A dél-afrikai elnök az országa energiaválsága miatt lemondta a részvételét. Közben a világ leggazdagabbjai közel kétszer annyit kerestek az elmúlt két évben, mint az összes többi ember.
Égni fognak a Nagy-Britannia által leszállítani tervezett Challenger 2 harckocsik is, a különleges hadművelet eléri majd az összes célját – jelentette ki hétfőn Moszkvában Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődtek a maffiaellenes nyomozások módszerei Olaszországban. Nagyon fontos fogás ez, hiszen a maffiafőnöknek fontos szerepe volt Olaszország két nemzeti hősének meggyilkolásában.
Erdogan szerint Svédországnak és Finnországnak mintegy 130 „terroristát” kell deportálnia vagy ki kell adnia Törökországnak, mielőtt a török parlament jóváhagyja a NATO-csatlakozási szándékukat.
A litvániai száműzetésben élő volt ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja férjét azzal vádolják, hogy megsértette a börtönszabályzatot, konfliktust provokált, és módszeresen megtagadta az utasítások teljesítését.
Hatalmas érdeklődés kísérte a Matteo Messina Denaro elfogását koordináló palermói ügyészcsoport tájékoztatóját a helyi csendőrségi parancsnokság épületében, amelyet az olasz televíziók, rádiók és internetes portálok is élőben közvetítettek.
Az Ensz jemeni különmegbízottja, Hans Grundberg hétfőn kijelentette, hogy előrelépés érezhető a nyolc éve húzódó jemeni háború befejezését célzó tárgyalásokon, és arra szólította fel a konfliktusos feleket, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget.
Nagy-Britannia mellett Lengyelország és Finnország is bejelentette, hogy nyugati gyártmányú harckocsikat küldene Ukrajnának. A tényleges fegyverszállításokról a védelmi miniszterek január 20-án, a ramsteini katonai bázison fognak tárgyalni – ismertette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Csiki V
Menedéket kért Norvégiában egy orosz férfi, aki ügyvédjének közlése szerint a Wagner orosz katonai magánvállalatnál töltött be korábban magas tisztséget - derül ki a norvég hatóságok és az ügyvéd hétfői közléséből.
Nyolcan megsebesültek Floridában egy Martin Luther King-nap alkalmából hétfőn tartott rendezvényen, amikor a hatóságok szerint két társaság kezdett egymásra lövöldözni egy köztük kirobbant nézeteltérés miatt.
Kambodzsai utászok 15 ukrán katona kiképzését kezdték meg hétfőn a délkelet-ázsiai országban a phnompeni kormány aknamentesítéssel foglalkozó hivatalának égisze alatt - írja az MTI.
Az egykepolitika hatása sokáig kitart, és több tényező miatt egyelőre a kormány sem tudott eredményt elérni, még pénzosztással sem. Most az a kérdés, mikortól lesz érezhető a folyamat gazdasági hatása.
Az amerikai és a kanadai kormányt igyekszik rávenni Ukrajna támogatásának gyorsítására és bővítésére a kedden kezdődő washingtoni és torontói tárgyalásain a brit külügyminiszter.
Az amerikai hírszerző ügynökség eddig titkos, Ukrajnának nyújtott háttérsegítségére világított rá egy most megjelent könyv, amelyből az is kiderül, hogy két, Zelenszkij elleni merényletkísérletet a CIA segítségével hiúsítottak meg.
A vezérigazgatók 73 százaléka szerint a gazdasági növekedés üteme világszerte csökkenni fog a következő tizenkét hónapban. Ennek ellenére 60 százalékuk nem tervez létszámleépítést és 80 százalékuk a munkavállalók javadalmazását sem csökkentené - derül ki a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég, a PwC davosi Világgazdasági fórumon bemutatott Gl