2017. február 16. csütörtök

febr. 16
5:45
Megtalálták az új R2-D2-t (sg)
Megvan, ki fogja a következő Star Wars-filmekben R2-D2-t alakítani.
febr. 16
7:33
Overwatch - cuki gyűjthető figurák érkeznek Japánból (GameStar)
Újabb gyártó kapott engedélyt, hogy az Overwatch licenc alapján készítsen gyűjthető figurákat, a Good Smile Company első bemutatott modellje pedig kifejezetten cuki lett.
febr. 16
7:39
Így mentenék meg az okostelefonozó zombigyalogosokat (PCWorld)
Hollandiában az egyik városban fényjelző csíkokat építenek a járdába - ezeket az okostelefonozó gyalogosok is észreveszik.
febr. 16
7:39
Hivatalos: Teljesen kihagyja a februári Windows-foltozást a Microsoft (pcforum.hu)
Bár azt már tegnap megírtuk, hogy a Microsoft elmulasztotta februári Windows-foltcsomagjának kiadását a szokásos időben, akkor még azt hihettük, hogy csak egy pár napos csúszásról van szó. Redmond azonban a szerdai nap folyamán egyértelművé tette, hogy szoftverei nem csak késve, de egyáltalán nem ..
febr. 16
7:57
ABB technológia támogatja a svájci sívilágbajnokságot (IT-Extreme)
A festői svájci Alpok nagyszerű síelési lehetőségeket kínáló üdülőkkel és számos téli programmal, köztük a St. Moritzban rendezett alpesisí-világbajnoksággal várja a tél szerelmeseit.
febr. 16
7:59
Megérkezett a Canon EOS M6 (IT-Extreme)
Tovább bővíti a tükör nélküli fényképezőgép kínálatát a Canon
febr. 16
8:01
A QNAP Cinder Driver már támogatja az OpenStack Ocata verzióját (IT-Extreme)
És képes a blokkosított adattárolásra és a pillanatképek készítésére is
febr. 16
8:03
Megérkezett a Rockwell Automation Analytics Cloud megoldása OEM-ek részére (IT-Extreme)
A berendezésgyártók és az üzemeltetők közötti együttműködés emeli a teljesítményszintet
febr. 16
8:05
Új Canon EOS 77D és EOS 800D digitális tükörreflexes fényképezőgép és új optika (IT-Extreme)
Az idén 30 éves EOS termékcsalád két új digitális tükörreflexes fényképezőgéppel bővült
febr. 16
8:07
Flash Player frissítésnek álcázott androidos trójai programot fedeztek fel az ESET szakemberei (IT-Extreme)
A fertőzés legárulkodóbb jele a Saving Battery (akkumulátorvédelem) nevű szolgáltatás (service) megjelenése a rendszerben
febr. 16
8:09
Így fest a Prey első 30 perce (sg)
Felkerült a netre a Prey első fél órája.
febr. 16
8:09
Még legalább 2018-ig támogatja majd a Nintendo a 3DS-t (GameStar)
Nem kell aggódni a Switch megjelenése miatt a 3DS tulajoknak. Legalábbis egyelőre.
febr. 16
8:12
Intelligens drónfejlesztői platform forrását nyitotta meg a Microsoft (prog.hu)
A Microsoft a hét közepén jelentette be, hogy elérhetővé tette egy intelligens drónok és robotok építéséhez kifejlesztett, összetett tesztelő platformja forráskódját. A cég által Aerial Informatics and Robotics Platform-nak (AIRP) hívott szoftver segítségével a korábbiaknál gyorsabban lehet mester..
febr. 16
8:18
Még nagyobb a baj a Toshibánál, mint gondolták (prohardver)
A súlyos pénzhiány miatt a NAND chipgyártó ágazat többségét el kell adniuk.
febr. 16
8:27
Az Acronis True Image 2017 New Generation megoldása nélkülözhetetlen, innovatív védelem a zsarolóvírusok ellen (prim)
A hibrid felhő alapú adatvédelem és tárolás terén világelső Acronis bejelentette az Acronis True Image 2017 New...
febr. 16
8:33
Egyre kevesebb nő van a tech szektorban (PCWorld)
Rengeteget beszéltek a témáról, de a helyzet a gyakorlatban csak még rosszabb lett.
febr. 16
8:33
Jön a Homefront: The Revolution harmadik DLC-je (PC Guru)
A Dambuster Studios hamarosan kiadja a Homefront: The Revolution utolsó DLC-jét, amivel együtt PS4 Pro támogatás is érkezik.
febr. 16
8:42
Kiderült mi kerülhet a Home gomb helyére az iPhone 8-ban (pcforum.hu)
Bár azt, hogy az Apple idén bemutatásra kerülő új iPhone-ja már nem fog Home gombot tartalmazni, már régóta rebesgették, de mindeddig nem lehetett tudni, hogy mi is fog a helyére kerülni. A héten azonban kiszivárgott, hogy az új almás mobil egy, a nagy konkurens Androidtól ellesett ötlet révén fog..
febr. 16
8:45
Suicide Squad 2 - Mel Gibson rendezheti? (GameStar)
Elsőre talán furán hangzik, de jobban belegondolva nem is annyira elvetemült ötlet Mel Gibsont a rendezői székbe ültetni.
febr. 16
8:45
PS4-re költözik az ingyenes MMO (ps4) (Gamer365)
Tavasszal érkezik a Skyforge PS4-verziója.
febr. 16
8:48
AnC - hatékony támadás az ASLR ellen (hup.hu)
MMU side-channel attack that breaks ASLR in 10s of seconds! We had to keep this a secret for a while. Enjoy: https://t.co/sZSJwSfYv3 #NDSS17 — Kav (@gober) February 14, 2017 A holland Vrije University öt kutatója egy olyan támadást fejlesztett ki, amely rendkívül hatékonynak bizonyul az Address Space Layout Randomization (ASLR) védelmi mechanizmus áthágásában minimum 22 processzorarchitektúrán,…
febr. 16
9:00
Új 2D-s Zelda-játék is érkezhet Nintendo Switch-re (Game Channel Online)
Érdekes részletekkel szolgált a Zelda-sorozat producere, avagy Eiji Aonuma a Game Informer munkatársainak egy interjúban, amikor kiemelte, hogy határozottan lehetséges, hogy a jövőben egy 2D-s, tehát klasszikus Zelda-játék érkezzen Nintendo Switch-re. Az újságírók először csak arra akartak választ kapni, hogy sikerül-e majd...
febr. 16
9:02
Nagy Crash Bandicoot bejelentés érkezik még ma (Game Channel Online)
Az Activision hivatalos Twitter-csatornáján megjelent rövidke kis teaser értelmében még a mai nap folyamán valami nagyobbacska Crash Bandicoot bejelentésre számíthatunk - vélhetően a felújított trilógia kapcsán. A kiadó által feltöltött cseppnyi kis GIF kép alapján túl sok érdekesség nem derül ki a nagy bejelentésről, noha ...
febr. 16
9:03
Injustice 2 - mobilokra is jön, itt a gameplay videó (GameStar)
A NetherRealm Studios és a Warner Bros. nem csak a jelenlegi generációs konzolokra, de az okostelefonokra is elhozzák az egymással bunyózó képregénykaraktereket, csak aztán nehogy az érintőképernyő bánja, ahogy Batman elkalapálja Supermant!
febr. 16
9:09
Hatalmas frissítést kap a Pokémon GO (PC Guru)
A Pokémon GO megjelenése óta nem kapott akkora frissítést, mint amivel ezen a héten látják el. Egyebek mellett 80 új zsebszörny érkezik.
febr. 16
9:21
A Panasonic saját okostévé rendszert fejleszt...megint (prohardver)
A Mozilla kiszállása után a japán cég házon belül kívánja megoldani ezt a kérdést, azaz nem csatlakoztak az Android istállóhoz.
febr. 16
9:21
Vezető nélküli vonatokat szeretne a svájci vasút (sg)
Automatizálnák a menetrendkészítést, a vasúti üzemet és a szerelvények vezérlését, idővel pedig távirányítással működnének a vonatok.
febr. 16
9:23
Veszélyes kisbolygó húzott el mellettünk (sg)
Ez pedig egy napon a Földbe is becsapódhat, így a most készült videó értékes adat.
febr. 16
9:39
Lehallgatásgátló eszközöket fejleszt Snowden alapítványa (HWSW)
A Snowden-féle kiszivárotatási botrány óta nem változott jelentősen a hatóságok megfigyelő tevékenysége, viszont az internet egyre több lehetőséget nyújt számukra. Az állami szervek visszaéléseivel foglalkozó újságírók féltik az információkat és a névtelenséget kérő informátorokat. Nekik segít Snowden alapítványa a titkosításban.
febr. 16
9:39
Ja, csak ne spórold ki a pisztáciát! (prohardver)
Hivatalosnak tűnő Huawei P10 termékfotókat közölt Evan Blass, Kínából pedig a P10 Plusról érkezett látványanyag.
febr. 16
9:39
Új Nokia és BlackBerry a láthatáron (sg)
Az MWC alatt mindkét család kibővül, ám ezt már külső partnerek biztosítják.
febr. 16
9:42
Stalkscan: jobban is óvhatnánk magunkat online (24.hu)
Stalkscan néven fut az az oldal, amely rámutat: a Facebook nem a legjobban kezeli az általunk mások felé elrejtettnek hitt képeket, posztokat vagy kommenteket.
febr. 16
9:45
A tesztelők kezében a Ryzen processzorok (PCWorld)
Február 28-tól számíthatunk a tesztek és a CPU-k megjelenésére.
febr. 16
9:45
Csak PC-n és PS4-en marad elérhető a PlayStation Now (PC Dome)
Arról viszont még nem tudni, hogy hazánkban mikor lesz elérhető.
febr. 16
9:48
Átigazol a konkurenciához a UPC Magyarország vezér-helyettese (24.hu)
Carra Anita tavaly szeptembertől volt a UPC Magyarország vezérigazgató-helyettese. Megerősítést nyert információnk szerint a Vodafone-hoz megy.
febr. 16
9:51
Elmarad a Microsoft februári frissítése (prohardver)
Nagy a hallgatás a vállalatnál, a késlekedés konkrét okát nem osztják meg a nyilvánossággal.
febr. 16
9:57
Egyre több hűségprogram bukik el, de létezik megoldás (prim)
Manapság szinte hetente új hűségprogramok látnak napvilágot: matricafüzetes, pontgyűjtős,...
febr. 16
9:57
Sony MDR-1000X - zene be, világ ki (prohardver)
Egy felső-középkategóriás okostelefont lehet venni az árából, cserébe kiváló anyagokból van, remekül szól és mindent tud, amit ma egy Bluetooth-szal, vezeték nélkül kommunikáló fejhallgatótól el lehet várni.
febr. 16
10:03
Nő és csúcs-fényképezőgép egy videón, avagy Panasonic GH5 első kézből (PCWorld)
Egy szuperhősnőn próbáltuk ki a Panasonic legújabb, prémium kategóriás fényképezőgépét, ami 60 fps-sel készíti a 4K videót, akinek pedig ez kevés, az másodpercenként 30 darab 6K képet lőhet.
febr. 16
10:03
Szeretnéd megjelenés előtt kipróbálni a Nintendo Switch-et? (Game Channel Online)
Habár Magyarországon sajnos úgy tűnik, hogy csak a premier napján láthatja a többség élőben a Nintendo Switch konzolt, de aki olyan nagy rajongó, hogy képes elutazni Csehországba, az akár egy héttel előbb is a kezébe veheti az ígéretes masinát. Február 25-én ugyanis a prágai Kongresszusi Központban a Nintendo európai részle...
febr. 16
10:05
Már tudjuk, hogy mikor mutatkozhat be a Project Scorpio! (Game Channel Online)
A Microsoft egy rövid, tömör, ámde lényegre törő Twitter-üzenetben jelentette be, hogy az idei évben pontosan mikor is tartják szokásos E3-as konferenciájukat, amelyen a Project Scorpio is bemutatkozhat végre. Az üzenetből megtudtuk, hogy a Microsoft idén szakít a hagyományokkal, és helyi idő szerint #kover#június 11-én, va...
febr. 16
10:15
Horizon: Zero Dawn - a Föld bukásáról szól az új trailer (GameStar)
Ebben az új világban az emberiség helyett a gépek uralkodnak. Nem tudjuk, hogy miért, de a trailer szerint ez is ki fog derülni majd.
febr. 16
10:21
A Valve mesterséges intelligenciával szállna szembe a csalókkal (PC Guru)
A Valve szerint csak egy tanulásra képes osztályozóprogram lenne alkalmas arra, hogy hatékonyan szembeszálljon a csalókkal az online játékokban.
febr. 16
10:24
Lassan a boltokba kerülnek a Creative új fülesei (prohardver)
A SoundblasterX H5 és H7 gamer fülesek Tournament verzióit már korábban bejelentette a Creative, hamarosan pedig a boltokba is megérkezhetnek.
febr. 16
10:33
Dead or Alive Xtreme 3 - keveset takarnak az új bikinik (GameStar)
Megjött a Dead or Alive Xtreme 3 utolsó, ingyenes bikini DLC csomagja. A fejlesztők bizony nem most lettek szégyenlősek, továbbra is marad a megszokott irányvonal.
febr. 16
10:33
Megérkezett a Rockwell Automation Analytics Cloud megoldása OEM-ek részére (prim)
Az IoT-képes összetevők és gépek sokat javíthatnak a működésen, ha a lényegi információ eljut...
febr. 16
10:33
Máris készül a Zuk Edge II? (prohardver)
A dobozról kiszivárgott kép árulkodik egy második generációról, ám még az előzőt is alig mutatták be, szóval az alábbi fotók inkább egy alváltozatot takarhatnak.
febr. 16
10:33
A Karib-tenger kalózai 5 szinkronos előzetese sem jobb az eredetinél (sg)
Magyar változatot kapott A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja trailerje.
febr. 16
10:35
Európában is bemutatkoztak az LG 2017-es OLED és nanocellás SUPER UHD tévéi (prim)
Az LG Electronics (LG) Európában először a görögországi Heraklionban mutatta be a Las Vegasi CES-en januárban...
febr. 16
10:39
Ilyen lesz az LG G6 kezelőfelülete (PCWorld)
Február 26-án mutatkozik be a zászlóshajó, de az LG folyamatosan szivárogtat róla.

Keresés