2023. szeptember 12. kedd

szept. 12
0:12
Kiábrándítóan teljesített az olasz ipar (ProfitLine)
Az ipari termelés Olaszországban két hónap növekedés után a vártnál jelentősebben csökkent havi összevetésben júliusban.
szept. 12
0:12
10 milliárd eurós áramhálózati fejlesztés indult Németországban (444.hu)
Az évtizedek óta nem látott méretű beruházás Németország úgynevezett energiapolitikai fordulatának egyik legfontosabb eleme.
szept. 12
0:12
Szocho-mentes út a megtakarításhoz (Azenpenzem)
A júliusban bevezetett szociális hozzájárulási adó nem érinti a Tartós Befektetési Számlán (TBSZ) elhelyezett megtakarításokat, sőt, a számlán elhelyezett befektetésekkel akár a teljes adómentesség is elérhető – hívta fel a figyelmet az OTP. A bank ügyfelei közül egyre többen ismerik fel ennek a konstrukciónak az előnyeit, amit az utóbbi időszak me
szept. 12
0:12
K&H;: a banknak jól ment az idén, a biztosító viszont nehezen bírja a különadót (Bank360 blog)
A K&H Bank adózás utáni eredménye majdnem a négyszerese lett a tavalyinak az idei első félévben, de a csoport biztosítója veszteséges maradt, miután a különadók teljesen elvitték a profitját. A bank új nagy dobása egy szuperapplikáció.
szept. 12
0:16
Már 32 Pennyben vehetők fél áron élelmiszercsomagok (Azenpenzem)
Mától a dél-alföldi országrészben, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében található Penny üzletekben is elérhető a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 18 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc összesen már 32 boltjában kaphatók fél áron (vagy akár annál is olcsóbban) az élelmiszercsomagok.
szept. 12
0:42
Jó móka az erdei vasút! Vidám programok a hétvégén, Gemencen (ProfitLine)
Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.
szept. 12
1:00
Elektromos Minik gyártását tervezi Angliában a BMW (TőzsdeFórum)
Elektromos Minik gyártását tervezi Angliában a BMW. A BBC brit közszolgálati médiatársaság hétfői beszámolója szerint a bajor autóipari óriáscég 600 millió fontos (270 milliárd forintos) beruházásra készül Oxford mellett működő gyárában, ahol 2026-tól két Mini-modell, a klasszikus Mini Cooper és a nagyobb méretű Mini Aceman elektromos változatának
szept. 12
1:04
A törökországi munkanélküliség 2014 óta a legalacsonyabbra csökkent (TőzsdeFórum)
Törökországban az előző havi 9,6 százalék után 9,4 százalékra, 2014 januárja óta a legalacsonyabbra csökkent a munkanélküliségi ráta júliusban a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu – TÜIK) hétfői közlése szerint. A munkanélküliek száma 38 ezerrel, 3,291 millióra csökkent, a foglalkoztatottak száma 318 ezerrel, 31,671 millióra nőtt
szept. 12
1:08
Fekete arany rali – a 100 dolláros olaj előszobája (TőzsdeFórum)
Rég nem látott rali van az olaj mögött, amely során két hónap alatt majd 20 dollárt drágultak a Brent hordók. A szaúdiak termelésében történt vágás, amely július óta van életben, és az elmúlt évek legnagyobb vágása volt komoly vihart okozott a fekete arany piacán. A legutóbbi orosz-szaúdi vágások 10 hónapja nem látott magasságba emelték az
szept. 12
1:12
Állampapír – friss adatok, mit imád a lakosság? (TőzsdeFórum)
A magyarok számára továbbra is a Prémium Magyar Állampapír a leginkább kedvelt, legalábbis ez látszik az értékesítési adatokból.
szept. 12
1:12
További válságok várhatók – A hidrogén szerepe a jövő energiaellátásában (NRGreport)
A fosszilis energiahordozók elterjedtsége miatt igencsak kis szerep jut ma a drágább előállítású hidrogénenergiának, ennek ellenére az Európai Unió, az USA, Kína és Oroszország is egyre nagyobb hangsúlyt fektet energiastratégiájában a hidrogénre.
szept. 12
1:16
Nagyot ugrik a Tesla (TőzsdeFórum)
A Tesla részvényei több mint 8.7 százalékos pluszba fordultak hétfőn, miután a Morgan Stanley további növekedést jósolt az elektromos autógyártó-óriásnak. A Tesla részvényei közel 9 százalékos pluszba fordultak hétfőn, a részvény árfolyama megközelítette a 270 dolláros szintet. A megugrás fő mozgatórugója a Morgan Stanley volt. Adam Jonas a Morgan
szept. 12
1:20
Június óta először: 25 ezer dollár alá nézett a Bitcoin (TőzsdeFórum)
A Bitcoin árfolyama hétfőn egy rövidebb időre 25 ezer dollár alá esett, ezzel legutóbb 2023 júniusában látott mélypontot ért el a kriptovaluta. Vegyesen indult a hét, felemásan zártak az európai börzék, valamint a tengerentúlon is akadtak a gyengélkedők mellett szárnyalók. A Tesla például közel 9 százalékos pluszba ugrott, miután a Morgan Stanley t
szept. 12
1:21
Milyenek a mai fiatalok? (UNIside)
Az Ifjúságkutató Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing– és Kommunikációtudományi Intézete nemzetközi konferenciát szervezett, Clout Culture: Ifjúsági kultúrák a változó társadalmakban címen, amely szeptember 7-én és 8-án került megrendezésre Budapesten.
szept. 12
1:24
Tőzsde – Indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék (TőzsdeFórum)
Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 0,35 százalékos, a STOXX 600 index 0,38 százalékos emelkedéssel végzett, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,44 százalékkal magasabban fejezte be a hétfői kereskedést. Londonban az FTSE-100 index 0,27 százalék
szept. 12
1:28
Háború – A nyugat rendesen megpakolta Ukrajnát fegyverekkel (TőzsdeFórum)
A háború kezdete óta ömlenek a NATO fegyverek Ukrajnába, melyeknek köszönhetően az ukránok továbbra is fel tudják venni a harcot az oroszokkal. A napokban felröppent a hír, hogy Amerika megint beadta a derekát, és újabb szuperfegyvert kaphatnak az ukránok. Ennek ellenére még több hónapba telhet, mire azok megérkeznek. Hasonlóan sokáig tartott, amíg
szept. 12
1:42
170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a Bosch (ProfitLine)
Mintegy 18 milliárd forintos beruházással 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a járműelektronikai készülékek gyártásával foglalkozó Bosch Energy and Body Systems Kft. - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
szept. 12
2:18
Balassagyarmat Az ember tragédiájáról szóló kiállításnak ad helyet (ProfitLine)
Madách Imre életéről és Az ember tragédiájáról szól az a vándorkiállítás, amely a Madách Imre Városi Könyvtárban nyílik kedden Balassagyarmaton - tájékoztatta az MTI-t a könyvtár hétfőn.
szept. 12
2:18
A BMW bemutatta új járművét, ami az elektromos autók új korszakát jelentheti (NRGreport)
A BMW a múlt héten mutatta be legújabb koncepciójárművét, a Neue Klasse modellt, ami az elektromos autózás új korszakát jelentheti.
szept. 12
2:21
Hello, szeptember! (Szakmát Szerzek)
Megérkezett a szeptember, és vele elkezdődött az ősz. Ezzel együtt újra kezdetét vette az iskolaidőszak, és lassan sárgulni fognak a levelek, jönnek a szüreti mulatságok, de ebben a hónapban vetik el az év utolsó gabonáját is. A szeptemberi hónap a régi naptárak szerint a hálaadás időszaka. Ilyenkor már megtörtént az aratás, folyamatban volt a beta
szept. 12
2:42
Finom falatok sorával várja a látogatókat a Tirpák Fesztivál Nyíregyházán (ProfitLine)
Több mint ötvenféle étel több ezer adagját készítik el a benevezett amatőr és profi főzőcsapatok a péntektől vasárnapi tartó X. Tirpák Fesztiválon, Nyíregyházán.
szept. 12
3:15
Ki lesz az ország legtehetségesebb fémipari szakembere? (Szakmát Szerzek)
2023. október 13-án és 14-én rendezik meg a II. Syrius Országos Fémipari Szakember versenyt Miskolcon. A hegesztők és csőszerelők párban jelentkezhetnek a megmérettetésre, amelynek célja a fémipari szakmák hírnevének öregbítése is. A versenyen az első három helyezett nagyobb – 150 ezer, 80 ezer és 30 ezer forint értékű – vásárlási utalványt nyer. A
szept. 12
3:42
Az EU jóváhagyására vár kettő, hazánk által benyújtott javaslat (ProfitLine)
Magyarország a közelmúltban nyújtotta be a hazai szakpolitikai intézkedéseket és ágazati fejlesztéseket évtizedes távlatban meghatározó javaslatait Brüsszelnek. A tervezett lépések és beruházások jelentősen hozzájárulhatnak Magyarország energiafüggetlenségének megerősítéséhez, a megújuló energiaforrások terjedéséhez és hazánk klímasemlegességéhez -
szept. 12
4:18
AI-t használ hálózati eszközök vizualizációjára a Talon (okosipar.hu)
A Talon Aerolytics, a SaaS, a digitális ikrek és az AI-technológiák vezető innovátora bejelentette, hogy új, csúcstechnológiás AI-alapú gépilátás-platformja lehetővé teszi a vezeték nélküli szolgáltatások hálózati eszközeinek vizualizálását és elemzését. Ez a fejlesztés átalakíthatja a vezeték nélküli távközlési környezeteket, és soha nem látott ér
szept. 12
4:33
Lopásgátlók kerülnek az olívaolajos üvegekre (Magyar Mezőgazdaság)
Az olívaolaj árának drasztikus emelkedése miatt ezekben a hetekben ez a termék a legértékesebbek közé kerül a szupermarketekben; emiatt a spanyol kereskedelmi láncok óvintézkedéseket vezetnek be: lopásgátlók kerülnek az üvegekre.
szept. 12
4:42
Nagyszabású áramhálózati fejlesztés indult Németországban (ProfitLine)
Elkezdődött hétfőn Németországban az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású áramhálózati fejlesztése, a SuedLink nagyfeszültségű távvezeték kiépítése, amelyre tízmilliárd eurót fordítanak.
szept. 12
4:45
Magyar kutatás: ezeket a zöldségeket ehetik az űrben az asztronauták (UNIside)
A HUNOR - Magyar Űrhajós Program keretében a Debreceni Egyetem kutatói hosszútávú űrmissziók élelmiszer-előállítását kiszolgáló rendszerek kifejlesztésén dolgoznak.
szept. 12
4:48
50 milliárdot spórolhatnak a magyar kkv-k a fintech szolgáltatásokkal (KKV Magazin)
Az iBanFirst két éves kelet-közép-európai regionális működése során több mint 1000 vállalatot vont be a platformjára. Magyarország az európai országok között is kiemelkedően teljesít, a vállalat számára a top 3 európai piac egyike profitabilitás szempontjából. A hazai kkv-k körülbelül 15%-a választja a fintech megoldásokat a hagyományos bankok alte
szept. 12
4:48
Új vezetővel erősít a SkyShowtime (MMonline)
Monty Sarhan, a SkyShowtime vezérigazgatója bejelentette, hogy a Netflix korábbi vezetőjét, Kai Finke-t nevezték ki tartalomért felelős igazgatónak (Chief Content Officer).Sarhan közvetlen munkatársaként Finke Amsterdamból fogja vezetni a tartalomfelelős csapatot. Ebben az új pozícióban a részleg hatalmas és egyre növekvő feladatkörét fogja felügye
szept. 12
4:48
Jobb akkumulátorokat hozhat a Kaliforniai Egyetem felfedezése (New Technology)
A kutatók feltárták a lítium valódi alakját, olvasható az egyetem sajtóközleményében. Ez lehet az alapja az új, a jelenleginél hatékonyabb technológia születésének. A mára életünk nélkülözhetetlen részévé vált lítiumion-akkumulátort a nyolcvanas években találta fel John B. Goodenough (1922-2023) amerikai Nobel-díjas tudós. Ez hajtja játékainkat, el
szept. 12
4:54
Miért várja annyira a magyar kormány a szlovák választás eredményét? (G7)
Miért övezi Európa-szerte figyelem a szlovákiai választásokat, és miben bízik a Fidesz? Ezekről beszélgettünk Kollai Istvánnal, a Pozsonyi Comenius Egyetem kutatójával.
szept. 12
4:54
Mire ügyeljünk a málna metszése során? (Agrofórum)
Hogyan és mikor kell metszeni a málnát? Mire ügyeljünk a metszés elvégzése során?
szept. 12
5:12
Szeptembertől ennyivel keresnek többet a Lidl dolgozói (ProfitLine)
A Lidl Magyarország újabb béremelésről döntött, szeptember 1-jétől egységesen 10 százalékos béremelést hajt végre a vállalat az áruházakban dolgozó munkavállalók, a raktári fizikai dolgozók, a raktári osztályvezetők és a területi vezetők esetében, így 2023-ban összesen 63,7 milliárd forintot fordít bérköltségre - tájékoztatta az áruházlánc hétfőn a
szept. 12
5:18
A Sony villamos energiává alakítja az irodai elektromágneses zajt (okosipar.hu)
A formabontó energiagyűjtő modult, amivel hasznosíthatóvá válnak az ipari és irodai környezetek műszaki berendezési által keltett elektromágneses hullámok, a Sony Semiconductor Solutions Corp. (SSS) jelentette be. Az eszköz már most több tucatnyi mikrowatt vagy milliwatt teljesítményre képes. A modul az ipari környezetben és az irodákban található
szept. 12
5:21
Óriási magyar siker a Szakmák Európa-bajnokságán (Szakmát Szerzek)
Az eddigi legjobb eredményt érték el a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán a lengyelországi Gdanskban, ahol az Európa-bajnok cím mellett, öt arany-, egy ezüst-, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet hoztak haza a szakképzésben tanuló fiatalok. A jelenlegi gazdasági folyamatok elvárják a fejlődő technológiákhoz való alkalmazkodást, az új
szept. 12
5:24
Jó hírt kaptak akik ingyen napelemre pályáztak – teljesültek a kifizetések (Alternatív Energia)
Az állami napelemes pályázatokon már több mint 34 000 pályázó szerződést kötött és kifizetéseket is kapott.
szept. 12
5:24
Időjárás: Mutatjuk, mikor érkezik a csapadék! (Agroinform)
Egy hidegfront hatására a hőmérséklet is visszaesik.
szept. 12
5:36
170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a Bosch (HR Portál)
Szijjártó Péter szerint hamarosan elérheti a 100 ezret a kutatás-fejlesztés területen dolgozók létszáma.
szept. 12
5:39
A magyar egyetemisták több mint felét elveszíthetjük anyagi gondok miatt (Piac és Profit)
Az OTP Bank friss felmérésből kiderült, a megkérdezettek 57 százaléka inkább lemond a felsőfokú tanulmányairól, ha nem veszik fel állami képzésre. Az önköltség láttán azonban nem kell egyből lemondani az álmokról. Az OTP Bank elkötelezett a fiatalok továbbtanulása mellett, így kedvezményes feltételeket kínál az OTP Diákhitel Számla megnyitásához, e
szept. 12
5:39
Megkezdődött a szezon Európa téli zöldségeskertjében (Magyar Mezőgazdaság)
Megkezdődött az idei szezon Európa téli zöldségeskertjében, a dél-spanyol Almeríában. Az ágazat szereplőiben még élénken él az elmúlt szezon, amely télen jó árakat hozott, de tavasszal nagyon rosszul sikerült, írja a fruchthandel.de helyi tudósítója.
szept. 12
5:42
A törökországi munkanélküliség 2014 óta a legalacsonyabbra csökkent (ProfitLine)
Törökországban az előző havi 9,6 százalék után 9,4 százalékra, 2014 januárja óta a legalacsonyabbra csökkent a munkanélküliségi ráta júliusban a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - Tüik) hétfői közlése szerint.
szept. 12
5:42
Minden, amit tudni akarsz az HBO realityjéről (MMonline)
Szeptember 10-től már az HBO csatornáján is látható A híd című reality, amely az HBO MAX indulása óta a legsikeresebb európai saját gyártású sorozat lett a non-scripted kategóriában. Most pedig a sorozat producerei válaszolnak minden kérdésre...A híd alkotói, Závorszky Anna (producer, HBO), Rubin Kristóf (Free Monkeys Production, producer), Ócsai D
szept. 12
5:45
Tovább zöldülnek a hazai kistelepülések (Agrárágazat)
Mezőgazdaság természeti sokszínűségét, a klímaváltozás hatásainak csökkentését segíti a fásítási program.
szept. 12
5:45
Kevesebb helyen, de azért átveszik az alumíniumdobozokat (Transpack)
Sok helyen megszűnt az alumíniumdobozok visszavétele. Térkép segít abban, hol találjuk a hozzánk legközelebbi átvevőt.
szept. 12
5:45
Gabonaimport-tilalom: túl sok az ellenérdekelt fél (Mezőhír)
Szakadozik az egyetértés a gabonaexport-tilalom ügyében, és nemcsak a határokon túl, de belül is.
szept. 12
5:45
18 milliárdból bővíti a miskolci gyárát a Bosch, és ebben kivételesen kutatás-fejlesztés is lesz (Telex)
170 új embert vesznek majd fel a járműelektronikai termékek gyártására.
szept. 12
5:48
A sikerpropaganda ellenére a szegények továbbra is megszenvedik az inflációt (Menedzsment Fórum)
A pénteken publikált inflációs adat ugyan az áremelkedés ütemének lassulását mutatja, ám az alacsony jövedelműek számára a folyamatok nagyon fájdalmasan alakulnak.
szept. 12
5:48
Emeli a béreket a Lidl Magyarország (Márkamonitor)
A Lidl Magyarország újabb béremelésről döntött. 2023. szeptember 1-től ugyanis egységesen 10%-os béremelést hajt végre az áruházakban dolgozó munkavállalók, a raktári fizikai dolgozók, a raktári osztályvezetők és a területi vezetők esetében, így 2023-ban összesen 63,7 milliárd forintot fordít bérköltségre.   Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország kommun
szept. 12
5:48
Robotkutya hozta meg a sikert: három díjat vehetett át a Bastion Group (KKV Magazin)
A multiknál a Lidl és a Sole-Mizo, a kis- és középvállalkozók között a Bastion Group az egyik legtöbb díjat elhozó cég az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepélyes díjátadóján szeptember 7-én a Parlamentben. Bastion Group - egy modern, innovatív megoldásokat kínáló Társaság, amely a hagyományos vagyonvédelmi szolgáltatásokat új robot- és drón- t
szept. 12
5:48
A Solid Edge, mint CAD/CAM rendszer elhelyezkedése a piacon, mi az amiben más, melyek az előnyei? (New Technology)
Első körben az integráltságról kell pár gondolatot kell ejtenünk. Maga a szó – integrált – szigorúan véve “beépítettet” jelent. Lehetne bővíteni a jelentéstartalmat az egybegyúrt, egymásba illesztett, összeolvasztott szavak értelmével is. Minden szó kicsit más jelentéssel bír, de mindegyik igaz a CAD/CAM rendszerekre valamilyen mértékig. A teljesen

Keresés