Az iskolakezdés sok családnak komoly anyagi terhet jelent. Mutatjuk, hogyan tervezd meg időben a kiadásokat, mire figyelj, és hol kerülheted el a felesleges költségeket. Az iskolakezdés nem szeptember elsején kezdődik, hanem jóval korábban. Mire megérkezik az első tanítási nap, addigra már számos kisebb-nagyobb kiadás összeadódhat, és ha ezekre nem
Két csillagjegy számára különleges, örömteli fordulatot tartogat a közeljövő. Nézd meg, milyen változások várnak rád a mindennapokban! Az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után most végre egy olyan tisztító, könnyed energia érkezik, ami felemel és új reménnyel tölt el. Vízöntő: a szabadságvágy és az új kezdetek találkozása Hirdetés Ha Vízöntő vagy,
A Kvízguruk kvízében már öt helyes válasz is szép teljesítménynek számít, de a hibátlan eredményhez igazán széles körű ismeretekre lesz szükséged. A nyolc kérdés több különböző területet érint, így minden tudásodra szükség lehet. A Kvízguru kvízei játékos módon segítenek frissen tartani az elmédet. Most egy újabb agykarbantartó feladat vár rád.
Sulyok Tamás kapaszkodik az utolsó szalmaszálba, eltávolításának módjával kapcsolatban ma hoz döntés az Alkotmánybíróság. Miközben ma Baka Andrást köztársasági elnöknek választja az Országgyűlés, Sulyok Tamás eltávolításának módjáról ma dönt az Alkotmánybíróság. Ugyanis a Fidesz és a KDNP lépviselői utólagos normakontrollt kértek. Szerintük az Alap
Válaszolt a MÁV a Freemix kérdéseire a gyékényesi elmaradt csatlakozásról. Kiderült, miért indult el a dombóvári személyvonat. A MÁV válaszolt a Freemix kérdéseire az augusztus 5-én megírt gyékényesi eset kapcsán. A MÁV mostani válaszával a korábbi cikkünkben felvetett kérdésekre is választ kaptunk. A vasúttársaság részletesen leírta, mi történt a
Lassan meglendülnek a pénzügyek három csillagjegynél. Nézd meg, téged érint-e a kedvező fordulat, és hogyan alakul a jegyed sorsa. Jön a pénz. Hosszú, bizonytalan időszak után végre friss energia érkezik a pénztárcád környékére, ha a szerencsés jegyek közé tartozol. Már a következő napokban érezni fogod a megkönnyebbülést és a váratlanul megnyíló ú
Bekopog a száraz hidegfront Magyarországra, eső nem lesz, legfeljebb csak a szél hoz némi frissítő lehűlést. Megérkezett a száraz hidegfront, ujjongani nem kell, mert esőt nem hoz, de a szél lehűlést ígért. Napközben legfeljebb 33 fokig melegszik a levegő az Alföldön. Viszont nyugaton és északon ennél több fokkal is hűvösebb lehet. Csütörtökön szin
Baltával támadt két rendőrre a felbőszült zalai terminátor, most meg azon csodálkozik, hogy rács mögé került. Letartóztatta a bíróság a fatolvajt, azt hitte ő a zalai terminátor és baltával rontott a rendőrökre. Pedig a férfi hivatalos személy elleni erőszak miatt már állt a bíróság előtt, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott – közölte a Köz
Nyíregyházán súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy rolleres fiút, akit a zebrán gurult, amikor elütötte egy autó. Elütötte a szabályosan haladó autó azt az elektromos rolleres fiút, aki a zebrán gurult át. Előtte pedig nem állt meg a STOP táblánál sem. A baleset hétfő este történt Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő nevű városrészében, a Kemecsei ú
A mai agykarbantartó kvízben ismét alaposan megdolgoztathatod az emlékezetedet és előhívhatod a régebben megszerzett ismereteidet is. Lássuk, mennyire frissek ma az agytekervényeid! A Kvízgurun minden kvíz egy újabb lehetőség arra, hogy játékosan megmozgasd az agytekervényeidet. A mostani kérdéssor is izgalmas szellemi kihívást tartogat.
Döntött az Országgyűlés döntött: a 74 éves Baka András lett Magyarország új, sorrendben a nyolcadik köztársasági elnöke. Véget ért a várakozási időszak, Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke. Mint ismert, a köztársasági elnöki tisztség azt követően üresedett meg, hogy az Országgyűlés 2026. július 13-án elfogadta az Alaptörvény tizenh
A mai műveltségi kvízben több különböző területen is bizonyíthatod, mennyire széles körű a tudásod. A jó eredményhez érdemes előhívnod mindazt, amit történelemből, földrajzból, kultúrából és más témákból megjegyeztél. Ha szereted az agykarbantartó feladatokat, a Kvízguru kvízei remek választást jelentenek. Ez a kérdéssor is próbára teszi a tudásoda
Az agykarbantartó kvíz remek alkalom egy kis szellemi tornára és arra, hogy néhány percre megtornáztasd az elmédet. Könnyebb és gondolkodósabb feladványok egyaránt próbára tesznek. Egy kis agymozgatás mindig jól jöhet, a Kvízguru pedig érdekes kérdésekkel segít megdolgoztatni az elmédet.
Nem kell lemondanod a napfogyatkozásról akkor sem, ha nem sikerült speciális szemüveget szerezned. Egy tésztaszűrő, egy kartondoboz meg alufólia is elég lehet – feltéve, hogy nem közvetlenül a Napot nézed.
A Földszint című film közösségi finanszírozói számára megnyitott előadásokon a támogatói helyek kiosztása után fennmaradt szabad helyekre lehet jegyet váltani jelenleg, a budapesti Uránia Filmszínházba, szeptember 12-i és 14-i vetítésekre.
Szarajevóba megy a Kábé felnőttek (Kind of Adults), a fesztivál Docu Rough Cut Boutique nevű mentorprogramja segítheti hozzá a filmet, hogy elnyerje végső formáját. Az alkotók elmesélték nekünk, hogyan igazították a fiatal felnőttek útkereséséről szóló Egynyári kaland témáját egy dokumentumfilmhez, miért tartják különlegesnek az általuk követett wa