A Racing Bulls Forma–1-es pilótája, Liam Lawson nemrég kipróbálta, milyen egy Rally1-es autó volánjánál ülni. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Goodwood Festival of Speeden a Racing Bulls Forma–1-es pilótája, Liam Lawson kipróbált egy WRC-t, Josh McErlean Ford Puma Rally1-esével teljesítette néhányszor a Forest Rally Stage-et. „Új-Zélandon nőttem
Jószerével annak is örülhetünk, hogy kajakos klasszisunk, Gazsó Alida Dóra ismét járni képes, tudniillik olyan ijesztő műtéten esett át, ami akár a pályafutását is veszélyeztethette. Tóth Dávid szövetségi kapitány az olimpiai ezüstérmes állapotáról is szót ejtett.
Pécsi Ármin, a Liverpool fiatal magyar kapusa első hazai fellépése után kijelentette: érzi, hogy folytatnia kell a kemény munkát, mert minden hazai mérkőzésen ebben a stadionban akar védeni.
A 46. születésnapját ünnepelte néhány hete egykori nagyközépsúlyú bokszvilágbajnokunk, Balzsay Károly. A korábbi klasszis bokszolónak a nyáron volt minek örülnie, hiszen a Honvéd általa irányított ökölvívó-szakosztályának nagyszerűen sikerült az országos bajnokság, kisebbik lánya, az öttusázó Jázmin pedig a barcelonai U17-es Európa-bajnokságon reme
Két mérkőzést rendeznek szombaton a Fizz Liga harmadik fordulójában: előbb az MTK fogadja a Diósgyőrt két, eddig nyeretlen csapat csatáján, majd este a Ferencváros két BL-selejtezős párharca közti bajnokin Nyíregyházára utazik.
A kétszeres világbajnok Walter Röhrl a Közép-Európa Rally egyik kísérőprogramján egy 1975-ös Opel Asconát vezet. Noha a Közép-Európa Rally jövőre kikerült a WRC versenynaptárából, az idén minden beleadnak a szervezők. Az Ausztria, Csehország és Németország közös rendezésében megvalósuló megméretés egyik kísérőprogramjára nem kisebb nevet szereztek
Egy használt autó akkor jó vétel, ha nem csak tetszik, de nem is viszi el a fél fizetésed szerelőhöz. Mutatjuk, mely extrák azok, amik csábítóak lehetnek, de hosszú távon sokkal többet vihetnek el, mint amennyit nyújtanak.
A versenyzők többségének tetszett a Finn Rally utolsó napja, Kalle Rovanperä navigátora, Jonne Halttunen mindent vivő érvvel jött elő. Újdonsággal kísérleteztek a Finn Rally szervezői, akik a vasárnapra Ouninpohja-napot hirdettek, vagyis a mezőny csak ezt a legendás szakaszt teljesítette kétszer. Először fordult elő ilyen, amióta tavaly bevezették
Edzője még stabilizálta a lány állapotát - megmentette az életét -, de a szakszerű kezelés ellenére nem élte túl a hétközi, előzmény nélküli rosszullétet. Volt sportorvosi engedélye.
A nyári szünetet kihasználva az eddig meglehetősen elfoglalt Ott Tänak és a Hyundai leül tárgyalni a következő szezonról. A WRC-ben hagyományosan nyár végén kelnek el az ülések a következő szezonra, a piacon pedig jelenleg egyértelműen Ott Tänak a legnagyobb név. A 2019-ben világbajnoki címet nyerő észt pilóta egy M-Sportnál töltött év után 2024-be
Szabó Levente 20 percet kapott, csapata, az Eintracht Braunschweig pedig 3–2-re legyőzte a Greuther Fürth együttesét a Bundesliga 2 második fordulójában, vasárnap, így hibátlanul kezdte a szezont.
A 33 éves Marc-André ter Stegen minden erejét összeszedi ahhoz, hogy műtétje után felgyógyuljon és visszatérjen, sorsát több téves információ is befolyásolta - szerinte.
Megkezdődött a török labdarúgó-bajnokság. Sallai Roland ismét olyan poszton kapott lehetőséget a Galatasaraynál, amivel fejfájást okozhat Marco Rossi szövetségi kapitánynak.
Az ERC-éllovas Miko Marczyk közel egyperces előnnyel nyerte meg a Rzeszów Rallyt, így tökéletesen hangult a jövő heti versenyre. Az Európa-bajnoki éllovas Miko Marczyk azzal a céllal indul az augusztus 15–17-én esedékes Barum Rallyn, hogy tovább növelje a jelenleg 22 pontos előnyét. A lengyel versenyző odahaza, a Rzeszów Rallyn melegített az ERC-fu
A korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.
A Rally Hungary után a Finn Rallyt a WRC2-ben megnyerő Roope Korhonen csak reménykedik benne, hogy még versenyezhet az idén. Az áttörés éve volt az idei Roope Korhonennek, hiszen a finn versenyző a Rally Hungaryn megszerezte pályafutása első nemzetközi győzelmét – egyben értelemszerűen az első ERC-futamgyőzelmét is – a Finn Rallyn pedig először dia
A Callum Stylesszal felálló West Bromwich Albion hazai pályán 1-0-ra győzött a Blackburn ellen, melynek kapuját Tóth Balázs védte az angol labdarúgó másodosztály nyitófordulójának szombati játéknapján.
A magyar férfi röplabda-válogatott szombaton Nyíregyházán simán, 3-0-ra kikapott a törököktől Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel biztossá vált, hogy nem jut ki a jövő évi kontinenstornára.
A világbajnokságon induló kajakos egységek első helyen értek célba a szombati zárónapon a kajak-kenusok Szolnokon rendezett Duna Life Medical felnőtt országos bajnokságán, amelynek legeredményesebb versenyzője a kenus Bragato Giada lett.