Az Európai Bizottság több hónapos előzetes vizsgálat alapján azzal vádolja az Apple-t, hogy visszaélt erőfölényével az iOS-eszközökön használt mobiltárcák piacán. A brüsszeli testület sajtóközleménye szerint az Apple korlátozza a versenyt azáltal, hogy meggátolja a hozzáférést az érintés nélküli fizetésekhez használt szabványos technológiákhoz. A b
A megfelelő színvonalú és korszerű munkavédelmi képzések biztosítása érdekében önkéntesek tesztelhetnek egy új e-munkavédelem alkalmazást– jelentette be a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Közleményükben felidézik, a kamara munkavédelem témában kerekasztal-beszélgetést rendezett, ahol a résztvevők problémaként említették, hogy a munkavéd
Közös adatbázisba kerülnek a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain elhagyott tárgyak – közölte a MÁV. A MÁV-Starthoz hasonlóan a Volánbusz is központosított elektronikus találttárgy-nyilvántartást vezetett be, a csoportszintű fejlesztésnek köszönhetően, 2022. május 2-ától közös adatbázisban kezelik a vonatokon és a buszokon, valamint az állomás
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást – jelentett be a mobilszolgáltató. A korlátlan adatforgalmat kínáló, lakossági ügyfeleknek szóló, vezeték nélküli szolgáltatással 5G-hálózaton akár a vezetékes hálózatoknál ismert sebesség is elérhető: meghatáro
Az Akadémikusok Gyűlése május 3-ai, zárt ülésén megválasztotta az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A megválasztott száz új akadémikust 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választotta meg az Akadémikusok Gyűlése. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és
Elon Musk természetesen Twitteren állt elő ötletével, miszerint bizonyos csoportoknak "csekély" mértékű díjat kellene fizetniük a közösségi hálózat használatáért.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hatvan külső akkumulátor energiatárolási képességét méri meg a Széchenyi István Egyetem egyik laboratóriuma fél év alatt, szeptemberig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az egyre több funkcióval felvértezett okoseszközöket a powerbankok közbeiktatásával az áramhálózatoktól távol, utazás közben is lehet használni. Az előírás
Elon Musk, a Twitter mikroblog-szolgáltató új tulajdonosa utánajárna, ki finanszírozza azokat a civil szervezeteket, amelyek több nagynevű amerikai céget is a Twitter bojkottálására szólítottak fel. Twitter-bejegyzésében a SpaceX és a Tesla cégeket is vezető Musk arra a levélre reagált, amelyben – a CNN amerikai televíziócsatorna közlése szerint –
A Samsung most egy egyedülálló akcióval állt elő azok számára, akik gondolkodnak abban, hogy Samsung Galaxy S22 szériás okostelefont vásárolnak. Mutatjuk az akció részleteit. A Samsung Galaxy S22 széria még februárban mutatkozott be, a piacon, viszont azóta is töretlen sikernek örvend, sőt a Samsung még rá is pakol egy lapáttal, hiszen különböző pr
A 4iG Nyrt. 29 forintos részvényenkénti osztalék fizetéséről döntött a tavalyi évre, amely több mint harminc százalékkal meghaladja a 2020-as üzleti év utáni 22,9 forintot – közölte a vállalat. Az év végén forgalomban lévő törzsrészvények után összesen 2,99 milliárd forintot fizet ki a vállalat. A jövőbeni osztalékkilátások pozitívak. Az osztalék
Ahogy közeledünk a bemutatóhoz, úgy tudunk meg egyre több mindent a Samsung Galaxy Z Flip 4 okostelefonról. Mutatjuk, hogy most mi derült ki a termékről. A dél-koreai vállalat a tavalyi évből és a szivárgásokból kiindulva, valamikor augusztusban dobhatja piacra a legújabb hajítható kijelzős okostelefonjait, köztük a Samsung Galaxy Z Flip 4 készülék
Az LG Electronics Inc. (LG) 21,11 ezer milliárd won (17,53 milliárd dollár) forgalmat bonyolított le az idei év első negyedévében, ami éves összevetésben 18,5 százalékos emelkedés, és a dél-koreai vállalat történetének a legnagyobb negyedéves árbevételét jelenti – közölte a társaság. Az üzemi nyereség 1,88 ezer milliárd wont (1,56 milliárd dollár)
Újabb magaslégköri ballonszondát indít útjára a közeli világűr elérésére a Bakonyi Csillagászati Egyesület és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyut szombaton, a Celldömölk melletti Ság-hegy kialudt vulkáni kráteréből engedik útjára. Az Űrbatyu, amelynek indítási eseményére külön programmal készülnek a szervezők a Kemenes Vulkánparkban
Az amerikai vállalat az idén mutathatja be az Apple Watch Series 8 okosórát, amimről most újabb információk szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Kétségtelenül mondható az okosóra piac vezérének az Apple a globális piacon. Ezt annak köszönheti, hogy elég hamar becsatlakozott a piacra, az Apple okostelefonokkal ez kommunikál a legjobban sa
Úgy tűnik, hogy a dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja a Samsung Galaxy Tab S6 Lite felújított verzióját, legalábbis a szivárgások szerint. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Samsung már lassan két éve, hogy piacra dobta a Samsung Galaxy Tab S6 Lite készüléket, ami Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend, hiszen a 100.000 Ft-os árkateg
Elindult a Bitport legújabb szakmai konferenciája, melynek során a turizmus és a szállodaipar digitalizációját, a technológia legjobb üzleti felhasználásait mutatjuk be a turisztikai iparág képviselőinek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Folytatjuk beszámolónkat a turizmus és a szállodaipar digitalizációjáról szóló konferenciánkról, amelynek szakmai programjában külön szekciót szenteltünk az ügyfélélmény és az üzemeltetés kérdéseinek.
A CyBERG Corp. Nyrt. szerződést írt alá az amerikai Yorkville Advisors által képviselt befektetési alappal, átváltoztatható kötvény konstrukcióban történő finanszírozásról, illetve potenciális részesedésszerzésről, 1,2 milliárd forint keretösszegig – közölte a technológia társaság. A lépéssel a cég bővíti finanszírozási lehetőségeit akvizíciók megv
Az Európai Bizottság egy európai egészségügyi adattér (EHDS) elnevezésű digitális rendszer létrehozására tett javaslatot, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy az Európai Unió lakói egészségügyi adataikat az EU minden területén ellenőrizhessék és felhasználhassák. A bizottság által kiadott sajtóközlemény szerint az EHDS megbízható és hatékony k
Az amerikai nagyvállalat hamarosan piacra dobhatja a saját megoldását a hajlítható kijelzős okostelefonok piacára a legújabb szivárgások szerint. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Google már évek óta készíti a saját hajlítható kijelzős okostelefonját, ami idén végre megjelenhet, ami egy fordulat az ügyben, hiszen tavaly elkaszálták a készüléket
Az elektronikus fizetés forgalma 32,61 százalékkal, a tranzakciók száma 32,13 százalékkal nőtt az első negyedévben éves bázison – közölte az OTP Bank. Mint írják, a SZÉP-kártyával végzett tranzakciók összege 179 százalékkal, darabszáma 152 százalékkal nőtt az első negyedévben a februártól kibővült felhasználási lehetőségeknek köszöntően. A pénzinté
A kínai vállalat hamarosan piacra dobhatja legújabb hajlítható kijelzős okostelefonját, legalább is a szivárgások ezt mondják. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. A legtöbb gyártó próbál belépni a hajlítható kijelzős okostelefonok piacára, mert látják, hogy mennyire bejött a Samsungnak ez a húzás. Köztük van az Oppo is, akik már ezt meg is t
A virtuális pénzeszközök szigorúbb szabályozásával kell erősíteni a pénzmosás elleni küzdelemben; Magyarország tovább javított a politikai közszereplőkre vonatkozó jogszabályain – közölte a 46 tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmus-finanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval). A kérdésben illetékes ET-bizottság a 2021-es éves jelentésé
A Samsung most egy újabb hatalmas akciót hirdetett meg, ezúttal a Samsung Galaxy Z Fold 3 okostelefonra, amit most 150.000 Ft-tal olcsóbban lehet megvásárolni az üzletekben. A Samsung Galaxy Z Fold 3 okostelefon még tavaly augusztusban jelent meg és azóta is nagy népszerűségnek örvend a világban, Magyarországon is. Itthon a termék elérhető 256GB-os
Lemondott az MTA Pszichológiai Tudományos Bizottságában betöltött tagságáról Kende Anna szociálpszichológus az elleni tiltakozásul, hogy egyetlen nő sincs az MTA újonnan megválasztott rendes tagjai között. Kende egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete igazgatója szerdán este a Facebookon tette közzé Freund Ta
A Nemzetközi Fizetések Bankja jobban meghatározott, de működésükben rugalmasabb szabványokkal váltaná ki az emberek és cégek adatainak begyűjtésére vagy felhasználására vonatkozó, helyenként is eltérő szabályokat.
Beszámolónk harmadik, utolsó része a turizmus és a szállodaipar digitalizációjáról szóló konferenciánkról, amelyben terítékre kerül az informatikai biztonság és a digitális fejlesztések finanszírozásának kérdése is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt (NISZ) 2012 óta támogatja az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV), amelynek fő célkitűzései között az informatikai és távközlési szakképesítések társadalmi presztízsének növelése is szerepel. Az OSZTV-n a 14-18 éves, szakközépiskolások és gimnazisták vehettek részt, az ország minden tájáról.
Törvényjavaslatot terjesztett elő helyi idő szerdán a washingtoni szenátusban Josh Hawley republikánus politikus, aki a javaslattal megszüntetné azt az álhírellenes testületet, amelyet az USA kormánya áprilisban hívott életre. A belbiztonsági minisztérium április végén jelentette be, hogy Dezinformáció elleni Kormányzati Bizottság néven külön testü
A dél-koreai vállalat nemrég piacra dobta a Samsung Galaxy S20 FE 2022 okostelefont, amit most újabb országban lehet megvásárolni. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. A Samsung vélhetően nagyon jót lépett, amikor piacra dobta a Samsung Galaxy S20 FE okostelefont (ezzel bevezetve az FE kiadásokat), hiszen prémium tulajdonságokat kínáltak megf
A munkahelyváltás legfőbb ösztönzőjének a dolgozók 86 százaléka ugyan még mindig a magasabb munkabért jelölte meg, a válaszadók 46 százaléka a legfontosabb motivációk között a rugalmasabb munkavégzést és munkaidőt, 32 százalékuk pedig a home office lehetőségét említette. A Profession.hu reprezentatív felmérése szerint a távmunkára irányuló dolgozói
A kínai vállalat a hazai piac után, globálisan is bemutathatja legújabb okostelefonjait, így lehetséges, hogy Magyarországra is megérkeznek. Mutatjuk a részleteket. A Honor a Huawei-től való szétválás óta egyre növekvő tendenciát mutat, olyannyira, hogy eladások tekintetében már át is vette a Huawei helyét kínai piacon, az előző negyedévben. Viszon
Átalakítja az okostelefon-ipart és piacát az, hogy egyre hosszabb lesz a készülékek élettartama – állítja a Deloitte. A nemzetközi tanácsadó cég magyarországi tagvállalata szerint az okostelefonok egyre tartósabbak, szoftveres kiszolgálásuk szintén hosszabb, ugyanakkor drágábbak is, ezért nő a használt készülékek népszerűsége. A felújított okostele
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az MTA-ELTE Exobolygórendszerek Kutatócsoport munkatársai Kálmán Szilárd (ELTE) vezetésével egy hónapon át folyamatosan figyelték a WASP-33 jelű, Delta Scuti típusú pulzáló változó
A dél-koreai vállalat hamarosan piacra dobhatja a legújabb Samsung Galaxy Z szériás okkostelefonjait, amik új színben érkezhetnek a szivárgások szerint. A Samsung Galaxy Z széria egyre népszerűbb a felhasználók körében, olyannyira, hogy a nagyvállalat a következő szériás készülékeket, (amik idén nyár végén kerülhetnek bemutatásra) kétszer annyit te
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Csalók küldenek elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Tájékoztatásuk szerint ügyfélbejelentések alapján értesültek arról, hogy ismeretlenek a jegybank vagy annak elnöke ne
A fővárosi Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola négytagú csapata nyerte a negyedik alkalommal megrendezett Legyél te is pénzügyi junior klasszis! elnevezésű pénzügyi diákversenyt. Második lett a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium Budakesziről érkezett csapata, a harmadik helyen a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot képviselő diákok végeztek. Bod Pé
A Samsung egy újabb nagyszerű akcióval állt elő a vásárlók számára, aminek keretein belül a Samsung Galaxy Z Flip 3 100.000 Ft-al olcsóbban vásárolható meg. A Samsung Galaxy Z flip 3 okostelefon tavaly augusztusban jelent meg Magyarországon és azóta egyre elterjedtebb a piacon. A 128GB-os készülék nyitóára 400.000 Ft volt, ami jóval kedvezőbb, mint
Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb a személyi jövedelemadó (szja) tervezetek átnézése, elfogadása – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hivatal emlékeztetett: a gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak kötelező az elektronikus út, de a magánszemélyek szabadon dönthetnek, hogy élne
Úgy tűnik, hogy a COVID helyzet nem jött jól az amerikai nagyvállalatnak sem, ez miatt pedig később kerülhet bemutatásra a legújabb Snapdragon csúcsprocesszor. A Qualcomm tavaly decemberben mutatta be a Snapdragon 8Gen1 SoC processzort, ami manapság a legtöbb idei csúcskategóriás okostelefonban és tabletben megtalálható. Ezt a lapkát a Samsung gyár