A világbajnok Muszukajev Iszmail technikai tussal nyerte meg első mérkőzését az egy kategóriával feljebb, 70 kilóban vb-ezüstérmes Ernazar Akmatalijevvel szemben.
Az elvégzett nemi tesztek mind arról tanúskodnak, hogy a két sportoló biológiai és genetikai értelemben is férfi. Az eseményeket nagy felháborodás övezte.
A 11-0-ás győzelem után Muszukajev régi ismerősével, a Tokióban ezüstérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok azeri Haji Aliyevvel csap össze az elődöntőért.
Daniel Ricciardo szívesen venné a lehetőséget, ha még egyszer azonos autóban összemérhetné magát Max Verstappennel, ám tudja, hogy a Red Bull ehhez egyenletesen erős formát vár tőle.
Muszukajev iszmail 10-3-ra verte az azeri Haji Aliyevet a szabadfogású birkózók 65 kg-os súlycsoportjának egyik negyeddöntőjében. Az esti programban, az elődöntőben folytathatja.
Varga Ádám óriási hajrával jött fel a második helyre, megismételve tokiói szereplését. Kopasz Bálintot is a végén előzte meg a párizsi olimpia utolsó kajakos döntőjében.
Lauri Joona és Janni Hussi dobogós eredménnyel zárta a Finn Rally WRC2-es versenyét, ennek ellenére a navigátornő bejelentette, nem folytatódik a közös munka.
A 2023-ban debütált Oscar Piastri viszonylag gyorsan megvetette a lábát a Forma-1 élmezőnyében, a legnehezebben leküzdhető akadállyal pedig nem is a versenypályákon, hanem a magánéletében találkozik.
A Spanyolországban született, de magyar színekben olimpiai aranyat nyerő taekwondós az ikertestvérével nyilatkozott. Szerintük az bennük az igazi magyar, hogy soha nem adják fel. Az arany fele pedig az ikertestvéré, Luanáé.
Az utolsó negyedben még háromgólós hátrányban voltak a címvédő amerikaiakkal szemben, onnan hajráztak, aztán lehozták a kapust is. Az Egyesült Államok először marad érem nélkül női vízilabdában az olimpián.
A Párizs 2024 című naponta többször is jelentkező olimpiai rovatunkban az elmúlt órák magyarok számára legfontosabb eseményeit foglaltuk össze, benne a kajak-kenu, vízilabda és a taekwondo eredményről.
Csipes Tamara - aki akárcsak három éve Tokióban, szombaton a párizsi olimpián is ezüstérmet nyert a női kajakosok 500 méteres versenyében - elmondta, hogy jobban tartott az új-zélandi Aimee Fishertől, mint az immár nyolcszoros ötkarikás aranyérmes Lisa Carringtontól.
A magyar olimpiai csapat stábjának interjújából kiderült, hogy a Márton ikrek akkor beszélnek magyarul, ha ki kell beszélni valakit, és már hozzászoktak ahhoz, hogy mindenki összekeveri őket.
Párizsi olimpia zárónapja is tartogat még éremesélyeket – írta meg a Világgazdaság. A lap felsorolta, hogy birkózás, férfi vízilabda és öttusa is szerepel a programban. Az esélylatolgatás részletei a cikkben.