Negyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi tornáját a Barca Academy Hungary: az Fc Barcelona Közép-Európai Akadémiájának eseményén jövő kedden és szerdán rekordot jelentően nyolc nemzet csapatai küzdenek meg a díjakért.
Franz Müllner Ausztria legerősebb embere, s mivel odahaza már nem talál kihívást,zért Földkörül turnét szervezett magának, mind a hét kontinensen valami olyan világcsúcsot akar felállítani, amiben megmutathatja rettenetes fizikumát. A negyven rekordjával a Guinness Bookban szerelpő erőembernek ráadásul ez egy amolyan záró körútja is, 53 évesen lass
Véget ért Gera Zoltán regnálása a Vasas labdarúgócsapatánál. A játékosként 97-szeres válogatott klasszis, az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb magyar játékosa szerdán közös megegyezéssel távozott a feljutásra aspiráló Nb Ii-es alakulattól, miután a 4. fordulóban együttese odahaza 1-0-ra kikapott az újonc Tatabányától.
Bármennyire is fájó pont George Russell számára, hogy egy utólagos kizárás miatt elvesztette a spái győzelmét, ő továbbra is győztesnek érzi magát, a csapatára pedig nem neheztel.
Nemcsak a pályán elkövetett szabálytalanság miatt zárhatnak ki valakit a versenyből a jövő héten kezdődő paralimpián, hanem tetoválása miatt is. Pontosabban rajthoz sem állhat az illető, ha kiszúrjál és emiatt kiszűrik.
Farkas Balázs a legjobb 16 között szenvedett vereséget svájci ellenfelével szemben a spanyolországi Cuencában zajló egyéni fallabda Európa-bajnokságon.
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 87-66-os győzelmet aratott a brazil csapat felett a ruandai világbajnoki előselejtező harmadik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe.
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 87-66-os győzelmet aratott a brazil csapat felett a ruandai világbajnoki előselejtező harmadik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe.
Az idei szezon utolsó gyorsasági kajak-kenu versenyére kerül sor péntektől vasárnapig az üzbegisztáni Szamarkandban. A nemzetközi szövetség (ICF) által első alkalommal megrendezett nem olimpiai számok világbajnokságán 22 magyar versenyző indul.
Az OTP Bank Liga 7. helyén álló Debreceni VSC hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott görög légiósával, Alekszandros Kiziridisszel.
Minden adott a McLarennél ahhoz, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek és bajnokesélyesek legyenek, de Lando Norris szerint ehhez neki és a csapatnak is stabilizálnia kell a jó formáját.
Dominik Stritesky révén a Hankook öt év után tudott versenyt nyerni az Európa-bajnokságon, ugyanakkor a gumigyártók bajnokságában a Michelin átvette a vezetést a Pirellitől.
Gareth Southgate mindössze öt héttel azután, hogy lemondott az angol válogatott kapitányi posztjáról, új feladatot kapott. A Háromoroszlánosoktól nyolc év után távozó tréner az Uefa technikai megfigyelőjeként fog tevékenykedni az idei szezonban.
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos, 87-66-os győzelmet aratott a brazil csapat felett a ruandai világbajnoki előselejtező harmadik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott az elődöntőbe. A mérkőzést követően Völgyi Péter szövetségi kapitány és a találkozó legeredményesebb játékosa, Kiss Virág értékelt.
Carlos Sainz úgy érzi, helye van a Forma–1 élmezőnyében, és meggyőződése, hogy a Williamsszel vissza is térhet oda. Elmagyarázta, miért őket választotta, milyen szerepe volt ebben a mclarenes tapasztalatának, és a visszafogott spanyolországi fogadtatásra is reagált.
Az ausztrál Ben O'Connor hosszú szökés végén nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, amelyen Valter Attila a 47. helyen ért célba.
Marozsán Fábián selejtezőből érkező, Fucsovics Márton viszont kiemelt riválist kapott első ellenfélnek az amerikai nyílt teniszbajnokság főtáblájának csütörtöki sorsolásán.
Kácsor Gréta csapata, a Gloria Bistrita-Nasaud és az ugyancsak olimpikon Pásztor Noémit foglalkoztató Csm Bucuresti játssza a döntőt a női kézilabda román szuperkupában.