Ha még nem hallottad volna, az RCS szavány 2024-ben végre megjelenik az iMessage-ben. Talán hatott végre a #GotTheMessage kampány, vagy talán az Apple megpróbál elkerülni egy újabb bírósági ügyet Európában, de akárhogy is, az RCS jön. Az új szabvány implementálása első ránézésre izgalmas változás lesz, amely megkönnyíti az Android és az iOS közötti
Politikusoktól nem szokatlan, hogy nagy elégedettséggel nyilatkoznak az általuk beterjesztett jogszabályokról, de ebben az esetben valóban nagy feladat volt az AI Act-nek elnevezett tervezet megalkotása. Nemcsak az MI fejlődési irányát nehéz előrelátni, és hogy milyen kockázatokat hoz a mindennapi életbe, hanem azt is, hogy ez mikor következik be.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a november 14-i Itbusiness Industry & Technology 2023 konferenciánkon! A rendezvény legjobb pillanataiból készítettünk számotokra egy rövid videót.
Az IBM felfüggesztette hirdetését az X-en (korábbi nevén Twitteren), miután egy jelentés szerint hirdetései Adolf Hitlert és a nácizmust dicsőítő posztok mellett jelentek meg. A vállalat szerint teljesen elfogadhatatlan, hogy tartalma ilyen szálak között jelent meg a platformon. Az X közölte, hogy szándékosan nem helyez márkákat "ilyen tartalmak me
A telefonjairól és egyéb elektronikai eszközeiről ismert kínai márka első típusa egy- és kétmotoros villanyautóként kerülhet forgalomba, lesz benne vezetéstámogató funkció, bár formatervét már láttuk valahol.
A KiberPajzs program első évét lezáró rendezvényen értékelték a közös munkát az összefogásban részt vevő szervezetek. A 2022 novemberében elindult összefogás a résztvevők egyöntetű véleménye szerint jelentős sikereket ért el, így a program folytatódik, és a tervek szerint ki is bővül. 2022 őszén közös kommunikációs, edukációs és operatív együttműkö
Magyar egyetemen oktatják a ChatGPT használatát Együttműködési megállapodást kötött a Neumann János Egyetem és a Promptmaster annak érdekében, hogy elősegítsék a mesterséges intelligencia felsőoktatásba való integrálását. A közös munka első lépéseként elindítják az ország első akkreditált ChatGPT egyetemi képzését, mely szabadon választható tárgyké
A második jelszó a sorban az "123456". Egy tanulmány rámutat, hogy a streaming-szolgáltatásokhoz használt kulcsszavak a leggyengébbek. 2023-ban a magyar felhasználók körében az "admin" volt a leggyakoribb jelszó – amint az kiderül az évente megjelenő NordPass-elemzés ötödik kiadásából. A tanulmány a világszinten leggyakoribb 200 jelszó, valamint a
A Qualcomm bejelentette legújabb középkategóriás 7-es sorozatú chip készletének következő generációját, a Gen 3-t. Bár az elnevezés azt sugallhatja, hogy ez az SD 7+ Gen 2 vagy SD 7s Gen 2 utódja, az új chip a két említett SoC közé érkezik. Az SD 7 Gen 3 a TSMC 4 nm-es gyártástechnológiáján készül, és 1+3+4 CPU-csomaggal
A Disney filmstúdió nem kevesebb mint 46 világnyelvre lokalizálja filmjeit és sorozatait, hogy a lehető legszélesebb közönséget érhessék el. A helyi szinkronszínészek bevonásával aztán minden verzió egy kicsit másképp hangzik, ám talán már nem sokáig. Az ElevenLabs új "MI szinkronizáló" rendszerével azonban hamarosan minden színész saját hangjának
És még pár másik modellhez. A Samsung frissítést adott ki a Good Lock alkalmazásban található Camera Assistant modulhoz, amely új funkciókat ad a kamerához többek között a Galaxy S23 sorozat (beleértve az S23 FE-t is), a Galaxy S22 sorozat, a Galaxy S21 sorozat, a Galaxy S20 sorozat, a Galaxy Note 20 sorozat, a Galaxy Z
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Spotify kiterjesztette a Google Clouddal való partnerségét, hogy nagyméretű nyelvi modellek (LLM) segítségével segítsen azonosítani a felhasználó podcast- és hangoskönyv-hallgatási szokásait, amely által személyre szabott ajánlásokat javasolhat. A mesterséges intelligencia által támogatott nagyméretű nyelvi modelleket – mint például az OpenAI Cha
Az iPhone-gyártó csütörtökön jelentett be, jövőre tervezi az RCS (Rich Communication Services) szabvány bevezetését az iOS-re, amely megoldaná az iPhone-ok és az androidos okostelefonok közötti szöveges üzenetküldés széles körben elterjedt kompatibilitási problémáját. Az RCS számos iparági szereplő közös erőfeszítése arra, hogy a hagyományos SMS-t
A OnePlus ma bejelentette a stabil Android 14 frissítés megjelenését a OnePlus 11 készülékhez. Először csak Indiában lesz elérhető azoknak a felhasználóknak, akik részt vettek a zárt béta és nyílt béta programban, és utána fokozatosan jut el több készülékhez majd. Az új verzió a CPH2447_14.0.0.0.201(EX01) build címet viseli. A frissítés előtt a tel
A Xiaomi első elektromos autója, a Xiaomi SU7 éppen néhány napja keltett némi feltűnést, most pedig a belsejéről készült legújabb kémfotók csak fokozzák az izgalmakat. A Xiaomi SU7, amelynek tömeggyártását 2023 decemberére tervezik, elegáns dizájnjával és fejlett technológiájával élénkítené fel a piacot. A nemrég nyilvánosságra hozott fotók ínycsik
A testület a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd rohamos terjedése miatt döntött az egy ideje X néven elérhető platformra szánt hirdetések leállítása mellett.
Magyar idő szerint péntek éjjel az OpenAI igazgatótanácsa azonnali hatállyal felmentette a vállalat vezérigazgatóját, Sam Altmant. Helyét ideiglenesen Mira Murati, az OpenAI technológiai vezetője (Chief Technology Officere, CTO-ja) veszi át. A váratlan kirúgás oka a cég közleménye szerint az, hogy egy vizsgálatot követően kiderült: Altman nem megfe
Január 1-től teszt jelleggel elindul a nemzeti virtuális tér, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok számára a magyar állam szolgáltatásaihoz és a közmédia adásaihoz – közte a kulturális és sportközvetítésekhez – való hozzáférést. Minden magyar állampolgár tartózkodjon bárhol a világon, hozzáférhet egy egyszerű regisztráció után kapott kóddal a vi
A kisföldalattira is kiterjeszti a digitális fizetést szerdától a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A társaság közleménye szerint november közepétől már az 1-es metrón sincs szükség papíralapú jegyre vagy applikációra, mert elindult a BKK Budapest Pay&GO nevű digitális szolgáltatásának tesztidőszaka. A társaság rendszerének köszönhetően a 100E r
Az Európai Bizottság (EB) azt közölte, hogy leállítja hirdetéseit a Twitteren (X), azért mert az „elmúlt hetekben a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd riasztó mértékű növekedését tapasztalták.” Johannes Bahrke, a brüsszeli testület szóvivője azt mondta: „Azt tanácsoltuk a szolgáltatóknak, hogy tartózkodjanak a hirdetésektől ezen a közösségi platform
ELTE-OTP Kiberbiztonsági Ipari Labor (KIBERLAB) néven kutatólabort hozott létre az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az OTP Bank az ELTE Informatikai Karán. A pénzintézet tájékoztatása szerint a jövőben az OTP Bank és az ELTE számos aktuális kibervédelemmel kapcsolatos kutatási területen fog együttműködni. A kooperáció célja többek között a p
Az OpenAI igazgatótanácsa pénteken azonnali hatállyal bocsátotta el a társalapító Sam Altmant, aki 2020 óta vezérigazgatóként irányította a ChatGPT-t fejlesztő vállalatot.
Megjelent a Meta Platforms két új, mesterséges intelligenciával működő videószerkesztő eszköze, az Emu Video és az Emu Edit, amelyekkel a felhasználók videókat módosíthatnak és oszthatnak meg a Facebookon vagy az Instagramon. Az első az "Emu Video" nevet viseli, és négy másodperces videókat készít, ha egy feliratot, képet vagy képet és egy leírást
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Ahogy hajnalban már megírtuk, elment a rettenetes gyermek, illetve inkább elküldték a háztól. Az OpenAI igazgatótanácsa pénteken ugyanis bejelentette, hogy megvonják a bizalmat Sam Altman vezérigazgatótól, aki a posztról és az igazgatótanácsból is távozott. A helyét Mira Murati, az eddigi CTO-helyettes tölti be ideiglenes CEO-ként. Az események azó
Ahogy hajnalban már megírtuk, elment a rettenetes gyermek, illetve inkább elküldték a háztól. Az OpenAI igazgatótanácsa pénteken ugyanis bejelentette, hogy megvonják a bizalmat Sam Altman vezérigazgatótól, aki a posztról és az igazgatótanácsból is távozott. A helyét Mira Murati, az eddigi CTO tölti be ideiglenes CEO-ként. Az események azóta úgy fel
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 3,492 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért 2023 első kilenc hónapjában, ami 73 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában; a nettó árbevétele 25 százalékkal 44 milliárd forintra emelkedett. A társaság beszámolója szerint a vállalat első kilenc havi kamat-, adófizetés és amortizáció előtti er
Az Alfa generáció munkavállalással kapcsolatos elképzelései nagyon eltérnek a jelenleg megszokottól, a 8-14 éves magyar gyerekek 79 százaléka saját vállalkozást szeretne alapítani, és azt fő- vagy mellékállásban működtetni. A VISA digitális fizetési szolgáltató tájékoztatása szerint ennek a korosztálynak csak hat százaléka szeretne alkalmazottként
A magyar tulajdonú Rackhost Zrt. felvásárolta a Deninet Kft. hoszting és adatközpont szolgáltatási üzletágát. A 2023. november 8-án a Rackhost felvásárolta a Deninet hoszting és adatközpont szolgáltatási üzletágát. A Rackhost ezzel bővítette a portfólióját és lehetővé teszi a cég számára, hogy még szélesebb körű és korszerűbb szolgáltatásokat nyújt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, káros csatolmányt tartalmazó e-mailek terjednek. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete a közleményében azt írta, hogy a káros levél megtévesztően hasonlít egy valódi ügyfélkapus értesítési üzenetre, és a levél feladója is valódinak tűnik (ertesites@kozpontirendszer.gov.h
A BYD új modellje, a Sea Lion 07, közvetlen konkurenciát állít a Tesla másik népszerű modelljének, a Model Y-nek. A Sea Lion 07 a BYD új közepes méretű SUV-sorozatának kezdetét jelenti, és szinte azonos méretekkel rendelkezik, mint a Tesla Model Y-ja. Mint általában, a BYD alulmúlja a Model Y árát, a Sea Lion SUV ára
A mesterséges intelligenciával való munka dichotómiája, kettőssége, hogy a generatív MI jövőbeli lehetőségei reményt keltenek, de sokakban félelmet is. Az Omelet kreatív ügynökségnél nem az idei piaci robbanás hozta el ezt a problémát, hiszen néhány éve már dolgoznak MI-rendszerekkel. 2020 elején kezdték el használni a korai modelleket, hogy automa
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az innováció számára nincsenek tiltott területek. Egy, a digitális aláírással kapcsolatos feladatom végrehajtása során jutottam az előbbi mondatba tömörített következtetésre, vagyis arra, hogy a szabályozásokkal, jogi elvárásokkal mégoly’ sokszorosan túlhatározott szegmensekben is, ahol a dokumentumok, digitális produktumok hitelesítésében a digitá
Három praktikus, benzines családi autót hasonlítottunk össze, amelyeknek nemcsak az árukban van jelentős különbség, de a praktikumukban és a vezethetőségükben is.
A LiveRamp és a Yahoo partnersége a címezhetőség bővítéséért az internetes hirdetési ökoszisztémában. A LiveRamp adategyüttműködési platform és a Yahoo bejelentették partnerségük kiterjesztését a címezhetőség kibővítése, az elérhetőség és az átjárhatóság erősítése érdekében a hirdetési ökoszisztémán belül. A partnerségével a LiveRamp hitelesített f
Ahogy már mi is megírtuk, az első OpenAI fejlesztői napot San Franciscóban rendezték meg, ahol Sam Altman vezérigazgató beszámolt az OpenAI új fejlesztéseiről és funkcióról, nagy hangsúlyt fektetve a ChatGPT vállalati funkcióira. Az új bejelentések világszerte nagy izgalmat keltettek, nézzük, hát pontosan, hogy mit is jelentenek ezek az új funkciók
Világszerte elérhetővé válnak a nyilvános magyarországi iparjogvédelmi adatok az adatminőségről és adatcseréről szóló megállapodásnak köszönhetően, amely a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization – WIPO) között jött létre. A hivatal az egyezség alapján országos és r
A Birdwatcher Zrt. és az Óbudai Egyetem (OE) startup-céget alapított, amely a baromfitartás rendszerét fejleszti a mesterséges intelligencia segítségével. A napokban alapított Birdwatcher Zrt. az egyetem kutatói bázisáról induló vállalkozás, amely a szárnyasok megfigyelése alapján olyan algoritmusokat alkalmaz, amely jelentős mértékben segítheti az
Akár az árbevétel két százalékára is büntethetők azok a gazdasági társaságok, amelyek nem készülnek fel időben az it-biztonsági incidensek kezelésére, és nem a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelvnek megfelelően működnek. Az EY nemzetközi tanácsadó társaság emlékeztet arra, hogy Magyarországon jövő év január elsejétől kezdik nyilvántartásba ve
A világ egyik legaktívabb zsarolóprogram-csoportja szokatlan – ha nem is példa nélküli – eljárást alkalmazott, hogy áldozatát fizetésre kényszerítse: feljelentette az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnél (SEC). A nyomásgyakorlási módszer egy bejegyzésben látott napvilágot, amelyet az AlphV, egy két éve működő zsarolóvírus-bűnszervezet által
Az igazgatótanács pénteken menesztette a ChatGPT-vel világhírűvé vált cég két legfontosabb emberét, ám alig egy nappal később már arról szóltak a hírek, hogy lehetséges, hogy mindent visszacsinálnak, és inkább ők mondanak le.
Az OpenAi-ban dúló drámai események folytatódnak. Sam Altman a ChatGPT-t fejlesztő vállalat kirúgott vezérigazgatója talán visszatérhet, mivel a befektetők nyomást gyakorolnak a vállalatra. Lehetséges hogy a végén az igazgatótanács búcsúzik majd, ami menesztette? És igaz lenne egy hihetetlen elmélet, ami az egész világot a feje tetejére állíthatja?
Ez itt a hetedik rész, amelyben Yossi Sassi fehér kalapos “H@כk3r" és tapasztalt InfoSec kutató, valamint red team (vörös csapat) kiképző állt színpadra. Előadásában a klasszikus filozófiai problémát járta körbe, miszerint eleve rosszindulatú programok is létezhetnek, vagy ez olyan mint a konyhakés: lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Yossi S