Bekerült a 2034-es Salt Lake City téli olimpia szervezőbizottságába Lindsey Vonn, minden idők egyik legjobb alpesisíelője, valamint a hétszeres olimpiai és 14-szeres világbajnok futó, Allyson Felix.
Doppingvétség miatt három hónapos, május 4-ig szóló eltiltást kapott a férfi teniszezők világranglistáját vezető, januárban az ausztrál nyílt bajnokságot megnyerő olasz Jannik Sinner.
A Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) a március 2-án záruló ruandai körverseny után dönt a szeptemberi országúti világbajnokság sorsáról, de jelen álláspontja szerint nem szándékozik elvenni Ruandától a rendezési jogot a közelben zajló fegyveres konfliktus és közegészségügyi veszélyhelyzet miatt.
Elfyn Evans, ha kevéssel is, de növelni tudta előnyét a Svéd Rally élén Takamoto Katsuta előtt, míg a harmadik helyre Thierry Neuville állt, miután Ott Tanak és Adrien Fourmaux is időt vesztett.
Eső miatt félbeszakadt az első helyen kiemelt Fucsovics Márton döntője a Manamában zajló, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornán.
Tóth Dávid meglepetésre lett a kajakosok kapitánya, mert bár van végzettsége, eddig nem edzősködött. Noha olimpiai ezüstérmes, a TV2 realityműsoraival sokkal ismertebb lett. A kajakosok nem nyertek aranyat a párizsi olimpián, de a szakember abban bízik, Los Angelesben ott lesznek a dobogó tetején.
Adrien Fourmaux nyerte a Svéd Rally első szombati szakaszát a délelőtti hibája után, összetettben nőtt Elfyn Evans előnye, míg Ott Tanak ismét dobogós pozícióba lépett.
Doppingvétség miatt három hónapos, május 4-ig szóló eltiltást kapott a férfi teniszezők világranglistáját vezető, januárban az ausztrál nyílt bajnokságot megnyerő olasz Jannik Sinner.
Szakaszgyőzelem után a pálya szélére szorult Adrien Fourmaux a szombat délutáni második gyorsaságin, melyen Elfyn Evans növelte ismét előnyét, míg Thierry Neuville újból megelőzte Ott Tanakot.
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a Manamában rendezett, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát, mivel az esőszünettel tarkított szombati döntőben legyőzte az olasz Andrea Vavassorit.
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a Manamában rendezett, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát, mivel az esőszünettel tarkított szombati döntőben legyőzte az olasz Andrea Vavassorit.
A sereghajtó Kecskemét Katona Bálint duplájának is köszönhetően meglepetésre simán legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
Gera Zoltán sem számított ekkora győzelemre az MTK ellen, Horváth Dávid pedig egyenesen szégyenletesnek nevezte az 5-0-s kecskeméti győzelmet hozó találkozó elejét.
Ezúttal is változatos közvetítésekkel várjuk önöket! Vasárnap a vegyesváltóval folytatódik a triatlon vb-sorozat, a Győr a Pécset fogadja a női kosárlabda bajnokságban, két találkozót rendeznek az OTP Bank Ligában, második versenynapja lesz a gyorskorcsolya World Tour-sorozat milánói állomásának, az atlétikai fedettpályás világsorozat mezőnye Torun
A BVSC az ötödik mérkőzésén az ötödik vereségét szenvedte el a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, így négyesében változatlanul az utolsó helyen áll.
A Svéd Rally záró szakaszai előtt továbbra is háromesélyes maradt a győzelemért folytatott csata, Elfyn Evans ugyanis csak kis előnnyel rendelkezik Takamoto Katsuta és Thierry Neuville előtt szombat este.
Jászapáti Petra a B döntőben a harmadik helyen zárt szombaton 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának hatodik, milánói állomásán.
A Mosonmagyaróvár az első győzelmét aratta a női kézilabda Európa-liga csoportkörében, amelynek ötödik fordulójában, szombaton 33-25-re nyert a Zaglebie Lubin ellen.
Az éllovas FTC ötméteresekkel kikapott spanyol vendégétől, a második helyen álló CN Matarótól a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportszakaszának ötödik fordulójában, így a zárókörben dől majd el az elsőség.
Az éllovas Puskás Akadémia a 95. percben szerzett góllal 2-1-re nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.
Molnár Attila folytatta remek idei sorozatát, imponáló futással megnyerte a férfi 400 métert a lyoni ezüst kategóriás nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyen.