2023. szeptember 5. kedd

szept. 5
0:06
Megéri felújított tabletet, laptopot venni (MMonline)
A felújított okostelefonok adásvételével foglalkozó Rejoy.hu az iskolakezdési szezonra időzítette kínálatának bővítését: augusztus végétől az eMAG befektetését élvező startup piacteréről az okostelefonok mellett már felújított táblagépet is lehet rendelni - a kínálat az utóbbi néhány évben megjelent Apple iPadekből áll. A nyár folyamán belső fejles
szept. 5
0:06
Nagy lehetőséget kaphat jövőre három fiatal pilóta is (Telex)
Miután Palou és Ericsson sorsa eldőlt, szépen lassan kezdenek helyükre kerülni a kirakós darabjai az IndyCar jövő évi versenyüléseivel kapcsolatban.
szept. 5
0:09
Sokakat érintő felhívást tett az Opus Titász (Infostart)
A vonatkozó iparági döntés alapján ezentúl az előre fizetős mérőórákat is évente kell ellenőrizni és leolvasni. Így a következő időszakban az OPUS TITÁSZ Zrt. ellátási területén csaknem 28 ezer előre fizetős fogyasztásmérőt használó ügyfél számíthat rá, hogy leolvasás céljából felkeresik az áramhálózati elosztótársaság munkatársai.
szept. 5
0:10
Listavezetőként tért vissza a Sztárban sztár leszek (MMonline)
A kereskedelmi célcsoportoknál és a teljes lakosságnál is a TV2 vasárnap esti műsora vonzotta a legtöbb nézőt. Fiatalabb nézőknél jól kezdett az RTL-es Cápák között és a Voice is. Múlt héten gyakorlatilag már elkezdődött az őszi televíziós szezon, ami egyelőre egész szoros versenyt hozott a TV2 és az RTL között az esti sávban. A 18-49
szept. 5
0:10
Muszáj lépni, ha meg akarjuk őrizni a természet sokszínűségét (Telex)
Napjainkra a szárazföldi természetes élőhelyek 75 százaléka az emberi tevékenység következtében átalakult, az édesvízi élőhelyek több, mint 85 százaléka eltűnt, ez a riasztó mérleg pedig a biológiai sokszínűség csökkenésén is látszik. A fenntarthatóságot és a biodiverzitást is kiemelten kezelő, hatékonyabb fellépés érdekében együttműködési megállap
szept. 5
0:12
Széll Hajnalka az Auchan Magyarország országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója (ProfitLine)
A nyár folyamán átszervezés történt az Auchan Magyarország vezetésében. A vállalat valamennyi kommunikációs területe Széll Hajnalka irányítása alatt egy kézbe kerül. A már korábban is Széll Hajnalkához tartozó külső és belső kommunikáción kívül a jövőben a marketingkommunikációt, a vásárlói kapcsolatokat, az árimázst, a CSR, valamint a corporate és
szept. 5
0:13
Ügyfélpanaszok miatt komoly bírságot kapott egy biztosító (Infostart)
Az MNB 19 millió forintra bírságolta az NN Biztosító Zrt.-re az ügyféltájékoztatás, az informatikai biztonság, illetve egyes szerződési feltételek hiányosságai miatt - táll a Magyar Nemzeti Bank közleményében.
szept. 5
0:14
Váratlan felpörgés az ingatlanpiacon (MMonline)
2023 augusztusában, országosan 8213 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 61 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott a Duna House adatai szerint.Az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport ügyfélaktivitási mutatói alapján a Duna House szerint bekövetkezett a trendforduló után várt felfu
szept. 5
0:14
Parkolóhelyeket festenek fel a Zrínyi utcában (Telex)
A Zrínyi utcai lakók kérésére és Kovács Dávid Attila képviselő javaslatára a parkolás megkönnyítése érdekében a Zrínyi utca 3-4. között 22 parkolóhelyet alakítanak ki felfestéssel – tudatta Borbély Lénárd.A munkálatok hétfőn kezdődtek el, annak befejezéséig az ott lakók türelmét kérik! A parkolók felfestése folytatódik kerületszerte - ígéri a polgá
szept. 5
0:17
Rosszabb a helyzet a vártnál - Új számokkal állt elő az Államadósság Kezelő Központ (Infostart)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 4113 milliárd forint, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével változtatott a 2023-as finanszírozási tervén - olvasható a társaság honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóban.
szept. 5
0:18
Kiderült, milyen internetre vágynak a magyarok (MMonline)
Az internet sem korlátlan. A technológia meghatározza, hogy egy hálózat mekkora adatforgalmat képes lebonyolítani. A hálózat kiépítése, fejlesztése, fenntartása költséges, melyet a szolgáltatók – részben – az igénybevételtől függően terhelnek az ügyfelekre. Éppen ezért díjcsomagokat határoznak meg. De mit gondolnak maguk a felhasználók a számukra e
szept. 5
0:18
A szentendrei Tarsolylemezek kiállítás (Telex)
Új, különleges állapotban megmaradt honfoglalás kori tarsolylemezzel gazdagodott a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti gyűjteménye idén tavasszal, röviddel a Magyar Nemzeti Múzeummal közös, a Kárpát-medencei tarsolyleleteket és a tavaly előkerült új példányokat bemutató szentendrei kiállítás-megnyitót és a kapcsolódó, Árpád népe tudományos konferenc
szept. 5
0:22
Mérgező gáz került a levegőbe Sajóbábonyban, több ember kórházba került (Telex)
Mérgező, belélegzése esetén halálos foszgéngáz juthatott a levegőbe Sajóbábonyban egy a növényvédő szerek gyártásával foglalkozó üzem közelében – értesült a hvg.hu.
szept. 5
0:26
G. Fodor Gábor Pesty László kritikájáról: Ez egy cirkusz, nincs politikai jelentősége (Telex)
A választók egy másik Orbánt látnak, aki legyőzte Soros Györgyöt, és egyedül maradt a politikai aréna középpontjában. Az elemző szerint még problémát is jelenthet a Fidesznek, hogy eltűnt az ellenzék.
szept. 5
0:30
Csak szebb lett reggel óta a forint (Telex)
Erősödött a forint mintegy fél százalékkal a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest hétfőn a bankközi devizapiacon.
szept. 5
0:34
Izrael kiutasítja a zavargásokban résztvevő eritreai migránsokat (Telex)
Szombaton mintegy 170 ember megsérült a rendőrséggel folytatott, valamint az eritreai rezsim támogatói és ellenzői közötti összecsapásokban. Izrael kemény lépéseket fontolgat a szombati súlyos zavargások után, beleértve azt is, hogy azonnal kiutasítják a zavargásokban résztvevő …
szept. 5
0:38
Luis Enrique reagált Messi és Neymar „pokoli” párizsi élményeire (Telex)
A francia világbajnok Robert Pires is megszólalt, nem fogta vissza magát.
szept. 5
0:42
Megszilárdította kedvező piaci helyzetét az OXO Technologies Holding (ProfitLine)
Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2023 I. félévi tőzsdei beszámolója. A beszámoló tanúsága szerint üzleti eredményei a befektető társaság sikeres gazdálkodását, növekvő nyereségességét és kezelt vagyonának dinamikus bővülését mutatják. A szektort érintő gazdasági kihívásokra az immár két éve a hazai nyilvános piacon is jelenlévő technológ
szept. 5
0:42
A digitális ellátás lehet az egészségügy jövője? (Telex)
Egyre több olyan szereplő jelenik meg a szektorban, melyek digitális megoldásokat kínálnak a betegeknek, ezzel jelentősen lecsökkentve a hazai egészségügyben mára megszokottá vált több hónapos, legrosszabb esetben akár éves várakozási időt.
szept. 5
1:12
Hamarosan megkezdődik az Óbudai Egyetem Jövőipari Tudományos és Innovációs Park építésének előkészítése Zsámbékon (ProfitLine)
Az Óbudai Egyetem Zsámbék Város Önkormányzatával együttműködve Jövőipari Tudományos és Innovációs Parkot hoz (Zstip) létre, amely segíti a helyi kutatás-fejlesztési és az innovációs tevékenység erősödését, valamint támogatja a hazai gazdaság növekedési potenciálját. A projekt – amely a kormány Neumann Programjának része – újabb mérföldkőhöz érkezet
szept. 5
1:18
Több hó lesz Európában ezen a télen? Így befolyásolhatja az El Niño az időjárásunkat (NRGreport)
A Nemzeti Óceán- és Légköri Hivatal (NOAA) közölte, hogy 95 százalékos esély van arra, hogy a mérsékelt vagy erős El Niño-szezon 2024 februárjáig folytatódik. És ennek az időjárási eseménynek a legnagyobb hatásait valószínűleg csak jövőre fogjuk látni. Mire számíthatunk tehát?
szept. 5
1:48
Putyin kudarcnak nevezte az ukrán ellentámadást (TőzsdeFórum)
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn „kudarcnak” nevezte Ukrajna ellentámadását. Vlagyimir Putyin orosz elnök „kudarcnak” nevezte az ukrán ellentámadást hétfőn, a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón. „Az ellentámadás megakadása nem szimpla visszaesés, hanem kudarc. Meglátjuk, mi történik ezután.
szept. 5
2:24
Gépjármű mechatronikai technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A gépjármű mechatronikai technikus közúton közlekedő járművek gyártását, szervizelését és karbantartását végzi. Ez kiterjed a gépészeti, villamos és elektronikus egységekre vonatkozó karbantartási, műszaki állapotvizsgálati, hibafeltárási, hibaelhárítási, beállítási és fenntartási műveletekre. Alternatív gépjárművekkel is foglalkozik. Feladatai köz
szept. 5
2:42
Módosult az Államadósság Kezelő Központ finanszírozási terve (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 4113 milliárd forint, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével változtatott a 2023-as finanszírozási tervén - olvasható a társaság honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóban.
szept. 5
3:12
Újranyit az idén ötvenéves Jate klub Szegeden (ProfitLine)
Több éves szünet után a hallgatói élet közösségi és kulturális színtereként újranyit az idén ötvenéves Jate klub a Szegedi Tudományegyetem (Szte) központi épületében.
szept. 5
3:15
Kiderült, hol vásárolhatnak legolcsóbban lakást a fiatalok (Infostart)
A kisebb alapterületű lakások kiemelten népszerűek az első lakásvásárlást tervező fiatalok körében. A vármegyeszékhelyek közül Győr, Debrecen és Veszprém a legdrágább, míg Salgótarjánban, Békéscsabán vagy Miskolcon akár már 10-18 millió forint is lehet garzont venni.
szept. 5
3:18
Dobbantó – felső korhatár nélkül lehet jelentkezni a programba (Szakmát Szerzek)
A szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó kormányrendelet módosításai a rugalmas tanulási utat kínáló Dobbantó programot is érintették. A korábbi szabályozástól eltérően már nem csak a tizenhatodik, hanem a tizenötödik életév betöltésétől lehet jelentkezni a Dobbantó programba, felső korhatár nélkül. A módosításnak kösz
szept. 5
4:12
Ha nyugdíj előtt állsz érdemes tudnod, hogy mi az amit nem vesznek figyelembe szolgálati időként (ProfitLine)
Mivel a hazai jogszabály úgy rendelkezik, hogy az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ, ezért érdemes minden nyugdíj előtt állónak tisztában lennie azzal, hogy mik azok az időszakok, amelyet a törvény NEM Vesz figyelembe szolgálati időként, azaz nem számítanak
szept. 5
4:18
Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban, de ez nekünk csak jó lesz (okosipar.hu)
Történetének eddigi egyik legnehezebb időszakát éli a globális járműipar: habár az iparág összértéke 3 trillió dollár körül mozog, az energiaválság, a bizonytalan gazdasági tényezők és az ellátási láncok állandósult zavarai nagy kihívás elé állítják a gyártókat. Eközben a döntéshozók környezettudatosságot, a fogyasztók pedig emellett kényelmet és e
szept. 5
4:18
Ingyenes munkafüzetek a pénzügyi nevelés támogatására (Szakmát Szerzek)
A pénzügyi nevelés elengedhetetlenné vált napjainkban. Figyelmet kell fordítanunk arra, hogy gyermekeink megismerjék a pénz fontosságát és megtanuljanak takarékoskodni. Még a felnőttek is hajlamosak többet költeni akkor, ha csak a bankkártyájukat használják, és nem közvetlenül bankjegyekkel fizetnek, hiszen nem érzik közvetlenül az árakat, amíg meg
szept. 5
4:24
Hétvégi növénybarát programajánló (Magyar Mezőgazdaság)
A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben két különleges sétát is szerveznek vasárnap, szeptember 10-én. Ugyanakkor kezdődik mindkettő, tehát választani kell közülük, de bármelyik jó választásnak ígérkezik, és mindkettőn várható kóstoló is!
szept. 5
4:36
A Siemens Mobility és az ÖBB digitalizálja Ausztria vasúthálózatát (okosipar.hu)
A Siemens Mobility és az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) digitalizálja az osztrák vasúthálózatot, hogy tovább növelje a közösségi közlekedés vonzerejét. Az ÖBB célja, hogy 2040-re megduplázza Ausztria teljes vasúti rendszerének kapacitását, hogy megbirkózzon a növekvő utasszámmal. Ez a cél most egy kicsit közelebb van: a vasúti üzemeltetés legmode
szept. 5
4:39
Napelemes menekülőutak - vigyázat, az egyik illegális! (Infostart)
Körülbelül 200 ezer háztartást érint a kormány közelmúltbeli döntése, mely szerint havi elszámolást vezet be számukra a jövő évtől a kormányzat.
szept. 5
4:48
Már az új feltételekkel megy tovább a Csok (KKV Magazin)
Szeptember 1-től ismét változott a Csok és a Babaváró támogatás szabályrendszere, amelyet az augusztus 30-án megjelent Magyar Közlönyben jelentett be a kormány. A változtatás ugyan nem nagy volumenű, azonban év végéig még inkább felpörgetheti a Csok iránti érdeklődést a piacon a Duna House és a Credipass szakértői szerint. A mostani módosításoktól
szept. 5
4:48
Újabb két világsztár a Nespresso reklámfilmjében (MMonline)
A Nespresso új reklámfilmjében George Clooney mellett két új szereplő is feltűnik: Julia Garner (akit legtöbben az OZARK című sorozatból ismerhetünk) és Simone Ashley (akit a Bridgerton című sorozatban láthattak a nézők). A The Bet (A fogadás) című TV-reklámban George Clooney és Julia Garner egy partin azon versengenek, hogy meg tudják-e tippelni,
szept. 5
4:48
Nyilvános a Hankook 2022/23-ra vonatkozó fenntarthatósági jelentése (New Technology)
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó közzétette a 2022/23-as időszakra vonatkozó ESG-jelentését (Environmental Social Governance = Környezet, Szociális, Irányítás). Ebben a vállalat beszámolt idei fenntarthatósági intézkedéseiről és stratégiáiról. Ennek bizonítéka, hogy a Science Based Targets Initiative (SBTi) elismerte a Hankook üvegházhatású gázo
szept. 5
4:54
Hogyan védekezhetünk a káposztát rágó hernyók ellen? (Agrofórum)
Kertben termesztett káposztámat hernyók rágják. Mit tehetnék ellenük?
szept. 5
5:12
Már megint a szupergazdagok jártak jól (Telex)
Magyarországon egyre nehezebb áttörni az üvegplafont. Alig 300 ezer háztartás rendelkezik 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással, a falusi háztartások 55 százaléka a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét. Ilyen infláció és ilyen gazdasági növekedés mellett nagyon nehéz belépni az elitklubba.
szept. 5
5:24
Jó hír annak, aki napkollektort telepítene állami támogatással (Alternatív Energia)
A magyar kormány 224 milliárd forintos kerettel új energiahatékonysági pályázatot indít, amely 20 000 lakóingatlan energetikai felújítását támogatja vissza nem térítendő támogatások és kedvezményes hitelek formájában, célul kitűzve az energiahatékonyság legalább 30%-os javítását és éves szinten 171 GWh primerenergia-felhasználás csökkentését.
szept. 5
5:24
Időjárás: Átlag feletti hőmérsékletek jönnek (Agroinform)
Többfelé élénk lesz a szél.
szept. 5
5:24
Szuperkrumplit fejlesztenek (Magyar Mezőgazdaság)
Martina Strömvik professzor és csapata egy burgonya-pángenomot hozott létre, hogy azonosítsa azokat a genetikai tulajdonságokat, amelyek segíthetnek a következő szuperkrumpli előállításában.
szept. 5
5:42
Háromszázmilliós állami támogatással gyarapíthatják állományukat a települési könyvtárak (ProfitLine)
Az idei évben is 300 millió forint könyvtári érdekeltségnövelő támogatást biztosít a kormány a települési könyvtárak gyűjteményeinek fejlesztésére.
szept. 5
5:45
Milliárdok mentek a félkész nemzeti adatközpontra, gyorsan törlik is a felelős állami céget (Menedzsment Fórum)
Elég furcsa a gödi kormányzati adatközpont sorsa: félig elkészült, évekig nem történt semmi, majd Lázár János leállította, most pedig törlik az illetékes céget. Milliárdok mentek el a semmire.
szept. 5
5:48
Tudjuk, kinek mennyi internet kell (Piac és Profit)
Az internet sem korlátlan. A technológia meghatározza, hogy egy hálózat mekkora adatforgalmat képes lebonyolítani. A hálózat kiépítése, fejlesztése, fenntartása költséges, melyet a szolgáltatók – részben – az igénybevételtől függően terhelnek az ügyfelekre. Éppen ezért díjcsomagokat határoznak meg. De mit gondolnak maguk a felhasználók a számukra e
szept. 5
5:48
Fokossal ütött agyon egy vadász egy városba tévedt vaddisznót (Agroinform)
A vadászt állatkínzás miatt feljelentették.
szept. 5
5:48
Bíró Lajos séflegenda menüsora nyitja az őszi sorozatot (Márkamonitor)
Vendéglős és Barátai néven indít exkluzív vacsoraest sorozatot a Gléda Vendéglő. Az első estén, október 5-én a séflegenda Bíró Lajos öt fogását kóstolhatja, aki asztalt foglal a budai étterembe, amelyhez Kovács Antal háromszoros magyar sommelier bajnok választott italsort.   Deli János vendéglős rég dédelgetett álmát váltja valóra idén ősszel, amik
szept. 5
5:48
Baljós számokat közölt az Mnb (KKV Magazin)
A magas kamatok ellenére a háztartások egyre nagyobb adósságot halmoznak fel, de nem lakást vesznek, hanem a fogyasztásra kell az extra pénz. A banki betétek összege drasztikusan csökken, bár vannak, akik befektetik a pénzt, és nem felélik - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
szept. 5
5:48
Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban (MMonline)
Történetének eddigi egyik legnehezebb időszakát éli a globális járműipar: habár az iparág összértéke 3 trillió dollár körül mozog, az energiaválság, a bizonytalan gazdasági tényezők és az ellátási láncok állandósult zavarai nagy kihívás elé állítják a gyártókat. Eközben a döntéshozók környezettudatosságot, a fogyasztók pedig emellett kényelmet és e
szept. 5
5:48
Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban, de ez nekünk csak jó lesz: kényelmesebben, okosabban és zöldebben utazhatunk (New Technology)
Történetének eddigi egyik legnehezebb időszakát éli a globális járműipar: habár az iparág összértéke 3 trillió dollár körül mozog, az energiaválság, a bizonytalan gazdasági tényezők és az ellátási láncok állandósult zavarai nagy kihívás elé állítják a gyártókat. Eközben a döntéshozók környezettudatosságot, a fogyasztók pedig emellett kényelmet és e
szept. 5
5:48
Ezek voltak idén a legjobb búzafajták (Mezőhír)
Vetőmagot sokféle szempont alapján lehet választani. Íme, az idei búza-fajtakísérlet eredményei.

Keresés