2025. augusztus 9. szombat

aug. 9
0:21
"Lecsavartam a szűrőt, aztán csak úgy potyogtak ki a kukacok" – ficánkoló élőlények jelentek meg a szakályi csapvízben (Telex)
Augusztus 4-én elképedve látták a helyiek a Tolna megyei faluban, hogy valami nem stimmel az ivóvízzel. A vízszolgáltató azt mondta, ne igyanak belőle, majd lajtos kocsiban hoztak vizet. De azzal is baj volt.
aug. 9
0:21
2025. 08. 09. Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
.
aug. 9
0:21
Percekkel ezelőtt 7 vármegyére adtak ki riasztást szombatra: Lesz eső Magyarországon? (Most Hír)
Időjárás: Naptejre, napszemüvegre fel, kezdődik a napokig tartó kánikula Magyarországon. A meteorológia veszélyjelzési térképet is kiadott, azt is közölték a szakemberek, lesz-e eső szombaton.
aug. 9
0:24
Újabb két körzet eredményét ismertették, mind a két fél örülhet (Infostart)
Újabb két választókerület adatait ismertette az Index. Ennek alapján, sportnyelven szólva: Fidesz - Tisza 1:1.
aug. 9
0:24
Nem lehet inni, sem csapvízzel fürdetni a gyerekeket a fehérvári kórházban (444.hu)
Az Országos Kórházi Főigazgatóság is elismerte, hogy "a víz emberi fogyasztásra jelenleg nem alkalmas". De legalább megmondták, hogy akkor mire jó!
aug. 9
0:25
Megint lesz magyar nyelvű BBC (Telex)
Az angol közszolgálati médiaszolgáltató megerősítette, hogy olyan oldalt tervez indítani, mint a BBC News Polska.
aug. 9
0:28
Meghalt két magyar katona (Infostart)
2025. augusztus 5-én elhunyt egy magyar főtörzsőrmester, aki az EUFOR békefenntartó misszióban, Szarajevóban teljesített szolgálatot.Egy 29 éves katona pedig itthon, egy menetgyakorlat közben lett rosszul.
aug. 9
0:29
Megint nem folyik iható víz a csapból a székesfehérvári szülészeten, az újszülötteket is palackból kell fürdetni (Telex)
Sokadik alkalommal rendeltek el fertőtlenítést a kórház vízrendszerében.
aug. 9
0:33
Kivezették a fideszes kecskeméti képviselőt, aki kiabálva kérdezte Magyar Pétert a "genderlobbista" Bódis Krisztáról (Telex)
Feltehette a kérdését, de Magyar hiába válaszolt, Laczkó-Zsámboki Angéla többször is a szavába vágott.
aug. 9
0:37
Három napon belül két magyar katona is meghalt (Telex)
Egyikük a szarajevói EUFOR-misszióban szolgált, másikuk egy hazai menetgyakorolat során lett rosszul.
aug. 9
5:00
Fényes nappal szennyezik ürülékkel az érdi utcákat bizonyos férfiak, elfogyott a polgármester türelme, üldözik a fantomokat (Blikk)
Rendőri segítséget kért Csőszik László, Érd polgármestere, hogy állítsák meg az érdi kakafantomokat, akik rendszeresen összepiszkítják az utcákat. Az egyik, nyilvánosan, fényes nappal ürítő férfit most le is fotózták. Épp a nadrágját tolja le vagy húzza fel, nagydolga elvégzése előtt vagy után, egy lépcsőn.
aug. 9
5:30
Dráma Hatvanban: veszélyes villanyoszlopok pusztítják a gólyákat (ATV)
Hatvanban áramütés miatt pusztult el 19 gólya a középfeszültségű villanyoszlopok alatt.
aug. 9
6:12
Menekülni kell a nap elől szombaton, mutatjuk a hátborzongató animációt (Infostart)
Európában a dél felől áramló egyre melegebb légtömeg hatására a csúcsértékek a mediterrán országokban leginkább 30 fok felett alakulnak, Spanyolország egyes részein egyenesen forróság van, 41, 42 fokos maximumokkal. Itthon 33-37 fokra számítson!
aug. 9
6:30
Szombattól forgalomkorlátozás lép életbe augusztus 20. miatt – itt a lista a lezárásokról (ATV)
Már szombattól ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a Szent István napi programok miatt augusztus 23-ig Budapesten - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A lezárások elsősorban a rakpartokat, a hidakat, a budai Vár, a belváros és a Városliget területét érintik.
aug. 9
6:51
Három napon belül két magyar katona is meghalt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 9
7:00
A Jobbik alelnöke feltámasztaná a Magyar Gárdát (ATV)
A Jobbik szerint "árad a bűn vidéken, romokban a közbiztonság". Hol van Pintér Sándor? - tette fel a kérdést az ellenzéki párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatón, Szolnokon.
aug. 9
7:21
Kiderült, mit hittek medúzának a Balatonban – invázióra készülhetünk (rtl.hu)
Többen is arról számoltak be a nyáron, hogy különös, lebegő képződményeket láttak a Balaton vizében. A gyanú medúzákra terelődött, de a tudósok szerint valami egészen másról van szó. A jelenség hátterében egy kellemetlen nyári probléma, az árvaszúnyog-rajzás áll.
aug. 9
7:21
Belőlük lehetnek Orbán Viktor új harcosai (Telex)
A választókerületek legalább harmadában lecseréli a képviselőjelöltjét a Fidesz 2026-ra. Jó pár, helyben évtizedek óta kirobbanthatatlan politikus visszavonul, nem indul el egyéniben Lázár János sem, Debrecenben leválthatják Kósa Lajost. A helyükre lépő új generáció tagjai közül többen megerősítették a Telexnek az indulásukat.
aug. 9
7:27
Thuróczy Szabolcs: A tündöklő középszer dorbézol, égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap (Telex)
A színész Veiszer Alinda interjújában arról beszélt, hogy ha a jövő évi választáson nem változik a politikai helyzet, ő elköltözik Magyarországról. A Hunyadit megnézte, de elaludt rajta, bosszantja, milyen silány kultúrát finanszíroz a hatalom.
aug. 9
7:30
"Gergő átláthatóságot ígért, ha minden rendben van, a kérdésekre lehet nyugodtan válaszolni" (444.hu)
Kovács Gergely polgármester nyilvános posztban írta meg, hogy nem volt lehetősége válaszolni a 444 kérdéseire. Saját sajtósának levele közben világosan megmutatja: a cikk megjelenése előtt már közölték hivatalos álláspontjukat. Volt és jelenlegi MKKP-képviselők mesélnek arról, hogyan látják az átvilágítási bizottság körüli vitát.
aug. 9
7:45
Görögország harmadik legnagyobb szigete egy rejtett paradicsom, tele üres strandokkal (Most Hír)
Ha ellátogatnál Görögországba, de félsz, hogy az úticélodat ellepték az Insta-fotóra ácsingózó turisták, van egy remek hírünk! Leszbosz szigete itt van a szemünk előtt, mégis kevesen tudnak róla.
aug. 9
7:51
Egy magyar srác megmutatta, hogyan fizetett 47 helyett 18 ezret a Tescóban (Most Hír)
Ez a videó ékes példa arra, hogy egy kis odafigyeléssel mennyit spórolhatunk - például a Tescóban.
aug. 9
7:57
Tragédia: Gyakorlatozás közben meghalt egy 29 éves magyar katona (Most Hír)
Több tragédia történt: az elmúlt napokban sajnos két veszteség is érte a honvédséget.
aug. 9
8:12
A hónap gyorshajtói Óbudán - 406 járművet lőttek ki a traffiboxok a kerületben (Infostart)
Júliusi "szüret" a III. kerületben.
aug. 9
8:21
Magyar Péter megtapsoltatta a közönségét: Megemelem a kalapom azon politikusok előtt, akik nem indulnak 2026-ban (SzMo)
A Tisza Párt vezetője szerint kormányra kerülésük esetén első lépésként elfogadnák a korrupcióellenes törvényt, csatlakoznának az uniós ügyészséghez, létrehoznák a Nemzeti Vagyon-visszaszerzési és Védelmi Hivatalt, és megnyitnák az ügynökaktákat.
aug. 9
8:27
Gondolatok XIV. Leó pápáról (Gyulatelevízió)
Timothy Broglio érsek, az Egyesült Államok Püspöki Konferenciájának elnöke örömmel és meglepetéssel fogadta XIV. Leó pápa megválasztását, akit „egy zaklatott világ pásztorának” nevezett. Elmondta, hogy korábbi személyes találkozásaik során Prevost bíboros melegségéről, nyitottságáról és együttműködési szándékáról tett tanúságot. „Nagyon közvetlen,
aug. 9
8:39
Légvédelmi egységeket telepítenek Ferihegy közelébe (Infostart)
A légvédelem reagáló képességének növelése érdekében a győri légvédelmi rakétaezred egyik NASAMS alegysége Budapestre települ, és kijelölt erőivel teljesít szolgálatot Pécel és Isaszeg települések melletti, a feladathoz megfelelő adottságokkal rendelkező honvédségi területeken – jelentette be dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke
aug. 9
9:03
Gödöllő közösségi közlekedését segíti a mesterséges intelligencia (Blikk)
Magyarországon vezeti be a Shucle közlekedési platform első globális kísérleti projektjét a Hyundai Motor. A projekt célja a közösségi közlekedés támogatása az üresjáratok minimalizálásával, a károsanyag kibocsátás csökkentése mellett – írja az MTI.
aug. 9
9:03
Balhé Magyar Péter fórumán: "Ez nem a Megafon" – kivezették a fideszes képviselőt (ATV)
Heves vita alakult ki Magyar Péter országjárásának kecskeméti állomásán péntek este, amely végül azzal zárult, hogy a szervezők elvették a mikrofont Laczkó-Zsámboki Angélától, a város fideszes önkormányzati képviselőjétől.
aug. 9
9:03
Sok-sok ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 9
9:21
Elhunyt Putyi bácsi (Infostart)
81 éves korában elhunyt Pócs Ferenc, akit a legtöbben Putyi bácsi néven ismertek Egerben. A "Herendi" nevű kocsmát üzemeltette.
aug. 9
9:21
Karácsony Gergely levélben kéri Rogán Antalt, hogy ne zárják le egy hétre a rakpartokat (Telex)
A főpolgármester kiakadt, hogy az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat miatt megbénítják a főváros közlekedését. Már szombattól indulnak a lezárások.
aug. 9
9:33
Interaktív térképpel igyekszik enyhíteni a káoszt a Máv a Keleti pályaudvar felújítása idején (Blikk)
Interaktív térképekkel bővült a MÁV-csoport által a budapesti Keleti pályaudvar augusztus 25-én induló és négy héten át tartó lezárása miatt indított aloldal - közölte a társaság vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán. Az aloldalt folyamatosan frissíteni fogják, hogy naprakész információkkal segítsék az útra kelőket.
aug. 9
9:33
Kiadták a vörös kódot, brutál hőség csap le Magyarországra: 40 fok is lehet, meg fogunk főni (Pénzcentrum)
Hétvégén extrém hőség érkezik, vasárnap az Alföldön akár 40 fokot is mérhetnek. Csongrád-Csanád megyére vörös riasztást adtak ki, mivel a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 fokot, ami komoly egészségügyi kockázatot jelent. A forróság hétfőn átmenetileg mérséklődik, majd a jövő hét közepén ismét erősödik a kánikula.
aug. 9
9:39
Azonnali tilalmat rendeltek el, fulladoztak a halak a tóban (Infostart)
Oxigénhiányossá vált a Balassagyarmathoz tartozó, Nyírjesben található 5-ös számú tó, ami közel fél tonna, pontosan 480 kilogramm hal pusztulásához vezetett. Horgászati tilalmat rendeltek el.
aug. 9
9:51
Még mindig nem működik a digitális közigazgatás: hibát jelez az Eeszt és a magyarorszag.hu (Telex)
Lassan egy napja nem elérhetők a weboldalak, de a DÁP mobilalkalmazása legalább már működik.
aug. 9
10:15
45 perces állami közpénzégetésnek és környezetszennyezésnek nevezte Karácsony Gergely a tűzijátékot (444.hu)
Egy hétig lesznek lezárva a rakpartok - kifogásolja a főpolgármester.
aug. 9
10:33
Nem iható, fürdetni sem lehet vele: nagy a baj a vízzel a fehérvári szülészeten (ATV)
Ismét ihatatlan a vezetékes víz a székesfehérvári kórház szülészeti osztályán.
aug. 9
10:33
Fordult a világ: Karácsony Gergely Rogán Antaltól követeli, hogy ne zárja le a rakpartokat (SzMo)
A főpolgármester szerint a kormány a budapestiek türelmével él vissza, mert az augusztus 20-i ünnepség előkészületei miatt napokra megbénulhat a főváros közlekedése, és nő a környezetszennyezés.
aug. 9
10:39
Meghalt Pócs Ferenc (Blikk)
81 éves korában elhunyt a legendás egri kocsmáros, Pócs Ferenc, vagy ahogyan mindenki hívta, Putyi bácsi. A férfi 42 éven át üzemeltette a belvárosához közel, az uszodánál lévő népszerű Putyi kocsmát.
aug. 9
10:45
Árokba borult egy autó Balatonfőkajár és Balatonakarattya között (vehir.hu)
.
aug. 9
10:51
A nagy rakpartlezáró most a rakpart lezárása miatt hisztizik (Demokrata)
A főpolgármester levélben fordult a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjéhez.
aug. 9
10:51
Alaszkában találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin augusztus 15-én (vehir.hu)
Alaszkában tartják Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját augusztus 15-én, pénteken. Ezt az amerikai elnök jelentette be Truth Social közösségi oldalán pénteken.
aug. 9
11:03
"Azért dolgozunk, hogy a Fidesz újra kormánypárt legyen" – a roma önkormányzat is készül a választásra (Telex)
Jövőre szeretne nemzetiségi képviselőt küldeni a parlamentbe a roma önkormányzat. Aba-Horváth István nem titkolja: képviselőjük mindenképpen a Fideszt fogja támogatni.
aug. 9
11:15
Menczer Tamás: Mi békét akarunk (BorsOnline)
Nem hallgattak Orbán Viktorra. Kár. Megint igaza lett – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
aug. 9
11:15
Nem mindennapi módját választotta egy veszprémi tűzoltó a lánykérésnek (vehir.hu)
Ezúttal nem azért érkezett a kosaras tűzoltóautó a társasházokhoz, mert vészhelyzet volt valamelyik lakásban. Épp ellenkezőleg, egy fiatal pár életük egyik legboldogabb pillanatát élték meg.
aug. 9
11:21
Menczer Tamás: Nem hallgattak Orbán Viktorra. Megint igaza lett (Metropol)
A békéhez tárgyalni kell.
aug. 9
11:21
Második világháborús repeszbomba került elő a Balaton Park Circuit versenypályánál (vehir.hu)
Második világháborús repeszbomba került elő a Balaton Park Circuit versenypályánál, a boxutca közelében - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szombaton.
aug. 9
11:33
Orbán Viktor megnyeri ’25 nyarát? (ATV)
Míg tavaly nyáron Magyar Péter kétségkívül elvitte a politikai show-t a kórházi hőmérőzéssel, vonatozással, most nagyon úgy tűnik, hogy ’25 nyarát Orbán Viktor nyerheti meg újszerű és sok szereplésével, intenzív jelenlétével a nyilvánosságban. "Működik az orbáni térfoglalás", "de messze még a vég" – írja Horn Gábor.
aug. 9
11:39
Hadházy Ákos: Nem tudom, hogyan tud ennyire pofátlanul lopni Lázár János (SzMo)
A képviselő szerint az állam ingyen adott a miniszter alapítványának egy hárommilliárdot érő céget, amit aztán ők egymilliárdért adtak vissza az államnak.

Keresés