A Linkedin is csatlakozik az Európai Unió önkéntes magatartási kódexéhez, mely az online terjesztett gyűlöletbeszéd felszámolását célozza – közölte az Európai Bizottság (EB). Didier Reynders, az EB igazságügyi biztosa azt mondta, az, hogy a Linkedin, a világ legnagyobb online szakmai hálózata is aláírta az Európai Unió online gyűlöletbeszéd elleni
Varga Mihály pénzügyminiszter leváltotta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) éléről Sors Lászlót, helyére Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal vezetésével. Vágujhelyi korábban már dolgozott a hivatalnál informatikai elnökhelyetteseként, legutóbb pedig a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőjének tisztségét töltötte be, ahol az info
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/26/4575/
Már több mint ötmilliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly áprilisban megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek — véli az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A munka.hu weboldalon jelenleg is csaknem hétezer állásajánlatot és mintegy ötven
Magyarországon terjeszkedik a dán etikus hackerek által alapított Heimdal Security. A társaság megelőzésen alapuló technológiája képes a még ismeretlen adathalász és zsarolóprogramokat is azonosítani. A Heimdal Security-t 2014-ben alapította egy dán, etikus hackercsoport, amely korábban kétszer is megnyerte a szektor szakembereinek kiírt világbajno
Lezárult a Huawei Technologies Seeds for the Future elnevezésű tehetségprogramja. Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezetője azt mondta, hogy a fiatalok képzése a cég stratégiájának része, társadalmi felelősségvállalása. Idén minden eddiginél többen jelentkeztek a globális programba, ami rekordszámú, 160 magyar diák részvételével zajlott.
Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója jelentős fenyegetésnek nevezte, hogy nemzetközi terrorszervezetek megerősítették az együttműködésüket hackercsoportokkal. Mint mondta, fennál a veszélye annak, hogy terroristák az informatikai infrastruktúra kritikus fontosságú elemeit vegyék célba a segítségükkel. Bo
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/27/4583/
Év eleje óta a pilóta nélküli légijárművek használatát szigorúbb előírások szabályozzák Magyarországon, amelynek nyomán az Extreme Digitalnál is megtorpantak a drónok eladásai. Februárban lépett ugyanis hatályba a korábbinál jóval szigorúbb, a pilóta nélküli légi járművekre (így a boltokban kapható drónokra is) vonatkozó szabályozás. Ennek értelméb
A Zyxel Networks két új 5G mobil jelismétlőt vezetett be, amelyekkel elsősorban a kis- és középvállalkozások problémáit kívánják megoldani. A Zyxel Networks bemutatta két új 5G NR kereskedelmi mobil jelismétlő eszközét. A MagicOffice és a MultiSite az épületeken, telephelyeken és irodákon belüli olyan lefedettség problémákat képes kezelni, mint pél
Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft.; a 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A német tulajdonú Continental a világ valamennyi nagy autóipari gyártója számára magas minőségben állít elő a menetbiztonsági rendszerekhez kapcsolódó
Európai uniós forrás felhasználásával digitális képzést szerveztek az építőipari kivitelezők számára, hogy támogassák a mikrovállalkozások fejlődését, a korszerű technológia térnyerését az ágazatban – közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ). Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke ismertette, hogy a Gazdaságfejl
A világszerte tapasztalható csiphiány lassan utoléri az okos fizetési kártyák gyártóit is. A piaci szereplők szerint a helyzet jövőre sem lesz jobb, így a sor elejére kell engedni őket, ha el akarjuk kerülni a nagyobb felfordulást.
Az NMHH témában végzett kutatása szerint viszonylag magas azoknak a hazai háztartásoknak az aránya, ahol van élő előfizetés vezetékes telefonra. Ezeket azonban alig használják, sok helyen pedig készülék sincs már a lakásban.
A világjárvány egyértelművé tette, hogy az ellátási láncokra már sehol sem az áruk és szolgáltatások lineáris áramlásaként, hanem több száz vagy ezer szállító integrált hálózataként érdemes tekinteni.
Úgy fest, mégsem a SoftBank humanoid robotja lesz az ügyfélszolgálat jövője. Eddig sem fogyott különösebben jól, ezután pedig nem is gyártanak belőle többet.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/28/4591/
Egy TikTok-videó alapján találtak rá és mentették ki egy magánházból az illegálisan tartott, fogaitól és karmaitól megfosztott oroszlánt Kambodzsa fővárosában. A 18 hónapos, hetven kilogrammos hímet a tengerentúlról importálta egy kínai nemzetiségű személy, hogy otthonában nevelje fel – idézi a környezetvédelmi minisztérium szóvivőjét, Neth Pheaktr
Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel – közölte a társaság. A postai dolgozók 2021-ben július elsejétől négy százalékos alapbér-fejlesztést kapnak, ezen túlmenően a vállalat a lojalitás elismerésére megemelte az idei évi béren kívüli juttatás
A 14 éves és annál idősebb lakosság fele használ még vezetékes telefont, de kétharmaduk szerint a mobiltelefon tökéletesen helyettesíti azt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A hatóság szerint az előfizetők csaknem kilencven százalékának csak egy tévével és internettel közösen előfizethető, kedvező csomag miatt van vezetékes telefonj
Magyarország kellő időben lépett, és hozta létre az 5G Koalíciót (5GK), a szervezet munkájában mindenki hatékonyan vesz részt – veregette meg az iparág és a kormányzat “vállát” Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára az 5GK megalakításának negyedik évfordulója alkalmából rend
A közösségi óriás történelminek nevezhető csatát vesztett abban a perben, amelyet három áldozat indított, akiket a cég platformjain keresztül hálóztak be és kényszerítettek prostitúcióra még kiskorúként.
Mark Zuckerberg vállalatbirodalma immár több mint 1000 milliárd dollárt ér. Mindez annak a közel 5 százalékos tegnapi erősödésnek köszönhető, amit egy fontos perben hozott ítélet okozott.
Pedig a biztosítás akár alá is áshatná a bűnözők üzleti modelljét, de semmiképpen sem abban a formában, ahogy most működik – derül ki egy friss kutatásból.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/29/4601/
Nem egy TikTok-videóból, hanem egy színdarab elleni bírálatból vette Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy egyes nyugati iskolákban Jézus Krisztust biszexuálisnak állítják be – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján. Lavrov hétfőn A jogról, a jogokról és a szabályokról címmel cikket jelentetett meg a Kommerszant c
Egymillió dollár összdíjazású alkalmazásfejlesztő versenyt indított a Huawei Technologies. Az AppsUP program célja inspirálni a tehetséges fejlesztőket arra, hogy innovatív helyi alkalmazásokat fejlesszenek. A verseny során a nevezők a Huawei saját, Huawei Mobile Services (HMS) ökoszisztémáját használhatják. A viadal győztesei a komoly pénzdíjak és
Az OPPO bejelentette, hogy az európai terjeszkedés újabb lépéseként megkezdi hivatalos működését Magyarországon. A globális mobilkommunikációs-ipar negyedik legnagyobb szerepelőjének készülékei júliustól válnak elérhetővé a legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatók és a vezető kereskedelmi hálózatok kínálatában. A márka Magyarországon két ok
Az online vásárlásra vonatkozó új áfa-szabályok lépnek hatályba július elsejével, amelynek célja az egyenlőbb versenyfeltételek megteremtése, a határokon átnyúló e-kereskedelem megkönnyítése, valamint az árképzés átláthatóbbá tétele – közölte az Európai Bizottság. Megszűnik az a mentesség, amely szerint az EU-ba importált, 22 eurónál kisebb értékű
Előzetes kalkulációk szerint az idei második negyedévben a világ összesen 34 milliárd dollárt költött különféle mobil alkalmazásokra és alkalmazásokban.
Összesen 20-30 milliárd dollárt kellene belepumpálni a Starlink műholdas internetes szolgáltatásba, és még be kell gyűjteni mellé pár tízmillió ügyfelet is.
A Bild értesülései szerint egy állami szponzorációval működő orosz hekkercsoport áll a kampány mögött, amelynek tényét hivatalosan még nem erősítették meg az illetékes német hatóságok.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/06/30/4609/
Megszűnnek a roamingdíjak a nyugat-balkáni országok között csütörtöktől – közölte Milan Dobrijevic, az illetékes szerb minisztérium államtitkára. Mint mondta: Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia 2019 áprilisában állapodott meg arról, hogy eltörlik a telefonos barangolási díjat egymás között. Ez azt jelenti, hogy a h
Nagyszabású informatikai támadás érte Németországot Oroszországból – jelentette a Bild. A szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) megerősítette a támadás tényét – írták. Értesüléseik szerint az utóbbi napokban történt kibertámadást az APT28 és a Fancy Bear néven is ismert hackercsoport hajtotta végre, amely az orosz katonai hírszerzéshez (
A családok, vállalkozások részéről egyre nagyobb az igény az online megoldásokra, ezért az adóhivatalnál is digitális fordulatra van szükség, tovább erősítik az informatikai fejlesztéseket – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. Már a söralátéten elférő adóbevallásra sincs szükség: ötödik éve az adóhivatal készíti el az adóbevallást, csak az idén
A gyermekek online szexuális bántalmazásának felderítését szolgáló technológiának tiszteletben kell tartania az emberi jogokat és a jogállamiságot – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, a 47 tagú, strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkára. Buric a közleményében kiemelte, az ET vonatkozó, frissen közzétett jelentése szerint a koronavírus-
Majdnem másfél tucat, különböző szakterületen dolgozó kutató készített közös tanulmányt arról, milyen veszélyei vannak annak, hogy ezeken a platformokon szinte akadálytalanul terjed az álhírek és a hülyeség.
Július 1-jétől, azaz mától Magyarországnak kötelező bevezetnie az uniós Covid-igazolványt, más néven a zöldigazolványt. Az egyik mód, hogy beszerezzük az igazolványt az, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről letöltjük azt. A magyar -és persze az EU-s- állampolgárok csiliárdokat költöttek már a magyar államigazgatás informatikai fej
A döntéshozók majdnem kétharmada a munkahelyi biztonságot is az MI-technológiák alkalmazásának kockázatai közé sorolja, és sokan a megfelelő eszközökkel sem rendelkeznek, hogy ezt érdemben befolyásolhassák.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/01/4617/
A legújabb telekommunikációs hálózat jelenleg naponta 1 millió előfizetővel hízik. Az 5G a várakozások szerint sokkal dinamikusabban terjedhet majd a világban, mint korábban a 4G.