A Ferencváros 3–0-ra nyert a Ludogorec ellen, magyar játékosai vezérletével. Ötvös, Gruber és Tóth adták a gólpasszokat, Varga Barnabás duplázott, Szalai is fejelt egy gólt. A továbbjutás azt jelenti, hogy a magyar bajnok vagy a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga főtábláján játszhat ősszel.
Az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 3-0-ra győzött a Ferencváros a bolgár Ludogorec ellen a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában, így jövő héten a playoffkörben megkezdheti a kétmeccses párharcot az azeri Qarabag ellen. Már csak egy megnyert párharcnyira a Bajnokok Ligája-főtábla.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Villarreal bejelentette, hogy a bérletes szurkolói ingyen utazhatnak az FC Barcelona elleni bajnoki mérkőzésre decemberben Miamiba.
A Ferencváros nehéz kezdés után végül jó második félidős produkciójának köszönhetően vastaps kíséretében vonult a labdarúgó Bajnokok Ligájának idei play-offjába, miután 3-0-s hazai győzelemmel, ugyanilyen összesítéssel verekedte tovább magát a bolgár bajnok Ludogorecen. Az azerbajdzsáni Qarabag vár rá. A főszereplők - köztük a magyar gólszerzők és
Az első félidőben fejjel, a másodikban lábbal volt eredményes a csatár, a 3-0-s végeredményt Szalai Gábor állította be a Ludogorec ellen. A Qarabag jön a BL-főtábláért.
Szerda este a Paris Saint Germain és a Tottenham Hotspur vívja az európai Szuperkupa döntőjét Udineben. A franciák Donnarumma nélkül, akár új kapussal is pályára léphetnek, míg a Tottenham története első trófeájára hajt ebben a sorozatban. A mérkőzést az RTL+ Prémiumon és az RTL főcsatornáján élőben követhetik.
Kapjon-e felmentést otthon a futballista, ha kisgyereke van? Amennyiben igen, teljesen? Szoboszlai Dominik bevallotta, nem mindig tud segíteni a feleségének, Buzsik Borkának múlt héten született kislányuk éjszakai felügyeletében. Arról, hogy ez elfogadható-e, persze, megoszlanak a vélemények. Révész Attila a Kisvárda sportigazgatójaként korábban kü
Esapekka Lappi tavaly év végén befejezte gyári versenyzői karrierjét, miután kikerült a Hyundai csapatából. Idén már a finn bajnokságban versenyez és a vérnyomása is felmegy, ha belegondol, mivel járt a gyári versenyzés.
Sajtóhírek szerint megállapodott Sergio Pérez az F1 új csapatával, a Cadillackel, és a nyári szünet utáni második versenyhétvégén bejelenthetik a mexikói visszatérését.
A Ferencváros labdarúgócsapata kedd este hazai pályán 3-0-ra legyőzte a bolgár Ludogorecet, ezzel bejutott a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörébe. Kubatov Gábor, az FTC elnöke a nagy siker után sem mulasztotta el, hogy odaszúrjon a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) és Csányi Sándor elnöknek.
Felkészült Lando Norris és Oscar Piastri további ütközéseire a McLaren csapata, de meggyőződésük, hogy a versenyzők jó viszonya még évekig fenntartható.
A Ferencváros kedden este a bolgár bajnok Ludogorec kiejtésével bejutott az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásába. A magyar bajnok így karnyújtásnyira került attól, hogy 2020-at követően újra kvalifikálja magát a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol Európa legnagyobb sztárcsapataival csaphat össze. A magyar drukkerek a következő két hétben
Az m4sport.hu információi szerint a Nyíregyháza Spartacus FC által hosszú ideje figyelt, Ferencváros kötelékébe tartozó Katona Bálint ügyében előrelépés történhet. A játékost képviselő menedzser, Filipovics Vladan honlapunknak elismerte, már zajlanak is a tárgyalások.
A Gyulai István Memorialon kedden világcsúcsot javító Armand Duplantis lett a sportág jövő szeptemberben Budapesten debütáló új csúcsversenyének, az Atlétikai Világdöntőnek az arca – jelentette be szerdán a nemzetközi szövetség (WA).
A Bajnokok Ligája-címvédő Paris Saint-Germain szerda este az Európa-liga-nyertes Tottenhammel csap össze az Európai Szuperkupáért, azonban továbbra sem csitulnak a kedélyek a franciák távozófélben lévő futballkapusa, Gianluigi Donnarumma körül. Miután az olasz sztár kikerült a keretből, kedd este elbúcsúzott a PSG szurkolóktól, majd az ügynöke is m
A ma esti, udinei UEFA Szuperkupa-mérkőzésen már biztosan nem Gianluigi Donnarumma védi a Paris Saint-Germain kapuját. A világklasszis olasz, aki tavasszal döntő szerepet játszott a fináléig vezető úton a francia csapat menetelésében, bejelentette távozását.
Szeles Mónika akkor vette észre magán először a myasthenia gravis (MG) tüneteit, amikor teniszezett. Úgy ütött, ahogy mindig szokott, ám az eredmény mégsem volt az igazi. A világbajnok sportoló őszintén mesélt az autoimmun betegségéről.
Az M4 Sport és az M4 Sport+ csatornákon követhető NB I-es mérkőzések rendre százezres nézettséget eredményeztek és több millió nézőt értek el a három hétvége alatt.
A Ferencváros labdarúgócsapata a Ludogorec kiejtésével bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffkörébe. A nagy kérdés már csak az, hogy azeri Qarabag elleni párharc találkozói vajon hol lesznek láthatók?
Olasz sajtóhírek szerint Lewis Hamiltont akkor sem tudná kitenni a csapatból a Ferrari, ha akarná. Lewis Hamilton tavaly nagy meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette, nem a Mercedesnél fejezi be Forma–1-es pályfutását, és 40 évesen új kalandba kezd a Ferrarinál. Ez a kaland eddig azonban nem azt hozta, amit a hétszeres világbajnok és rajongói
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott szeptemberben két felkészülési mérkőzést játszik az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett svéd együttessel.