2023. január 11. szerda

jan. 11
0:12
A Who igazgatója kimondta, nincs veszély, közben mégis a koronavírus új variánsa fertőz Európában! (Blikk)
Az Egészségügyi Világszervezet európai divíziójának igazgatója kedden kijelentette, hogy az ügynökség "nem lát közvetlen veszélyt" az európai régióra nézve a Kínában kitört Covid-19 járvány miatt, azonban alapos elővigyázatosságra int mindenkit. Ezzel egy időben Európában új alvariáns ütötte fel a fejét, amely lehetséges veszélyeit még kutatják.
jan. 11
0:12
Szlovák rendőrök vonulnak fel a magyar határon (Infostart)
Szlovákia újabb 38 rendőrt vezényelt a magyar-szerb határra. Ők váltják az ott szolgálatot teljesítő rendőröket, és segítenek védeni az illegális bevándorlóktól a külső schengeni határt. Várhatóan február végéig teljesítenek ott szolgálatot.
jan. 11
0:12
A jelentősebb időjárási katasztrófák az Egyesült Államokban tavaly több mint 165 milliárd dollár kárt okoztak (hirado.hu)
A felmérések szerint 1980 és 2022 között évente átlagosan nyolc ilyen súlyú katasztrófa történt.
jan. 11
0:12
Már 14 halálos áldozata van a kaliforniai viharnak, százezrek maradtak áram nélkül (444.hu)
Egész településeket evakuálnak, például Montecitót, ahol olyan celebek laknak, mint Oprah, Ellen DeGeneres vagy Harry hercegék.
jan. 11
0:16
Óriási balhé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: balhézó utasa miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülőgép Budapesten (Blikk)
A Ryanair légitársaság London–Bukarest járatának le kellett szállnia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy renitens utas miatt – közölte a Budapest Airport kedden.
jan. 11
0:16
Harry herceg uncsi, máris leárazták (Infostart)
Több volt a fotóriporter és az újságíró, mint az érdeklődő: a brit média egyetlen éjszakai vásárlót talált, aki Harry herceg most megjelent botrányos memoárjára volt kiváncsi. Sok könyvesbolt a rohamra számítva hajnalban nyitott, de az elmaradt.
jan. 11
0:16
Pokolgépet találtak a kolumbiai alelnök otthona közelében (hirado.hu)
Kolumbiában mintegy hat évtizede tart a kormány, illetve a lázadócsoportok és bűnbandák közötti polgárháború.
jan. 11
0:16
A kormány megpróbálta átverni az EU-t, de a magyar egyetemek jártak pórul (444.hu)
Közel két éve biztosan tudja a magyar kormány, hogy az EU-s intézmények nem hajlandók pénzelni a fideszes politikusoknak kiszervezett egyetemeket. Most, hogy ennek hatása átélhetővé vált, csodálkozva beszélnek a nem létező félreértésről.
jan. 11
0:20
Leesett egy édesanya mellbimbója szoptatás közben, sokkot kapott a vértől: „Nem viccelek, a mellbimbóm hegye lelógott” (Blikk)
Egy fiatal édesanya megrázó vallomást tett a TikTokon: bevallotta, hogy éppen az egyéves kisfiát szoptatta, amikor megtörtént a baj, leesett a mellbimbója.
jan. 11
0:20
Ingyenbérletet kap több mint 1000 magyar fiatal az EU-tól (Infostart)
Ingyenes InterRail-bérletet osztanak szét a DiscoverEU-program idei első eredményhirdetése során, ezekből több mint ezer magyar fiatal is jut majd.
jan. 11
0:20
Az Európai Unió két évvel meghosszabbította Maliban szolgálatot teljesítő missziójának mandátumát (hirado.hu)
A mali misszió 2014 áprilisa közepén kezdte meg működését.
jan. 11
0:20
A kuna-euró váltáson nyerészkedő horvát vállalkozások péntekig csökkenthetik az áraikat, ha nem teszik, lesz nemulass (444.hu)
A horvát miniszterelnök ellenőrökkel, büntetőadóval, támogatásmegvonással fenyegeti a trükközőket.
jan. 11
0:24
Áram, távközlés - Svédország vészjelzést adott le az oroszok miatt (Infostart)
Oroszország egyre nagyobb fenyegetést jelent Svédország távközlési és áramszolgáltatási hálózataira - közölte kedden a svéd belbiztonsági szolgálat (SAPO) vezetője.
jan. 11
0:24
Audiencián fogadta Giorgia Melonit Ferenc pápa (hirado.hu)
A Szentszék tájékoztatása szerint az olasz miniszterelnök és a pápa 35 perces találkozása „szívélyes” hangulatban telt.
jan. 11
0:24
Financial Times: Putyin nem árulta el Hszi Csin-pingnek, hogy meg akarja támadni Ukrajnát (444.hu)
Legalábbis öt magas rangú kínai kormánytisztviselő is ezt mondta a lapnak.
jan. 11
0:28
Újabb nagyvárosban vezetik be a 30 km/órás sebességhatárt (Infostart)
Jövő év elejétől lassítanák az autókat Milánó egész területén.
jan. 11
0:28
Az ukrán külügyminiszter még több katonai támogatást vár Németországtól (hirado.hu)
Annalena Baerboc német külügyminiszter előre be nem jelentett látogatásra érkezett Harkivba.
jan. 11
0:28
Az azeri elnök azt állítja, nem indít újabb háborút Örményország ellen (444.hu)
Noha ragaszkodik a Zangezur-folyosó létrehozásához.
jan. 11
0:32
Iskolák indítottak pert a gyerekek mentális egészségének védelme érdekében (Infostart)
Úgy vélik, hogy a nagy techcégek rászoktatták a fiatalokat a platformjaik használatára, és ezzel mentálhigiénés válságot idéztek elő.
jan. 11
0:32
Ismét látogatható a pompeji ásatások egyik legszebb villája (hirado.hu)
Húsz év után újranyitotta kapuit az úgynevezett Vettius-ház.
jan. 11
0:32
Ukrajnáról, Iránról és Nagy-Britanniáról szóló titkos jelentések voltak Biden korábbi irodájában (444.hu)
Az elnök fiának temetéséről szóló papírok között találták a titkosított jelentéseket.
jan. 11
0:36
Kínzás, majd 40 év börtön vár egy belga segélymunkásra Iránban (Infostart)
Egyre-másra születnek a furcsa ítéletek, Belgium az ország elhagyására kérte minden állampolgárát.
jan. 11
0:36
Oklahomában kapnak kiképzést ukrán katonák a Patriot légelhárító rendszerek kezeléséhez (hirado.hu)
A kiképzés a jövő héttel veszi kezdetét a Fort Sill bázison 90-100 ukrán katona részvételével.
jan. 11
0:40
Döntöttek Németországban: ez lett 2022 legcsúnyább szava (Infostart)
A klímaaktivisták sorozatos tiltakozó megmozdulásai szülték az elmúlt év legcsúnyább szavát Németországban. A marburgi egyetem jogászokból és újságírókból álló független bizottsága ezúttal a Klimaterroristen (Klímaterroristák) szó mellett tette le a garast.
jan. 11
0:40
Rekordösszegű veszteséget könyvelt el a Svájci Nemzeti Bank 2022-ben (hirado.hu)
A jegybank főleg a szárnyaló frankárfolyam miatt veszített sokat. Szakértők szerint ugyanakkor ez várhatóan nem fogja megrengetni a tekintélyes intézmény működését.
jan. 11
0:44
A bátor Franciaország nekimegy a nyugdíjkorhatárnak (Infostart)
A legszerényebben élő férfiak negyede nem éri meg a jelenlegi 62 éves nyugdíjkorhatárt, amely mégis 64 évre emelkedne.
jan. 11
0:44
Szakértők szerint sok a kérdőjel a romániai népszámlálás előzetes eredményei kapcsán (hirado.hu)
Fejtörést okoz majd a társadalomkutatóknak, hogy 2,5 millió lakost úgy vettek nyilvántartásba, hogy nem szerepel a nemzetisége, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása.
jan. 11
0:48
Érdekes íze van az EU azerbajdzsáni gázszerződésének (Infostart)
Egyre több energia érkezik az unióba Azerbajdzsánból, miközben Baku Oroszországból veszi a magáét.
jan. 11
0:48
Előzetes letartóztatásban maradnak a Tate-fivérek Romániában (hirado.hu)
A brit állampolgárságú Tate-fivérek a szabadlábra helyezésüket kérték, de a bukaresti ítélőtábla kedden késő este elutasította keresetüket.
jan. 11
5:48
Az évszázad esőzése – Több mint húszezer embernek kellett elhagynia otthonát az áradások sújtotta Kaliforniában (hirado.hu)
Az Egyesült Államok legnépesebb államában mintegy 34 millió ember lakóhelyére adtak ki riasztást.
jan. 11
5:48
Kórházi dráma: Meghalt a néni, akinek betegtársa kapcsolta ki az oxigénkészülékét (Ripost)
Emberölés gyanúja miatt ül előzetesben a 73 éves nő.
jan. 11
5:54
Elhunyt II. Konsztantin volt görög király (hirado.hu)
Elhunyt kedden, 82 éves korában II. Konsztantin volt görög király Athénban – közölte a görög sajtó.
jan. 11
6:00
Az illegális bevándorlásról és a közös gazdasági érdekekről is tárgyaltak a mexikói–amerikai–kanadai csúcstalálkozón (hirado.hu)
Tárgyaltak a tiszta energiaforrásokról, a zéró kibocsátású járművek elterjedéséről, és elektromos töltőállomások hálózatának kiépítéséről.
jan. 11
6:06
Átfogó védelmi együttműködési megállapodást ír alá Londonban a brit és a japán kormányfő (hirado.hu)
Átfogó kétoldalú védelmi megállapodást ír alá szerdán Londonban Rishi Sunak brit és Kisida Fumio japán miniszterelnök.
jan. 11
6:18
Újabb csúcsfegyver a háborúban: svéd "íjászok" erősítik az ukrán hadsereget (Infostart)
De nem a középkori harcosokról, hanem a svéd BAE Systems Bofors önjáró lövegéről van szó, amely a világ legmodernebb tüzérségi fegyverei közé tartozik.
jan. 11
6:18
A TikToknak köszönhetően vonulhat nyugdíjba a 82 éves veterán (ATV)
A Marylandben élő 82 éves Warren Marion 108 682 dollárt kapott egy héttel ezelőtt a TikTok nagylelkű adományozóitól – írja a BBC.
jan. 11
6:24
Nemzetközi gyakorlat alakult ki arra, hogyan zavarja meg a hatalomátvételt a szélsőjobb egy vesztes választás után (444.hu)
Majdnem ugyanazon a napon és nagyon hasonló módszerekkel ostromolta meg a szélsőjobboldali tömeg a demokrácia intézményeit Brazíliában, mint két éve az USA-ban.
jan. 11
6:30
Feszült a helyzet Németországban – klímaaktivisták néznek farkasszemet a rendőrséggel egy lignitbánya bővítése miatt (hirado.hu)
A vita kellemetlenül érinti a zöldpárti részvétellel működő német kormányt, amely korábban éppen azt ígérte, hogy háttérbe szorítja a környezetszennyező energiaforrások használatát.
jan. 11
6:30
Nagy-Britannia és Japán megállapodott, hogy katonákat állomásoztathatnak egymás területén (444.hu)
Több mint száz éve ez a legnagyobb horderejű kétoldalú védelmi megállapodás.
jan. 11
6:48
Vakarhatják a fejüket a szakemberek a romániai népszámlálás után (Infostart)
Egy sor dolog nem fog kiderülni az eredményekből. Például az életvitelszerűen az országban élők száma.
jan. 11
6:48
Harry herceg már a botránykönyvének köszönhetően is milliomos lett: a Harry Potter óta semminek nem volt ekkora sikere (Blikk)
A példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam egyes köteteinek megjelenése óta nem volt akkora kereslete könyvnek, mint Harry sussexi herceg kedden megjelent memoárjának.
jan. 11
6:48
Letartóztatnák Bolsonaro volt miniszterét (444.hu)
Rendőrfőnökként ő felelt a biztonságért, amikor Bolsonaro hívei középületeket rohamoztak meg.
jan. 11
7:06
Harry Potter óta nem volt akkora sikere könyvnek, mint Harry herceg új memoárjának (ATV)
A példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam egyes köteteinek megjelenése óta nem volt akkora kereslete könyvnek, mint Harry sussexi herceg kedden megjelent memoárjának.
jan. 11
7:24
Biden meglepődött, hogy minősített iratok kerültek elő egykori irodájából (hirado.hu)
Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.
jan. 11
7:30
Szörnyű tragédia történt a Dakar-ralin, meghalt az egyik néző (ATV)
Az egyik versenyző elütött egy olasz nézőt, akit helikopterrel kórházba szállítottak, ám útközben elhunyt.
jan. 11
7:36
Egy iráni női aktivista kínzásról és kikényszerített vallomásokról írt levelet egy börtönből (444.hu)
Az aktivista még 2018-ban került börtönbe, amiért támogatott egy munkássztrájkot.
jan. 11
7:42
Koala miatt állt le a forgalom, de nem haragudtak rá az autósok (hirado.hu)
Reggeli sétára indult egy koala az ausztrál Portland városában, és ezzel kisebb fennakadást okozott az autós forgalomban.
jan. 11
8:00
Titkosított dokumentumok: Joe Biden meglepődött (Infostart)
Az elnök republikánus ellenfelei vizsgálatot indítanak az alelnöki korszakából származó, például Ukrajnáról és Iránról szól papírokról.
jan. 11
8:00
Biden meglepődött, hogy minősített iratok kerültek elő egykori irodájából (HírTV)
Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.
jan. 11
8:00
Mélyül a kriptopiac válsága: a Coinbase közel ezer munkavállalót bocsát el (hirado.hu)
A vállalat részvényei az értékük nagyjából 86 százalékát elvesztették a szektor folyamatos szerencsétlenségeit követően.

Keresés