2023. szeptember 5. kedd

szept. 5
0:06
Vasutasok Szakszervezete: "megfeküdhet" a vasúti személyszállítás (Infostart)
Több mint 150 mozdonyvezető és jegyvizsgáló eshet ki szeptember végétől a vasúti közlekedésből. Meleg János szerint a létszámhiány miatt jelentős menetrendi változásokra lehet számítani a budapesti elővárosi vonalakon – vázolta a Vasutasok Szakszervezetének elnöke. A MÁV közölte, 200 óra feletti túlórát a társaság létszámának mindössze 5,8 százalék
szept. 5
0:10
Novák Katalin Magyarországról a nagyköveteknek: "Olyan szövetséges, amely határozott, szavatartó, karakán, kimondja azt, amit gondol, de..." (Infostart)
...legalább lehet számítani arra, hogy amit mondott, azt fogja cselekedni, és azt mondja, amit gondol."
szept. 5
0:14
A pedagógiai asszisztensek nem tarthatnak órákat (Infostart)
A Külső-Pesti Tankerületi Központ cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy a fenntartásában lévő iskolákban pedagógiai asszisztensek is tarthatnak órákat. A Pedagógusok Szakszervezete erről a konkrét ügyről nem kapott értesítést, de más hasonló esetekről igen. A jogszabály szerint pedagógiai asszisztensek nem vezethetnek órákat, mert nincs szakirányú fe
szept. 5
0:18
Honfoglalás kori leletről tett bejelentést L. Simon László (Infostart)
Ismét honfoglalás kori tarsolylemezes sírt tártak fel Pest vármegyében. A sírról és a benne talált, különleges állapotban megmaradt tarsolylemezről hétfőn tartott sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Szentendrén.
szept. 5
0:18
Zuckerberg úr, ne törölje már a honlapunk linkjét a Facebookról – üzente az Országos Széchényi Könyvtár (Telex)
A Meta kiberbiztonsági okokra hivatkozott, de valószínűleg technikai hiba lehet a dolog hátterében.
szept. 5
5:00
Olyan időnk lesz ma, amire már nagyon régóta vártunk (ATV)
Nyugodt, kellemes, napsütéses időnk lesz ma is.
szept. 5
5:06
Vigyázat, változtak az autós vadbalesetek szabályai – csak három kiskapu maradt (Infostart)
Módosult a vadászati törvény, és már csak három esetben követelheti kára megtérítését a vétlen autós.
szept. 5
5:30
Úgy repült át az M7-es másik oldalára, mintha nem is lenne elválasztó korlát (Infostart)
A fel-és lehajtóknál a 40/50/60 táblák nem véletlenül vannak kint – emlékeztet az MKIF a baleset kapcsán.
szept. 5
5:54
Energetikailag korszerűsödött a Juvenal Kft. szolnoki fióktelepe (hirado.hu)
A beruházás célja a magasabb fokú energiahatékonyság elérése volt a felhasznált energia mennyiségének csökkentésével, valamint a megújuló energia részarányának növelésével – írták.
szept. 5
6:12
Megszólalt az energiaügyi szakértő: így járhatnak jobban a rezsi fizetésével (ATV)
A lakásban élőknek az átalánydíj fizetése, míg a családi házakban lakó embereknek a havi elszámolás érheti meg jobban a rezsi fizetése szempontjából - mondta a híradónk által megkérdezett energetikai szakember. Egyre többen választják a bediktálós rendszert közműfogyasztásuk fizetésére, mióta tavaly nyár óta a kormány csökkentette az ártámogatást.
szept. 5
6:18
Csupa jó hírünk van a mai időjárásról! Folytatódik a vénasszonyok nyara (BorsOnline)
Folytatódik a napos meleg idő, és esőtől sem kell félnünk.
szept. 5
6:30
Flesch Tamás: összességében pozítív lehet a magyar turizmus idei mérlege (Infostart)
A gyenge szezonnyitás után júliusban nagyot erősödött a turisztikai forgalom. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a belföldi kereslet a főszezonban sem élénkült meg, a külföldi vendégéjszakák növekedésével viszont összességében pozitív évet zárhat a magyar turizmus.
szept. 5
6:42
Vasszigorral búcsúznak a balatoni nyártól egy parti településen (Infostart)
Vonyarcvashegy önkormányzata és a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület együtt a vízüggyel megelégelte a Balaton partjának illegális elfoglalását.
szept. 5
6:42
"Azt se mondták meg, miért tartóztattak le!" – tévedésből zárták börtönbe a Rómában nyaraló Gergőt (BorsOnline)
Semmit sem tudott a párjáról a rácsok mögött az üzletember.
szept. 5
6:48
Nagy volt az ijedtség, óriási sáskára bukkantak Székesfehérváron (ATV)
A fehérvári nő egy szőlőtőkén bukkant a rovarra.
szept. 5
7:12
Több Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész is elutasítja a mostani Szfe aranydiplomáját (Blikk)
Több Kossuth-, valamint Jászai Mari-díjas művész nem veszi át az aranydiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől amiatt, mert a Orbán-kormány az SZFE tiltakozása ellenére 3 éve magánegyetemmé alakította az intézményt.
szept. 5
7:18
Áron alul adhatott el két ingatlant a végrehajtói kar, folytatni kell a rendőrségi nyomozást (Telex)
Az egyik irodaházat Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vette meg. A rendőrség leállította a nyomozást, az ügyészség felülbírálta.
szept. 5
7:24
Zuckerberg úr, ne törölje már a honlapunk linkjét a Facebookról – üzente az Országos Széchényi Könyvtár (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 5
7:42
Folytatni kell a nyomozást a végrehajtói kar ingatlaneladásai miatt (444.hu)
Az ügyészség határozatában felülbírálta a rendőrséget, amely szerint, bár felmerült, hogy az ésszerű gazdálkodással ellentétes volt áron alul értékesíteni két fővárosi Ingatlant, június végén bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.
szept. 5
7:48
ORFK: Mintegy 13 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 97 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
szept. 5
8:12
Haladéktalanul kivontak a forgalomból egy szívgyógyszert és egy fájdalomcsillapítót (SzMo)
A szívgyógyszer egy másik gyártási tételével már tavaly is probléma volt.
szept. 5
8:12
Bóka János: Nem kívánunk kioktatni és marginalizálni más tagállamokat (Telex)
Az új miniszter arra számít, hogy a magyar uniós elnökség nem lesz konfliktusmentes. A kormány megmutatná, miként működik az általuk elképzelt EU.
szept. 5
8:30
Összeszedte magát kedd reggelre a forint, nézzék, mennyit ér most a pénzünk (ATV)
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
szept. 5
8:42
Megnyitott Tiborcz István cégének privát klubja, amit csak tagok látogathatnak (Telex)
A svábhegyi Botaniq Budai Klub a klasszikus polgári értékrendet és mentalitást testesítené meg. A tagok felvételéről titkos felvételi bizottság dönt.
szept. 5
8:48
Megvan Orbán 2026-os kihívója? (ATV)
Budapest volt főpolgármestere megnevezte a miniszterelnök lehetséges kihívóját.
szept. 5
8:48
Megnyitott Tiborcz cégének privát klubja, ami "a klasszikus polgári értékrendet és mentalitást testesíti meg" (444.hu)
A Botaniq Budai Klubot csak tagok látogathatják majd.
szept. 5
9:00
Nem csillapodik a nyomás a magyar határon, itt a rendőrség friss közleménye (ATV)
Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik a szomszédos Ukrajnából hazánk területére.
szept. 5
9:06
Bóka János: önállóan merünk gondolkodni az Európai Unióról (Demokrata)
Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire.
szept. 5
9:18
Szijjártó Péter: a békét akarók nyugodtan bízhatnak Donald Trumpban (Demokrata)
Sok évtized totális kudarcai után az Ábrahám-megállapodások hozták vissza a közel-keleti béke reményét.
szept. 5
9:30
Hamarosan akár teljesen kiszáradhat a Velencei-tó (Blikk)
Tavaly a nyári aszály miatt jelentősen kiszáradt a Velencei-tó, ősszel pedig minden korábbinál alacsonyabbra, 53 centiméterre süllyedt a vízszintje. Jogosan merül fel a kérdés, miszerint a jövőben is esélyes-e a tó vizének ilyen jelentős mértékű csökkenése.
szept. 5
9:48
Visszavonták a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését (hirado.hu)
A szervezetet az új vezető megbízásáig a kapitányságvezető-helyettes irányítja.
szept. 5
9:48
Bóka János: Lehettünk volna bajkeverők, de az Európai Unió egységében vagyunk érdekeltek (ATV)
A magyar EU-elnökség “nem lesz konfliktusmentes” - mondta Bóka János a Magyar Nemzetnek. Az európai ügyekért felelős miniszter kijelentette: egy új Európa-politika és egy új európai politikai többség lehetősége a tét. A magyar elnökség ennek az alternatívának a megerősítésében is szerepet játszhat, aminek sok ellendrukkere van. De mint fogalmazott:
szept. 5
9:48
Tízmilliókkal húzták le a magyar csúcsmilliárdost: így csapták be a bűnözők, bárki veszélyben lehet (Pénzcentrum)
Internetes csalók szerezhették meg a milliárdos bankkártyájának adatait, a nyomozás már fél éve zajlik.
szept. 5
9:48
Ha ügyesek vagyunk, megmenthetjük a Velencei-tavat (Telex)
Azonban ha nem veszünk vissza a károsanyag-kibocsátásból, akkor az extrém alacsony vízszint nem kirívó, hanem teljesen általános lesz.
szept. 5
10:00
Horthy antiszemita leveleivel üzent az országos főrabbi Lázár Jánosnak (Telex)
Ki beszélhetne világosabban Horthy Miklósról, ha nem ő maga? – írta Frölich Róbert, miután a miniszter Kenderesen méltatta a volt kormányzót.
szept. 5
10:06
Indul az Országos Haditorna Verseny (Telex)
Szeptemberben lesznek a vármegyei fordulók, lesz honvédelmi totó, kézigránátdobás és fegyveres váltófutás is.
szept. 5
10:12
Két gyógyszert azonnali hatállyal kivontak a hazai forgalmazásból (Infostart)
Egy fájdalomcsillapítót és egy szívproblémák kezelésére használatos gyógyszert tett tiltólistára a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
szept. 5
10:12
Hableány-katasztrófa – A Viking kapitánya, Jurij C. több mint 4 év után írásbeli vallomást tett: ez áll benne (Blikk)
Furcsa momentummal kezdődött ma a Hableány-per újabb fejezete.
szept. 5
10:12
Zártkörű, csak tagsággal látogatható, privát klubot nyitott Tiborcz István cége (SzMo)
A hely a klasszikus polgári értékrendet és mentalitást testesíti meg.
szept. 5
10:18
Nagyon magas a parlagfű pollenszórása (hirado.hu)
Az allergiás tünetek gyógyszeres kezeléssel csökkenthetők – írták.
szept. 5
10:24
HM: Vármegyei fordulókkal indul az országos haditornaverseny (hirado.hu)
A regionális fordulók nyertes csapatai eljutnak a jövő tavasszal rendezendő országos döntőre – olvasható a közleményben.
szept. 5
10:30
A kirúgott szegedi tévés ügyében keveredik a Mi Hazánk, az egyetem és még a Meseország mindenkié is (Telex)
Egy LMBTQ-vita után rúgták ki Tikvicki Dórát, a szegedi Egyetem TV műsorvezetőjét. Bár a műsort a Meseország mindenkié című könyv társszerzőjének kérésére végül le sem adták, a vita másik résztvevője, a Pesti Srácok-os Lukács Adorján kirakott belőle egy részletet a TikTokra. A szegedi tévésről aztán kiderült, hogy a Mi Hazánknak is dolgozik.
szept. 5
10:36
Matolcsy megerősítette, hogy a Rose d’Or-t megvették (444.hu)
De a jacht vásárlásáról az MNB csak később értesült, amikor már nem vizsgálták a Mészáros Lőrinchez tartozó céget.
szept. 5
10:42
Kiderült, milyenek a magyarok kedvenc borai 2023-ban (Pénzcentrum)
Idén az elismert magyar borászatok változatos bor- és pezsgőkínálata mellett Dél-Amerika 4 országa is bemutatja borainak és konyhájának jellegzetes íz- és aromajegyeit szeptember 7-10. között a Budavári Palota teraszain. A 32. Budapest Borfesztivál programjai ebben az évben a borkulturális és a gasztronómiai élmények gazdagítására terelik a fókuszt
szept. 5
10:42
Kocsis Máté azt kéri a kormánytól, hogy állítsák vissza a napelemesek éves szaldóelszámolását (Telex)
A Fidesz frakcióvezetője szerint nem fair, hogy menet közben változnak a szabályok, és pártja többek közt a rezsivédelemre kapott felhatalmazást a tavalyi választáson.
szept. 5
10:48
Ön érzékeli testközelből a tanárhiányt? (Blikk)
A hírek szerint a jogszabályi változások és a tanárhiány miatt több intézményben nehézkesen indult a tanév.
szept. 5
10:54
Kocsis Máté: A kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról a napelemeknél (hirado.hu)
Az Energiaügyi Minisztérium a napokban közleményében arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli rendelkezések a jövő évtől kötelezik a tagállamokat a bruttó elszámolás bevezetésére.
szept. 5
10:56
Két személyautó ütközött össze, torlódik a forgalom az M1-esen (hirado.hu)
Csak a külső sáv járható.
szept. 5
11:00
Fullasztó hétnek néznek elébe az allergiások (Infostart)
Országos szinten nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, a héten jelentős változás nem várható – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden.
szept. 5
11:06
A Honvédelmi Minisztérium közölte: indul az országos haditornaverseny (Blikk)
Vármegyei fordulókkal szeptemberben indul az országos haditornaverseny - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Keresés