A távmunka és a hibrid munkavégzés iránti elvárások nehéz helyzetbe hozzák a középvezetőket, akik nehezen tudnak közvetíteni a dolgozók és a megközelíthetetlen felső vezetés között.
Az Európai Kutatási Tanács (ERC – European Research Council) kétmillió eurós támogatásával a napenergia újszerű hasznosítását vizsgáló, ötéves kutatási program indul Janáky Csaba vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) — jelentette be az egyetem. A közlemény szerint a kutató SunFlower (napraforgó) című projektjének megvalósításához nyerte el
A Microsoft szerint már legalább 2,5 millió betöltetlen kiberbiztonsági pozíció lehet világszerte, így sosem volt ennyire fontos, hogy a nők számára is vonzóbbá tegyék a pályát.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Januárban hozta létre a Telenor (ma már Yettel) a Várkonyi Loránd vezetésével induló ügyfél-elégedettségi igazgatóságát. A mobiltársaság célja, hogy az új igazgatóság aktív és cégen belül kiterjedt részvételének eredményeként magasabb szintre emelje az ügyfelek elégedettségét, ami az új márka egyik kiemelt céljaként az eddigieknél is nagyobb hangsú
Már több mint félmillióan használják a február közepén indult BudapestGO alkalmazást, amellyel utazást lehet tervezni, jegyet lehet vásárolni, és az aktuális forgalmi helyzetről is tájékozódni lehet – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK közleménye szerint az első hónap statisztikája alapján egyértelmű favorit lett a digitális vonal
Az Oracle bejelentette a Multiple-VM Autonomous Database elérhetőségét az Oracle Exadata Cloud@Customer rendszeren. A Multiple-VM Autonomous Database lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy nagy rendelkezésre állású és biztonságosan külön kezelt autonóm adatbázis-példányokat hozzanak létre és futtassanak olyan Exadata Cloud@Customer rendszereken
Mindenki a csalók céltáblájára kerülhet, ha van bankszámlája, neten vagy okostelefonon bankol, így akár a gyerekek is támadás áldozatai lehetnek. Ezért fontos, hogy a fiatalok idejekorán megtanulják, miről is van szó – olvasható a K&H Bank közleményében. A bűnözők körében az utóbbi években egyre nagyobb divat lett a kiberbűnözés, ezen
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóinak tanulmányukban a szárazságok következményeit vizsgáló terepkísérletek eredményeit vetették össze a tényleges aszályok megfigyelésekor szerzett adatokkal. A kutatók azt találták, hogy noha már a kísérletek is súlyos következményeket jeleznek előre, a megfigyelések adatai azokat lényegesen felülmúlják. A roh
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Kingston Digital Europe Co LLP sikeres 2021-es évet zárt: az első helyen áll a globális viszonteladói SSD-szállítók listáján. Az SSD-k iránti kereslet 2021 negyedik negyedévében is magas maradt a klienseszközök, a nagyvállalati és az OEM‑megoldások szegmensének bővülése miatt. A Trendfocus Inc elemző- és kutatócég piaci részesedéseket vizsgáló ad
A Check Point Research (CPR) 2022 februárelemzése szerint az Emotet maradt a leggyakrabban előforduló kártékony program, világszerte a szervezetek öt százalékánál jelent meg, míg a Trickbot még lejjebb került, a lista hatodik helyére csúszott. A Log4j továbbra is problémát jelent, világszerte a szervezetek 47,4 százalékánál lelhető fel. A Trickbot
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont (NATUK) kezdeményezésére megalakult a Blockchain Koalíció. A szervezet alapító tagjainak véleménye szerint Magyarország nemzetközileg is értékelhető pozíciót szerezhet a technológia alkalmazásában, ezt a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatásfejlesztés területén
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Jóllehet az informatikai szakmákat – a programozástól kezdve az it-projektek levezényléséig – férfidominancia jellemzi, a nők jelenléte egyre erősebb a digitális játékok világában. Európában a videójátékosok 47 százaléka nő – derül ki az Európai Interaktív Szoftver Szövetség (Interactive Softare Federation of Europe) 2021-ben publikált felméréséből
A Vodafone hosszú ideje elkötelezett támogatója a nemek közti egyenlőségnek és a női egyenjogúságnak, emellett kiemelt figyelmet fordít a hazai kis-és középvállalkozások digitális felzárkóztatására. Ennek jegyében idén nőnapon egy újonnan alapított díjjal digitális női vállalkozók teljesítményét ismerte el. Az Év Női Digitális Vállalkozója díjat tí
Bemutatták a háztartások és felhasználók számára a jelenleg elérhetőhöz képest huszonötszörös sebességnövekedést ígérő internetelérést biztosító technológiát. A kínai ZTE fejlesztése mostantól minden hazai szolgáltató rendelkezésére áll. A ZTE 50G PON prototípusa, amely ötven gigabites sávszélesség biztosítására képes üvegszálon. A bemutatott ultra
Az ABB 30 millió dolláros megrendelést kapott olyan műholdas képalkotó technológia szállítására, amely közel valós időben képes észlelni a környezeti változásokat. Az ABB 30 millió dollár értékben szerződött a kanadai székhelyű EarthDaily Analytics Corp. (EDA) adatelemző és analitikai céggel a spektrofotometriás képalkotó rendszerek következő gener
Közel harminc független hírportált, köztük a brit BBC honlapját zárolta a napokban az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint. A letiltott hírportálok között több ukrán és egy észt sajtóorgánum is van. Az érintett internetes honlapok ugyanakkor virtuális magánhálózaton (VPN) k
Összességében a Google tizennegyedik, de Afrikában még csak az első ilyen beruházásáról van szó. A kábel most Togóban ért partot, később egészen Dél-Afrikáig vezet majd.
A tavasz egyértelműen a pulóverek szezonja: lekerülnek a nagykabátok, és ahogy melegszik az idő, gyakran szaladgálunk egy szál pulóverben. Nem meglepő, hogy ilyenkor sokan szeretnének beszerezni néhány igazán trendi pulóvert. A tökéletes szabású pulcsit azonban nem feltétlenül könnyű megtalálni. A kínálat nagyon széles, és olykor nehéz eldönteni, h
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A SES űrtávközlésí társaság közzétette műholdkilövési terveit. Tavaly októberében az Arianespace sikeresen elindította a SES-17-et. Ez a Ka-sávú, nagy áteresztőképességű műhold várhatóan 2022 közepére lép kereskedelmi szolgálatba, és szélessávú összeköttetést fog biztosítani az amerikai, karib-tengeri és atlanti-óceáni térségben. Hosszútávú szerződ
Betiltotta a Facebookot és az Instagramot Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms-ot “szélsőségesnek” minősítette. Az orosz főügyészség követelése nyomán meghozott ítélet azonnal hatályba lépett. Az ugyancsak a Meta által birtokolt WhatsApp messengert a verdikt nem érinti. A TASZSZ szerint az ügyben a főü
A Google sajtóirodája közölte: a cég a Google térképen és a Google keresőben bevezetett új funkciókkal segíti a menekülteket és a nekik segítséget nyújtó vállalkozásokat. A keresőben a menekültekkel és az evakuálással kapcsolatos információkra keresőknek egy figyelmeztetés jelenik meg, amely a menekülteket és menedékkérőket segítő ENSZ-oldalakra ir
A Google már nem csak a dedikált aloldalain, hanem keresőjében és térképszolgáltatásában is megjeleníti partnereinek ajánlatait, ahonnan közvetlenül indítható a szállsáfoglalás.
A ONE Telecommunications és az ALBtelecom akvizíciójával piacvezető vállalatcsoport jött létre a vezetékes- és a mobiltávközlési szolgáltatások területén Albániában. Az albán versenyjogi hivatal jóváhagyását követően a 4iG Nyrt. megvásárolta a One Telecommunications (ONE) 99,899 százalékos közvetett tulajdonát. A 25 éves múlttal rendelkező albán mo
Az orosz tudósok idén nem vesznek részt nemzetközi konferenciákon – közölte az Oroszországi Föderáció Tudományos és Felsőoktatási Minisztériuma. Valerij Falkov miniszter egy egyetemekkel tartott találkozón azt is elmondta, hogy a tudományos iskoláknak nem szabad többé hangsúlyt fektetniük arra, hogy a publikációkat a két nagy nemzetközi tudományos
Az AvosLocker mindössze tavaly jelent meg a (fekete)piacon, ám annyira gyakran kötődnek hozzá ransomware-támadások, hogy az amerikai hatóság egy külön figyelmeztetés is kiadott "munkásságukról".
A legnagyobb károkat az energetikai, a pénzügyi és a közlekedési IT-infrastruktúra megrokkantásával okozhatnák, Joe Biden szerint azonnali lépések szükségesek a védelmi képességek megerősítésére.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Európai Unió 1,445 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával elindult az e-bejelentő szolgáltatás. Az e-bejelentővel a kormány olyan ingyenes szolgáltatást vezetett be, amely nemcsak a közigazgatási ügyintézésnél csökkenti az adminisztrációs terheket, hanem a szolgáltató szektorban is egyszerűbb és hatékonyabb ügyintézést tesz lehetőv
Nyolcvanöt millió forintos támogatással 1200 háztartásba jutott el a szupergyors internet a Pest megyei, 2500 lelkes Úriban. A járásban 11 500 háztartásba jutott el a hiper-szupergyors internet. A beruházásnak köszönhetően az internetet most már munkára, tanulásra, szórakozásra kommunikációra is tudják használni a településen. Hurrá! A Az interne
Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a koz
Több mint fél évig tartó tesztelés után eljött az ideje, hogy az önvezető taxikból kiszálljanak a biztonsági sofőrök, bár a szükséges engedélyek továbbra is a levegőben lógnak.
Egy osztrák és egy lengyel fejlesztői csapat, két különböző megoldást is talált arra, hogyha rövid idő alatt, nagy mennyiségben van szükség frissen csapolt sörre. Azokon a vendéglátóhelyeken – kiváltképp koncerteken vagy meccseken – ahol egyszerre sok sör fogy, igen fontos szempont, hogy az eladott sör csapoltan kerüljön a fogyasztókhoz. A
Az Európai Bizottság portált hozott létre az Ukrajnában dolgozó és az Ukrajnából elmenekült kutatók számára, hogy megkönnyítse hozzáférésüket az unió tudományos és kutatási kezdeményezéseihez és a támogatási lehetőségekhez – közölte a brüsszeli testület. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az Európai Kutatási Térség Ukrajna számára (ERA4Ukrain