Bogdán Ádám korábbi válogatott labdarúgó, az M4 Sport szakértője a Nemzeti Sporthíradóban értékelte a magyar csapat örmények elleni vb-selejtezőjét, és egyben tekintett előre
Újra bizalmat szavazott Franco Colapintónak az Alpine. Csapatfőnökük szerint minden lehetséges jelöltet számításba vettek – elmondta, mi szólt az argentin mellett.
A Franciaország–Ukrajna vb-selejtező előtt az épp tíz éve történt párizsi terrorakció áldozataira emlékeztek. A 2015 novemberi szörnyű gaztettben 130-an vesztették életüket, négyszázan megsebesültek, nem csoda, ha régen szólt annyira érzelmesen a meccs előtti Marseillaise, mint ezúttal. Azután azonban a futballé lett a főszerep, elsősorban pedig a
Hitelt vesz fel a ZTE labdarúgócsapata, aminek a törlesztését a szerződésben foglalt önkormányzati támogatásból fizetik. Erről is döntött csütörtökön a zalaegerszegi közgyűlés, továbbá a klubbal kötött, 2034-ig szóló szerződés egyes pontjai is módosultak.
Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó Szövetség egykori elnöke ismét a figyelem középpontjába került, de ezúttal nem a hírhedt világbajnoki csókbotrány miatt. Egy nyilvános eseményen, a róla szóló könyv bemutatóján ugyanis saját nagybátyja, Luis Ruben dobálta meg tojásokkal, ami újabb fordulatot hozott a már amúgy is botrányokkal terhelt életében.
Oscar Piastri az idei szezonban már közel 2,8 millió dollárnyi kárt okozott a McLaren autójában, miközben első Forma–1-es világbajnoki címéért küzd. Lando Norris 4 milliónál jár.
Dibusz Dénessel beszélgettünk. A kapus szerint a jereváni második félidő súlyos hibákat mutatott, amelyek nem ismétlődhetnek meg a sorsdöntő ír találkozón. Dibusz úgy érzi, vasárnap az elmúlt évek legnagyobb tétjével kell pályára lépnie a válogatottnak. A Puskás Aréna támogatását döntő fegyvernek tartja.
A Liverpool ifjú csillaga, Harvey Elliott a nyári átigazolási időszak végén egy szezonra kölcsönbe került az Aston Villához, de a dolgok eddig egyáltalán nem a tervek szerint alakultak számára.
A Török Labdarúgó-szövetség (TFF) 102 játékost eltiltott az ország két legfelső osztályából egy fogadási ügyben folytatott nyomozás részeként. A felfüggesztett labdarúgók listáján 25 játékos szerepel az élvonalból (Super Lig), illetve 77 a másodosztályból, akikre másfél hónaptól egy évig tartó eltiltás vár.
Gennaro Gattuso, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya saját szurkolóikat kritizálta, akik elégedetlenek voltak a Moldova otthonában rendezett csütörtöki világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítménnyel.
A Bayern München és a Borussia Dortmund is komoly csatát vív az Anderlecht 17 éves csodagyerekéért, Nathan De Catért. A belga utánpótlás-válogatott játékos villámgyorsan emelkedett ki az akadémiáról, és vált a felnőttcsapat alapemberévé, taktikai intelligenciájával és domináns teljesítményével pedig felkeltette a legnagyobb klubok figyelmét. Bár sz
Kedden derült ki, hogy a DVTK és az Újpest labdarúgócsapata is súlyos büntetéseket kapott a két együttes november 2-i bajnokiján történtek miatt. Csütörtökön a diósgyőri klub a hivatalos honlapján közölte, a három mérkőzésre érvényes szektorbezárás mellett 5,5 millió forintos pénzbüntetést is kapott az egyesület. Az egyesület beszámolójából kiderül
Max Dowman, az Arsenal 15 éves csodagyereke, akár öt korosztályt is átléphet az angol nemzeti csapaton belül. Bár életkora alapján még az U16-os válogatottba tartozik, Dowman, a Manchester United tehetséges játékosával, Shea Lacey-vel együtt, az U21-es válogatott szövetségi kapitányának, Lee Carsley-nek a látókörébe került.
Várhatóan három hetet kell várnia a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ítéletére Cristiano Ronaldónak, a portugálok futballsztárjának, akit kiállítottak csütörtökön, az Írországban 2-0-ra elveszített világbajnoki selejtezőn.
Újabb elismerésnek örülhet Szoboszlai Dominik: a Liverpool labdarúgócsapatánál a magyar futballista Frankfurt elleni találata lett október hónap legszebb gólja. A 25 éves középpályás így duplázni tudott, hiszen a hónap legjobb játékosának járó díjat is bezsebelte nemrég.
Az Aston Martin nagy igazolása, Adrian Newey árult el részleteket arról, mennyire beszippantotta az új autó tervezési folyamata. A Forma–1 történetének egyik legnagyobb mérnökzsenije közel két évtized után hagyta el a Red Bullt, és az Aston Martin szolgálatába állt, amelynél abban bíznak, az új szabályrendszerben őket teszi naggyá. Ilyen kihívásokn
Az ETO University Handball Team keretében több változás is történt a 2025-2026-os idényben, Fazekas Mátét Eklemovic Márkó váltotta, majd szerdán azt is bejelentették, hogy Patryk Pieczonka helyére a Bajnokok Ligája-győztes Christian Dissinger érkezik. A Kisalföld értesülései szerint újabb változás várható a csapat életében, ugyanis a klubvezetés a
Mi lesz vasárnap? Ez találgatják a futballszurkolók, persze azt remélve, hogy a magyar válogatott hazai pályán képes lesz legalább egy döntetlent kicsikarni az Írország elleni utolsó vb-selejtezőn. Ha pedig így lesz, akkor megőrzi az esélyét arra, hogy ott lehessen a jövő évi világbajnokságon, és készülhet a pótselejtező(k)re.
Az Arsenal és az angol válogatott labdarúgója, Eberechi Eze elmondta az ESPN-nek, hogy jelenlegi edzőinek, Mikel Artetának és Thomas Tuchelnek köszönhetően rengeteget fejlődött.
Utolsó útjára kísérték péntek délután a szegedi Református temetőben dr. Bérczi Mihályt. A ma már OTP-Bank Pick-Szeged néven ismert kézilabdaklub alapítója 95 éves korában hunyt el október végén. A családtagok, barátok, egykori munkatársak, valamint az egyesület és a csapat minden tagja egy-egy szál fehér rózsával a kézben hajtott fejet az egykori
Oliver Solberg az idei évre a Skoda által támogatott Toksport csapattól, a Printsporthoz igazolt, amelynek a Toyota a partnere. A csapatváltás pedig meghozta a várt eredményeket a svéd versenyzőnek.
Pozitív doppingtesztet produkált Joseph Parker: a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi nehézsúlyú világbajnoka kokainnal bukott le. A 33 esztendős új-zélandi klasszist akár kétéves eltiltással is sújthatják.
A válogatott szünet alatt sem tétlenkednek az NB I-es csapatok, a jelenleg kiesőhelyen álló Nyíregyháza a Karcag ellen játszott felkészülési mérkőzést, melyet 4-1-re meg is nyert. A találkozó után a Szpari október végén kinevezett vezetőedzője, Bódog Tamás nyilatkozott a klubhonlapnak az eddig eltelt időszak tapasztalatairól, az edzőmeccsről és a s
Október végén, 95 éves korában hunyt el az OTP-Bank Pick Szeged alapítója, dr. Bérczi Mihály. A klub hivatalos honlapján közölte, hogy november 14-én végső nyugalomra helyezték az egykori klubvezetőt.
Jannik Sinner továbbra sem ad esélyt a versenytársaknak, és pénteken 2–0-ra legyőzte Ben Sheltont az ATP-világbajnokság B-csoportjának utolsó fordulójában.
Gennaro Gattuso, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szurkolóikat kritizálta, akik elégedetlenek voltak a Moldova otthonában rendezett csütörtöki világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítménnyel.
Pilóta nélkül száguldozó versenyautók lepték el a Forma–1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínét. A másfél év kihagyást követően a hétvégén újrainduló A2RL névre keresztelt sajátos bajnokság autói kizárólag mesterséges intelligencia által vezérelve versenyeznek majd kerék a kerék ellen.
Márton Luana aranyérmet szerzett az egyenlítői-guineai Malabóban pénteken kezdődött női tekvondó-világbajnokság 67 kilogrammos kategóriájában. A nemzetközi szövetség közösségi oldalának bejegyzése alapján Márton Luana – harmadik kiemeltként – a nyolcaddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, s a fináléban a kínai Hszing Csia-nit győzte le.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg 400 millió forintost hitelt vesz fel, aminek törlesztését a szerződésben foglalt önkormányzati támogatásból fizetik – számolt be róla a Zala Vármegyei hírportál.