2025. február 17. hétfő

febr. 17
18:36
Hiába a siker, nem kímélték Szoboszlait (Metropol)
A brit lapok szerint Szoboszlai Dominik felfelé lógott ki a Liverpoolból, amely vasárnap a Wolverhampton ellen játszott az angol labdarúgó-bajnokságban.
febr. 17
18:36
A Svéd Rally győztese alaposan megnehezítette a saját életét (Racing)
Elfyn Evans azt hitte, vasárnap reggel eldobta magától a győzelmet, de aztán javítani tudott, és megszerezte a tizedik WRC-futamgyőzelmét. Elfyn Evans kihozta a legtöbbet a Svéd Rallyból, hiszen megnyerte a versenyt, a vasárnapi értékelést és a power stage-et is, és így a maximálisan megszerezhető 35 ponttal térhetett haza Umeából. Azonban alaposan
febr. 17
18:54
Lehullik a lepel az autókról, címet védene a McLaren, de hogyan? – Boxutca Podcast (m4sport.hu)
75 éves a Forma–1, az évfordulót pedig nem akárhogy ünnepli az F1, érkezik a nagyszabású show, melyen az összes autó 2025-ös festését bemutatják. A nem mindennapi műsort az M4 Sport is közvetíti majd élőben. Emellett szóba került a McLaren házon belüli helyzete, hiszen elmondása szerint Oscar Piastri világbajnok akar lenni, erre a kijelentésre refl
febr. 17
19:06
"Mindenki Colapintóról beszélt, Briatore meg leigazolta" (m4sport.hu)
Steiner nem győzte dicsérni a visszatérő olaszt cselekvő hozzáállása miatt.
febr. 17
19:18
Jeff Gordon szerint rejtély, hogy miért nem megy Kyle Larsonnak a superspeedway-versenyzés (USAracing)
Kyle Larson eddigi pályafutása során összesen huszonkilenc győzelmet aratott a Nascar Cupban, beleértve olyan kiemelt...
febr. 17
19:18
Jeff Gordon szerint rejtély, hogy miért nem megy Kyle Larsonnak a superspeedway-versenyzés (Racing)
Kyle Larson eddigi pályafutása során összesen huszonkilenc győzelmet aratott a Nascar Cupban, beleértve olyan kiemelt...
febr. 17
19:24
A feljelentésre válaszul klubja kitette keretéből Varga Kevint (m4sport.hu)
Varga Kevinnek négy hónapja tartozik a török másodosztályú Ankaragücü, amely a magyar válogatott támadó feljelentésére száműzéssel válaszolt. Filipovics Vladan, a játékos ügynöke elárulta: amennyiben az együttes szerdáig nem fizet, akkor egyoldalúan szerződést bontanak, és további intézkedéseket tesznek a FIFA-nál.
febr. 17
19:30
Bondár Anna: Idén nem a ranglistával szeretnék foglalkozni, hanem a fejlődésemmel (m4sport.hu)
A fejlődést nevezte meg elsődleges idei céljának Bondár Anna, a női tenisz-világranglista 88. helyezettje.
febr. 17
19:30
Mick Schumacher érdekes részletet osztott meg arról, miért tört ketté alatta a Haas 2022-ben (Racing)
Mick Schumacher továbbra sem mondott le a Forma–1-ről, miközben állítja, utólag nézve jobban ki kellett volna állnia magáért a Haasnál.
febr. 17
19:54
Dárdai Pálnak esélye sincs, így szórják a pénzt a Herthánál (Ripost)
Ahogy az várható volt, kirúgták a Hertha vezetőedzőjét.
febr. 17
20:06
A DVTK-val hírbe hozott Erős Gábor: A mai nap nem rólam szól (m4sport.hu)
Erős Gábor, az NB II éllovasának, a Kazincbarcikának vezetőedzője a Vasas elleni bajnoki előtt az M4 Sportnak reagált az értesülésre, miszerint ő válthatja Vladimir Radenkovicsot a Diósgyőr kispadján.
febr. 17
20:08
Továbbra is támogatja a 12. csapatot az FIA elnöke (m4sport.hu)
Örülne, ha a legújabb alakulat Kínából érkezne.
febr. 17
20:18
Kulisszatitkok, megszólalt Gróf Dávid édesapja (Metropol)
A Fradi kapusa, Gróf Dávid le sem tagadhatja, hogy édesapja, Gróf Attila is élvonalbeli kapuvédő volt.
febr. 17
20:36
Sallai beállt, egyből elszomorította magyar válogatott társát (Ripost)
Mocsi kezdett, Sallai a félidőben állt be.
febr. 17
20:42
"Futballozni jöttünk, de itt korcsolyázni fogunk" – Pintér Attila a Kazincbarcika elleni meccs előtt (m4sport.hu)
A Vasas vezetőedzője finoman szólva sem elégedetten nyilatkozott a fagyott kazincbarcikai pályáról az NB II-es rangadó előtt.
febr. 17
20:54
Sallaiék idegenben győzték le Mocsi Attila csapatát a török bajnokságban (m4sport.hu)
A Galatasaraynál Sallai Roland a félidőben szállt be, míg a Rizespor Mocsi Attila kezdőként lépett pályára.
febr. 17
21:42
Nyolc meccs után menesztették Nikitscher Tamásék edzőjét (m4sport.hu)
Nyolc mérkőzés után elfogyott a türelem Diego Coccával, a magyar válogatott Nikitscher Tamást is foglalkoztató és a spanyol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Real Valladolid vezetőedzőjével szemben, így menesztették a posztjáról.
febr. 17
22:06
Owusu gólt szerzett, de ismét kiállították Törökországban (m4sport.hu)
A Ferencvárostól kölcsönvett Owusu Kwabena ugyan betalált a török másodosztályú Ankaragücü színeiben, de újfent piros lapot kapott.
febr. 17
22:18
A Vasas gól nélküli döntetlenre végzett a listavezető otthonában (m4sport.hu)
A Kisvárda után a listavezető Kazincbarcika otthonában is gól nélküli döntetlent játszott a Vasas, amely továbbra is negyedik a Merkantil Bank Ligában.
febr. 17
22:30
Gera Zoltán: A Fehérvár elleni 6–1 volt a fordulópont (m4sport.hu)
A Kecskemét vezetőedzője a hétvégi MTK elleni 5–0-s, kiütéses győzelem mellett Botka Endréről és Nikitscher Tamásról is beszélt, de azt is elárulta, mennyire szokta felemelni a hangját, ha valamivel nem elégedett a csapaton belül.
febr. 17
23:00
"Korcsolyát kellett volna hozni stoplis helyett“ – a Kazincbarcika játékosa a fagyos talajról (m4sport.hu)
Az éllovas Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott a vendég Vasassal a labdarúgó Merkantil Bank Liga 17. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A fagyos mérkőzést követően a főszereplők értékeltek az M4 Sport kamerái előtt.

2025. február 18. kedd

febr. 18
0:06
A Kazincbarcika tulajdonosa Erős Gáborról: Ő is jót akar a Barcikának, mi sem szeretnénk neki mást (m4sport.hu)
Sztupák Péter arról is beszélt, hogy a csapat fő célja nem a feljutás, hanem a fiatalok fejlesztése.
febr. 18
0:18
Donald Trump az elnöki limuzinjával vezette fel a Nascar mezőnyét: videón az őrület (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök újabb történelmi pillanatot teremtett, amikor a limuzinja vezette fel a NASCAR szezonnyitó versenyét, a híres Daytona 500-at. Trump egy beszédet is tartott, amiben több örömteli kijelentést tett. Benyomása szerint az országának ismét jó a hangulata. Nem mellesleg – a hivatalban lévő első amerikai elnökként – a Super Bowl
febr. 18
0:18
Több szurkolót is korházba kellett vinni a Bundesliga egyik meccséről (Infostart)
Ketten súlyos megsérültek az Eintracht Frankfurt-Holstein Kiel német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
febr. 18
0:18
Bizarr összefüggés, Szoboszlai lábhosszáról beszélt a korábbi Liverpool-hátvéd (BorsOnline)
Legendához hasonlította a magyar középpályást.
febr. 18
0:22
Rasszista bekiabálás miatt kellett megszakítani a La Liga mérkőzését (Infostart)
A szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak, ezért rövid időre megszakították az Athletic Bilbao és az Espanyol La Liga mérkőzését.
febr. 18
0:22
"Valóra váltottam az álmomat" - Budapestre jöhet a sztárvilág új csillaga (BorsOnline)
Luke Littler csak előre tekint!
febr. 18
0:26
Szoboszlai Dominik elárulta, kit lát maga előtt ébredéskor (Infostart)
A profik bizony többet vannak együtt a csapattársakkal, mint a párjaikkal.
febr. 18
0:30
Súlyos csapás érte a Barcelona kézilabdacsapatát (Infostart)
Elülső keresztszalag-szakadást szenvedett Gonzalo Pérez de Vargas, a Szegeddel azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő Barcelona és a spanyol férfi kézilabda-válogatott kapusa.
febr. 18
5:30
Jó hírt kaptak a balatoni horgászok (Infostart)
Közel másfél tonnányi ponttyal lett gazdagabb a magyar tenger, és ez még csak a kezdet.
febr. 18
6:36
Napokon belül eldől Szoboszlaiék sorsa, most jön a legnehezebb hét (BorsOnline)
A Liverpool ráfekszik a bajnoki rangadókra.
febr. 18
8:30
Max McRae a Tagai Racing Citroënjével versenyez a BRC-ben (Racing)
A McRae dinasztia legifjabb tagja továbbra is a Tagai Racing Technology által felkészített autóval versenyez, de kategóriát és sorozatot váltott. Max McRae már a tavaly évben is a Tagai Racing Technology által felkészített autóval versenyzett, a Junior ERC-ben harmadik lett a Peugeot 208 Rally4-gyel. Emellett a Brit ralibajnokságban (BRC) is indult
febr. 18
8:48
Visszavághat az Atalanta, bravúrra készül a Celtic – sport a tévében (Infostart)
Több csapat is egygólos hátrányból fordítana a labdarúgó Bajnokok Ligája visszavágóin. A kézilabda Európa-ligában a Tatabánya érdekelt, Londonban a Forma-es szezonnyitó showt tartják kedden. Íme, az élő közvetítések listája.
febr. 18
9:00
A Kecskemét idén még gólt sem kapott, hét meccs óta pedig veretlen a bajnokságban (m4sport.hu)
Gera Zoltánék már 7 mérkőzés óta nem találnak legyőzőre, a legutóbbi három találkozójukon pedig gólt sem kaptak.
febr. 18
9:12
Pécsett kezdődött a Challenger Teqball League (HírTV)
Egy focilabda és egy speciálisan meghajlított asztal. Ennyi kell csupán a 2012-ben világhódító útjára indult magyar találmányú sportághoz. A hétvégén Pécsett rendezték a Challenger Teqball League 1. fordulóját.
febr. 18
9:18
Verstappen: A Red Bull a második családom, itt önmagam lehetek (m4sport.hu)
Egyelőre csak az autója versenyképességétől független célt tűz ki maga elé Max Verstappen 2025-re, de reméli, a Red Bull tanult 2024-ből.
febr. 18
9:24
Nem kertelt a Fradi igazgatója, mindent elmondott a bajnoki címről (Ripost)
Már öt pont a Puskás Akadémia előnye.
febr. 18
9:36
Lisztes Krisztián újra megsérült (Metropol)
Lisztes Krisztián Bundesliga-bemutatkozása biztosan csúszik, a 19 éves támadó ugyanis újra megsérült.
febr. 18
10:30
Latvala megkönnyebbült a Svéd Rally végén (Racing)
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke a Svéd Rally utolsó napján sokat izgult, így a versenyt követően megkönnyebbült, hogy sikerült elérni a kettős sikert.
febr. 18
10:54
Nagy F1-es évnyitó, élőben az M4 Sporton – 6 dolog, amit érdemes lesz figyelni (m4sport.hu)
Kedd este felhúzzák a függönyt, és egy eddig még nem látott közös bemutatóval a Forma–1 megnyitja a 2025-ös szezonját.
febr. 18
11:00
Jackl Vivien a Honvédban folytatja, Shane Tusup lesz az edzője (m4sport.hu)
A Budapesti Honvéd kedd délelőtt bejelentette az Európa-bajnok úszó Jackl Vivien és a Hosszú Katinkával sikereket elérő amerikai edző, Shane Tusup szerződtetését, olvasható a fővárosi egyesület hivatalos oldalán.
febr. 18
11:18
Közel négy éve fordult elő olyan a labdarúgó NB I-ben, mint a legutóbbi fordulóban (m4sport.hu)
A forduló hat meccsén is vendégsiker született.
febr. 18
11:18
Jackl Vivien és edzője, Shane Tusup a Honvédban folytatja (HírTV)
A klub tájékoztatása szerint a felek kedden írták alá a szerződést.
febr. 18
11:24
"Milák Kristóf sikereinek kovácsa Virth Balázs" - az olimpiai bajnok bocsánatot kért (BorsOnline)
Elnézést kért azoktól, akiket megbántott
febr. 18
11:24
Rendkívüli: Új klubja lett Vinícius Júniornak - befektetett a Real Madrid sztárja (rtl.hu)
A Real Madrid brazil sztárja, Vinícius Júnior új szerepkörben is kipróbálja magát: üzletemberként lépett színre a portugál labdarúgásban. A 23 éves támadó és partnerei az FC Alverca többségi tulajdonosai lettek, miután megvásárolták a másodosztályú klub 70-80%-os részesedését. A befektetés értékét körülbelül 8 millió euróra becsülik – számolt be ró
febr. 18
11:30
Tusup lett az EB-győztes Jackl Vivien edzője a Honvédnál (Telex)
A 15 éves EB-győztes úszó alig várja az új fejezetet a sportkarrierjében.
febr. 18
11:42
Shane Tusup lett a 16 éves Eb-győztes Jackl Vivien edzője a Honvédban (444.hu)
Jackl Vivien 2024-ben mindössze 15 évesen lett Belgrádban felnőtt Európa-bajnok 1500 gyorson.
febr. 18
11:42
Norris: Inkább a kritikák, mint a hamis elégedettség! (m4sport.hu)
Elfogadja Lando Norris, hogy esélyesként folyamatosan kapja a kritikákat, de nem tudja elfogadni, ha alaptalanul kritizálják – vagy akár túldicsérik.
febr. 18
12:18
Francia játékvezető dirigál a Plzen-Fradi El-meccsen (m4sport.hu)
Eddig két magyar csapatnak fújt, tavaly az Eb-döntőn is szerepelt.
febr. 18
12:18
"Minden eldőlhet az elején" - Lipcsei Péter szerint továbbjuthat a Fradi (BorsOnline)
Meglehet a továbbjutás az Európa-ligában.

Keresés