A OTP Bank elhárította a hibát, így ismét működik a SimplePay fizetési rendszer a MÁV-alkalmazásban és az internetes jegyértékesítési csatornákon (Elvira) – közölte a Mávinform kedd este. A vasúttársaság honlapjára feltett közlemény szerint korábban nem működött a rendszer, jegyet váltani a pénztáraknál, a jegyautomatáknál és a vonatokon lehetett.
Újabb mérföldkőhöz ért az eMAG és az Extreme Digital összeolvadása: 2022. május 2-ától a vásárlók az eMAG online platformján keresztül érhetik el a két márka termékeit és szolgáltatásait. A közös platformra való váltással a vállalat jelentősen növeli hatékonyságát, ami a társaság szerint a jó árak mellett a szállítás gyorsaságában is
Közzétette javadalmazási jelentését a 4iG és a Magyar Telekom. Jászai Gellért, a vállalat vezérigazgatójának és igazgatósági elnökének összes javadalmazása 41 207 208 forint volt a tavalyi üzleti évben. Éves alapbére 36 192 ezer forint, amin felül juttatásként kapott 365 208 forintot és 150 ezer forint eseti jutalmat. Érdekesség, hogy a vezérnél is
Március utolsó hétvégéjén tartották a 2021–2022-es Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai Verseny döntőjét a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főszervezésében. A kilencven hazai és határon túli magyar középiskolás diák közül 23-an jutottak be a döntőbe, ahol két napon keresztül négy fordulóban mérhették
A távközlési portfólió és az Antenna Hungária egyesítésével a rendszerintegrátor befejezettnek tekinti nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoporttá alakulását.
A LinkedIn-en elérhető profilokat napi szinten százmillió alkalommal fésülik át a szoftverrobotok, a bíróság szerint ez a publikus felületek velejárója.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Elkészült az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) Menedekes elnevezésű ingyenes mobilapplikációja. Az OIF saját fejlesztésű egyedi mobilapplikációja az orosz-ukrán háború elől menekülőknek segít a menedékeskérelem feltöltésében és adataik elektronikus rögzítésében. A Menedekes applikációt hiába is keresnénk a Google Play-n, azt az OIF honl
A Nikon kitörő örömmel jelentette be, hogy “már fejleszti” az új MC-N10 markolatot a Nikon Z-bajonettes, tükör nélküli fényképezőgépeihez. (Próbáltuk megérdeklődni, hogy tényleg azt jelentették be, hogy elkezdtek egy markolatot fejleszteni, és nem annak sikeres befejezését, de kérdésünkre egyelőre nem kaptunk választ. A -szerk- megj.) Az MC-N10 mar
A jegyértékesítési rendszer karbantartása miatt szerdáról csütörtökre virradóra 0 órától 3 óráig nem lehet jegyet vásárolni – közölte a Mávinform. A vasúttársaság honlapjára szerda este feltett közleményben azt írták: a korlátozás egyaránt érinti az internetes menetrendi keresővel (Elvira), a MÁV-applikációval, a jegypénztáraknál, a vonatok fedélze
A kémszoftverek használatával történő esetleges visszaélések kivizsgálása teljes mértékben az egyes uniós tagállamok hatásköre – nyilatkozta Johannes Bahrke. Az Európai Bizottság szóvivője arra az újságírói kérdésre válaszolta ezt, hogy vajon a bizottság tisztában van-e azzal, hogy egy görög újságírót a Predator nevű kémprogrammal figyeltek meg. El
A napfényt az űrbe visszaverő technika, amely lassíthatja a globális felmelegedést, maláriát terjesztő szúnyogok populációjának növekedését okozná egy új kutatás szerint. A klímaváltozás legsúlyosabb következményeinek megelőzése érdekében végzett geomérnökség akár egymilliárddal növelheti a maláriának kitett emberek számát – állapították meg tudóso
A vállalat Project Zero csapata szerint hiába fedeznek fel egyre több nulladik napi sérülékenységet, ha azok kihasználása nem igényel extra befektetést a hekkerek részéről.
Az Unió több mint egy évtizede dolgozik az egyetlen, egységes mobil csatlakozó szabványosításán, de a piac eddig gyorsabbnak bizonyult az EU jogalkotási folyamatánál.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kinevezése óta először az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) konferenciáján, a SMART 2022-ön adott elő Léder Tamás. A Revolut hazai vezetője szerint a neobank, a maga félmilliónál is több ügyfelével az ötödik legnagyobb bank lenne Magyarországon (Mármint persze csak az ügyfélszám alapján. A -szerk- megj.). A mű
A Gartner amerikai elemző cég előzetes adatai szerint az első negyedévben a személyi számítógépek (pc-k) globális eladása 6,8 százalékkal 77,9 millióra csökkent éves összevetésben. A visszaesést nagyrészt a Chromebook laptopok iránti kereslet csökkenése okozta, miután 2020-ban és 2021 elején meredeken emelkedtek az eladások amiatt, hogy ilyen eszkö
Mintegy kétszázezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben. Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén. A kedden frissen közzétett számok alapján a január elejétől március végéig te
A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt, és a DIGI csoport irányítását a társaság. A távközlési vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz, ak
A természetvédelmi területekről készült eddigi legnagyobb tanulmány szerint a legtöbbjük nem jelent védelmet a vadon élő állatok és növények számára – írja a BBC. Tudósok 68 ország 1500 természetvédelmi területét vizsgálták meg, különös figyelmet szentelve a vizes élőhelyeknek és vízimadaraknak. Megállapították, hogy a vadon élő állatok védelme sze
Legyen szó bármilyen képességről, az legjobban tanulás útján fejleszthető. Kisgyermekek esetében azonban még a játék az, ami fejlesztő hatással bír. De a nebulók számára is számos készségfejlesztő kiegészítő áll rendelkezésre. Mutatunk is egy népszerűt ezek közül! Logikai készséget fejlesztő, okos játék Létezik a társasjátékok között egy különleges
A Google nyitólapján látható műholdképek a klímaválságra hívják fel a figyelmet, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására. A műholdfelvételek a Kilimandzsáró csúcsáról eltűnő gleccsereket, a Nagy-korallzátony fehéredését, a németországi erdőirtást és a grönlandi g
Alig néhány nappal a Microsoft terveinek nyilvánosságra kerülését követően a rivális Sony háza tájáról is olyan információk érkeztek, miszerint lényegesen kibővítenék a játékkonzolokon keresztül futtatott reklámok körét.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Bár az adathalászok egyre inkább utaznak a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokra is, azok nagy többsége továbbra sincs tisztában vele, hogy mekkora kárt okozhat nekik egy-egy incidens – derül ki egy hazai felmérésből.
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) konferenciáján, a SMART 2022-őn Jövőnk alapja maradhat a tudományba, innovációba vetett bizalom, avagy az egyre több rendelkezésre álló információ inkább egymás ellen fordítja az emberiséget? A Netflix film címére rímelő, De, nézz fel! panelbeszélgetésen Litkai Gergely (a D
A 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt, továbbá a DIGI csoport irányítását, új felsővezetők érkeznek a társaságok élére. Mint korábban megírtuk, a 4iG vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérig
Azáltal, hogy az Extreme Digital szolgáltatásait az eMAG platformjába integrálják, jelentősen csökken a cégszervezet komplexitása. Az eMAG-Extreme Digital jelenleg mintegy ezer munkatársat foglalkoztat, folyamatos bővülése, és a pandémia visszaszorulása nyomán az irodába visszatérő munkatársak miatt eléri jelenlegi székhelyének korlátait. Ezért a v
Az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémprogramját és más kémprogramokat is be kell tiltani – jelentette ki Hannah Neumann német EP-képviselő, az Európai Parlamentnek a Pegasus használatát kivizsgálni hivatott különbizottsága sajtótájékoztatóján. Hannah Neumann, az EP Zöld frakciójának képviselője kifejtette: azt javasolja, hogy májusi plenáris ülésén
Ingyen lehet keresni a Magyarországról készült Sentinel-űrfelvételek között a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt keretében kialakított eFöld Portálon. Az eFöld Portált a nagyközönség egy egyszerű regisztrációt vagy KAÜ (leánykori nevén Ügyfélkapu) azonosítást követően használhatja. Így akár néhány kattintással ellenőrizhető a lakóh
A mikro méretű szenzorok eddig nem voltak optimálisak sem a méretükben, sem a színérzékelés pontosságában, de egy friss szabadalom új távlatokat nyitna a felhasználásukban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Akadozott a Yettel szolgáltatása szombat délelőtt, de a vállalat szerint már elhárították a problémát, és azt kérik, hogy az ügyfelek indítsák újra a készüléküket, vagy helyezzék azokat repülőgép üzemmódba, majd vissza. Egyed Gábor, a Yettel Magyarország Zrt senior pr-tanácsadója azt közölte, hogy tervezett karbantartás során nem várt fejlemény lép
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) konferenciáján, a SMART 2022-őn aktuális témáról szólt Kuuno Vaher, az AstraZeneca Közép-Európai Cluster igazgatójának előadása, aki az egészségügy legfontosabb trendjeit, kockázatait és problémáit vázolta fel a COVID-válság tükrében. A szakember szerint az egészségügyben f
Jövő szerdán rendezik meg a kizárólag hallgatók által szervezett éves szakmai konferenciáját, a XIX. Simonyi Konferenciát. A konferenciát a szakkollégiumba tartozó diákok szervezik, azt remélve, hogy a magyarországi informatika és mérnöki tudományok iránt érdeklődőket meg tudják szólítani. Európa klímasemlegességéről, az Európai Zöld Megállapodásró
Ha úgy adódna, akkor a fiatalok közel kétötöde könnyen találna magának új munkát – legalábbis ezt gondolják a 19-29 éves korosztály dolgozó tagjai. Tizedük viszont úgy véli, nagyon nehezen lehetne új állása. A K&H ifjúsági indexe szerint a dolgozó ifjak 34 százaléka külföldön próbálná ki magát: ez az egyik legmagasabb
Elrendelte Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak az ügyben illetékes londoni magisztrátusi bíróság. A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának évek óta húzódó kiadatási ügyében hozott döntés egyelőre formális jelentőségű, mivel a kiadatást Priti Patel brit belügyminiszternek személyesen is jóvá kell hagynia, és Assange jogi képviselő
A prosztatarák agresszív formájához köthető baktériumokat fedeztek fel angol kutatók, akik azt remélik, eredményeik forradalmasíthatják a betegség legsúlyosabb változatának megelőzését és gyógyítását.