2021. június 2. szerda

jún. 2
6:39
Társasjáték is lesz Zack Snyder zombis csodájából (GameStar)
Az Army of the Dead jó úton halad afelé, hogy egy nagy filmes franchise legyen belőle.
jún. 2
6:39
Képeken az új olcsó Samsung mobil – Samsung Galaxy A03s (GSMring)
A Samsung hatalmas termékpalettával rendelkezik. Szinte nincs olyan ember, aki ne találna magának megfelelő készüléket a portfólióban. Most érkezhet egy újabb termék. A dél-koreai cég a tavalyi év novemberében mutatta be a most kapható legolcsóbb Samsung Galaxy A02s okostelefonját. Indiában ugyanez a telefon M02s néven jelent meg. Azt kell tudni ró
jún. 2
6:39
900 milliót fektetnek magyar polgárok a Billingóba (Mínuszos)
Az állami tulajdonú Széchenyi Alapok 900 millió forintot fektetett az online számlázás szolgáltató Billingóba – közölte a tisztán állami tulajdonban lévő Széchenyi Alapok Zrt A közlemény szerint a 2014-ben alapított Billingo Technologies Zrt önerőből lett a hazai piac egyik legnagyobb online számlázója. A mostani befektetés hozzá fog járulni ahhoz,
jún. 2
6:51
Az eddigi legvékonyabb gaming laptopjaival állt elő az Alienware (PCWorld)
Az új X-széria képviselőinél még nagyobb hangsúlyt kap a hordozhatóság.
jún. 2
7:15
Hivatalos: remastert kap a Crysis-trilógia, egy apró kivétellel (GameStar)
A nanoruha megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.
jún. 2
7:39
Frissítették a Samsung Galaxy S21 széria kamera szoftverét (GSMring)
A Samsung odafigyelve a felhasználóira, szinte minden hónapban frissíti a készülékeit, hogy kijavítsa az esetleges hibákat vagy épp tovább fejleszti a funkciókat.  A Samsung idén bejelentette, hogy minden készülékére négy évig küld biztonsági frissítéseket. Ebbe beletartoznak a legolcsóbb és a legdrágább mobiltelefonok is egyaránt. A fő verziónál p
jún. 2
7:39
Ez gyors volt: a 4iG már fel is vásárolta a DigiTelt (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyását követően lezárult az a többlépcsős folyamat, amelynek eredményeként a 4iG Nyrt. közvetett módon 75 százalékos többségi tulajdont szerzett a Hungaro DigiTel (HDT) Kft.-ben, a régió egyik meghatározó műholdas távközlési szolgáltatójában – közölte a társaság. A közleményben kiemelték, hogy a korábbi bejele
jún. 2
7:45
Nagyot zuhant a CD Projekt Red profitja az első negyedévben (GameStar)
A bevételek nagy része még így is a Cyberpunk 2077 eladásaiból származott.
jún. 2
8:03
Több tízmilliárd forintnyi digitális csalást fülelt le az ázsai Interpol (Bitport)
Egy tavaly ősszel indított, nemzetközi művelet eredményeként közel másfél ezer nyomozást indítottak az online pénzügyi bűnözés visszaszorítására.
jún. 2
8:21
Rommá gyúrt Chris Hemsworth és egy visszatérő szereplő a Thor: Love and Thunder új forgatási képén (GameStar)
Hivatalosan is véget ért a Thor: Love and Thunder forgatása, ezt egy ütős fotóval ünnepelték meg.
jún. 2
8:33
LED-ekkel támad a Cougar gaming-asztala (PCWorld)
Akár a bútor is gondoskodhat a hangulatról, ha a gépben nincs elég fény.
jún. 2
8:57
Saját videojátékok gyártásába fog a Dark Horse Comics (GameStar)
Dark Horse Games olyan híres képregényekből készíthet játékokat, mint a Hellboy, a Sin City, a 300, vagy az Umbrella Academy.
jún. 2
9:39
Fontos apróságokról beszéltek a Far Cry 6 fejlesztői (GameStar)
A Ubisoft srácai leültek a közösség kedvenc platformja elé, és megválaszoltak pár égető kérdést, köztük a pályaszerkesztővel kapcsolatos dolgokat és a ray tracing opciókat.
jún. 2
10:15
Nem gondolták túl a Warner és a Discovery egyesüléséből születő cég nevét, de a logója még kellemetlenebb (GameStar)
A főnökség büszke, mi pedig majd úgyis megszokjuk az új nevet és logót.
jún. 2
10:21
Kiderült, mikor érkezhet az OLED kijelzős új iPad széria (PCWorld)
A híresztelések alapján a nem Pro iPad készülékek LCD kijelzőit is le fogja váltani az Apple 2022-ben.
jún. 2
10:39
A Zoom rakétázik, a részvényei esnek (Bitport)
A koronavírus miatt megrohamozott platform bevétele és nyeresége is rengeteget nőtt az elmúlt egy évben. A részvényárfolyam viszont nagyjából fél éve araszol lefelé.
jún. 2
10:45
A Final Fantasy XVI producere megjósolta, miért tűnnek majd el a konzolok (GameStar)
Yoshi-P hosszabb távon már nem számol a gaming-dobozokkal.
jún. 2
11:33
Ezért nincs PlayStation 5-ön Dolby Atmos és Vision támogatás (GameStar)
Gyorsan törölték a pontos okokat feltáró bejegyzést, de persze ez ilyenkor már nem sokat számít.
jún. 2
12:15
Ezek az országok az álhírek legnagyobb exportőrei (PCWorld)
A Facebook közzétette, hogy az elmúlt 4 évben mely államokból indult a legtöbb lebuktatott félrevezető kampány.
jún. 2
12:33
Az E3 2021-nek már saját díjátadója is lesz (GameStar)
Ha a gamingvilágnak szüksége volt még valamire, akkor az minden bizonnyal még egy olyan díjátadó műsor volt, ahol meg nem jelent címeket értékelnek.
jún. 2
12:45
Szuperolcsó 5G-s mobil jön a Samsungtól (GSMring)
A Samsung kínálatában a Galaxy A32 5G jelenleg a legolcsóbb 5G képes okostelefon, de már nem sokáig, mert hamarosan piacra kerül a még kedvezőbb árú Galaxy A22 5G.  Legyen szó bármilyen árkategóriáról, a kínai gyártókkal nagyon nehéz versenyezni. A Galaxy A32 5G nem éppen a legolcsóbb 5G képes telefon, ezt a Samsungnál is tudják, valószínűleg
jún. 2
12:57
A túlsúlyos techcégekre utazna az uniós szabályozás (Bitport)
Árbevétel és cégérték alapján minősítenék "kapuőrnek" az Európában működő platformszolgáltatókat.0
jún. 2
13:09
Napi büntetés: elkészült a Super Mario Bros. film rendezői változata (GameStar)
Összesen 20 percnyi korábban kivágott jelenet került a Super Mario Bros. filmbe, ami ettől cseppet sem lett jobb.
jún. 2
13:39
Megjelenési dátumot kapott a Seth Rogen által készített Tini Nindzsa Teknőcök film (GameStar)
Nem mostanában fog mozikba kerülni a Seth Rogan adaptációja.
jún. 2
13:51
Megfizethető 5G-s mobillal megy neki a Motorola a Samsung Galaxy Note 21-nek? (PCWorld)
Lehet keresnivalója a kevés résztvevős stylusos piacon a gyártónak, pláne akkor, ha igazak a Samsungot övező pletykák.
jún. 2
14:15
Megmutatjuk, mi van a Rainbow Six Siege-es táskánkban (GameStar)
A Ubisoft és a Cenega Hungary jóvoltából egy zseniális Rainbow Six Siege press kitet bontottunk ki.
jún. 2
14:57
Egy új jelentés remek hírrel szolgál a hardcore Halo-rajongóknak (GameStar)
A vérbeli fanok körében különösen nagyot szólhat a Halo Infinite E3-as bemutatója, ám ez még a fogadtatás kárára is mehet.
jún. 2
14:57
5,3 milliárdért mond búcsút a tőzsdének a Cloudera (Bitport)
Állítólag a hírhedt befektető, Carl Icahn áll a nagy lépés mögött.
jún. 2
15:21
Tényleg megharcolt egymással Ewan McGregor és az Oasis énekese (GameStar)
De vajon ki nyerte a minden bizonnyal legendás fénykard összecsapást?
jún. 2
15:27
A júniusi PC World segít, hogy rebootold magad (PCWorld)
Ebben a hónapban nem a PC-re, a mobilra, vagy bármely más eszközre helyezzük a hangsúlyt, hanem magára a felhasználóra.
jún. 2
15:33
Ezentúl kamerák lesik, hogy figyelünk-e a Tesla önvezetése közben (hirado.hu)
A Tesla nem adott ki nyilatkozatot az új funkció mögött meghúzódó okokról.
jún. 2
15:45
HarmonyOS-el érkezhetnek a Huawei Watch 3 okosórái (GSMring)
A cég újonnan megjelenő okosóráinak várható bemutatása és az új operációs rendszer leleplezése a mai napon várható. Mutatjuk eddig mit tudunk a Watch 3-ról! Az elmúlt napokban néhány friss hír és szivárogtatás jelent meg a SlashLeaks oldalán az érkező eszközökről. Bár a képek nem feltétlenül árulnak el sok információt, első ránézésre a kialakítása
jún. 2
15:57
Kiszivárgott a S.T.A.L.K.E.R. 2 egy korai változata (GameStar)
A GSC Game World játékának korábbi kiadása futtatható ugyan, de következtetéseket nem érdemes levonni belőle.
jún. 2
16:27
A Red Dead Redemption 2 PC-s változata hamarosan pörgősebbé válhat (GameStar)
Az Nvidia és a Rockstar Games keményen dolgoznak azon, hogy az RTX kártyák tulajdonosai könnyedebben élvezhessék a western kalandot.
jún. 2
16:27
Napokon belül jön az olcsó 5G-s okostelefon - Tech hírek 2021. június 02. 16:22 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/02/4375/
jún. 2
16:39
Látványtervek mutatják meg, hogy milyen lett volna az Alien 5 (GameStar)
Neill Blomkamp elképzelései végül nem eredményeztek kész filmet, de kicsit fájdíthatjuk a szívünket.
jún. 2
17:03
Itt van minden, amit a Huawei operációs rendszeréről, a HarmonyOS 2.0-ról tudnod kell (PCWorld)
Az iOS-ből és az Androidból egyaránt merítő operációs rendszer arról árulkodik, hogy az ökoszisztémát és a nyitottságot is csúcsra járatnák a kínaiak.
jún. 2
17:09
Kibertámadásban esett el az amerikai szték. A Fehér Ház is beavatkozik (Bitport)
A helyzet egyáltalán nem vicces: az energiaellátási rendszer után után most az amerikai élelmiszer-ellátási láncot érte súlyos csapás. Cirill betűk sejlenek fel a kódban...
jún. 2
17:15
Shin Megami Tensei III: Nocturne HD Remaster teszt - avagy hogyan keressünk pénzt könnyen? (GameStar)
A legnagyobb eredmény, amit az Atlus elért a Nocturne felújításával, hogy rosszabb játék nem lett, csak sokkal drágább.
jún. 2
17:51
Íme az első kép a Borderlands film Lilith-jéről (GameStar)
Jamie Lee Curtis osztotta meg a rejtélyes fotót az Instagramon.
jún. 2
18:27
A Red Dead Redemption 2 PC-s változata még jobban futhat egyes gépeken (GameStar)
Az Nvidia és a Rockstar Games azon serénykednek, hogy az RTX kártyák tulajdonosainak simább élvezetet nyújtson a vadnyugati kaland.
jún. 2
18:39
Alaposan megváltozik a Windows 10-es Outlook (PCWorld)
A netre felkerült screenshotok alapján már nem is kell sokat várni a frissítésre.
jún. 2
19:03
Milyen bejelentéseket várunk az Xbox + Bethesda Showcase-től? (GameStar)
Halo Infinite, Starfield, eddig nem látott exkluzívok, Game Passhoz kapcsolódó bejelentések és sok minden más. 90 percen keresztül zúdítja majd ránk újdonságait a Microsoft.
jún. 2
19:33
Így lehet a Battlefield 4 ingyen a tiéd, még sietned sem kell (GameStar)
Az EA és az Amazon együttműködése egy ajándék játékot eredményezett.
jún. 2
19:51
Két változatban mutatkozott be a Huawei Watch 3 (PCWorld)
A szivárogtatások után megvolt a hivatalos bejelentés is.
jún. 2
20:15
Idén már biztosan nem jelenik meg a PlayStation 5 legjobban várt exkluzívja (GameStar)
Sajnos idén nem lesz God of War 2, de természetesen így sem marad izgalmas játékok nélkül a Sony jelenlegi generációs konzolja.
jún. 2
21:03
Ezt hozza a következő Minecraft frissítés (GameStar)
Vigyázzatok a kecskékkel, hamarosan ők lesznek a legveszélyesebb állatok a kockavilágban.
jún. 2
21:45
Akár a PlayStation másik nagy idei exkluzívja is csúszthat (GameStar)
Noha a közelmúltban hosszabb gameplay videót láthattunk, még nincs kőbe vésve a Horizon Forbidden West 2021-es megjelenése.
jún. 2
21:51
Ha van Nintendo Switched, akkor ezt az időpontot írd fel magadnak (GameStar)
A Nintendo bejelentette, hogy mikor tartja meg a szokásos E3-as bemutatóját.
jún. 2
22:39
Hamarabb lemerülnek az iPhone-ok és iPad-ek a legutóbbi frissítések óta (PCWorld)
A furcsa jelenségről több kapcsolódó fórumon is beszámolnak a felhasználók.

Keresés