2020. október 5. hétfő

okt. 5
4:03
Rövid, de ütős előzetest kapott a Monster Hunter! (Mafab)
Mindössze 17 másodperces ízelítőt kapunk Milla Jovovich legújabb filmjéből a A szörnyvadászból, ennél ütősebben azonban már nem is alapozhatták volna meg a sztori alaphangulatát a készítők. A Monster Hunter hű marad a címéhez, szörnyekből ugyanis jócskán akad abban a világban, amelybe Artemis hadnagy csapatával találja magát, és ahol eddig ismeretl
okt. 5
4:57
Bloody Birthday: Égetnivaló kölkök (Mafab)
Szinte már minden ünnepre van valamifajta horrorfilm, ezért hát a születésnap sem maradhat ki egy horrorrajongó számára. Így botlottam bele az 1981-ben bemutatott, Bloody Birthday című amerikai horrorfilmbe, aminek eredetileg nem is ez lett volna a címe, hanem csak simán Boldog születésnapot, de ezt megváltoztatták Véres születésnapra, mert 1981-be
okt. 5
5:45
Greenland - Az utolsó menedék: A példa, hogyan NEM szabad filmet készíteni (Mafab)
Mikor hallottam, hogy jön egy új apokaliptikus film, örültem, és mikor megláttam, hogy Gerard Butler a főszereplő, rögtön tudtam, hogy ez nem lesz egy erős film, mivel szegény ma már inkább olyan, mint Steven Segal a vége felé, annyi különbséggel, hogy Butler nem csak akció filmekben szerepel. Én személy szerint szerettem Steven Segalt is, ahogy Ge
okt. 5
6:39
Peninsula - Holtak szigete: A futkározós zombik visszavágnak (Mafab)
Véleményem szerint a Vonat Busanba egy egészen kellemes, új ízt vitt a már megfáradt zombifilmek műfajába. Mind érzelmekben, mind pedig látványban, valamint ötletes jelenetekben gazdag volt, és többek között ezekért is volt szerethető a 2016-os mozi. Kellett már egy ilyen zombis adrenalinlöket, na meg nem a megszokott csoszogó, lassan vánszorgó élő
okt. 5
7:27
Valhalla - A vikingek felemelkedése: Viking-pokol (Mafab)
Nicolas Winding Refn 2009-es filmje igen megosztó darab lett. Én is sokat tűnődtem rajta, vajon mit is akart nekünk elmesélni, vajon mi volt a célja eme mű megalkotásával. Az már biztos, hogy nem egy szórakoztató matinémozi lett, sokkal súlyosabb és mondanivalókkal teletűzdelt végterméket kaptunk, mint amit egy átlag néző befogadni képes. Tehát nem
okt. 5
8:15
Csatlakozz Te is a Mafab.hu közösségéhez, és nyerj mozijegyet akár minden héten! (Mafab)
Szeretsz böngészni a filmek és a sorozatok között? Örömmel osztod meg a véleményedet komment formájában másokkal? Akkor nincs is más dolgod, mint folytatni, amit eddig is csináltál, a következő mozizásodat mi álljuk! Múlt héten is folytatódott a játékunk, melynek keretein belül megjutalmazzuk a közösségünk aktív tagjait. Neked nincs más dolgod, m
okt. 5
9:09
Rendkívül erős felhozatallal jön az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál, itt a versenyprogram! (Mafab)
Tíz produkció került az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál nagyjátékfilmes versenyébe. A szolnoki fesztiválon október 13. és 18. között több filmet első alkalommal láthat a magyar a közönség. A Pál Adrienn c. filmjéért Cannes-ban FIPRESCI-díjjal kitüntetett Kocsis Ágnes legújabb, Éden című alkotásával nyit a fesztivál, Dombrovszky Linda Golden G
okt. 5
10:27
Idén már tényleg nincs idő meghalni – majd jövőre! (Mafab)
Valahogy James Bondnak sehogy sem jut ideje idén meghalni, hiszen a koronavírus miatt már sokadik alkalommal halasztják el a007 Nincs idő meghalni premierjét. A film eredetileg idén áprilisban debütált volna a mozikban, ám akkor őszre, egészen pontosan novemberre halasztották a premiert. A helyzet viszont nem javult, így ismét a csúsztatás mellett
okt. 5
11:15
Visszatérés Epipóba - Leomlottak a hallgatás falai (Mafab)
Október 1-én debütált az HBO GO-n Oláh Judit bemutatkozó dokumentumfilmje, a Visszatérés Epipóba! Az 1980-as évek években gyerekek tömegei álmodoztak arról, hogy sikerül eljutniuk a híres táborba, melynek résztvevői a kerettörténet szerint egy fantáziavilágba csöppennek, epipói lakosként saját nyelvet használva lesznek részesei a bűvöletnek, s egy
okt. 5
17:27
720 kilós egy férfi óriástöke, amellyel megnyerte a tökversenyt Németországban (SzMo)
A versenyre minden évben az Atlantic giant nevű óriástökkel lehet nevezni, amelynek a növekedési ideje megegyezik a hagyományos sütőtökkel, de annál sokkal nagyobbra nő meg.
okt. 5
21:51
Egyikük meghalt, ketten kómában vannak, pedig csak fogfehérítésre érkeztek Törökországba (SzMo)
Egyelőre nem tisztázott, mi okozhatta a tragédiát, a kezelést követően találták eszméletlenül a briteket hotelszobájukban.
okt. 5
21:53
Saját börtönnel rendelkező házat kínálnak eladásra Amerikában (SzMo)
Ehhez képest az ára sem olyan borsos: átszámítva 96 millió forintért kínálják a háromszintes, kilenccellás ingatlant.
okt. 5
21:57
Testrablók támadása: Egy érzelmek nélküli világ születése (Mafab)
Jack Finney (1911–1995), amerikai sci-fi- és thrilleríró 1955-ben készítette el A Testrablók támadása című novelláját, ami annyira erős lett, hogy egy évvel később, 1956-ban már filmre is adaptálták. Az 1956-os változat a mai napig az egyik legütősebb darabja azon sci-fi thriller filmeknek, amikben a félelemkeltést nem egy adott földönkívüli lény m

Keresés