2021. június 24. csütörtök

jún. 24
4:06
Meglepő titokra derült fény Voldemorttal kapcsolatban (Mafab)
A Harry Potter könyvekből készült nyolc film egyelőre jól öregszik, hiszen máig a legnépszerűbbek közé tartoznak szerte a világban. Azzal a rajongók már persze tudnának vitatkozni, hogy a filmek mennyire jól adják vissza mindazt a varázst, amit a könyvek nyújtani tudnak. De azt senki sem vitathatja el a készítőktől, hogy nem tették oda magukat. Ez
jún. 24
7:36
Majdnem jó? (Halálos iramban 9 kritikák) (Mafab)
Már csak egyet kell aludni, hogy a Halálos iramban 9 a hazai mozikban is bemutatásra kerüljön, az első kritikák pedig már be is futottak a filmhez.
jún. 24
8:24
10 szexjelenet, ami tényleg a semmiből jött (Mafab)
Nem egy alkalommall hallhattuk már egy-egy interjú során a sztárok részéről, hogy gyakorlatilag utálnak szexjelenetet forgatni. Rendkívül kényes téma ez még Hollywoodban is, így nem csoda, ha sokan nem is szívesen vállalják.
jún. 24
9:12
Ehhez képest a Démonok között matinéfilm: Itt a Kampókéz új előzetese (Mafab)
.
jún. 24
10:06
Vadonatúj forgatási fotókon A kis hableány főszereplője (Mafab)
.
jún. 24
10:54
Az internet népe bojkottot hirdetett az Aquaman 2 ellen (Mafab)
Már forog az Aquaman folytatása, úgy tűnik azonban, hogy ennek nem kifejezetten örül a rajongók egy része. Mondjuk a részleteket.
jún. 24
11:42
De tényleg, van még lejjebb Bruce Willisnek? Itt az Out of Death előzetese (Mafab)
Alighanem borítékolható, hogy az elmúlt 10 évben Bruce Willis színészi karrierje leívelőben van. A legenda egyre kínosabb produkciókban vállalt szerepet, ennek az irányvonalnak pedig úgy tűnik még közel sincs vége.
jún. 24
12:36
Hogyan lett akcióhős a Vissza a jövőbe Dokijából, Christopher Lloydból? (Mafab)
Christopher Lloyd neve mindenki számára a Vissza a jövőbe trilógiáról ismert, pedig a veterán színész karrierje során kétszáznál is több szerepet játszhatott el. De ezek között nem nagyon találunk kifejezetten akciófilmeket, hiszen ez sosem volt profilja a színésznek. Egészen mostanáig. Christopher Lloyd ugyanis 82 évesen puskát ragadott legújabb f
jún. 24
20:48
Egy angol pub tulajdonosa kitiltotta a 12 éven aluliakat a helyről, ezzel pedig nagy vitát váltott ki (SzMo)
A 67 éves hölgynél akkor telt be a pohár, amikor a gyerekek, állítása szerint, tönkretették az apák napját „teljes pusztításukkal”.
jún. 24
20:48
Mi ez az új Godzilla sorozat a Netflixen? Mától Te is streamelheted! (Mafab)
Mától látható a Netflixen a Godzilla: A kezdetek című animációs sorozat.
jún. 24
21:42
Ezért utálta Bruce Willis a Die Hard 2-t (Mafab)
Bruce Willis évek óta keresi régi önmagát (vagy nem is keresi, ki tudja), így nehéz elképzelni, hogy egyszer még hasonló alakításokra lehet képes, mint volt karrierje csúcsán. A ’80-as és ’90-es években számos nagyszerű akciófilmet köszönhettünk neki, ezek közül is kiemelkedett a Die Hard franchise. Ezek akkora sikert arattak, hogy az első három ré
jún. 24
22:06
Összedobtak 14,3 millió forintot autóra egy férfinak, aki napi 27 kilométert gyalogolt munkába Amerikában (SzMo)
Minden nap három órával műszakkezdés előtt indult el otthonról gyalog a 20 éves férfi.
jún. 24
22:08
Közös pornófilmet forgat egy rendőr azzal a sztriptíztáncossal, aki miatt kirúgták, mert a melleiről kokaint szívott fel (SzMo)
Még csak 9 napja indult az oldaluk, de már dollár tízezreket kerestek.

Keresés