2024. március 14. csütörtök

márc. 14
0:12
"Pontatlan és féligazságokat tartalmazó megjegyzések" miatt kifogásolt egy Magyar Nemzet-cikket Cser-Palkovics András (444.hu)
Ha fel akarsz dühíteni egy fehérvárit, szóld le a jégkorongcsapatát!
márc. 14
0:12
Drámai meccsen esett ki az Inter a BL-ből, az Atlético a nyolc között (Telex)
A Dortmund is várhatja a pénteki sorsolást, olasz csapat már nincs versenyben, három spanyol még áll.
márc. 14
0:15
A német élvonalba igazol a győri tehetség (Infostart)
Krakovszki Zsolt, a HSA-NEKA válogatott kézilabdázója nyáron a német élvonalban szereplő HSG Wetzlar csapatába szerződik.
márc. 14
0:19
Szoboszlai Dominik kamerák elé állt, visszatéréséről is beszélt (Infostart)
A labdarúgó Szoboszlai Dominik túl van korábbi sérülésén, nincsenek fájdalmai, és azért dolgozik, hogy mielőbb csúcsformába kerüljön.
márc. 14
0:23
Rajtaütés az AC Milannál – súlyosak a vádak (Infostart)
A csapat két évvel korábbi adásvétele miatt nyomoznak az olasz hatóságok, mely szerintük nem felelt meg minden szabálynak.
márc. 14
0:27
Oblak hős lett, az Atlético kiejtette a tavalyi döntős Intert (Infostart)
Az Atlético Madrid 0-1-ről fordítva 2-1-re megverte az Internazionalét, 2-2-es összesítéssel, tizenegyespárbajban bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Ugyancsak továbbment a PSV-t 2-0-ra legyőző Borussia Dortmund is. A negyeddöntő további csapatai: Real Madrid, Barcelona, PSG, Bayern München, Arsenal és Manchester City.
márc. 14
6:24
Akár Rally2+ autóval is lehetséges majd WRC-futamot nyerni? (Racing)
2025-től a Rally1-es autók teljesítménye csökken, a Rally2+ autók pedig erősebbek lesznek a normál Rally2-es autóknál, ezáltal Jari-Matti Latvala szerint akár az is előfordulhat, hogy Rally2+ autóval nyer valaki WRC-futamot.
márc. 14
6:45
"Sajnos már nem kávézunk" – Barátját gyászolja a magyar vízilabdázó (Metropol)
Óriási veszteség érte a magyar sportot.
márc. 14
7:03
"Nagyon aranyos a kislányod" – Hosszú Katinka friss videója két dologról szól (Metropol)
Összeegyeztethető a karrier és az anyaság?
márc. 14
7:12
A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel! (Racing)
"Ez biztosan Zhou. Van benne Z betű! Ki másnak a nevében van még Z?" - tette fel a kérdést tanácstalanul Sergio Pérez.
márc. 14
8:18
"Ott a helye" - Hajdú B. István megmondta a tutit Rossi új emberéről (Ripost)
Régóta vártunk erre a döntésre.
márc. 14
8:30
Rovanpera elárulta miért töltötte fel naptárját, annak ellenére, hogy pihenni szeretett volna (Racing)
Kalle Rovanpera idén csak részmunkaidőben fog versenyezni a WRC-ben, ennek okaként a pihenést említette korábban, azonban mégis kitöltötte naptárját. A kétszeres rally világbajnok elárulta, hogy mi is ennek az oka.
márc. 14
9:15
Az Európa-liga nyolcaddöntő a mai sláger - sport a tévében (Infostart)
A Liverpool, az AC Milan, és a magyar érdekeltségű Freiburg is pályára lép.
márc. 14
9:15
Ők Marco Rossi márciusi keretének legnagyobb vesztesei (Metropol)
Kezd körvonalazódni Marco Rossi Eb-re tervezett kerete.
márc. 14
9:15
Dárdaiék egyedül maradnak: óriási lépésre szánta rá magát a legkisebb fiú (BorsOnline)
Dárdai Pál harmadik fia is kirepül a családi házból.
márc. 14
9:27
Mikler Roland: százszorosan motivált vagyok (Infostart)
Tunézia ellen kezdi meg az olimpiai selejtezőt a férfi kézilabda-válogatott. A csapatkapitány újra beleszagolna a párizsi levegőbe.
márc. 14
9:54
Verstappen a Red Bullt elhagyva olyan csapathoz mehet, amire eddig senki nem gondolt? (Racing)
Max Verstappen csapatváltása mostanra lehetetlenből reális forgatókönyvé vált, ám korántsem biztos, hogy a Mercedes lesz a befutó.
márc. 14
10:12
Bearman első forgalmi vizsgája rosszabbul ment, mint az első F1-es versenye (Racing)
A Ferrarinál váratlanul bemutatkozó Bearman első F1-es versenye jobban sikerült, mint a forgalmi vizsgája.
márc. 14
10:24
Meeke a Portugál Rally Bajnokság élén zárhat, de bajnoki címet nem szerezhet (Racing)
Kris Meeke győzelemmel kezdte a Portugál Rally Bajnokság idei szezonját, azonban, ha meg is nyerné az összes versenyt, akkor sem szerezhetne bajnoki címet.
márc. 14
11:12
Meglepő helyen köthet ki Verstappen – mégsem a Mercedeshez megy a holland? (Racing)
Egyre valósabb eshetőségnek tűnik, hogy Max Verstappen elhagyhatja a Red Bullt, ebben az esetben viszont a Mercedes mellett igen kecsegtetőnek tűnhet egy másik csapat.
márc. 14
11:45
Megtörte a csendet Szoboszlai edzője: őszintén beszélt a jövőjéről (BorsOnline)
A menedzser máris a folytatásról beszélt.
márc. 14
12:09
Bemutatták a magyar válogatott mezeit (Infostart)
Az adidas terméke már a két felkészülési meccsen ki lesz próbálva.
márc. 14
12:54
Szujó Zoltán: „Része a játéknak, hogy belógunk a gyorsaságik mellé, de szintet kell lépnünk” (Racing)
Április második hétvégéjén érkezik a Veszprémbe költözött Rally Hungary, amely iránt az érdeklődés megszokottan magas, a szervezők ráadásul minden korábbinál magasabb színvonalú kiszolgálással fogadják a nézőket – még ha ennek némi ára is van. Több szempontból is megújulás előtt áll a rali-Európa-bajnokság magyar futama, a Rally Hungary, hiszen idé
márc. 14
12:57
Megszólalt a győri klub a menesztett vezetőedző utódjáról (Infostart)
Nem kapkodnak a szerdán menesztett Ulrik Kirkely utódjának kiválasztásával a Győr női kézilabdacsapatánál, de a klubvezetés már megkezdte a tárgyalásokat a kiszemelt szakemberekkel – tudta meg az InfoRádió.
márc. 14
13:12
Az Alonsóval közös sikert elérő pilóta újra elindul Michael Jordan csapatában (Racing)
A spanyol klasszis korábbi csapattársa, Kamui Kobajasi második versenyére készül a NASCAR csúcskategóriájában.
márc. 14
13:45
Százmilliókért csábították el Dárdai Pál legkisebb fiát: ezért engedte el a mamája (Metropol)
Újabb részletek derültek ki Dárdai Bence álomszerződéséről.
márc. 14
13:57
Testi sértés után most drog miatt kell felelnie a válogatott focistának (Infostart)
Letartóztatták a kábítószer-csempészetért egy hónapja elítélt Quincy Promes 50-szeres holland válogatott labdarúgót.
márc. 14
14:12
Szombat délutántól késő éjjelig lehet száguldást nézni – hétvégi autósport program (Racing)
A Formula E küzdelmei Sao Paulóban folytatódnak, a hosszú távú versenyzés világa pedig a Sebringi 12 órás versenyre koncentrál.
márc. 14
14:24
Richard Millener kategóriagyőzelmet aratott a Malcolm Wilson Rallyn (Racing)
Richard Millener egy Ford Fiesta R2T autóval állt rajthoz az M-Sport ügyvezető igazgatójáról elnevezett Malcolm Wilson Rallyn, és sikerült az élen zárnia kategóriájában.
márc. 14
14:39
Aranyérmet szerzett Dávid Krisztina az indiai parasportlövő vk-n (Infostart)
Dávid Krisztina megnyerte a SH1 sérültségi kategória női légpisztoly számát az Újdelhiben rendezett parasportlövő világkupa-versenyen.
márc. 14
14:42
Lehullt a lepel: ebben a mezben léphet pályára az Európa-bajnokságon a magyar válogatott (Demokrata)
A nemzeti tizenegy továbbra is pirosban és fehérben lép majd pályára.
márc. 14
15:36
A Mercedes a mezőny legrosszabb csapatát is alulmúlta ebben a mutatóban (Racing)
A Mercedes egyelőre a megújult autójával is a sötétben tapogatózik. A csapat rangidős mérnöke rámutatott a problémáik nagyságára.
márc. 14
16:12
A Ferrarinál bedobták a felest (Racing)
Vasseur úgy véli, minden területen javult a Ferrari, és az körvonalazódik, hogy a felére csökkentették a hátrányukat a Red Bulltól.
márc. 14
16:51
Újabb részletek derültek ki a győri stadionban történt eldurvult rendbontásról (HírTV)
Az ETO FC Győr klubvezetésének értesülése szerint az ETO ultra csoport meghívására érkezett a mérkőzésre egy lengyel szurkolói társaság, akik, mint később kiderült, a rendbontás forrásai voltak a hétfői találkozó második félidejében kialakult incidensnél.
márc. 14
17:18
"Találhatnának jobb szórakozást is" – Puskás szobrával viccelődtek piás hülyegyerekek (Ripost)
Nem a Honvéd-legenda emléke elleni támadásról volt szó.
márc. 14
17:48
Újra rajthoz áll egy korábbi Forma–1-es pilóta a Nascar Cup Series egyik futamán (Racing)
A magát korábban a Forma–1-ben is kipróbáló Kamui Kobajasi a második versenyére készül a NASCAR csúcskategóriájában.
márc. 14
18:00
Keresztcsík nélküli fehér mezben játszanak a magyarok az idei Eb-n (Telex)
A németek vendégmeze rózsaszín és lila alapokon nyugszik.
márc. 14
18:24
Pernilla Solberg: Örülök, hogy a WRC Bizottság elnökeként a rallysportért dolgozhatok (Racing)
Pernilla Solberget, Petter Solberg feleségét és Oliver Solberg édesanyját választották február végén a WRC Bizottság elnökének, aki meglepődött, hogy rá esett a választás, de örömmel fog dolgozni a rallysportért.
márc. 14
19:09
Elit társaság tagja lett Willi Orbán (Infostart)
A magyar válogatott Willi Orbán is bekerült a WhoScored szaklapnál a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének álomcsapatába.
márc. 14
19:12
Az Alpine hónapok óta színlelte, hogy minden rendben van (Racing)
Az Alpine egyik versenyzője elárulta, hogy a csapat már a tavalyi év végén szembesültek azzal, hogy gondok lesznek.
márc. 14
19:24
Átment a piroson, mert úgy gondolta, úgysem jön senki – Pérez érthetetlen megmozdulása (Racing)
Sergio Pérez furcsa hibát vétett a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ennél pedig már csak a magyarázata volt furább.
márc. 14
20:06
Callum Ilott az IndyCar luxusfutamán is marad a McLarannél (USAracing)
Ahogyan arra számítani lehetett, az IndyCar soron következő versenyén sem tud még volán mögé ülni...
márc. 14
20:06
Callum Ilott az IndyCar luxusfutamán is marad a McLarannél (Racing)
Ahogyan arra számítani lehetett, az IndyCar soron következő versenyén sem tud még volán mögé ülni...
márc. 14
20:36
"Nem szégyelled magad?!" – Eldurrant a feje, kicsinálna egy büfést Kylian Mbappé (Ripost)
Kylian Mbappé mellre szívta a hasonlítgatást.
márc. 14
21:24
Könnyen meg lehetne oldani a Nascar egyik legégetőbb problémáját, a szervezet viszont hallani sem akar róla (USAracing)
Múlt hétvégén, a Phoenix Racewayen debütált a Nascar Cup legújabb rövidoválos csomagja. Számottevő változás azonban...
márc. 14
21:24
Könnyen meg lehetne oldani a Nascar egyik legégetőbb problémáját, a szervezet viszont hallani sem akar róla (Racing)
Múlt hétvégén, a Phoenix Racewayen debütált a Nascar Cup legújabb rövidoválos csomagja. Számottevő változás azonban...
márc. 14
21:27
Párizs a tét: az első győzelem megvan (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan, 33-24-es győzelemmel kezdte a tatabányai olimpiai selejtezőt Tunézia ellen.
márc. 14
22:06
5-0-val ütötték ki Sallaiékat az Európa-ligában (Telex)
A magyar támadónak lett volna esélye válaszolni a West Ham első góljára, de utána az angol csapat végig ki tudta használni a Freiburg hibáit.
márc. 14
22:45
Harc az olimpiáért! Beindult a kézilabda-válogatott (Metropol)
Ilyen kezdést várt mindenki a tatabányai selejtezőn.
márc. 14
22:48
Megtették az első lépést az olimpia felé a férfi kézisek, kiütötték Tunéziát (Telex)
Már a félidőre hét góllal vezettek Lékai Mátéék, a vége 33–24. Fontos győzelem volt, de a java csak most jön, szombaton a szintén két pontos Norvégia az ellenfél.

Keresés