Az ELTE oktatója arról beszélt, hogy az emberek nem fogják hagyni, hogy a Fidesz veresége esetén gáncsolja az új kormány megalakítását a köztársasági elnök. Szerinte fenyegetésre, zsarolásra is szükség lehet.
A kevés eső miatt még nem indult be a nyári gombaszezon, pocsék ez az év a gombászok számára. De több helyen láttak már árvégű fülőkét, ami a közhiedelemmel ellentétben veszélyes lehet!
A nyugdíjasok kéthavonta számíthatnak valamilyen plusz pénzre a jövő áprilisi országgyűlési választásokig, négy juttatás már biztos – derül ki Farkas András nyugdíjszakértő hírleveléből.
Megtörten ölelik egymást elhunyt kisbabájuk sírjánál a gyászoló szülők. Nem elég, hogy ilyen fiatalon kellett átélniük ezt a feldolgozhatatlan szörnyűséget, most még a családfő, Bagoly Bence életéért is imádkozniuk kell. A mindössze 24 éves férfi súlyos betegségben szenved, és már csak a szívtranszplantáció segíthetne rajta.
A Trafibox az új rendőrségi "csodafegyver": már több mint 200 van belőlük az országban, nem csoda, hogy 30 milliárdról tavaly 56 milliárd forintra nőtt a bírságbevétel.
Piaci konzultációt indított a BKK a Milleniumi M1 Földalatti Vasút korszerűsítésére és meghosszabbítására. Eszerint a külső körvasútig érne a metróvonal, valamint új átszállókapcsolatok létesülnének.
A rapper szerint nem pénzért beszél, hanem mert küldetése van: párbeszédet akar indítani a digitális térben. Azt mondja: az általa képviselt gondolatok nem megvásárolhatók.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kedden kizárta az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya csőd szélén álló német csapatát, a HB Ludwigsburgot a női Bajnokok Ligája ferencvárosi érdekeltségű csoportjából.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az egyetem szerint nem igaz, hogy pont járna szexuális együttlétért. A hallgató, aki közzétette, nem volt szervező, így a közlés nem tekinthető hivatalos pontrendszernek, írták.
A vasúttársaság szerint az eddigi visszatérítések megfelelnek az idei költségvárakozásoknak. A rendszer júniusban indult, az éves keret akár 2 milliárd is lehet.
Közel két hónap alatt mintegy 170 millió forintot fizetett ki utasainak a MÁV a vonatok késései miatt. A vasúttársaság szerint ez megfelel az előzetes várakozásaiknak, éves szinten ugyanis kétmilliárdos összeggel számolnak a késési biztosításokat illetően. Közel két hónap során 15 ezer járat miatt késése nyomán fizettek az utasoknak.
Szexért pontokat lehet szerezni az NKE gólyatáborában egy közösségimédia-bejegyzés szerint: míg egy gólyával 100 pont, az EHÖK-elnökkel való közösülés 500 pontot ér – olvasható a posztban. Az egyetem azt állítja, a poszt készítője független a gólyatábor szervezőitől, neki semmilyen ráhatása sincs a pontrendszerre. A bejegyzés íróját hazaküldték a t
Az átlagosnál kevesebb szilva teremhet az idén hazánkban. Becslések szerint mintegy 40-50 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák a hazai ültetvényeken – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpontja által szervezett szakmai napon. A termesztés fejlesztése érdekében a NAK, és a
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vizsgálatot indított gólyatáborban, miután egy hallgató posztja szerint szexért pontot kaphatnak a diákok - írta a Telex.
Számos ismert dal felcsendült azon a gyulai, jótékonysági koncerten, melyet a napokban tartottak a Világóránál. A Gyulai Zeneműhely Egyesület és a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány közös programja egy nemes célt szolgált, a középpontban a koraszülött gyermekek támogatása volt. Új, távlati célt fogalmazott meg a Viharsarki Koraszülöttmentő Al
Fleck Zoltán tisztázta, hogy zsarolás alatt nem büntetőjogi tényállásra gondolt, hanem politikai nyomásgyakorlásra. "Ez nem erőszak, nem olyasmi, ami polgárháborúra utal" - hangsúlyozta. Szerinte az kockáztatja az ellenállást és a polgárháborús helyzetet, aki egy társadalmi közhangulat-változás ellen cselekszik.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vizsgálatot indított gólyatáborban, miután egy hallgató posztja szerint szexért pontot kaphatnak a diákok - írta a Telex.
A családok számára az óvodai, iskolai évkezdés időszaka anyagilag különösen megterhelő. Ennek enyhítésére a meghatározott feltételek fennállása esetén gyermekenként 20.000 Ft, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek esetén pedig – kiegészítve az állam által biztosított pénzbeli támogatás összegét – gyermekenként 14.000 Ft összegű tá
Hat magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Ludogorec futballmérkőzés helyszínén szerdán a bulgáriai Razgradban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén a Facebookon.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Gyergyák Ferenc az InfoRádióban elmondta, nem minden település adottságai felelnek meg ahhoz, hogy vállalkozások telepedjenek oda, és ennélfogva HIPA-bevétel keletkezzen. Ott, ahol az országban a legnagyobb ez a bevétel, több évtizedes munka és tervezés áll a háttérben.
A retró mobiltelefonok piaca 2025-ben új lendületet kapott, egyes ritka modellekért már milliós összegeket is kifizetnek a gyűjtők. A nosztalgia mellett a ritkaság, az eredeti állapot és a különleges dizájn is hajtja felfelé az árakat.