Nathanzinho még csak nyolcéves, de a brazil futball új, fantasztikus tehetsége. Akik már látták játszani, azt mondják, úgy bűvöli a labdát, ahogy erre ennyi idősen csak Ronaldinho volt képes. Az viszont elég nagy port kavart, hogy a még a tinikort sem elért játékossal a sportszergyártó gigász, a Nike máris szerződést kötött. Sokak szerint idő előtt
Óriási csatában szerzett előnyt az ETO a Konferencia-liga playoff körében a bécsi Rapid ellen. Zseljko Gavrics első gólját még kiegyenlítette a Rapid, a másodikra már nem akadt válasz.
Amputálni kellett a Veszprémben meggyilkolt román kézilabda-játékos, Marian Cozma édesapjának a lábát. A 69 éves Petre Cozma évek óta akut problémákkal küzdött a bal lábával és csípőjével, emellett cukorbetegségben is szenved.
Pep Guardiola, a Manchester City spanyol vezetőedzője az előszezon alatti barátságos mérkőzések során szakáll nélkül, bajuszt viselve irányította futballcsapatát, ám az angol bajnokság nyitófordulójában, a Wolverhampton elleni idegenbeli fellépésen már ismét szakállasan jelent meg. Most kiderült, miért volt tiszavirág életű az imidzsváltása.
A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki, első mérkőzésén.
Már javában készül a Hell Boxing Kings egyik legvártabb összecsapása: Istenes Bence és Varga Viktor mérkőzése. Bence rendkívüli hőségben edz, hogy bírja majd a Sztárbox bajnoka ellen, Viktor pedig izmot pakolt magára, és különleges bevonulással készül. Két harcos, két világ – a ringben dől el, ki lesz az erősebb.
Harminchárom év szünet után rendeznek a hétvégén újra gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot Magyarországon, a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán minden bizonnyal a hatszoros vb-győztes és az összetettben utcahosszal vezető spanyol Marc Márquez lesz az első számú esélyes a MotoGP kategóriában.
Az FIA csütörtökön pályázatot írt ki, mely során a rally világbajnokság új promóterét keresi. A sorozatot jelenleg a WRC Promóter irányítja, mely mögött az osztrák Red Bull energiaital-gyártó és a német KW 25 befektetési társaság áll.
Fucsovics Márton folytatta jó sorozatát és a 12. helyen kiemelt spanyol Jaume Munar legyőzésével elődöntőbe jutott a 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású észak-karolinai keménypályás tenisztornán, Winston-Salemben.
AZ ETO FC az SK Rapid Wien csütörtöki 2–1-es legyőzésével egy lépésre került a Konferencia-liga-főtáblájától: minimális előnnyel utazhat a jövő heti bécsi visszavágóra, igaz, ettől még így is rendkívül nehéz lesz kiharcolnia a továbbjutást a négyszeres keretértékkel bíró, tavasszal Kl-negyeddöntőt játszó osztrák csapat ellen.
Fucsovics Márton folytatta jó sorozatát és a 12. helyen kiemelt spanyol Jaume Munar legyőzésével elődöntőbe jutott a 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású észak-karolinai keménypályás tenisztornán, Winston-Salemben.
Az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz kifejtette, hogy az autósport belépő szintjén megfigyelhető egy tendencia, ami nem csupán árt a sportnak, veszélyt is hordoz magában. A korábbi pilótának a figyelmét az F1-es mezőny tagjai hívták fel a problémára, ami a gokartozás világát bolygatja meg. „Fejlettebb padlólemezek,
A kajakos Kopasz Bálint és Csikós Zsóka, valamint a kenus Adolf Balázs és Opavszky Réka is megnyerte középfutamát, így magabiztosan lépett tovább a szombati döntőbe a milánói kajak-kenu világbajnokságon.
Nagy estéje volt csütörtökön Zseljko Gavricsnak. A győri ETO FC futballistája duplázott, találatainak köszönhetően együttese 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a Konferencialiga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén. Gavrics számára egyfajta elégtétel is lehet a mostani siker, hiszen korábban a Fradihoz nagy remén
Múlt vasárnap számoltunk be arról, hogy információink szerint a kilencszeres horvát bajnok Hajduk Split érdeklődik Kata Mihály iránt. Nem az első külföldi klub és talán nem is az utolsó. De mi az oka, hogy a hazai szinten évről évre meggyőző teljesítménye mellett, – amely már Marco Rossi figyelmét is felkeltette – az MTK 23 éves középpályása nem sz
A 2024-es világbajnok Thierry Neuville megerősítette, hogy 2026-ban is marad a Hyundai Motorsport versenyzője, távolabb azonban egyelőre még nem tekint.
A hatszoros világbajnok és összetettben éllovas spanyol Marc Márquez volt a leggyorsabb a gyorsaságimotoros-vb Balatonfőkajáron zajló Magyar Nagydíjának pénteki első szabadedzésén, a Ducati kiválósága ráadásul körrekordot is futott a gyakorláson. Raúl Fernández és a vb-címvédő Jorge Martín alatt is elfüstölt az Aprilia.
A lényeg egyetlen mondatban: Mick Schumacher nem kell senkinek. Ugyan a Forma–1-be jövőre 11. csapatnak beszáll a Cadillac is, a 26 éves német újból hoppon maradt.
Az Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor összeállítású férfi kajak négyes ezüstérmet szerzett pénteken 500 méteren a milánói kajak-kenu világbajnokságon. Az egység mindössze öt századmásodperccel szorult a győztes portugálok mögé.
Három magyar érmet hoztak a milánói kajak-kenu világbajnokság péntek délutáni döntői: az első vb-jén részt vevő Csikós Zsóka K1 1000 méteren és Csizmadia Kolos K1 200 méteren aranyérmet szerzett, míg a férfi kajak négyes 500 méteren ezüstérmes lett.