Gumikacsa, számmisztika, valamint a remek felépített taktika és a dunai felkészülés segítette aranyéremhez a magyar nyílt vízi úszót. A friss olimpiai bajnok elmondta azt is, hogy a mentális felkészültség is fontos volt, nyomás nélkül versenyezhetett Párizsban.
Tokióra a hévízi termálban készült, mert lehetett tudni, hogy nagyon meleg lesz a víz. Most Százhalombattán imitálták a Szajnát a két érmet is szerző nyíltvizi úszók.
Esapekka Lappi bár nagyszerűen kezdte az idei részmunkaidős szezonját, a folytatás korántsem sikerült túl fényesre, ennek ellenére nem aggódik a jövője miatt.
A Dunán, Százhalombattánál modellezték a Szajna sodrását, Szokolai László edző felhúzott oda egy pályát, ott gyakoroltak a versenyzői. A siker után jöhet a fertőtlenítő barackpálinka.
Végre egy egészen váratlan hír pályafronton: maga Stefano Domenicali erősítette meg, hogy hamarosan Ruandába, a viharos múltú kelet-afrikai országba utazik, hogy egy lehetséges F1-es verseny rendezéséről tárgyaljon.
Az amerikai Raven Saunders korábban is ismert volt az extravagáns megjelenéséről, de amit a párizsi olimpia női súlylökő selejtezőjében előadott, az még tőle is szokatlan volt.
A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kettős a 2, a Pupp Noémi, Fojt Sára duó pedig a 3. helyen végzett a női kajak kettesek A-döntőjében, a párizsi olimpián.
Ezüstérmes lett a Nádas Bence, Tótka Sándor férfi kajak kettes az 500 méteres távon, a párizsi olimpián. Gyözött a német Jacob Schopf, Max Lemke kettős.
Ezüstérmet nyert a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kajakos páros 500 méteren a párizsi olimpián, a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős pedig nagy izgalmak után a németekkel holtversenyben harmadik lett.
A hivatalos végeredményben Csipes és Gazsó párosát a második, Pupp és Fojt hajóját pedig a harmadik helyre tették. Az arany az új-zélandi Lisa Carrington, Alicia Hoskin párosé lett.
A magyar sportoló azt is megemlítette, hogy a szajnai körülményekre a Dunában készültek. Az olimpiai bajnok érezte, hogy rendre jól mennek neki az utolsó méterek a körök végén.
Letűnt az az időszak, amikor még élmény volt ráakadni egy Forma-1-es szabadedzésre a tévében, Stefano Domenicali szerint korunk már megköveteli, hogy minden hétvégi eseménynek legyen valami tétje, így változások jöhetnek a gyakorlások formátumában.
A tekvondós Márton Viviana kiélezett mérkőzésen 2-1-re nyert az amerikai Kristina Teachout ellen, ezzel bejutott az elődöntőbe a párizsi olimpia 67 kilogrammos súlycsoportjában.
A tekvondós Márton Viviana kiélezett mérkőzésen 2-1-re nyert az amerikai Kristina Teachout ellen, ezzel bejutott az elődöntőbe a párizsi olimpia 67 kilogrammos súlycsoportjában.
Jesse Owens négyszeres olimpiai bajnok amerikai atléta aranyérméért 1,46 millió dollárt adtak, azaz mai árfolyamon cirka 528 millió forintért vették meg.