Sporttörténelmi magyar sikert ért el strandröplabdában a Stréli Bence, Dóczi Domonkos páros, amely győzött a Beach Pro Tour Future sorozat kínai állomásán.
A felzárkózása jobban sikerült, mint várta, és még Oscar Piastrinak is besegíthetett a futam megnyerésébe. Lando Norris a szombati csalódás után elégedetten távozik Bakuból.
Szoboszlai Dominik és a játékvezetés került célkeresztbe Angliában, miután a Liverpool vereséget szenvedett a Nottingham Forest ellen a Premier League 4. fordulójában.
A Ferencváros 3–0-ra nyert a másodosztályú Budafok otthonában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában vasárnap. A zöld-fehérek tíz perc alatt rendezték le a továbbjutás sorsát, a Partizantól szerződtetett Matheus Saldanha egy perccel beállása után már eredményes volt, Abu Fani is betalált, majd a brazil csatár újra gólt szerzett és beállította a végeredm
Egyik versenyzőt sem vonta felelősségre az FIA Sergio Pérez és Carlos Sainz Azeri Nagydíj hajrájában történt ütközése ügyében. Megindokolták, miért látták versenybalesetnek.
A Mol Magyar Kupa harmadik körében a tavalyi döntős Ferencváros 3-0-s győzelmet aratott Budafokon, nagyban köszönhetően Matheus Saldanhának, aki a 60. percben állt be és új lendületet adott a csapatnak, nem mellesleg két gólt is szerzett.
A dobogóért harcoló Carlos Sainz és Sergio Pérez ütközése jelentette az Azeri Nagydíj versenykörülmények között zajló utolsó mozzanatát, amivel a futam végén remeklő mindkét pilóta nullázta a bakui hétvégét.
Mint ismert, szombat este a Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott a Real Sociedad vendégeként a La Liga 5. fordulójában. Ugyanakkor beárnyékolja a "királyiak" sikerét, hogy a kezdőrúgás előtt egy szurkoló életét vesztette a Reale Arena stadionban - számolt be róla másnap több spanyol és nemzetközi híroldal.
A Budapest Jégkorong Akadémia fordulatos, 11 gólt hozó mérkőzésen győzött a magyar bajnoki címvédő Ferencváros vendégeként a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.
Sergio Pérez végig a győzelem közelében volt, Max Verstappennek még a dobogóra sem volt esélye Bakuban. A holland szerint nem igaz, hogy csapattársának kedvező irányt vettek az autójukkal, a hétvégéjét az időmérő előtt szúrták el.
Ahogy arról beszámoltunk, a Mol Magyar Kupa harmadik körében a tavalyi döntős Ferencváros 3-0-s győzelmet aratott Budafokon, nagyban köszönhetően Matheus Saldanhának, aki a 60. percben állt be és új lendületet adott a csapatnak, nem mellesleg két gólt is szerzett. A meccs után természetesen Pascal Jansen, a Fradi vezetőedzője nem győzte dicsérni a
Mint ismert, Oscar Piastri nyerte a Formula 1-es Azeri Nagydíjat, azonban az utolsó körökben drámai jelenetek szemtanú lehettek a nézők: a dobogóért küzdő Sergio Pérez a két ferraris pilótával csatázott, azonban Carlos Sainz összeakadt a mexikóival, így mindketten kiestek. A Nemzetközi Automobil Szövetség (Fia) versenybalesetnek minősíttette az ese
A hazai közönség örömére a belga Tim Merlier győzött a limburgi országúti kerékpáros Európa-bajnokságot lezáró vasárnapi férfi mezőnyversenyben, amelyet a magyar indulók nem fejeztek be.
A török másodosztályú Ankaragücü labdarúgócsapata 3-2-es vereséget szenvedett a Karagümrük ellen, ám a találkozó pikantériáját nem ez szolgáltatta. A mérkőzésen debütáló Varga Kevint már a 27. percben lecserélte Cihat Arslan, a találkozó után menesztették a vezetőedzőt.
A török másodosztályú Ankaragücü labdarúgócsapata 3-2-es vereséget szenvedett a Karagümrük ellen, ám a találkozó pikantériáját nem ez szolgáltatta. A mérkőzésen debütáló Varga Kevint már a 27. percben lecserélte Cihat Arslan, a találkozó után menesztették a vezetőedzőt.
A Budapest Jégkorong Akadémia fordulatos, 11 gólt hozó mérkőzésen győzött a magyar bajnoki címvédő Ferencváros vendégeként a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.
A Ferencváros 3–0-s győzelemmel jutott tovább a Budafok otthonában a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé vasárnap. A mérkőzést követően a két vezetőedző mellett a bemutatkozásán duplázó Matheus Saldanha, a szintén debütáló Szalai Gábor, valamint a hazaiak részéről Vasvári Zoltán nyilatkozott.
Egy elképesztő előzés, és ami mögötte van. Oscar Piastri bakui győzelmét a látványos manőver mellett egy bámulatos helyzetfelismerés és a mérnökének való ellenszegülés tette igazi mesterművé.
A Red Bull számára a vártnál jobban alakult az Azeri Nagydíj a végkifejlethez közeledve, ám Sergio Pérez balesete miatt végül mégis nagy veszteséget kellett elkönyvelniük.
Ukrajna szombaton meglepetést okozott az USA legyőzésével, a magyar férfi válogatott azonban megverte Ivancsukékat. Négy tízpontos csapat van, köztük a magyar.
A kétszeres ralivilágbajnok Kalle Rovanperä a hétvégén Ausztriában versenyzett a Porsche Carrera Benelux-kupában, a szombati győzelem után vasárnap nem tudott duplázni. Amint arról beszámoltunk, a kétszeres ralivilágbajnok Kalle Rovanperä a hétvégén Ausztriában szerepelt a Porsche Carrera Benelux-kupában. Mivel az idén saját kérésére csak részmunka
Nem hibáztak az élvonalbeli csapatok a vasárnap késő délutáni meccseken sem: a Puskás Akadémia a Haladás VSE otthonában rendezett gólfesztivált, a KTE pedig meglepően magabiztosan győzött Kozármislenyben.
Rapport Richárd nagyszerű győzelmével ötödik fordulós mérkőzését is megnyerte a legjobb magyar férfi csapat a budapesti sakkolimpián, így továbbra is százszázalékos. Az első számú hazai női együttes szintén begyűjtötte a két pontot vasárnap.
Harmadik mérkőzésén a második győzelmét aratta a BVSC-Zugló a férfi vízilabda Bajnokok Ligája kragujevaci selejtezőjében, de végül csoportja második helyén végzett.
Szinte teljes a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapatának mezőnye, mindössze egy hely kiadó a következő körben. A 3. fordulóban az izgalmak nem, a meglepetések viszont elmaradtak, hiszen valamennyi magasabb osztályú csapat továbbjutott eddig. Az M4 Sport összefoglalója gólokkal, helyzetekkel, nyilatkozatokkal: