Turán Frigyes első abszolút győzelmét szerezte Szlovákiában, miután megnyerte a kassai Abov Rallyt. A skodás versenyző ráadásul beugró navigátorral, Kertész Krisztiánnal érte el a sikert.
A Paraguay Rally szombati napján talán Kalle Rovanpera defektje okozta a legnagyobb drámát, aminek köszönhetően elvesztette a versenyt. A defekt okára Juiha Kankkunen és a kétszeres világbajnok sem talált magyarázatot.
Harmincegy sikeres büntetőrúgásból álló sorozatának vetett véget az angol Harry Kane azzal, hogy elhibázott egy tizenegyest együttese, a Bayern München legutóbbi Német Kupa-meccsén – írta az IFFHS.
Nem biztos, hogy Lando Norris egynél több világbajnoki címet fog nyerni a Forma–1-ben, és nem azért, mert ne lenne elég jó ehhez. Ki ne emlékezne Nico Rosberg megdöbbentő bejelentésére a 2016-os szezon után. A Mercedesszel frisseb világbajnoki címet nyerő német akkor mindenkit sokkolt azzal, hogy váratlanul bejelentette a visszavonulását, indokai a
Nem sokáig tartott az M-Sport versenyzőinek a szombati nap Paraguayban, miután mindkét Ford kapott egy nagy ütést, ami miatt kiállni kényszerült Grégoire Munster és Josh McErlean is.
A sportág történetében először magyar játékossal kötött szerződést az észak-amerikai profi baseball-ligában szereplő San Diego Padres. Az InfoRádió elérte a 16 éves Morua Márkó édesapját, Morua Robertót, az Óbudai Brick Factory Baseball és Softball Sportegyesület elnökét, a magyar válogatott kapitányát.
Max Verstappen apja érdekes részletet osztott meg arról, hogy miről beszélgettek fiával, amikor az esetleges csapatváltás volt a téma. Mióta a Magyar Nagydíjon kijelentette, hogy 2026-ban még biztosan a Red Bull versenyzője lesz, nem kell azt találgatnunk, hogy Max Verstappen melyik csapat kedvéért hagyja el az év végén a bikás istállót, ám ettől m
Ahogy az várható volt, megérkezett az eső Paraguayba, ami alaposan átáztatta a vasárnapi első szakaszt, mely után Sébastien Ogier növelte előnyét, miközben mások sokszor tértek le az útról.
A Holland Nagydíjon az élről induló Oscar Piastri behúzta a győzelmet, és hatalmas mértékben növelte az előnyét az F1-es tabella élén Lando Norris előtt, mert csapattársa motorja néhány körrel a cél előtt elfüstölt. Norrisnak alapvetően a rajtnál lett volna a legnagyobb esélye másképp alakítani a sorrendet, de nem ő előzött, hanem őt előzte meg hat
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, a futamot műszaki hiba miatt feladni kényszerült brit Lando Norrisszal szemben.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, a futamot műszaki hiba miatt feladni kényszerült brit Lando Norrisszal szemben.
Sébastien Ogier magabiztos előnyre tett szert a Paraguay Rally záró szakasza előtt, miután Adrien Fourmaux és Ott Tanak is bajba került. A Power Stage dönt a világbajnoki éllovasról.
A Liverpool 1–0-ra nyerte az Anfield Roadon az Arsenal elleni rangadót, a 83. percben Szoboszlai Dominik szabadrúgásból lőtte a gólt. Mindkét magyar, Szoboszlai és Kerkez Milos játszott
A nemzetközi labdarúgás történetének 26. játékosaként Karim Benzema is elérte - sőt át is lépte - az ötszáz gólos határt, miután mesterhármast szerzett szaúdi együttese, az al-Ittihad színeiben az al-Ohdud otthonában 5-2-re megnyert szombati bajnoki mérkőzésen - írta vasárnap az IFFHS.
Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.
A magyar válogatott csapatkapitánya a 83. percben lőtt szabadrúgásból a londoni csapat kapujába. Rayának esélye sem volt a 25 méterről megeresztett lövés ellen.
Még a Power Stage is jókora fordulatot tartogatott a Paraguay Rallyn, azonban az eső sem tudta megakadályozni Sébastien Ogier győzelmét. Végül kettős sikernek örülhetett a Toyota, míg Adrien Fourmaux lecsúszott a dobogóról.
A MotoGP-ben az újoncok soha nem látott nyomás alatt próbálnak bizonyítani, miközben a száguldó technikai fejlődés és a könyörtelen mezőny miatt karrierjük pillanatok alatt derékba törhet. Az általunk megkérdezett főmérnök szerint a siker kulcsa ma már nemcsak a gyorsaság, hanem az alkalmazkodóképesség és a mentális erő is.
A címvédő Ferencváros vendégként 3-0-ra nyert a Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén, ezzel a második helyre jött fel.