A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal kikapott Nuno Borgestől a svédországi Bastadban vasárnap zárult, 579 ezer euró (229 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna döntőjében.
A Premier League-ben szereplő Liverpool edzőpályája mellett történt gyilkosság teljesen felkavarta a klub fiatalkorú bűnözés ellen harcoló játékosát, Trent Alexander-Arnoldot.
Önhibáján kívül került nehéz helyzetbe, ezért igazságosnak és jogosnak tartotta Oscar Piastri a hungaroringi győzelem sorsáról döntő McLaren-csapatutasítást.
Nem számol a B tervvel Rasovszky Kristóf, úgy tervez, hogy a Szajna vízében rendezik meg az olimpián a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyét. Az ötkarikás ezüstérmes és idén világbajnoki címet nyerő versenyző az InfoRádióban azt is elmondta, hogy még javában készülnek Veszprémben, Százhalombattán és a Balatonon.
Vizsgálat vár Max Verstappenre a Lewis Hamiltonnal történt ütközés miatt. Meggyőződése, hogy nem érdemel büntetést, és az ausztriai párhuzamot sem tartja helytállónak.
Az amerikai úszó szaklap, a Swimswam Magazine végigvette az úszó számokat olimpiai esélylatolgatásában, így az is kiderült, hogy Milák Kristófnak mennyi esélye van az aranyéremre.
Minden idők legeredményesebb úszója, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps a pénteki Pat McAfee Showban kijelentette, ha újra edzésbe állna, még 39 évesen is megnyerné a 200 vegyest az olimpián, de nincs kedve hozzá.
A Tokióban ezüstérmes kajakos, Varga Ádám 1000 méter egyesben most is reális célnak tartja az éremszerzést, a Kopasz Bálinttal alkotott párosukat pedig ajándéknak fogja fel.
Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, melyen a férfiaknál holtverseny született, míg a nőknél Juhász Janka győzött.
Oscar Piastri, a vasárnapi 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj győztese bízott abban, hogy csapattársa, Lando Norris a megbeszélteknek megfelelően hagyja magát megelőzni a hungaroringi futam hajrájában.
Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a Sv Seligenporten fennállásának 75. évfordulója alkalmából tartott eseményen nemcsak a labdarúgásról, hanem Donald Trumpról és Orbán Viktorról is elmondta a véleményét - szúrta ki a Hvg.
Az első helyen kiemelt orosz Diana Snajder nyerte meg a 232 ezer euró összdíjazású, budapesti salakpályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte a fehérorosz Aljakszandra Szasznovicsot.
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj győztese Oscar Piastri bízott abban, hogy csapattársa, Lando Norris a megbeszélteknek megfelelően hagyja magát megelőzni a hungaroringi futam hajrájában.
Kivizsgálta Max Verstappen és Lewis Hamilton Magyar Nagydíj hajrájában történt balesetét az FIA, és végül futni hagyta az előzéssel próbálkozó Red Bull-ost. Így indokoltak!
A labdarúgó Nb I-ben szereplő Ferencváros éléről a mögöttünk hagyott idény vége előtt távozó Dejan Sztankovics elveszítette első mérkőzését az orosz élvonalban.
A legjobb eredményt 1 óra 1 perc 54 másodperccel Barabás Imre és Hartmann Maté érték el. A nevezőknek külön kihívást jelentett a délelőtt megerősödő szél.
Végigdühöngte a Magyar Nagydíjat Max Verstappen. Elégedetlen volt a stratégiájukkal és a versenymérnökének is keményen beszólogatott, indulatosságát viszont jogosnak tartja.
A májusban Giro d'Italiát nyert Tadej Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a vasárnap zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros körversenyen.
Pályafutása első futamgyőzelmét szerezte a Hungaroringen Oscar Piastri, aki a Sky Sportsnak elmondta, nagyon boldog, és hálás csapattársának, Lando Norrisnak.
Több mint 11 ezren vettek részt a szombatról vasárnapra halasztott 42. Lidl Balaton-átúszáson, melyen a férfiaknál holtverseny született, míg a nőknél Juhász Janka győzött.
A májusban Giro d'Italiát nyert Tadej Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a vasárnap zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros körversenyen.
A májusban Giro d'Italiát nyert Tadej Pogacar 26 éve nem látott duplázást hajtott végre azzal, hogy győzött a vasárnap zárult 111. Tour de France-on, így egy éven belül diadalmaskodott a két háromhetes országúti kerékpáros körversenyen.
Nyugodtan kijelenthető, hogy mindössze egy héttel az Európa-bajnokság és a Copa América döntője után a labdarúgás világa az esztendő legcsendesebb hétvégéjét zárta. Ám így is jutott szombatra és vasárnap néhány érdekes átigazolás vagy "csak" átigazolási hír.
Az első helyen kiemelt orosz Diana Snajder nyerte meg a 232 ezer euró összdíjazású, budapesti salakpályás női tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte a fehérorosz Aljakszandra Szasznovicsot.
Az összes korosztályt és kategóriát figyelembe véve kilenc érmet, közte három aranyat szereztek a magyar jet-ski válogatott tagjai a hazai rendezésű Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamon, Győr-Győrzámolyban.
Lando Norris elárulta, bármennyit is kötekedett a mérnökével, mindvégig szándékában állt visszaadni Oscar Piastrinak az első helyet. A futam legvégéig kivárt volna ezzel, de aztán egy megjegyzés meggyőzte.
A maga zárkózott módján, de a fellegekben jár Oscar Piastri az egyik gyerekkori nagy álmának beteljesülése után. Az F1 felavatta az ötödik ausztrál futamgyőztesét.
A párizsi olimpikon Marozsán Fábián vasárnap mérkőzéslabdát hárítva, három játszmában győzött az 579 320 euró összdíjazású umagi salakpályás tenisztornán.