2020. október 22. csütörtök

okt. 22
4:03
Jön a Disney élőszereplős Csipet Csapata! (Mafab)
Hivatalossá vált a hír, hogy a Disney+ elkészíti a kultikus Csipet csapat animációs széria élőszereplős filmváltozatát. A munkálatok a tervek szerint 2021 tavaszán kezdődnek majd, a projekt élére pedig az az Akiva Schaffer került, aki korábban a Palm Springsen dolgozott producerként, illetve a Brooklyn 99 kapcsán lehet ismerős a szélesebb nézőközön
okt. 22
8:39
Ezért nem készül el soha a Vissza a jövőbe negyedik része (Mafab)
Napjainkban egyre több reboot érkezik Hollywoodból, amelyeknek rendre megosszák a filmrajongókat. A Vissza a jövőbe trilógia egyike azon kevés produkcióknak, amelyet mostanáig nem ért el ez a hullám, ennek okairól maga a forgatókönyvíró, Bob Gale beszélt. Gale a Collider magazinnak adott interjúban fejtette ki egy kicsit bővebben, miért is nem kész
okt. 22
9:27
Zseniálisat húzott a Netflix, imádják a hazai nézők A chicagói 7-ek tárgyalását (Mafab)
A múlt hét folyamán debütált a Netfilxen Aaron Sorkin legújabb filmje, A chicagói 7-ek tárgyalása, amely a hazai nézőket és kiritkuskat egyaránt lenyűgözte. A film cselekménye a 1968-as Demokrata Párti konvenciót övező békésnek induló  demonstráció történéseit, illetve az azt követő tárgyalás eseményeit dolgozza fel. A chicagói 7-ek tárgyalása a zs
okt. 22
10:15
Előzetest kapott a Disney új animációs filmje, a Raya és az utolsó sárkány (Mafab)
Jövő év tavaszán érkezik a Disney következő nagy dobása az animációs filmek terén, a Raya és az utolsó sárkány, amelyhez frissen landolt az előzetes. A történet szerint egy varázslatos világban járunk, amelyben az emberek megalapították Lumandra birodalmát. Sok évvel ezelőtt azonban egy démoni erő jelentett hatalmas fenyegetést az élőkre. A sárkány
okt. 22
11:03
Mindenki nyugodjon meg! Nem lesz Vissza a jövőbe 4! (Mafab)
Manapság a remake-ek, rebootok és folytatások korszakát éljük. Ha egy film az elmúlt fél évszázadban sikeres volt valamikor, az idővel garantáltan kap egy folytatást vagy remake-et, esetleg egy előzményfilmet vagy sorozatot. De még így is vannak érinthetetlenek – szerencsére! Ilyen a Vissza a jövőbe trilógia, amelynek alkotója, Bob Gale számtalansz
okt. 22
13:39
Kiderült, hol ér majd véget a Halálos iramban (Mafab)
Ha minden az eredeti tervek szerint alakult volna idén (ahogy gyakorlatilag semmi sem alakult úgy az egész világon), akkor ma már szinte nosztalgiával beszélnénk a Halálos iramban 9-ről is. A film eredetileg idén tavasszal került volna a mozikba, de végül jövő májusra csúsztatták a premiert. Az utóbbi évtized legsikeresebb nem MarVin Dieselvel film
okt. 22
14:57
Nem akárki helyett választották Salma Hayeket a Desperado főszerepére (Mafab)
Picit furcsa belegondolni, de a Desperado bemutatója óta immár negyed évszázad is eltelt. Robert Rodriguez klasszikussá vált modernkori westernje máig igen népszerű. És nem mellesleg hatalmas lökést adott Antonio Banderas és Salma Hayek hollywoodi pályafutásának is. Ám eredetileg a stúdió nagyon nem Salma Hayekben gondolkozott. 1995-ben ugyanis vol
okt. 22
15:51
Meghódíthatja a világot a magyar horrorfilm (Mafab)
Bergendy Péter horrorja, a Post Mortem a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál után további nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást. Jövőre érkezik a mozikba az első magyar horrorfilm, a Post Mortem, a közelmúltban debütált Varsóban. De itt még nem ért véget a nemzetközi szereplés, a film ugyanis a San Sebastian Horror and Fantasy Festival, az olasz
okt. 22
21:36
Szétszednek a netezők egy tinderezőt, amiért kiírta az enyhén szólva is magas elvárásait (SzMo)
A jövendőbelinek például ne legyen gyereke, viszont legyen korlátlan adatforgalommal járó mobilelőfizetése.
okt. 22
21:48
Kihívták a rendőröket egy vonatmegállóban szexelő angliai párra, mert azt hitték, a férfi erőszakoskodik a nővel (SzMo)
A nő vonata késett, ő pedig sajátos módszert talált a várakozási idő kitöltésére. A járókelők viszont félreértették a helyzetet.
okt. 22
22:12
Eldeformálódhat az ember kisujja a sok telefonozástól (SzMo)
Ha ezt most telefonon olvasod, nézz rá a kisujjadra!
okt. 22
22:14
TikTokos kihívás lett Trump kampánytáncából (SzMo)
Mindenki a Trump-táncot nyomja.

Keresés