2020. december 30. szerda

dec. 30
4:06
Ezeket a szuperhősfilmeket néztük 2020-ban (Mafab)
Nem állíthatjuk, hogy ebben az évben bővelkedhettünk friss filmes megjelenésekben, ettől függetlenül nem maradtunk szuperhősök nélkül. A Marvel idén teljes visszavonulót fújt, a Fekete Özvegy nyitotta volna a negyedik fázist, a stúdió azonban a következő évre halasztotta premiert. Kaptunk azonban számos olyan képregényadaptációt, amelyek kevésbé sz
dec. 30
5:00
Alice Csodaországban: Régi klasszikus új köntösben (Mafab)
Lewis Carroll világhírű, szürreális meséjét gyakorlatilag minden új filmezési trend jegyében feldolgozzák, így jutott el a történet az 1903-as némafilmtől a 2010– 2016-os, Tim Burton-féle 3D-s, CGI-orgiás csomagolásig. Az Alice Csodaországban 3D azonban nemcsak az innovatív technológiás kivitelezés miatt különleges darab az Alice-adaptációk terebé
dec. 30
5:48
Madárijesztő: „ Gyönge edények vagyunk, meg sem szabadna érinteni egymást” (Mafab)
Igazi kuriózumról van szó ezen mozi kapcsán, két tekintetben is: főszereplőink pályájuk kezdetén lévő, de már szárnyaikat jócskán bontogató színészek. Ez Gene Hackman esetében még inkább igaz, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a film előtt egy évvel a producerek szemében még csak egy "törpe" volt. A források alapján – tudniillik
dec. 30
6:42
Happy End: Egy kegyetlen kettős gyilkosság kacagtató meséje (Mafab)
Oldřych Lipský és Miloš Macourek az 1960-as évek közepén összedobtak egy olyan forgatókönyvet, amelyből egy, a mai napig is egyedinek tekinthető film született. Egyedi, mert valójában csak egy egyszer "ellőhető" poént valósítottak meg: az egész cselekményt visszafelé lejátszva tekinthetjük meg, így az egyébként véres kriminek/drámának tartható tört
dec. 30
7:39
ValóVilág: ha Gina kiesik, nézhetjük három irritáló szerelmespár évődését (24.hu)
A héten párbaj, nézzük megy picit, hogy állunk most a játékkal.
dec. 30
7:41
Alec Baldwin felesége körül valami nagyon bűzlik (24.hu)
Alec Baldwin felesége lett a téma 2020 utolsó napjaiban, ennek viszont Hilaria nem annyira örül. Vagy nevezzük inkább Hillary-nek?
dec. 30
7:43
Egy poscastben beszélt Harry herceg 1,5 éves fia (24.hu)
Boldog új évet kívánt.
dec. 30
8:12
Egy sütibe rejtett üzenetből jött rá, hogy apa lesz (24.hu)
A legszebb ünnepi meglepetés, ha bővül a család.
dec. 30
8:18
MegaMillions lottó december 29-i lottószámok és nyeremények (Fortuna Web)
MegaMillions lottó december 29-i nyerőszámok és nyeremények
dec. 30
8:20
EuroMillions lottó december 29-i nyerőszámok és nyeremények (Fortuna Web)
EuroMillions lottó december 29-i nyerőszámok és nyeremények
dec. 30
8:45
VV Renátó féltékenységi rohamot kapott (24.hu)
A lány úgy érzi, hogy teljesen rendben van az, ahogy villapárja viselkedett vele.
dec. 30
8:54
Csak erős idegzetűeknek - Az 5 legmegosztóbb vélemény a Ponyvaregényről (Mafab)
Quentin Tarantino igencsak komplex életművet tudhat magáénak. Bár a rendező még tartozik egy filmmel a rajongóknak, érdemes viszont egy pillantást vetnünk arra az alkotására, amely gyakrolatilag áttörést hozott a rendező karrierjében. A Ponyvaregény 93 százalékos értékelést tudhat magáénak a Mafabon 3146 szavazat alapján, pusztán ez alapján nehéz l
dec. 30
9:18
Felfedezték a világ legújabb ásványát (24.hu)
A sötétzöld ásvány a kernowite nevet kapta.
dec. 30
9:51
Új csajt akart, de nem szakított vele a barátnője (24.hu)
Modernkori romantikus tündérmese, amikor egy biztonsági kamera buktat le.
dec. 30
10:24
Fotósorozat készült Hódi Pamela terheshasáról (24.hu)
Már elég látványos volt ahhoz, hogy megörökítsék.
dec. 30
10:36
Pedro Pascal szuperhősfilmje piszkosul nagyot meg a Netflixen (Mafab)
Ha szuperhősmozi, akkor mindenkinek a Marvel moziverzum vagy legalább a DC-filmek jutnak eszébe. Nem meglepő, hiszen az elmúlt évtizedet ezek a filmek uralták a mozikban. De azért akadt néhány tőlük teljesen független szuperhős-próbálkozás is több, de inkább kevesebb sikerrel. Most viszont van egy újabb kihívó, ami egészen jó statisztikákkal bír má
dec. 30
10:57
Megnyerték a lottót az ausztrál barátok (24.hu)
Csak össze ne vesszenek a lóvén.
dec. 30
12:24
Az ország karácsonyfájának története van (NLC)
Judit 40 éve ültetett egy apró facsemetét a háza ablaka elé, hogy az majd árnyékot adjon. A terv olyan jól sikerült, hogy a fa majd 15 méter magasra nőtt. Sőt, ha lehet ezt mondani, túlnőtt a saját árnyékán is. November vége óta ugyanis már a Parlament ablakai alatt pompázik, karácsonyi díszbe öltöztetve. Judit évtizedes álma vált ezzel valóra, aki
dec. 30
13:00
Öt Marvel-mozi jön 2022-ben, de csak négyet ismerünk (Mafab)
Amennyire ínséges év volt az idei mozis szempontból, annyira sűrűnek ígérkeznek a következő esztendők. Ez érthető is, hiszen több tucatnyi film premierjét pakolták át a stúdiók 2021-re és 2022-re a világjárvány miatt. Ez ugyanúgy érvényes a Marvel moziverzum idénre várt alkotásaira is. Szóval a koronavírus eléggé átírta a menetrendet nem csak idénr
dec. 30
13:09
Beyoncé és Britney is 40 éves lesz már 2021-ben (24.hu)
És még egy halom nagyon híres ember fogja ünnepelni jövőre a negyedik X-et.
dec. 30
13:11
Ujjlenyomat nélkül éli életét a bangladesi család (24.hu)
Hihetetlen, de igaz: nem mindenkinek van ujjlenyomata.
dec. 30
13:42
Vasvári Vivien egy karibi szigeten nyaral (24.hu)
A barátnőivel repült el a világ másik végére.
dec. 30
14:15
Ezek a táncoló robotok megmentették 2020-at (24.hu)
Ijesztő vagy lehengerlő? Esetleg mindkettő?
dec. 30
14:17
A vak kutya azonnal rábukkant a gazdájára (24.hu)
A kutyáknál – ha látnak, ha nem – nincs hűségesebb.
dec. 30
14:48
Salma Hayek bikinis képe felrázta az Instagramot (24.hu)
Még szerencse, hogy nem okozott komolyabb szerverleállást.
dec. 30
14:50
Nem kérnél Pumped Gabo túrós derelyéjéből (24.hu)
Rácz Jenő összehúzott szemöldöke vagyunk.
dec. 30
15:24
Hivatalosan is Michael B. Jordan rendezi a Creed harmadik részét (Mafab)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy elkészül a Creed III, noha mostanáig kérdéses volt, ki kerül majd a projekt élére. Maga Michael B. Jordan ugyan egy korábbi intejrú alkalmával már beszélt arról, hogy nem csupán szívesen rendezne, de minden vágya, hogy végre próbára tegye magát a kamera túloldalán is. Nos, mostanra végre beigazolódott, hogy a f
dec. 30
15:54
Dér Heni nem kegyelmez a kommentelőinek (24.hu)
Sokan kezdhetik félteni a munkahelyüket egy-két rossz hozzászólás után.
dec. 30
15:56
Mátraszentistváni Sípark: szánkózni is tilos (24.hu)
Várnak az újabb hidegre.
dec. 30
16:12
Rettegés 2020-ban - Erre a 15 horrorra érdemes emlékezni az idei évből (Mafab)
Bár a koronavírus-járvány miatt az idei mozis horrorfelhozatal aligha elégíthette ki a műfaj rajongóit, azért a streaming szolgáltatók itthon és külföldön is megpróbálták kitölteni az űrt. Éppen ezért nem érdemes meglepődni, ha a listán szereplő filmek többsége nem cseng ismerősen, ellenben ha valamelyikről lemaradtál volna idén és rajongsz a horro
dec. 30
17:00
Erdélyi Mónika vírustesztet csináltatott családján (24.hu)
Mint mondja, nem bírta volna ki a szülei nélkül az ünneplést.
dec. 30
17:12
Karikó Katalin biokémikus, a német BioNTech cég alelnöke kapta az Év Embere Díjat a közmédiától (SzMo)
A magyar tudós szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus-védőoltások egyikét.
dec. 30
17:18
10 szuperhősfilm, amit legalább egyszer Te is láttál már! (Mafab)
Az elmúlt 10 évben a Marvel szuperhősfilmjei szinte megkerülhetetlenekké váltak, a műfaj a reneszánszát éli. Persze egész biztosan akadnak olyanok, akik nem kifejezetten rajonganak a műfajért, egy biztos azonban: mindannyian láttunk már szuperhősfilmet, még ha nem is feltétlenül a Marvel felhozatalából. Azt már bizonyították ezek a produkciók, hogy
dec. 30
17:42
Elhunyt Sólyom-Nagy Sándor operaénekes (NLC)
Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
dec. 30
18:06
Lil Pump maszk nélkül balhézott egy repülőn (24.hu)
Úgy látszik, Tekashi69 helyét szeretné átvenni a balhéival.
dec. 30
19:12
Visszatér december 31-én a Sztárban Sztár (24.hu)
A győztes mellett a zsűritagok is visszatérnek.
dec. 30
19:30
Világcsúcs: 50 popcornt kapott el a szájával (NLC)
A reáltudományokat népszerűsítené egy idahói férfi, aki ezért különböző Guinness-rekordokat dönt meg.
dec. 30
19:45
Alec Baldwin nejéről ismét kínos dolog derült ki (24.hu)
Lehet még fokozni a történetet.
dec. 30
20:06
A férfi 68 szőlőszemet szeletel egy óriási karddal (NLC)
Hosszas videóban mutatja meg az idahói férfi, hogyan szeletel fel 68 szőlőszemet egy perc alatt egy óriási karddal.
dec. 30
20:18
Tóth Gabi a pozsonyi csatás animációról beszélt (24.hu)
Sok támadást kap a Magyarságkutató Intézet pozsonyi csatáról készült animációs sorozata kapcsán, amely mellett most kiállt az énekesnő.
dec. 30
21:36
70 év után láthatta szülővárosát az Észak-Koreából menekült asszony - virtuálisan (SzMo)
Egy dél-koreai cég virtuális világot épít a menekültek emlékképei alapján.
dec. 30
22:12
Skandináv lottó nyerőszámok és nyeremények - 2020. 53. hét (Fortuna Web)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 30-án megtartott 53. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:

Keresés