2023. szeptember 12. kedd

szept. 12
4:12
A gonosz háza: Vámpírok városa (Mafab)
Stephen King második regénye, az 1975-ben írt Salem's Lot (idehaza a Borzalmak városa címen adták ki könyvben) volt az első olyan King adaptáció, amelyet egyből tévére készítették minisorozatként, de eme okfejtésem máris pontosításra szorul. Ugyanis A gonosz házának létezik egy olyan vágása is, ami lényegesebben rövidebb (kicsivel több mint egy tel
szept. 12
5:06
A védelmező 3: Védelmező vagy tömeggyilkos? (Mafab)
Érdekes, hogy a 2010, 2020-as években is ugyanúgy zabálja a világ az "egyszemélyes hadsereg rendet rak" filmeket, mintha a '90-es, vagy 2000-es években lennénk. Valahogy nem tudjuk ezt megunni. Vágyunk rá egy kicsit, hogy jöjjön egy hatalmas valaki, aki rendet rak a világban, elhozza az igazságot. Ez az egyik legbasicebb alapsztori valaha, mégis me
szept. 12
6:24
Miután boldogok leszünk: Csapás, csapás hátán (Mafab)
Egészen véletlenül keveredtem bele ebbe a történetbe. Kerestem volna egy szép romantikus filmet, de állandóan ezt a sorozatot "dobta a gép". Gondoltam megnézem a 2022-ben készült filmet, talán már kiforrta magát annyira a történet, hogy mindenki boldog. Nem így volt. Ennyi évődést, vergődést, szakítást, kibékülést nem láttam 119 percben. Volt egy a
szept. 12
7:42
A héten már nézheted: Ez az új krimi sorozat szinte tökéletes (Mafab)
.
szept. 12
8:36
A héten már nézheted: Ez az új krimi-sorozat szinte tökéletes (Mafab)
Poker Face egy amerikai bűnügyi drámasorozat, amit Rian Johnson rendező  eredetileg a Peacock streaming szolgáltatás számára készített.
szept. 12
9:24
2024 legjobban várt sci-fije, itt a Dűne 2 új magyar előzetese (Mafab)
Bár idén sajnos már nem láthatjuk a hollywoodi sztrájk miatt, legalább kaptunk egy friss magyar szinkronos előzetest a Dűne 2-höz.
szept. 12
10:18
Tim Burton valósággal elborzadt attól, amit a mesterséges intelligencia művelt (Mafab)
.
szept. 12
11:06
Az egyik legsikeresebb Netflix-sorozat sztárja lehet Tarantino utolsó filmjének főszereplője (Mafab)
Úgy tűnik, hogy Quentin Tarantino megtalálta utolsó filmjének főszerepére a tökéletes jelöltet.
szept. 12
12:00
Ennyire ráuntak a hazai nézők Liam Neesonre? Az új horror közel 100 millió forintot hozott (Mafab)
Közel 100 millió forinttal kezdett az új horror, Liam Neesonre már nem kíváncsiak a magyar nézők.
szept. 12
12:48
Keanu Reeves és a The Walking Dead sztárja együtt szeli át a sivatagot motorral az új sorozat évadban (Mafab)
Keanu Reeves csatlakozott az AMC-n futó Norman Reedus: Amerika kétkeréken sorozat vasárnapi évadpremierjében.
szept. 12
13:36
Újdonságok a Netflixen ezen a héten: Erről a 5 új filmről és sorozatról Te sem akarsz lemaradni (37. hét, 2023) (Mafab)
Lassan, de biztosan araszolunk bele az őszbe. Odakint most még egészen meleg, szinte nyárias az időjárás, de nem lesz ez mindig így. Szeptemberben szép csendben kezd el lehűlni odakint az idő, egyre rövidülnek a nappalok és egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy már jobb bent mint kint. E hét második felében is jön egy kisebb lehűlés, de sz
szept. 12
14:30
Az összes Star Wars-sorozat a legjobbtól a legrosszabbig a hazai nézők véleménye szerint (Mafab)
.
szept. 12
15:24
Megrázó filmmel jön Anthony Hopkins, előzetest kapott a One Life (Mafab)
Előzetest kapott Anthony Hopkins One Life című új filmje.
szept. 12
16:12
Erre a 3 visszatérő sorozatra az egész világ rá fog kattanni (Mafab)
.
szept. 12
17:06
Ma lenne 50 éves Paul Walker: 10 érdekesség, amit nem tudtál a tragikus sorsú színészről (Mafab)
Paul Walker kivételes csillag volt Hollywoodban. Tehetséges színész, szociálisan érzékeny férfi, szerető apa, világszínvonalú Jiu-Jitsu bajnok és egy olyan ember, aki egyszerűen nem értette, hogy ránézve erre a csodálatos világra, egyesek miért kérdőjelezik meg Isten létezését. A Halálos iramban  sztárja szoros barátságot ápolt filmbéli partnerével
szept. 12
17:54
Film készül Angela Lansbury kultikus sorozatából, a Gyilkos sorokból (Mafab)
Filmes adaptáció készül az Angela Lansbury főszereplésével készült kultikus Gyilkos sorok című sorozatból.
szept. 12
18:48
Már az 1. az HBO Max-on: A mozikban megbukott, most hasít a platformon az új film (Mafab)
A mozikban nagyon leszereplet, de streamingen új esélyt kapott a szuperhősfilm, amivel eddig élni is tudott.
szept. 12
19:36
Még 2 nap: Az ötödik filmmel ezen a héten lezárul a nagysikerű franchise (Mafab)
A Miután sorozat 5. része idén a vártnál később kerül a mozikba. A Miután annyi minden történt szeptember 14-től látható.
szept. 12
20:30
Kate Winsletnek 'kib*szottul bátornak' kellett lennie ezért a filmért (Mafab)
Az idei Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatásra került a Kate Winslet főszereplésével készült Lee című produkció, amelyben a színésznő a híres második világháborús fotóst és újságírót, Lee Millert alakítja.

Keresés