2024. július 30. kedd

júl. 30
17:12
Bábunak érezte magát, új istállóval nevezne az F1-be a korábbi csapatfőnök (Racing)
Riválist kap az Andretti? Nehéznek tűnik a tavaly az Alpine-tól távozott Otmar Szafnauer új projektje, hiszen Michael Andretti csapata is problémákba ütközik az F1-be való beszállással, ám alakulóban van egy új amerikai istálló, amely szintén erre készül.
júl. 30
17:30
Lefejezett emberek, vörösbor és vér: a történelem első olimpiai metál-fellépése után megszólalt a Gojira (SzMo)
Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.
júl. 30
17:48
Kimaradt az utolsó perces magyar hetes, így döntetlen lett a Magyarország-Angola női kézilabdameccs (444.hu)
Hullámzó meccs után 31-31 lett a végeredmény.
júl. 30
17:48
Nyögvenyelős döntetlen Angola ellen (Demokrata)
A magyar női kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott Angolával a párizsi olimpián.
júl. 30
17:54
Hiába vezettek öt góllal a női kézilabdások, végül a döntetlen is éppen csak meglett Angola ellen (SzMo)
A második félidőben szinte végig előnyben voltak az angolaiak. Csütörtökön jön a folytatás a spanyolok ellen.
júl. 30
18:00
Héthónapos terhesen vívott az olimpián egy egyiptomi kardvívó (SzMo)
Nada Hafez a teljesítményével a kitartásra és a nők erejére akart rávilágítani.
júl. 30
18:24
Kapás Boglárka a betegségéről: Úgy érzem, hogy holnap fogok tudni versenyezni (SzMo)
Az utolsó olimpiájára készülő úszó már Párizsban lett rosszul. Most úgy érzi, hogy jobban van, és szerdán képes lesz versenyezni.
júl. 30
18:30
„Hazai” versenyére készül Finnországban a Toyota japán pilótája (Racing)
Takamoto Katsuta otthon érzi magát Finnországban, és a második hazájaként tekint rá, nem csoda, hogy várja a hét végi Finn Rallyt.
júl. 30
18:48
Ungvári Attila: Különösen fájdalmas egy olimpián így kikapni (HírTV)
A 81 kilogrammos Ungvári Attila második mérkőzésén vereséget szenvedett, így helyezetlenül zárt a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
júl. 30
18:48
Szövetségi kapitány: Angolának megadtuk az esélyt, ők meg éltek vele (Demokrata)
"Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de álomszerűen kezdtünk" – mondta Golovin Vlagyimir.
júl. 30
18:50
A magyarok szerdai programja a párizsi olimpián (Demokrata)
Szerdán asztaliteniszben, cselgáncsban, evezésben, kézilabdában, sportlövészetben, tornában, triatlonban, úszásban és vívásban izgulhatunk a magyarokért.
júl. 30
18:54
Fájdalmas döntetlen Angola csapatával (HírTV)
A magyar női kézilabda-válogatott váratlanul nagy csata végén 31-31-es döntetlent játszott Angolával a párizsi olimpia keddi versenynapján, a csoportkör harmadik fordulójában.
júl. 30
19:12
Triatlon helyett duatlont rendezhetnek a párizsi olimpián, ha nem javul gyorsan a Szajna vízminősége (Telex)
Az olimpia szervezői bíznak abban, hogy szerdán a nők és a férfiak versenyét is meg tudják rendezni az eredeti tervek szerint.
júl. 30
19:14
A teljes ismeretlenségből feltűnő észak-koreai páros rögtön ezüstérmes lett asztaliteniszben (Telex)
Ri Dzsongsikról és Kim Gumjongról csupán annyit lehetett tudni a torna előtt, hogy melyik kezükkel fogják az ütőt.
júl. 30
19:16
Női kézi: szenvedős döntetlen Angolával, a továbbjutás így is elérhető (Telex)
A fizikailag roppant erős Angola megnehezítette a magyar válogatott dolgát, Klujber az utolsó hetest elhibázta, így a győzelem elúszott.
júl. 30
19:18
Felfogni sem könnyű a három csapást, amin az Európa-bajnok Kovács Zsófia 10 hónap alatt átesett (Telex)
A 24 éves tornásznak a mostani lehetett volna az olimpiája, döntőesélyes volt. A tavaly megsérülő térdébe csavarokat raktak, amiket a szervezete nem fogadott be, áprilisban még vizesedett a térde. Így sem adta fel, az utolsó pillanatban rendbe jött, kiharcolta a kijutást, majd az utolsó edzésen, már Párizsban ismét megsérült a lába. Tíz hónap munká
júl. 30
19:20
Volt edzője szerint Milák kicsit kiengedett az előfutamban, a döntőben viszont meglehet az aranyérem (Telex)
Selmeci Attila úgy látja, hogy korábbi tanítványa felkészült az olimpiára, és nagy csatában, de nyerni fog 200 pillangón.
júl. 30
19:48
Golovin Vlagyimir: felelőtlenek voltunk (Infostart)
A szövetségi kapitány és a játékosok szerint is elveszített egy pontot a női kézilabda-válogatott Angola ellen. A döntetlen okának a sok hibát és a fellazult védekezést tartják. A csapat csütörtökön a spanyolok ellen harcolhatja ki a továbbjutást a párizsi olimpián.
júl. 30
19:48
Olimpiai szürreál: 60 centis magasságkülönbség a japán–francia kosármeccsen (Telex)
Wembanyama a japán csapatkapitány Togasi fölé tornyosult, a franciák viszont csak hosszabbításban nyomták le Japánt.
júl. 30
20:12
Olimpiai hírek (2024-07-30) (HírTV)
Női kézilabda-válogatottunk a brazilok legyőzése után döntetlent játszott Angolával és Milák Kristóf is bemutatkozott a 200 méteres pillangó előfutamaiban.
júl. 30
20:12
Mészáros Krisztofer felkészült az összetett fináléra (Demokrata)
A párizsi olimpia egyetlen magyar férfi tornászának edzője szerint a sportolónak van esélye a selejtezőhöz képest előrelépni.
júl. 30
20:30
Elhárult a spanyol akadály – velük válhat hamarosan teljessé a 2025-ös F1-es mezőny (Racing)
Carlos Sainz döntésképtelensége blokkolja a pilótapiaci mozgásokat – hánytorgatta fel több, 2025-ös helyét kereső versenyző is az elmúlt hónapok során. A spanyol azonban hétfőn végre megállapodott a Williamsnél. Most akkor minden további építőelem pár nap alatt a helyére kerül? Sainz persze megtehette, hogy kivár, hiszen egyértelműen több csapat li
júl. 30
20:42
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: Százszor jobb olimpiát rendeznénk (Telex)
Gyulay Zsolt szerint nem szabad összekeverni a nyitóünnepséget az olimpiával.
júl. 30
21:12
Milák a világ idei legjobbjával döntős 200 pillangón, Németh 100 gyorson ment döntőbe (Telex)
Majdnem 8 tizedet adott a teljes mezőnynek, köztük a franciák klasszisának. A vb-bronzérmes Németh a harmadik idővel jutott a legjobb nyolc közé. Márton Richárdnak nem jött össze a 200 pillangó döntője.
júl. 30
21:18
Az Ukrajnából Magyarországra menekülő bokszoló kikapott és kiesett az olimpián (Telex)
Az olimpiai ezüstérmes ukrán Olekszandr Hizsnyak legyőzte Akilov Pylypet.
júl. 30
21:24
Milák Kristóf a legjobb idővel jutott a 200 méter pillangó olimpiai döntőjébe (SzMo)
A szám világcsúcstartója két éve úszott ennél jobb időt. Milák a négyes pályáról indulhat a szerda esti döntőben.
júl. 30
21:24
Németh Nándor döntős 100 méter gyorson (Demokrata)
Németh Nándor a harmadik idővel bejutott a döntőbe 100 méter gyorson a párizsi olimpia keddi napján.
júl. 30
21:30
Milák Kristóf a világ idei legjobbjával döntős 200 méter pillangón (Demokrata)
A címvédő magyar úszó a legjobb idővel jutott a 200 méteres pillangóúszás szerda esti döntőjébe.
júl. 30
21:36
Milák Kristóf a világ idei legjobbjával olimpiai döntős 200 pillangón (HírTV)
A címvédő Milák Kristóf a legjobb idővel bejutott a 200 méter pillangó döntőjébe, Márton Richárd pedig a 14. helyen fejezte be szereplését a párizsi olimpia úszóversenyeinek keddi, negyedik napján.
júl. 30
21:42
Sírásig vitatkozott a székbíróval a US Open-győztes Gauff, aztán kiesett az olimpiáról (Telex)
Nem értett egyet a vonalbíró és a székbíró, ezen ment el az amerikai zászlóvivő nyolcaddöntője.
júl. 30
22:00
Akilov Pylyp kikapott a nyolcaddöntőben és kiesett a boksztornán (Demokrata)
A magyar színekben versenyző ukrán ökölvívó nem tudta legyőzni az ukrán színekben induló ellenfelét.
júl. 30
22:30
Újabb ferencvárosi győzelem és továbbjutás (HírTV)
A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.
júl. 30
22:36
Hatgólos különbséggel jutott tovább, sorozatban hatodszor csoportkörös a Fradi (Demokrata)
Az FTC Walesben is nyert, és ezzel biztossá vált, hogy sorozatban hatodszor is csoportkörös lesz az európai kupákban.
júl. 30
22:42
Hajnalban születik döntés arról, hogy beengedik-e a sportolókat a Szajnába (HírTV)
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (WT) vészforgatókönyvében az is szerepel, hogy duatlonná alakítják a triatlont, vagyis az úszás kikerül a számok közül.
júl. 30
22:42
Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros a BL-selejtező második fordulójából (Telex)
Idegenben is győzött a csapat a walesi The New Saints ellen.
júl. 30
22:48
Kikapott a spanyoloktól a férfi vízilabda-válogatott (444.hu)
A spanyolok végig vezettek a meccsen, 10-7-re verték meg a magyar csapatot.
júl. 30
22:48
Háromgólos vereség Spanyolországtól (HírTV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott kedden Spanyolországtól a párizsi olimpián, a csoportkör második fordulójában.
júl. 30
22:48
26 év után kapott ki a spanyoloktól a magyar vízilabda-válogatott (SzMo)
10:7-re győztek a spanyolok a csoportkör második fordulójában. A magyar válogatott a folytatásban Japánnal játszik csütörtökön.
júl. 30
22:48
Második olimpiai meccsén kikapott a magyar férfi vízilabdacsapat Spanyolországtól (Telex)
10-7 lett a vége, az utolsó negyedben húztak el nagyon a szinte végig vezető spanyolok.
júl. 30
22:54
Hajnalban döntik el, hogy a Szajnában úszás kikerül-e a triatlonból (Demokrata)
A vészforgatókönyvben az is szerepel, hogy duatlonná alakítják a triatlont a párizsi olimpián.
júl. 30
23:12
Háromgólos vereség a spanyoloktól (Demokrata)
Második mérkőzésén vereséget szenvedett a magyar férfivízilabda-válogatott Spanyolország ellen. Beszámoló.
júl. 30
23:36
Szerda hajnalban döntenek a triatlon rajtjáról (Telex)
A szervezők abban bíznak, hogy javulni fog a Szajna vízminősége.
júl. 30
23:48
Szexista megjegyzése miatt eltávolították az Eurosport egyik veterán kommentátorát (Infostart)
Bob Ballard nehezményezte, hogy az ausztrál úszók a medencét elhagyva kicsit készülődtek az érmek átadása előtt.
júl. 30
23:50
Németh Nándor 3. legjobb idővel jutott az úszók királyszámának döntőjébe (Infostart)
100 m gyorson tökéletes erőbeosztással verekedte be magát a szerdai fináléba a párizsi olimpián. Csak a volt és a jelenlegi világcsúcstartó, a román Popovici és a kínai Pan előzte meg őt.
júl. 30
23:52
Hihetetlen fölénnyel, 1. helyen jutott döntőbe Milák Kristóf 200 m pillangón (Infostart)
Rettentő lazán sétált ki a medencetérbe, demoralizáló lassúsággal állt fel a rajtkőre, azonban utána mindenkit állva hagyott a "rejtőzködő" magyar. Márton Richárd, a szám másik magyarja nem jutott döntőbe.
júl. 30
23:54
Férfi vízilabda élőben: Magyarország–Spanyolország (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott Spanyolország ellen játssza második csoportmérkőzését a párizsi olimpián. A mi hatosunkban két mérkőzést már lejátszottak kedden, az ausztrálok 8-3-ra verték a szerbeket, a franciák 14-13-ra a japánokat.
júl. 30
23:56
Milák Kristóf és Németh Nándor éremért úszik, páston a kardcsapat – a magyarok szerdai programja (Infostart)
Nagy napja lehet a szerda a magyaroknak a párizsi olimpián Milák Kristóf és Németh Nándor éremért úszik, pástra lép a kardcsapat. A férfi kézilabda-válogatott a norvégokkal kezd már reggel kilenckor. Két sportlövőnknek eljött a kedvenc száma.
júl. 30
23:58
BL-selejtező - Nem volt elég a Ferencvárosnak az első meccs 5-0-ja (Infostart)
7-1-es összesítéssel jutott a magyar bajnok a BL-selejtezők harmadik fordulójába. Valamelyik főtáblán már biztosan ott lesz.

2024. július 31. szerda

júl. 31
0:00
Értékelések a spanyol meccs után: "nem a világvége" (Infostart)
A szövetségi kapitány és Zalánki Gergő is értékelte a játékban és eredményben is magabiztosnak tűnő spanyol győzelmet a párizsi olimpia férfi vízilabdatornáján.
júl. 31
0:02
Milák Kristóf a világ idei legjobb idejét úszva döntős – összefoglaló a magyarok keddjéről (Infostart)
Milák Kristóf a világ idei legjobb eredményével, az első helyen került döntőbe 200 pillangón, Németh Nándoré a harmadik idő a "királyszámban" 100 gyorson. Női kézilabda-válogatottunk döntetlent játszott Angolával, a férfi pólósok kikaptak a spanyoloktól. A nap összefoglalója.

Keresés