2025. november 13. csütörtök

nov. 13
11:36
Sós Csaba: ez a magyar Eb-csapat Kós Hubert nélkül is sokra hivatott (Infostart)
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya igyekezett olyan válogatási elv alapján összeállítani a magyar keretet a lublini rövid pályás Eb-re, hogy mindenkinek legyen reális esélye a döntőbe jutásra. A szakvezető a legnagyobb esélyesek között Betlehem Dávid és Sárkány Zalán nevét említette meg.
nov. 13
11:48
Az örmény csapat sötét ló, de a magyarok taktikai fegyvertára sokkal nagyobb (m4sport.hu)
A 14-es zóna aktuális adásában hosszan beszéltünk az örmények elleni mérkőzésről Borbély Imrével, a Cube adatelemzőjével. Szóba került, milyen taktikát választott Marco Rossi a két csapat októberi összecsapásán, mennyiben számítunk most másra, meghatározhatja-e a magyarok játékát, hogy akár már csütörtök este eldőlhet a biztos pótselejtezőt érő hel
nov. 13
11:54
Sós Csaba bízik benne, lesznek érmeink és lesz aranyérem is a rövidpályás úszó Eb-n (m4sport.hu)
Az úszók szövetségi kapitánya szerint a három regnáló olimpiai bajnok nélkül utazik, de így sem gyenge a magyar csapat.
nov. 13
12:00
Marco Rossinak döntenie kellett, rájuk nem számít az örmények ellen (Metropol)
Marco Rossi kihirdette a 20 fős keretét.
nov. 13
12:00
Marco Rossi szűkítette a meccskeretet – ők biztosan nem játszanak az örmények ellen (Sportal)
Bárány Donát, Mocsi Attila és Ötvös Bence nincs ott a magyar labdarúgó-válogatott örmények elleni (csütörtök, 18 óra) meccskeretében – derült ki az UEFA honlapján közzétett névsorból.
nov. 13
12:02
Nő a feszültség a Real Madridnál, több játékos is Xabi Alonso ellen fordult (Sportal)
Xabi Alonso már nem élvezi az öltöző támogatását, állítja a katalán Mundo Deportivo napilap. Két rossz eredmény is elég volt ahhoz, hogy Xabi Alonso körül feszültté váljon a hangulat.
nov. 13
12:12
Az Arsenal és a Chelsea is a Milan sztárját akarja (Sportal)
A CaughtOffside forrásai szerint a Premier League élcsapatai közül a Chelsea, és az Arsenal is érdeklődik az AC Milan sztárja, Rafael Leao iránt.
nov. 13
12:30
A rendőrség figyelmeztet: ezek nélkül ne indulj útnak a téli szezonban (rtl.hu)
A hűvösebb idő és a rövidebb nappalok nemcsak a hangulatot, hanem a közlekedés biztonságát is befolyásolják. A Totalcar cikke szerint a rendőrség összegyűjtötte, mire kell különösen odafigyelniük az autósoknak, hogy a téli szezonban se érje őket kellemetlen meglepetés.
nov. 13
12:36
Magyar bajnok lett historicban a Horvát Rallye ASE versenyzője, Kelemen Csaba és Wilk Péter (Racing)
A 2025-ös rally idény utolsó futama, a Zemplén Rally embert és technikát egyaránt próbára tett. A rendkívül nehéz, változatos burkolatú gyorsasági szakaszok, valamint a helyenként kőkemény murvás részek komoly kihívást jelentettek minden páros számára – de a Horváth Rallye ASE versenyzői így is kiváló eredményekkel zárták az évet.
nov. 13
12:42
Nagy a baj - Se pénz, se befektető Zalaegerszegen, mi lesz így a focicsapattal? (Blikk)
Bajban van a ZTE futballcsapata, amelyik 400 milliós banki hitel felvételét fontolgatja. De miért nincs pénz a nyáron tulajdonosváltáson áteső klubnál? És mi lehet a megoldás?
nov. 13
12:42
Látványos szenvedés után látványos feltámadás – Marko magyarázata a Red Bull furcsa hétvégéjére (m4sport.hu)
Magyarázatot adott a Red Bull brazíliai mélyrepülésére és feltámadására Helmut Marko. A Red Bull tanácsadója szerint már csak egyvalami hozhatná vissza őket a bajnoki küzdelembe.
nov. 13
12:42
Így juthat már ma tovább a magyar válogatott – nem csak Szoboszlaiékon múlik (rtl.hu)
Ha a magyar labdarúgó-válogatott legyőzi Jerevánban a házigazdákat – és a portugálok nyernek Dublinban az írek ellen –, a mieink biztosan a pótselejtezőt jelentő második helyen végeznek. Egy hónapja a Puskásban Varga Barnabás és Sallai Roland nélkül nyertünk, most ők is játszhatnak, ezúttal az örményeknél vannak hiányzók.
nov. 13
12:42
Az UEFA figyelmeztette Olaszországot (Sportal)
A 2032-es Európa-bajnokság előtt az UEFA üzenetet küldött Olaszországnak, kérve, hogy a nagy sporteseményre tekintettel modernizálja stadionjait.
nov. 13
12:48
Botrány az örmény-magyar előtt, kevés hiányzott a verekedéshez (BorsOnline)
Óriási balhéval kezdődik a örmény-magyar vb-selejtező.
nov. 13
12:54
Barcelona: már dolgoznak Robert Lewandowski pótlásán (Blikk)
Előre gondolkodnak a barcelonai vezetői, és a hírek szerint már keresik Robert Lewandowski utódját. Nem meglepő, de nem egy fiatal támadó személyében találták meg. Ismét a Bayern Münchentől igazolhatnak támadót.
nov. 13
13:00
Magyar invázió: határon innen és túlról ezer drukker érkezett a meccsre! (Sportal)
A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő Örményország elleni világbajnoki selejtezőn nem lesz hiány magyar szurkolóból: a Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadion vendégszektora zsúfolásig megtelik. Persze most még csak remélni tudjuk, hogy a beengedésnél senkinek nem kell hasonló problémával szembesülnie, mint a házigazdák szövetségi kapitányán
nov. 13
13:06
Mbappé utolérte, de megelőzni nem tudta Puskás Ferencet (Sportal)
A Real Madrid sorozatban legeredményesebb játékosainak listáján Kylian Mbappé utolérte, de megelőzni nem tudta Puskás Ferencet, aki annak idején legjobb szériájában egymás után nyolc spanyol bajnoki mérkőzésen talált be az ellenfelek kapujába – írta az IFFHS.
nov. 13
13:18
Meglepő focis adat: a középcsapatok a gazdaságilag legstabilabbak Európában (Blikk)
Nem feltétlen annak stabil a gazdasági helyzete, akinek sok a pénze – nagyjából ez a tanulsága a St. Gallen Egyetem kutatásának, amely 13 európai országban vizsgálta a futballklubok anyagi helyzetét. Érdekes, hogy a top 10-ben egyetlen közös pontja sincs a leggazdagabb és a legstabilabb klubok listájának.
nov. 13
13:36
Kiszámolták: Szoboszlai Dominik 6,5 milliárdos fizetést érdemelne (Blikk)
Érdekes elemzést tett közzé a svájci központú Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES), az intézet ezúttal azt vizsgálta, az elmúlt egy évben mutatott teljesítményük alapján mekkora fizetést érdemelnének a legjobb futballisták. A komplex statisztikai modell segítségével felállított listán Szoboszlai Dominik az ötödik helyen szerepel, a CIES szer
nov. 13
13:36
"Ne mondjátok el neki!" – főnöke elmesélte, hogyan lett ő Verstappen első akadályozója az F1-ben... (m4sport.hu)
Ez volt az első szabály a Forma–1-ben, amit kimondottan Max Verstappen miatt vezettek be, és a Red Bull jelenlegi csapatfőnöke állt a háttérben. Elmesélte!
nov. 13
13:36
A Real Madrid játékosa megvédte Lamine Yamalt (Sportal)
Dean Huijsen felejthetetlen 2025-ös évet tudhat maga mögött. Inigo Martínez sérülése után váratlanul debütált a spanyol válogatottban, majd beverekedte magát a Real Madrid védelmébe. Huijsen a Radio Marcanak adott interjújában kitért Lamine Yamalra is.
nov. 13
13:42
A 2028-as olimpián megváltozik a vízilabdatornák lebonyolítása (Sportal)
Az előző olimpiákétól eltérő lesz, ám még nem végleges a formája a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok férfi és női vízilabda-tornájának.
nov. 13
13:48
Jelentősen változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása Los Angeles-i olimpián (m4sport.hu)
Az előző olimpiákétól eltérő lesz, ám még nem végleges a formája a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok férfi és női vízilabda-tornájának.
nov. 13
14:12
Max Verstappen elárulta, mikor vesztette el a Forma-1-es bajnoki címet (Sportal)
Max Verstappen már 49 pontos hátrányban van a pilóták bajnoki tabelláján vezető Lando Norrishoz képest. A Red Bull pilótája tagadta, hogy Forma-1-es bajnoki esélyeit az utolsó két, Mexikóban és Brazíliában elért sikertelen futam rontotta volna el.
nov. 13
14:24
Ebben a mezben lép pályára a magyar válogatott az örmények ellen (Sportal)
Tiszta fehérben lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott az örmények elleni mai (csütörtök, 18 óra) vb-selejtezőn Jerevánban – számolt be róla a Magyar Labdarúgó-szövetség Instagram-oldala.
nov. 13
14:36
A női kéziválogatott új meze tisztelgés a vb-győztes csapat előtt (m4sport.hu)
Klujberék az év végi világbajnokságon hasonló mezben lépnek pályára, mint az 1965-ben vb-t nyerő csapat.
nov. 13
14:36
McErlean szaúdi indulása is veszélyben lehet japán balesete után (Racing)
Grégoire Munster bár beállította eddigi legjobb WRC-eredményeit Japánban, csapattársa már pénteken nagy balesetet szenvedett, amivel ráadásul Josh McErlean szaúdi indulása is veszélybe került.
nov. 13
14:36
Itt nézheti élőben a magyar válogatott örmények elleni mérkőzését (Sportal)
A magyar labdarúgó-válogatott 18 órától az örmények vendége lesz Jerevánban világbajnoki-selejtezőn. A találkozót az M4 Sport közvetíti élőben.
nov. 13
14:42
Eszméletlenül feküdt az Atlético játékosa a Bajnokok Ligája-mérkőzésen (Sportal)
Andrea Medina, az Atletico Madrid női csapatának védője súlyos fejsérülést szenvedett a Juventus elleni 2–1-re végződő Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
nov. 13
14:48
Négymeccses eltiltást kapott az Újpest játékosa (Sportal)
Négy mérkőzésről tiltotta el Bogesic Vedrant, az Újpest jégkorongozóját az Erste Liga fegyelmi bizottsága.
nov. 13
14:54
Az a Ferrari baja, hogy nem hallgat Hamitlonra – Montoya (m4sport.hu)
Nem hallgat eléggé a Ferrari Lewis Hamiltonra, pedig ez lehetne a fejlődés útja – véli a korábbi F1-es versenyző, Juan Pablo Montoya.
nov. 13
14:54
Lionel Messi heteken belül visszatérhet Barcelonába (BorsOnline)
Újra a katalánoknál szerepelhet Lionel Messi.
nov. 13
15:00
Newey: "A hibától való félelem motivál" (m4sport.hu)
"Tervezési transzban" Adrian Newey. A felesége talán nem örül, a szakemberre megváltóként tekintő Aston Martin viszont annál inkább. A sztártervező a kihívásról és a siker kulcsáról beszélt.
nov. 13
15:12
A PSG is beszállt a Bayern sztárjáért folyó versenybe (Sportal)
Dayot Upamecano a szezon végén szabadon igazolhatóvá válhat, ami számos európai óriás figyelmét felkeltette. Állítólag a Bayern védője most a Paris Saint-Germain kívánságlistáján is szerepel.
nov. 13
15:24
Cristiano Ronaldo miatt kesereg Marco Rossi padra került focistája (Metropol)
Dárdai Mártont kifaggatták C. Ronaldóról és Szoboszlairól.
nov. 13
15:36
Magyar evezős is bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe (m4sport.hu)
Pétervári-Molnár Bendegúzt a legtöbb szavazattal választották be a bizottságba.
nov. 13
15:36
Piastri nem hisz a McLarennek? – nagyobb gond húzódhat a háttérben, mint gondoltuk (Racing)
Oscar Piastri összeomlása a jelek szerint túlmutat azon, hogy az utóbbi futamokon többször kellett neki nem kedvező körülmények között boldogulnia a McLarennel.
nov. 13
15:42
Külföldre csábítják a Fradi gólvágóját, akinek szétrúgták a bordáját (Metropol)
Feleslegesen csábítja Olaszországba a Pro Recco.
nov. 13
15:42
Sós Csaba: Bízom benne, hogy lesznek érmeink és aranyérmünk is (Sportal)
Sós Csaba szövetégi kapitány szerint három regnáló olimpiai bajnoka nélkül is erős, éremszerzésre esélyes magyar csapat szerepel majd a decemberi, lublini rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
nov. 13
16:06
A cégvezető elvette a játékosok reggelijét? Reagált a Dvsc (Blikk)
Ha a magyar labdarúgásról van szó, akkor sosem mondhatjuk azt, hogy már mindent láttunk. Most a Debrecen került elképesztő helyzetbe és a Loki közleményben reagált az eseményekre. Állításuk szerint egy spanyol blogger miatt kellett lépniük.
nov. 13
16:06
A Barcelona kapusa Lionel Messi visszatéréséről beszélt (Sportal)
Joan García nem titkolja vágyát, hogy egy napon osztozhasson az öltözőn Lionel Messivel.
nov. 13
16:24
A karrierjére káros negatív energiák miatt nem ment ki dédapja temetésére Novak Djokovics (Blikk)
A 24 Grand Slam-torna győzelmével rekordtartó Novak Djokovics köztudottan mindent bevet, hogy immár több mint húsz éve a tenisz legkiválóbbjai között tartsák számon. A 38 éves szerb klasszis most azonban olyannal állt elő, ami még szigorú vegán étrendjét vagy a korábban használt egészségügyi kütyüit is túlszárnyalja.
nov. 13
16:24
"Mindenki szurkoljon!" - Orbán Viktor már a meccsre készül (BorsOnline)
Orbán Viktor már az örmény-magyar válogatott meccsre készül.
nov. 13
16:36
Betörtek az Alpine franciaországi bázisára (m4sport.hu)
Az ügy egyelőre ködös és furcsa, hiszen semmit sem vittek el…
nov. 13
16:36
Döntött a bíróság a világbajnokságról (Sportal)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a 2022-es katari világbajnokság állítólagosan teljesen klímasemleges voltáról szóló kijelentései félrevezetőek voltak, döntött a berlini tartományi bíróság.
nov. 13
16:54
Összeesett a BL-meccsen, agysérüléssel szállították kórházba az Atlético Madrid focistáját (BorsOnline)
Drámai esemény árnyékolta be a mérkőzést.
nov. 13
17:00
Jakabosék bukhatják a százmilliókat - Az elnök állítja: nem ők manipulálták a jegyzőkönyveket (Blikk)
Két napja a sportmédia egyik uralkodó témája, hogy Jakabos Zsuzsa és további hét válogatott úszó pert vesztett a Kúria előtt, így nem kapják meg azt a 119,5 millió forintot és annak kamatait, ami a keresetük alapján a 2022-es birminghami Világjátékokon a vízimentésben elért eredményeik alapján járna nekik.
nov. 13
17:00
Marco Rossi tartja a szavát, a legerősebb kezdőcsapatát küldi pályára (BorsOnline)
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a kezdőcsapatot. A magyar válogatott csütörtök este Jerevánban Örményországgal találkozik labdarúgó világbajnoki-selejtezőn.
nov. 13
17:00
DVSC: "A blogger fejezze be a klub rágalmazását" (Sportal)
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Debrecen közleményt adott ki, melyben egy vélhetően spanyol blogger értesüléseit cáfolja.
nov. 13
17:02
Íme, a magyar válogatott kezdőcsapata Örményország ellen (Sportal)
Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát az örmények elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A találkozó 18 órakor kezdődik.

Keresés