A hagyományokhoz hűen a Community Shield-mérkőzéssel kezdődik az angol futballklubidény. Magyar idő szerint vasárnap délután 4 órától a bajnok Liverpool FC és az FA-kupa-győztes Crystal Palace találkozik a Wembley-ben.
Már nem kell sokat várni a topligák rajtjára, amit az is jelez, hogy Angliában vasárnap már a Szuperkupáért mérkőzik meg egymással a Liverpool és a Crystal Palace. Idehaza pedig már a 3. fordulót rendezik az NB I-ben, a Ferencváros Nyíregyházára látogat, a Puskás Akadémia Kisvárdán őrizné meg a hibátlan mérlegét, az Újpest pedig a Paksot fogadja. M
Egy fiatal sportoló halála mindig megrázó, különösen akkor, ha egy gyerekről van szó. Most érkezett a tragikus hír: Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd ifjú és tehetséges kosarasa elhunyt, pedig még csak áprilisban töltötte be a 12. évét. Halála okát nem hozták nyilvánosságra.
Láttuk már néhányszor nagyon boldognak a tenisztörténet egyik legnagyobbját, Rafael Nadalt. Például amikor először nyert Wimbledonban vagy tizedszer a Roland Garroson. De most még talán ennél is jobban ragyog, hiszen másodszor is apa lett.
Bár egy meccsből nem, lehet komoly következtetéseket levonni, de az biztos: csodálatos fejesgóllal ugrasztotta talpra az Arsenal drukkereit. A Sportingtól igazolt svéd csatár apai nagyapja révén magyar származású is, a legutóbbi idényben Európa legszorgalmasabb gólgyártója volt.
Szoboszlai Dominik, a Liverpool és a magyar válogatott csapatkapitánya, valamint felesége, Buzsik Borka egy hete jelentették be első közös gyermekük, egy kislány születését. Ami érdekes, hogy egyelőre nem hozták nyilvánosságra a baba nevét.
Szenvedélyes Újpest-szurkoló számára különleges ajánlat lehet az a balatonkeresztúri ház, amelyet 60 millió forintért kínálnak, s amely megjelent az ingatlanpiacon. Nem elsősorban a magyar tenger közelsége, vagy a hatalmas kert jelentheti a kuriózumot, sokkal inkább az épület története. Merthogy ebben a házban nőtt fel Bene Ferenc, a lila-fehér fut
A kilencedik világbajnoki címére hajtó Sébasien Ogier Finnországban már beállította a saját egyéni rekordját, Paraugayban meg is döntheti. Hat verseny, hat dobogós helyezés – nem csoda, hogy az elvileg részmunkaidőben vezető Sébastien Ogier bejelentkezett a világbajnoki címért, és rajthoz áll a szezon összes hátralévő versenyén. A rend kedvéért jeg
A Tarr KSC Szekszárd csapata vasárnap este gyertyagyújtással emlékezik meg a 12 évesen elhunyt Fricsi Dóráról, aki edzésen lett rosszul. A sportorvosi engedéllyel rendelkező lányról az Infostart is beszámolt.
Vasárnap zárul a Fizz Liga 3. fordulója: egyszerre lép pályára az előző idény ezüstérmese és negyedik helyezettje, a Puskás Akadémia Kisvárdán őrizné meg százszázalékos bajnoki mérlegét, míg az ETO Zalaegerszegre utazik két Konferencia-liga selejtezője között. Az esti mérkőzésen az európai kvalifikációjának első meccsén háromgólos hátrányt összesze
Négy futam után második győzelmét aratta William Creighton a hétvégi brit bajnokin, így ismét egyedül vezeti pontversenyt a 2023-as junior világbajnok.
A Nemzeti Versenysport Szövetség közösségi oldala szerint az nOxygen Apnea Club sportolója az uszony nélküli számban végzett a második helyen a nem olimpiai sportágak seregszemléjén.
Trepák Andor győzelmével zárult a Rabócsiringen megrendezett országos rallycross bajnokság éjszakai csatája, így a fiatal versenyző nagy lépést tett az év végi első hely felé.
Senánszky Petra megőrizte formáját, és 50 méteres uszonyos gyorsúszásban megszerezte a magyar csapat első csengtui aranyérmét a világjátékokon. Nem sokkal utána Kiss Nándor világcsúcsot döntött férfi 400 méteres felszíni uszonyos úszásban, így meglett a második arany is. A magyar sportolók kiválóan szerepelnek a kínai Csengtuban zajló versenyen, ah
A 80 esztendős Mészáros György nyugállományú őrnagyot, ejtőernyős katonát, sok generáció szigorú kiképzőjét és oktatóját egy ajándék tandemugrással lepték meg repülős barátai és tisztelői.
A korábban igen népszerű Liepaja Rally 2024-ben Lett Rallyként a WRC-naptárba került, nagy sikert hozott, azonban hiába várták sokan a 2026-os naptárba, nem kapott helyet.
Noah Lyles? Femke Bol? Jakob Ingebrigtsen? Sydney McLaughlin? Faith Kipyegon? Hiába mindegyikük sokszorosan megkoronázott világklasszis, az atlétika jelenkorának első számú sztárja mégis Armand Duplantis. Aki kíváncsi a svéd rúdugrózsenire, az láthatja őt kedden a Gyulai Memorialon.