2020. október 21. szerda

okt. 21
4:03
Az ismeretlen Drakula: Az ismert történeten túl (Mafab)
Drakula gróf történetét talán senkinek nem kell bemutatni, így némileg frissítően hathat, hogy egy másik történetet kapunk, ami közelebb áll Vlad Tepes eredettörténetéhez, persze csak addig a pontig, hogy a török seregben szolgált és vált híres-hírhedt kegyetlen mészárossá, ha lehet hinni a történészeknek. A dolgok akkor kezdenek elfajulni, amikor
okt. 21
4:57
Az erdei kápolna titka: Családbarát horror a Disney-től (Mafab)
Régóta kerülgettem már ezt a filmet, pedig szerepelt azon filmek képzeletbeli listáján, amit egyszer mindenképp meg akartam nézni. Az elmúlt napokban újra belefutottam, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy végre megnézzem, és véleményt is tudjak róla mondani. Nem sok mindent hallottam előjáróban erről az alkotásról, csupán egy valamit, méghozzá, ho
okt. 21
5:51
Magyar előzetest kapott Chadwick Boseman utolsó filmje (Mafab)
Az egész filmvilágot megrázta Chadwick Boseman váratlan halála, a színész augusztus 28-án távozott el, hamarosan viszont bemutatásra kerül utolsó munkája, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya. A történet szerint 1927-ben járunk, amikor egy chicagói stúdióban elszabadulnak az indulatok a blues nagyasszonyának tartott Ma Rainey, a zenekar sikerre éhes t
okt. 21
8:45
Eszméletlenül pörgős előzetest kapott a Mandalorian második évada (Mafab)
Úgy tűnik, hogy a Disney-nél semmit sem bíznak a véletlenre, a A mandalori promója egyre nagyobb fokozatra kapcsol, így ismét érkezett egy előzetes a második évadhoz. Ahogy a korábbi ízelítők, úgy az új előzetes sem árul el túl sokat a folytatás cselekményéből, a sorozat készítője, Jon Favreau ettől függetlenül elhintett néhány morzsát a koncepcióv
okt. 21
9:33
Sacha Baron Cohen olyat tett a Borat 2 forgatásán, amit színész még soha (Mafab)
Bárki is kételkedjen Sacha Baron Cohen színészi kvalitásaiban, az a mostani történet után gondolja újra az álláspontját. A színész és komikus az elmúlt hónapokban gyakran a saját testi épségét is kockáztatva, a legnagyobb titoktartás közepette forgatta le a Borat 2-t. De nem is ez a legfurább az egészben. A Borat 2 forgatása során számos olyan szit
okt. 21
10:27
Nem tartott sokáig Hilary Swank űrbéli kalandja (Mafab)
Egy hónapja csupán, hogy debütált a Netflixen Hilary Swank új sorozata, A távolban. Bár a Netflix nem szokta kiteregetni a nézettségi adatait, a jelek szerint ez ebben az esetben nem alakult túl rózsásan. A sorozatból ugyanis nem rendelték meg a második évadot, vagyis Hilary Swank Mars-expedíciója idő előtt véget ért. A távolban története a nem túl
okt. 21
11:18
Donald Trump több adót fizetett Kínában, mint saját hazájában – állítja a New York Times (SzMo)
Bukik a Kínával szembeni kemény szembenállás kampánytrükkje.
okt. 21
13:18
Hol Michelin-csillagos étteremben, hol meztelen testen készíti a tányérdesszerteket (SzMo)
Molnár Molli egy extravagáns cukrász, aki hamar végigjárta a szakmai ranglétrát. Szemkápráztatóan morbid finomságaira a legnívósabb éttermek és fétispartik egyaránt igényt tartanak.
okt. 21
13:21
Ezért nem George Clooney játszott anno a Szerelmünk lapjaiban (Mafab)
A 2004-es Szerelmünk lapjai indította be igazán Ryan Gosling és Rachel McAdams karrierjét is. Nehéz is lenne ma már másokkal elképzelni ezt a remek romantikus drámát. Pedig évekkel a film tényleges elkészülte előtt még egészen más színészekben gondolkoztak. Noah szerepét ugyanis először George Clooney-nak ajánlották fel. Erről George Clooney mesélt
okt. 21
15:09
Újabb fotókon a Batman forgatása (Mafab)
Úgy tűnik, hogy az új Batman sok tekintetben egy újragondolása lesz majd az ikonikus képregénynek, Matt Reeves ugyanis egy egészen új Macskanőt és Pingvint mutat majd meg. Érkezett ugyanis néhány friss fotó a Batman munkálatairól, amelyeken szemmel láthatóan épp egy őrületes üldözéses jeleneten dolgoznak a készítők. Pingvin karaktere korábban ugyan
okt. 21
15:30
Negyven emeletes lett volna a Kádár-kori megapanel (SzMo)
Bölcsődék, mozik, sportpályák és csepelnyi lakó egyetlen panelházban. Mintha Jetsonék költöztek volna a Duna-partra.
okt. 21
21:27
An Englishman Abroad: Hazaáruló kém, de talpig gentleman (Mafab)
A filmezés számomra nemcsak a szórakozással, hanem a tanulással is egyenlő, ezért volt különösen emlékezetes filmélmény az An Englishman Abroad, amiből a kiváló rendezés és a ragyogó alakítások mellett tudomást szerezhettem a 20. század egyik legnagyobb brit kémbotrányáról és egyik ikonikus alakjáról, Guy Burgessről. A brit arisztokrácia prominens
okt. 21
21:30
Lebukott az „egy háztartásban élő” kocsmázó focicsapat Angliában (SzMo)
Nem sikerült kijátszani a járványkorlátozást.
okt. 21
22:00
60 évi házasság után hét hónapra szakította szét őket a koronavírus, de ismét egymásra találtak (SzMo)
Ilyesmi lehet az örök szerelem.

Keresés