2023. szeptember 7. csütörtök

szept. 7
0:12
Hivatalos: egy sor fejlesztést törölt a kormány (Infostart)
Többek között a Galvani hídból sem lesz egyelőre semmi.
szept. 7
0:12
A csepeli önkormányzati lap szerint Németh Szilárd ötlete volt az Orbán-idézetes tábla (444.hu)
Ahogy az is neki jutott eszébe, hogy kőtáblára véssék a nevét a felújított Jedlik Ányos Gimnáziumban.
szept. 7
0:16
Lecsaptak a GVH vizsgálói a Bookingnál - itt vannak a részletek (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal munkatársai rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot tartottak a Booking.com magyarországi központjában az online szállásfoglalás piacán tapasztalt anomáliák ügyében.
szept. 7
0:16
"A tanárainknak egyszerűen érzelmi összeomlásuk van órán" (444.hu)
Informatikatanítást vállaló apukák, átképzésben gondolkodó pedagógusok – így indul a tanév a státusztörvény bevezetése után. Podcastunkban tanárok, diákok és szülők beszélnek arról, hogyan élik meg a helyzetet. A hangulatot jól mutatja, hogy egyre kevesebben akarnak névvel nyilatkozni.
szept. 7
0:20
Gyurcsány Ferenc zeneszámot küldött Orbán Viktornak (Infostart)
A DK elnöke üzent a kormányfőnek.
szept. 7
0:20
Pintér Bence újságíró is elindul a győri önkormányzati választáson Dézsi és Borkai ellen (444.hu)
Az Ungár Péter-féle ugytudjuk.hu főmunkatársa volt eddig, korábban dolgozott a Mandinernek és az Azonnalinak.
szept. 7
0:24
Hány diákra jut ma egy tanár? - Uniós statisztika (Infostart)
Magyarországon nemcsak az EU-s átlagnál, de még a sokszor mintaként emlegetett Finnországnál is alacsonyabb az egy pedagógusra jutó tanulók száma - áll egy tanulmányban.
szept. 7
0:24
Sztálin fotóját ragasztotta ki valaki Szijjártó külügyminiszter dunakeszi házának kapujára (444.hu)
“Mi a béke mellett vagyunk és a béke ügyét védjük!". Ezt a Sztálin-idézetet írták a képre.
szept. 7
0:28
Lázár János: új Tisza-híd, sok beruházás jön, Debrecen a vidék fővárosa lesz - lista (Infostart)
És Magyarország második fővárosa - jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
szept. 7
0:28
Navracsics Tibor januárban azt mondta, lemond, ha miatta nem sikerül márciusig megegyezni az Erasmus-pénzekről, most abban bízik, hogy ősz végére születhet… (444.hu)
Az Európai Bizottság biztosa júliusban azt mondta, komoly veszélyben vannak az Erasmus-ösztöndíjak.
szept. 7
0:32
Tisztogatás a MÁV-nál - lapértesülés (Infostart)
Lázár János szerdán nyugdíjazta a vasúttársaság pályaműködtetésért felelősét illetve a gazdasági vezérigazgató-helyettesét felmentették – erősítette meg a hvg.hu értesülését Csepreghy Nándor miniszterhelyettes.
szept. 7
0:36
Megint fagyott a Bükkben (Infostart)
Mínusz 2 és fél fokot mértek a Bükk-fennsíkon.
szept. 7
0:40
NMHH: a magyar fogyasztóknak lövésük sincs az internetes adatcsomagokról (Infostart)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internethasználókat vizsgáló piackutatása érdekes hiányosságokat talált a magyar internetezők adat- és díjcsomagokkal kapcsolatos ismereteiben.
szept. 7
0:44
Máris reagált a MÁV a vezetői felmentésekről szóló lapinformációra (Infostart)
Pontosítás a MÁV vezetését érintő változásokról - ezt írta a MÁV a honlapján a cég vezetésében történt változásokról szól ujsághírre reagálva.
szept. 7
5:36
Drasztikusan megnőtt a gyermekorvosok leterheltsége az agglomerációban (ATV)
Időről időre felröppenek a hírek a betöltetlen háziorvosi praxisokról. A GKI egy augusztus végi kutatása szerint a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma közép-Magyarország területén a legmagasabb. Budapest pedig a déli kerületeket leszámítva igen komoly bajban van a háziorvosi ellátás szempontjából. Többek között erről beszélt Fábián Dóra
szept. 7
5:45
Most akkor az Orbán-kormány tényleg lebirkózta az áremelkedést? (Menedzsment Fórum)
Szeptemberre gyakorlatilag eltűnt a nyugdíjasok inflációja az élelmiszerüzletekben, hiszen az előző évhez képest alig változtak az árak és forintosítva is régen lehetett ennyi pénzből megoldani a havi bevásárlást.
szept. 7
6:12
Több mint 400 millió forintból újul meg a művelődési ház Tótkomlóson (hirado.hu)
A beruházást 2024. szeptember közepéig kell befejezni – írták a közleményben.
szept. 7
6:14
Közlekedési családi napot szervez a hétvégén a Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség (hirado.hu)
A biztonságos közlekedés érdekében a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági és ügyességi versenyt indít.
szept. 7
6:18
Folyamatos támadás alatt áll a magyar határ, létrával és drótvágóval próbálkoznak az illegális bevándorlók (hirado.hu)
Az embercsempészek az utóbbi időben nagy csoportokat, egyszerre 150–200 főt próbálnak meg átjuttatni a határkerítésen.
szept. 7
6:20
Huszonhét hősi halott katona maradványai kerültek elő Apagyon (hirado.hu)
A huszonhét exhumált honvéd közül hét ismeretlen.
szept. 7
6:24
Minibölcsőde épül Csanádapácán (hirado.hu)
A 2500 lakosú községben a tervek szerint novemberre felépül a 8 kisgyermek napközbeni ellátását biztosító épület.
szept. 7
6:24
Eddig ezekről a kerületi polgármesterekről lehet tudni, hogy újraindulnának jövőre (444.hu)
Budapesten a 23 polgármesterből 12-ről tudjuk, hogy újraindul, egyről pedig azt, hogy ki az, aki a támogatásával elindul helyette.
szept. 7
6:36
Újszülött babát hagytak a kecskeméti kórház bejáratánál (Infostart)
Újszülöttet, egy egészséges kisfiút hagytak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata előtt kedden - közölte az intézmény szóvivője szerdán az MTI-vel. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő az ötödik csecsemő, akit a kórház gondjaira bíztak.
szept. 7
6:45
“Csak” egy vezérigazgató-helyettest rúgott ki Lázár János a MÁV-nál (Menedzsment Fórum)
A MÁV cáfolta a korábbi híreket.
szept. 7
6:48
Huszonhét hősi halott magyar katona maradványai kerültek elő Apagyon (Blikk)
Huszonhét, a második világháborúban elhunyt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon; a hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt a szeretteikkel.
szept. 7
6:54
L. Simon László szerint elragadta a hév a Horthyt méltató Lázár Jánost (444.hu)
Azért felsorolta ő is Horthy vitathatatlan érdemeit.
szept. 7
7:12
Lángra kapott egy autó Szolnokon, lezárták egy hidat miatta (ATV)
Az autó csütörtök hajnalban gyulladt ki.
szept. 7
7:12
Akár 150 ezer forintos bírság is járhat, ha nincs kint olvashatóan a házszám (444.hu)
A táblát az ingatlan tulajdonosának az utcafronti kerítésen vagy az épület közterületi homlokzatán, a közterületről látható helyen kell elhelyeznie.
szept. 7
7:18
Pálinkásüveg az anyósülésen, teherautó a szántóföldön - mi az? (Infostart)
A győri rendőröket egy közlekedési balesethez, pontosabban egy szántóföldön landolt kisteherautóhoz riasztották.
szept. 7
7:18
ORFK: Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 143 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
szept. 7
7:18
Úgy érzi, döcögősen indul a tanév? – 5 pontban szedtük össze, miért lehet ez (Telex)
Vajon hogy lehet úgy előre tervezni, ha a tanév rendje augusztus végén derül ki? Hogy lehet úgy órarendet csinálni, ha a tanárok egy része szeptember közepén fogja bejelenteni távozását? És akkor még nem is beszéltünk a felújításra szoruló tantermekről vagy a kígyózó sorokról az előrehozott érettségire való jelentkezésnél.
szept. 7
7:24
Bár a cukor ára elszállt, nem kaptunk sokkot az árstop kivezetése után (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 7
7:24
Viszünk fénymásolópapírt az iskolába, összedobjuk a krétát, de kérdem én, a fenntartó mit csinál? (Telex)
Egyre többször kérik az állami iskolák a szülők segítségét: ők viszik a vécépapírt, a neonlámpákban rendszerint apukák cserélik az égőket, de van, ahol egy újabb, 600 ezer forintos okostáblára is összedobhatnák a pénzt. Olvasóink tapasztalatai.
szept. 7
7:30
Napokig nem tűnt fel senkinek, hogy meghalt az idősotthon egyik lakója (Infostart)
Elhunyt egy 94 éves férfi a hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban, aki csak három nappal a halála után találták meg. Az ügyben most belső vizsgálatot is indítottak.
szept. 7
7:36
800 embert bocsát el a gödöllői üzemét bezáró autóipari multi, a dolgozókat teljesen lesújtotta a hír (SzMo)
A szakszervezet szerint azután döntött a cég a bezárás mellett, hogy túl magasnak ítélték a munkaerő költségét. Szerbiába, Marokkóba és Tunéziába költözhet a termelés.
szept. 7
7:54
Kövér: Hibrid háború, amit a brüsszeli globalisták folytatnak a szuverenitását védő Magyarország ellen (Telex)
Az Országgyűlés elnöke interjút adott a Mandinernek. Szerinte David Pressman csak állítólagos amerikai nagykövet, a háborút már mindkét fél elvesztette, és félő, hogy az EU-val egy újabb birodalmi törekvés áldozataivá válunk.
szept. 7
8:06
Tankerületi utasítással tiltották meg az iskolai csoportbontást, így kevesebb tanárra van szükség (SzMo)
A tiltás több iskolában szinte teljesen ellehetetleníti az idegennyelv-oktatást vagy a felzárkóztatást. A szakszervezet szerint a tankerületek utasításainak semmilyen jogalapja sincs.
szept. 7
8:06
800 munkást kell elküldeni, mert bezár egy gödöllői gyár (Telex)
A Lear Corporation Hungary Kft. autóipari multinak túl drága a hazai munkaerő, kiszervezi a munkafolyamatokat máshova.
szept. 7
8:12
Ukránpárti csoport tűzött Sztálin-képet Szijjártó Péter házának kapujára (ATV)
Elszabadultak az indulatok a külügyminiszter dunakeszi családi háza előtt.
szept. 7
8:18
Óbuda bekeményítene a veszélyes sofőrök miatt (Infostart)
Óbuda-Békásmegyer polgármestere törvénymódosítást kezdeményez a biztonságos közlekedés elősegítésére.
szept. 7
8:30
Lepedőbe csavart újszülöttet hagytak a kecskeméti kórház bejárata előtt, a közeli pékség dolgozói hallották meg a gyermeksírást (ATV)
Újszülöttet, egy egészséges kisfiút hagytak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata előtt kedden - közölte az intézmény szóvivője szerdán az MTI-vel. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő az ötödik csecsemő, akit a kórház gondjaira bíztak.
szept. 7
8:30
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 143 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
szept. 7
8:32
Huszonhét hősi halott katona maradványai kerültek elő Apagyon (Demokrata)
A hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét.
szept. 7
8:42
Hősi halált magyar honvédek földi maradványai kerültek elő (Infostart)
Huszonhét, a második világháborúban elhunyt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon; a hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt szeretteikkel.
szept. 7
8:42
Szavazzon! Ön szerint kijut a magyar válogatott az Eb-re? (hirado.hu)
Az egész Európa-bajnoki selejtezősorozat legnehezebb mérkőzése vár csütörtökön a magyar labdarúgó-válogatottra, amely a sztárokkal felálló Szerbia vendége lesz.
szept. 7
8:42
Egészen lesújtó, ami a határon történik - Itt a rendőrség friss közleménye (ATV)
Az orosz-ukrán háború kezdete óta naponta több ezer menekült érkezik hazánk területére a szomszédos, háború sújtotta országból.
szept. 7
8:54
Több mint egymilliárd forintba kerülhetett listaáron a "háborúpárti" plakátkampány (Telex)
A valós költség valószínűleg valamivel kevesebb, de így is több százmillióról lehet szó.
szept. 7
9:00
Lépett az OTP, óriási változás következett be (ATV)
Három új, népszerű fizetési megoldással bővül az OTP Bank szolgáltatása.
szept. 7
9:12
Másfélfok: Nem is használják itthon azt a technológiát, amely a békési földrengéseket okozhatta volna (Telex)
A szakértői oldal cikke is cáfolja Aszódi Attilát: nem a geotermikus erőművek okozták az augusztusi földrengéseket.
szept. 7
9:18
Gyenes Levente húzott egy váratlant Gyömrőn (Infostart)
Nem indul a 2024-es választásokon Gyömrő volt polgármestere.

Keresés