Az otthoni munkavégzést biztonságosan és egy-két nap alatt megoldották a magyarországi pénzintézetek, mi több a távoli munkavégzés lehetőségét tartósan, a járvány utáni időkben is fenn kívánják tartani. Az MKB Csoport az elmúlt években például kiemelt hangsúlyt helyezett a rugalmas munkaszervezési formák bevezetésére, így gyorsan és zökkenőmentesen
Az előrejelzésnél mérsékeltebb visszaesésről számolt be kedden közzétett, első negyedéves jelentésében a Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat, amely az új koronavírus-járvány visszaszorítását követően arra számít, hogy ismét előnyös helyzetbe kerül majd a kínai gazdaság újraindulásával. A pekingi székhelyű vállalat internet alapú szolg
Az Európai Uniónak vezető szerepet kell betöltenie a technikai óriásvállalatok szabályozásának kialakításban – nyilatkozta Mark Zuckerberg. Hozzátette: “Sok országban azt gondolják, hogy a kínai modell működik, és így kormányuk is nagyobb ellenőrzéshez juthat. Én viszont úgy gondolom, hogy igen veszélyes lenne, ha több országban hasonló szabályozás
Új Honor készülékek érkeznek Magyarországra. A Honor 9X Lite 6,5”-es FullView kijelzője az előlap 91 százalékát foglalja el, és szemkímélő móddal is rendelkezik. A készülék hátlapján 48 MP-es f/1,8 rekeszértékű főkamerát találunk, amit egy 2 MP-es mélységélességet segítő lencse egészít ki a bokeh stílusú fotókért. Az előlapi kamera 8 MP-es, és a tö
A D-Link e-mailban értesítette ügyfeleit, hogy az általa kínált dinamikus dns-szolgáltatás (dlinkddns) 2020. július 02-én megszűnik. Ezen időpont után a szolgáltatás nem lesz többé használható. A D-Link eszközök dinamikus dns-funkciója továbbra is működőképes marad, továbbra is beállítható egy dinamikus dns egy másik ddns-szolgáltató, például a Dyn
A több mint tízmillió ügyféllel rendekező Revolut globális pénzügyi platform, a napokban bevezette Magyarországon is a Revolut Juniort, egy 7-17 éves gyerekek, illetve szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazást. Az új alkalmazással a Revolut azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot,
A Facebook vezetője szerint a nyugati demokráciáknak néhány évük maradt rá, hogy kidolgozzanak és alkalmazzanak egy megfelelő keretrendszert az internetes platformok működésére, különben a kínai modell terjed el szerte a világban.
Az országgyűlés kedden szavazta meg azt a titkosszolgálatokat is érintő törvényjavaslatot, amely többek között az állami szervezetek elektronikus hírközlési hálózatainak tartalmi ellenőrzéséről szól.