A SkyShowtime, a Comcast és a Paramount európai streaming vállalkozása megállapodást kötött a Warner Bros. Discoveryvel, amely 21 HBO Max európai eredeti sorozat kizárólagos jogait biztosítja Európa-szerte.
Nem igazán tudtam semmit a filmről. Ami vonzóvá tette, az Christian Bale személye volt, aki kiemelt kedvenc számomra, bármit vállal, azt megnézem, többnyire nem is szoktam csalódni. Ezúttal egy sötét, nagyon komor hangulatú (elsősorban) krimit kapunk. A krimiszálat is kétfelé bonthatjuk, mert kapunk egy minimális okkultizmust is. Utóbbi célja, hogy
Nem titkolom, az összes Disney Star Wars próbálkozás nálam elhasalt. A három mozifilm legyen közepes. A Han Solo szintén közepes. Egyetlen értékelhető a Zsivány egyes. Ez sem hibátlan, pár bugyutaság belekerült, de magasan kiemelkedik a többi közül. A sorozatok számomra értékelhetetlenek és kiábrándítók. Igen, a sokat méltatott és nagy rajongó tábo
Mike Hill vágó, aki Dan Hanley-vel együtt 22 egymást követő Ron Howard-játékfilmet vágott az 1982-es Éjszakai szolgálattól kezdve a 2015-ös A tenger szívében című filmig, január 5-én halt meg a nebraskai Omahában lévő otthonában kriptogén szerveződő tüdőgyulladásban (COP). 73 éves volt. Halálát a család szóvivője jelentette be.
David Bowie a zene és a popkultúra ikonjának számít a mai napig, egy kaméleon volt, aki úgy változtatta megjelenését, ahogyan az épp neki tetszett, és ahogyan az segítette őt önmaga kifejezésében. Mindez a szabadság olyan kifejezését mutatta, amely arra késztette rajongóit, hogy ugyanígy szabadon nyilatkozzanak arról, hogy kik ők és mit képviselnek
Decemberben befejeződött az Éger című független játékfilm forgatása. Az író-rendező Nagy Borús Levente első játékfilmje 13 napig, budapesti és surányi helyszíneken forgott, mások mellett az A38-on is dolgozott a stáb. A Kálid Artúr, Kovács Tamás, Nagy Zsolt, Péterfy Bori, Schmied Zoltán, Csenge Szilágyi és Zsótér Sándor szereplésével készült alkotá
Magyarország a világ 29. legnagyobb pornófogyasztója, néhány extrém, kifejezés pedig sokkal népszerűbb itthon, mint bárhol a világban. A szexuálpszichológus ijesztő trendeket lát az adatokban.
Egyelőre csak a brit leányvállalat Instagram-fiókján jelent meg az átalakított M betű. A képhez nem írtak semmit, be is indult a találgatás, hogy vajon mit jelenthet.
Eddig összesen hat Terminátor-film került a mozikba az elmúlt közel negyven év alatt. Az első kettő filmtörténeti klasszikus, a többi viszont inkább a futottak még kategóriában végezte. A franchise és általában a Terminátor-univerzum hatalmasra dagadt az évtizedek során, csak épp míg az első két film remekül összefüggött és teljesen érthető volt, a
A Netflix új, az 1980-as években játszódó thriller-sorozatot készít az Emmy-győztes Abi Morgannal, az egyik főszerepben Benedict Cumberbatch lesz látható.
Emily Ratajkowski "High Low" című podcastjának legújabb epizódjában Chloe Cherry (galériánkban) arról beszélt, miért fejezte be felnőttfilmes karrierjét, miután az HBO Eufória című sorozatában játszott szerepe (Faye) után.
Kihirdették az idei Golden Globe-díjakat, bár az idei gálát is megelőzte egy kisebb botrány. Heves visszhangot váltott ki ugyanis az elmúlt hetekben, hogy a HFPA szavazó testülete egyetlen egy női rendezőt sem jelölt a díjra, pedig olyan nagysikerű alkotások láttak napvilágot az elmúlt évben, mint a The Woman King – A harcos, a Volt egyszer egy nyá
A veterán színész a Golden Globe körüli botrányok miatt 2021-ben visszaadta azt a három díjat, amelyet a Hollywood Foreign Press Association adott neki pályafutása során, a 80. gála műsorvezetője pedig úgy döntött, hogy felhozza a témát. De egy elég erős utalást is tett a Szcientológia Egyházra, melynek Tom Cruise is prominens tagja.
Milly Alcock megjelenése az idei Golden Globe-díjátadó színpadán sokakban kérdéseket vetett fel, a felvétel alapján ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a színésznő részegen ment fel a színapdra.