Lezajlottak az első bírósági meghallgatások abban az ügyben, amelyet Eva Green indított. A színésznő az egyik hollywoodi filmstúdiót perelte be nem kevesebb mint 1 millió dollárra. És ha igaza van, akkor bizonyosan meg is fogják neki ítélni ezt a pénzt. De miről is van szó.
Egy nő azzal vádolja Marilyn Mansont, hogy fiatalkorában szexuálisan zaklatta őt - derült ki a New York-i Nassau megyében hétfőn benyújtott új keresetből.
Dave Fishwick életéről filmet is forgatott a Netflix. Az 51 éves férfi korábban három munkahelyen is dolgozott egyszerre, hogy el tudja tartani a családját.
Henry Cavill évek óta sikeres főszereplő különböző projektekben, Supermant alakította Az acélemberben, ő volt Sherlock Holmes az Enola Holmes mindkét részében és ő alakította Geraltot a Vaják című Netflix-sorozatban. De a hírnévhez számára is hosszú út vezetett.
Vannak Hollywood nagy legendái és sztárjai, akiknek álmunkból felverve is tudjuk sorolni a filmjeit. És vannak legendás filmek és sorozatok, amelyeknek álmunkból felverve is tudjuk sorolni a szereplőit. Néha e két dolog össze is keveredik. De nem Michael Keaton és a Pokoli éden című sorozat esetében.
Dave Bautista az utóbbi években valósággal berobbant Hollywoodban, hiszen az elmúlt tíz évben rengeteg blockbusterben szerepelt. A pankrátorból lett színész elsősorban a Marvel-filmeknek és Drax karakterének köszönheti a sikerét, de idén örökre elköszön a figurától. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne maradna meg szívesen a képregényfilmek világába
Máris magunk mögött tudhatjuk az év első napját, a február viszont csak még izgalmasabbnak ígérzik a filmpremiereket illetően. Lentebb pedig össze is gyűjtöttük azt a hét megjelenést, amelyeket nem érdemes kihagyni a következő hetekben.
A magyar filmipar nem bővelkedik a sci-fi, azaz a tudományos-fantasztikus filmekben, az első, élőszereplős egész estés sci-fi film a modernkori kihívásokra reflektál. A 129 március 2-án kerül a mozikba.
Az IMDb 6,7 értékelése miatt döntöttem a megnézése mellett. Megtekintés után kissé kíváncsian rákerestem a királyságra. Valóban létezett, ahogy az amazonok is, java részt összeollózták a felelhető infók alapján a történetet. Meglepődtem, hogy még Nanisca is létezett, sok apró részlet stimmelt. Tehát egy jó kis alapanyag állt rendelkezése valami bru