2026. február 10. kedd

febr. 10
12:03
Olyan autót villantott Cristiano Ronaldo menyasszonya, hogy az még tőle is meglepő (Blikk)
Hogy mivel dobhatja fel az ember a napját? Van, aki kávéval vagy kiadós reggelivel, Georgina Rodríguez viszont fotózkodással, pihenéssel. A portugál futballsztár Cristiano Ronaldo menyasszonya kipiheni az elmúlt hetek-hónapok fáradalmait, utazással, lazítással kapcsolódik ki, és minderről képeket is posztol, rajongói örömére.
febr. 10
12:21
Varga Barnabás sokat segíthet a Fradinak – avagy így lehet automatikusan BL-főtáblás a Ferencváros (Infostart)
A mostani bajnoki idényben először áll a Ferencváros a hazai bajnokságban és a nemzetközi kupákban mutatott teljesítmény alapján elért koefficiensek alapján is, hogy automatikusan helye lenne a Bajnokok Ligája 2026–2027-es főtábláján. Legalábbis, még egy későbbi realizáló feltétel teljesülése alapján.
febr. 10
12:21
Szinte teljesen új utakon rendezik meg a tengerparti Horvát Rallyt (Racing)
A Horvát Rally szervezői nyilvánosságra hozták a a verseny útvonalát, a két évvel ezelőtti WRC-futamból három szakasz maradt a programban.
febr. 10
13:09
Tóth Alex miatt ismét műsorváltozás lesz az egyik sportcsatornán (Blikk)
Az angol labdarúgó-bajnokságban ma este lép pályára a Bournemouth. Tóth Alex csapata az Evertonhoz látogat. Úgy volt, hogy a mérkőzést egyik hazai sportcsatorna sem közvetíti, ám ez most változott.
febr. 10
13:09
Fájdalomcsillapítókon vagyok, két lépés után besavasodott a lábam (Telex)
A téli olimpián kiesett a gyorskorcsolya vegyes váltó, aminek első tagja, Végi Diána Laura sérülten indult. Egyéniben csak Moon Woonjun jutott tovább.
febr. 10
13:51
Idén még nem kaptak fizetést a Mészároshoz köthető eszéki focicsapat játékosai (Telex)
A horvát Index információi szerint egyre nagyobb a feszültség a klubnál.
febr. 10
14:21
Josh McErlean tanult a tavaly Svédországban elkövetett hibájából (Racing)
Az M-Sport versenyzője, Josh McErlean tavaly elég stabilan ment a Svéd Rallyn, egészen az utolsó napig, amikor fennakadt a hófalon.
febr. 10
14:27
Hetedik olimpiai aranyát nyerte Klæbo, egyre van a rekordtól (Telex)
Kettőből kettőt nyert már a milánói-cortinai olimpián a norvég sífutó, a nőknél a svédek domináltak.
febr. 10
14:33
A Bayern gólkirályára is lecsapnának a szaúdiak (Infostart)
A legnagyobb hagyománnyal rendelkező német sportmagazin, a Kicker szerint a szaúdi profi liga egyik úja célpontja Harry Kane, a Bayern München csatára.
febr. 10
14:33
Birk Ruud nyerte a férfi szabadstílusú sízők slopestyle döntőjét (Demokrata)
A 25 éves versenyző már az első körben olyan eredményt ért el, amit nem tudtak felülmúlni riválisai.
febr. 10
14:51
Csütörtökön ellenfeleket kap a válogatott a Nemzetek Ligájában – ezekkel a csapatokkal találkozhatunk (Blikk)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön sorsolja ki a 2026/2027-es Nemzetek Ligája csoportbeosztását. A B divízió első kalapjába került magyar válogatott három, alacsonyabban rangsorolt ellenfelet kap. A lebonyolításban jelentős változás lesz.
febr. 10
15:03
Gergely István: Milák Kristóf úszik, januárban megkezdte az edzéseket (Telex)
A Budapest Honvéd ügyvezető elnöke szerint Milák ugyan sokszor azt érzi, hogy nem szereti az úszást, de ha ő készül, akkor a dobogó a célja.
febr. 10
15:21
A Liverpool edzője nem tud túllépni Szoboszlai kiállításán – csalódottságáról beszélt Arne Slot (Blikk)
Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a Sunderland elleni szerdai bajnokit megelőzően Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának holland menedzsere. Természetesen szóba került a Manchester City ellen gólt szerző, majd a kiállítás sorsára jutó Szoboszlai Dominik eltiltása is.
febr. 10
15:21
Alonso visszavonul vagy még marad? (Racing)
Könnyen lehet, hogy az idei lesz Fernando Alonso utolsó szezonja a Forma–1-ben. A kétszeres világbajnok elmondta, milyen szemlélettel halad előre.
febr. 10
15:27
Magyarok a téli olimpián: Büki Ádám melegebb pályára számított (SzMo)
Pónya Sára a 79., Büki Ádám a 90. helyen végzett a milánói-cortinai olimpia sífutó sprintselejtezőjében. A továbbjutás nem sikerült, de mindketten készülnek a 10 kilométeres fő számukra.
febr. 10
15:45
Vége az angol szélső idényének, nem is álmodhat a vb-ről (Infostart)
Az Everton sztárja, Jack Grealish megerősítette, hogy fáradásos törés miatti lábműtéten esett át, és kihagyja a 2025–2026-os szezon hátralévő részét.
febr. 10
15:51
Shiffrin nagyot hibázott, még az éremről is lemaradtak alpesi kombinációban (Telex)
Nem indul jól az olimpia minden idők legsikeresebb alpesi sízőjének.
febr. 10
16:15
Egy hihetetlen rekord és az olimpiai arany átvétele után kinyújtotta a nyelvét, ahogy szokta (Telex)
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Arianna Fontana sorozatban hatodik olimpiáján szerzett érmet, és már 12 medálnál jár. A külvárosi csarnokban váratlan győzelmet szereztek az olaszok.
febr. 10
16:21
Edzője nem kertel: ha Cristianót nem tartják meg, ő sem marad (Infostart)
A nemzetközi futballelitben ritkaság, hogy egy edző nyiltan a vezetőség tudomására hozza: ha legjobb játékosát nem tudják megtartani, rá se számítsanak. Jorge Jesus, az el-Naszr edzője azonban (állítólag) addig marad a szaúdi klubnál, ameddig Cristiano Ronaldo is a csapatában van.
febr. 10
16:27
Hivatalos: mindössze hét futamból áll az idei ERC-szezon (Racing)
Az FIA nem pótolja a versenynaptárból kieső Rally Hungaryt, az idei szezonban eggyel kevesebb futamot rendeznek meg az ERC-ben.
febr. 10
17:21
Milánó 2026 – Fontana történelmet írt, a belgák hálásak a magyaroknak (Infostart)
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Arianna Fontana kedden történelmet írt azzal, hogy aranyérmet nyert az olasz vegyes váltóval, ezzel ugyanis a hatodik téli olimpiáján is dobogóra állhatott.
febr. 10
17:21
Futballkapus és fizikatanár is elemezte Szoboszlai Dominik bombagólját – Védhetetlen volt? (Blikk)
Az angol és a magyar futballszurkolók még mindig a vasárnapi Liverpool–Manchester City (1-2) bajnoki hatása alatt vannak. Pontosabban még mindig a hazaiak gólja adja a témát, amelyet Szoboszlai Dominik szerzett szabadrúgásból, mintegy 27 méterről. A labda ugyanis röppályája során, útja felénél hirtelen jobbra kanyarodott, és a kapufáról a hálóba pa
febr. 10
17:57
Kuriózum: mindhárom érem a svéd sífutóké, volt már színmagyar dobogó is olimpián (Telex)
A magyar mesterhármas természetesen a nyári olimpián történt.
febr. 10
18:21
A WRC-újonc Armstrong tudja, hogyan kell nyerni a Svéd Rallyn (Racing)
Az M-Sport versenyzője, Jon Armstrong négy évvel ezelőtt győzött a Svéd Rallyn a Junior WRC-ben, azóta viszont nem indult ezen a futamon.
febr. 10
19:09
A norvég bronzérmesnek nem örömkönnyei potyogtak, bánatában sírt, mert megcsalta a barátnőjét (Telex)
Élő interjúban vallotta be a biatlonos Lægreid, hogy élete legrosszabb hetén van túl, és a sport másodlagossá vált számára.
febr. 10
19:27
Ennyit keres új klubjában Tóth Alex (Demokrata)
Angliában nem titok, hogy mennyit keresnek a futballisták.
febr. 10
20:09
Varga Zsolt tiszta vizet önt a pohárba a Zalánki-ügyben (Infostart)
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint meg kell vizsgálni, hogy akár Zalánki Gergő, akár más hogyan illeszkedik a belgrádi Európa-bajnokságon ezüstérmes együttes keretéhez.
febr. 10
20:11
Érembotrány a téli olimpián – Azonnali hatállyal kijavítják mindet (Infostart)
Hétfőn Andrea Franchisi, a szervezőbizottság operatív igazgatója újságíróknak arról beszélt: tudnak róla, hogy többen is kifogásolták a közösségi médiában érmeik és a szalagok minőségét.
febr. 10
20:21
Megcsalta a barátnőjét, a dobogón kezdett zokogni a norvég biatlonos, miután bronzérmet nyert a téli olimpián (SzMo)
Sturla Holm Lægreid a 20 km-es egyéni biatlonverseny után az NRK-nak adott interjúban beszélt magánéleti válságáról. A vallomás beárnyékolta a norvég sikert és vitát indított a sportolói őszinteség helyéről.
febr. 10
20:39
Száz dollárt lobogtatva ment óvni Korea az olimpián, de hiába (Telex)
A rövidpályás gyorskorcsolya elődöntőjének sorrendjét szerették volna megváltoztatni, de elutasították őket.
febr. 10
20:51
Autentikus helyzetjelentés Milák Kristófról (Infostart)
Klubja, a Honvéd elnöke számolt be a kétszeres olimpiai bajnok felkészüléséről.
febr. 10
21:03
A nagy favorit balesetet szenvedett, beperelték a Cadillacet – még el sem kezdődött a szezon, máris botrányok törtek ki az F1-ben (Infostart)
Egy napon belül a Cadillac, a McLaren és az Aston Martin is bemutatta új versenyautóját, miközben Andrea Kimi Antonellinek közúti balesete volt San Marinóban. A januári, barcelonai bejáratás után szerdától már Bahreinben tesztelnek a csapatok. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője az InfoRádióban elemezte az elmúlt időszak legfontosabb tör
febr. 10
21:39
Cseh Sándor: a mostani érzéseimet nem befolyásolja a megszerzett érem színe, elégedett vagyok (Infostart)
Taktikailag érettebbek és magabiztosabbak lettek a játékosok, akik sokat fejlődtek és bizonyos szituációkban gyorsabban hoztak meg nagyon fontos döntéseket – így értékelte a portugáliai Eb-n ezüstérmet szerző magyar női vízilabda-válogatott teljesítményét a szövetségi kapitány.
febr. 10
22:39
Családi aranyat nyert Szlovénia és Svédország, norvég tripla – keddi összefoglaló (Telex)
Az osztrákok második csapata nyerte az alpesi kombinációt.
febr. 10
23:27
A nagyon várt négyfordulatos elmaradt, de a hátraszaltót újra előhúzta Malinin (Telex)
A férfi műkorcsolyázók rövid programját nagy fölénnyel nyerte az amerikai, de megint megspórolta a kvadra axel ugrást, azért így is nagy show-t csinált.

2026. február 11. szerda

febr. 11
0:09
Dárdai Pál: "Nem varázslónak jöttem Újpestre" (Blikk)
Azt túlzás lenne állítani, hogy Dárdai Pál, az Újpest januárban munkába állt sportigazgatója berúgta az ajtót az NB I-ben. Ez persze, legkevésbé sem az ő felelőssége, hiszen egyelőre hozott anyagból dolgozik, mert ezt a keretet igazából még nem ő rakta össze. A három idei meccsén mindössze egy pontot szerző csapat kapcsán a magyar válogatott korább
febr. 11
0:09
"A kor csak egy szám" – 52 évesen indul a téli olimpián egy snowboardos nő (rtl.hu)
"A saját kísérletem vagyok" – vallja az 52 éves salzburgi snowboardos.Claudia Riegler az osztrák csapat legidősebb tagja a téli olimpián, saját bevallása szerint sem a kora, sem a kétkedők hangja nem érdekli igazán.
febr. 11
0:13
Nyáron véget érhet Szalah liverpooli karrierje, a szaúdiak már egyeztetnek a leigazolásáról (Blikk)
Sajtóhírek szerint a Liverpool egyiptomi futballsztárját, Mohamed Szalahot továbbra is csábítják Szaúd-Arábiából. A veterán klasszist az al-Ittihad vinné, és a nyáron erre minden eddiginél jobb esélyt mutatkozik. A felek már tárgyalnak a transzferről.
febr. 11
0:17
Megszólalt a Zalánki-ügyben a pólósok kapitánya (Blikk)
Zalánki Gergő ügyéről nyilatkozott Varga Zsolt szövetségi kapitány. Mint ismert, a klasszis pólós korábban a közösségi médiában írt arról, hogy szakmai indoklás nélkül maradt ki az Európa-bajnoki keretből. Varga szerint majd meg kell vizsgálni, hogyan illeszkedhet Zalánki az Eb-ezüstérmes együtteshez.
febr. 11
0:21
Visszatértek az Eto-hoz az újdonsült édesanyák (Blikk)
Sandra Toft és Győri-Lukács Viktória is anya lett decemberben. A Győri Audi ETO kedden bejelentette, hogy mindkét újdonsült anyuka újra edzésbe állt. A keretből további két kézilabdázó is babát vár.
febr. 11
6:45
Sztrájk az olimpián, amiért a tévéigazgató szétbakizta a megnyitót (Infostart)
A RAI olasz közmédia sportcsatornája újságírói kedden bejelentették, hogy háromnapos sztrájkot tartanak a XXV. Téli Olimpia befejeződése után a játékokat megnyitó ünnepség hibákkal teli közvetítése miatt.
febr. 11
7:45
Téli olimpia, Magyar Kupa és Liverpool – sport a tévében (Infostart)
Szerdán is nagyüzem lesz a 2026-os milánói-cortinai téli olimpián; a gyorskorcsolyázóknál bemutatkozik a dél-koreai születésű, honosított Kim Minszok. Az ötkarikás játékok mellett labdarúgás és lósport szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.
febr. 11
8:21
Oliver Solberg 21 évvel édesapja után nyerhet a Svéd Rallyn (Racing)
Petter Solberg pályafutása során egyszer nyerte meg a Svéd Rallyt, a világbajnoki éllovas fia a héten ebben a tekintetben utolérheti.
febr. 11
8:39
Szenzáció Lipcsében: Gulácsi Péter nemet mondott a Tottenham ajánlatára – Részletek a döntésről (Blikk)
Meglepő információt kürtölt világgá a német Bild. A lap arról számolt be, hogy az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig végre megoldott egy komoly problémát . Gulácsi Péter (2027-ig), Maarten Vandevoordt (2030) és Leopold Zingerle (2028) kapusok meghosszabbították a szerződésüket. Pedig az utolsó pillanatban jött egy hihetetlen ajá
febr. 11
9:09
Super Bowl-döntő: A világ legnézettebb sporteseménye (HírTV)
A témáról Cselleng Ádám beszélt a Napindítóban.
febr. 11
9:33
Megóvja az éllovas elleni meccsét a sereghajtó (Infostart)
A sereghajtó Szeged kosárlabdacsapata megóvja a címvédő és éllovas Szolnok elleni keddi bajnoki mérkőzését, amelyet hazai pályán 100–64-re veszített el.
febr. 11
9:39
Megvan az év lúzere? Csúnyán pórul járt a megszállott Manchester United-drukker (Blikk)
Frank Illett, a megrögzött Manchester United-drukker azzal tette szert világhírre, hogy megfogadta, addig nem vágatja le a haját, amíg a kedvencei nem nyernek öt meccset zsinórban. Ennek az eredménye egy terebélyes hajkorona lett, Frank ugyanis lassan 500 napja vár a következő hajvágásra... Michael Carrick érkezése után a MU felépített egy négyes g
febr. 11
10:21
Tóth Alex először kezdett az angol csapatában: különleges, új becenevét is elárulta (Blikk)
Először lépett pályára kezdőként a Bournemouth labdarúgócsapatában Tóth Alex. A magyar válogatott játékos 58 percet kapott az Everton otthonában 2-1-re megnyert találkozón. A fiatal középpályás a meccs után elárulta azt is, milyen becenevet kapott új csapatánál, amelyben vele együtt három Alex szerepel.
febr. 11
10:21
A Hyundai mindhárom autója a dobogóért csatázna Svédországban (Racing)
Andrew Wheatley, a Hyundai sportigazgatója szerint a csapat mindhárom versenyzője esélyes a dobogóra a csütörtökön kezdődő Svéd Rallyn.
febr. 11
10:27
Szoboszlai, Silva, vagy Ödegaard? Erling Haaland elárulta, ki a fociban a legjobb barátja – Kiderül a videóból (Blikk)
Emlékezetes csatát vívott vasárnap este a Liverpool–Manchester City (1-2) angol élvonalbeli bajnokin a hazaiak focistája, Szoboszlai Dominik és a vendégek sztárja, Erling Haaland. A norvég a Pool üres kapuja felé száguldott, amikor Szoboszlai visszarántotta, majd Haaland húzta vissza Szoboszlait, amikor a kapura tartót labdát el akarta rúgni. A vég

Keresés