is lehet más a célja a vasárnapi, románok elleni kulcsfontosságú Európa-bajnoki mérkőzésen, mint a győzelem.
Egy körrel a középdöntős csoport vége előtt, már vasárnap biztosíthatja elődöntőbe jutását az osztrák-magyar-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon a női kézilabda-válogatott, amely Románia ellen vívhatja ki a biztos éremmeccset.
A Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin 2-0-ra vezetett, de végül 3-2-re kikapott kikapott Stuttgartban a német labdarúgó Bundesliga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Az építőiparban dolgozott a Manchester Unitednak a BL-ben gólt lövő focista, Stefanov István. Stefanov harminc évvel ezelőtt a csúcson volt, ám december 5-én éjszaka álmában ragadta el a halál. Mintha mindez megváltás lett volna a számára, sok-sok szenvedés után. Az egykori kiváló labdarúgó a felesége elvesztésébe rokkant bele.
Elismerte Christian Horner, kissé célt tévesztettek Sergio Pérez korai szerződéshosszabbításával. A Red Bull főnöke továbbra is várja versenyzője döntését
Mélyről indultak, és most a bajnoki cím kapujában állnak. Lando Norris és Andrea Stella elmondta, miért is jelentene számukra olyan sokat, ha vasárnap révbe érnének Abu-Dzabiban.
Kétévesen kimentette a medencéből, harminc évvel később pedig munkát adott neki – Kevin Magnussen és a BMW főnöke között ezzel bezárul egy érdekes kör.
A Hyundai még nem áll készen a továbbfejlesztett i20 Rally1-es WRC-autó bevetésére a január végi Monte-Carlo Rallyn. Váratlan fejlemlényként a Hyundai elhalasztja a továbbfejlesztett i20 Rally1-es WRC-autójának bemutatkozását, és úgy döntött, hogy a szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn még a 2024-es specifikációjú autójával szerepel. A koreai gyártó azt