-
Majdnem ötször annyian vettek fel idén személyi kölcsönt, mint lakáshitelt
2025 november 6.
Biztos Döntés
-
Eddig soha nem látott érdeklődés mutatkozik a személyi kölcsönök iránt: a konstrukció dominanciáját pedig jól tükrözi, hogy az év első kilenc hónapjában közel ötször annyian kötöttek szerződést személyi hitelre, mint a lakáshitelre. Figyelemre méltó emellett, hogy miközben több lakossági terméknél is csökkent a hitelfelvételek száma 2024. első háro
-
Állami mankón a lakáshitelezés: az új hitelek 38%-a támogatott
2025 november 5.
ProfitLine
-
Megérkeztek a szeptemberi hitelstatisztikai adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a támogatott hitelek aránya a teljes hitelkihelyezésben jelentősen megugrott. Ennek fő mozgatórugója az Otthon Start program, gyakorlatilag az egész ország erről beszél a bejelentése óta.
-
Meghozta a házasodási kedvet szeptemberben az Otthon Start
2025 november 5.
Biztos Döntés
-
Idén szeptemberben 896-tal több pár kötött házasságot Magyarországon, mint egy évvel korábban, amiben a BiztosDöntés.hu szakértői szerint valószínűleg az akkor induló Otthon Start Programnak is szerepe van. Annak ellenére, hogy a legfeljebb 3 százalékos kamat mellett elérhető, támogatott lakáshitelt családi állapottól függetlenül bárki igényelheti,
-
Berobbant a magyar lakáshitelezés: elképesztő, mit csinált az Otthon Start
2025 november 5.
Pénzcentrum
-
Megérkeztek a szeptemberi hitelstatisztikai adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a támogatott hitelek aránya a teljes hitelkihelyezésben jelentősen megugrott. Ennek fő mozgatórugója az Otthon Start program, gyakorlatilag az egész ország erről beszél a bejelentése óta - erről ír cikkében a Bankmonitor.
-
Mennyit spórolhatsz az Otthon Start hitellel a piaci lakáshitelhez képest? Számokkal mutatjuk!
2025 november 5.
Biztos Döntés
-
Az Otthon Start fix 3%-os kamata lényegesen kedvezőbb, mint a jelenlegi piaci alapú lakáshiteleké. De mennyit nyerhetsz 10, 30 vagy 50 millió forintos hitelösszegnél, 20 vagy 25 éves futamidő esetén?
-
Orbán bejelentette: több lépésben vezetik be a 14. havi nyugdíjat januártól
2025 november 4.
SzMo
-
A miniszterelnök több ígéretet is tett új Facebook-videójában. Például azt, hogy szó sem lehet a 13. havi nyugdíj összegének maximalizálásáról, a 3 százalékos lakáshitelért pedig "az utolsó vérig" harcolni kell.
-
Közel tízéves mélyponton a lakásépítések, szeptemberben a lakáshitelezés is csúnyán visszaesett
2025 november 4.
444.hu
-
A szeptember végéig átadott lakások száma a 7500-at sem érte el, a jóváhagyott lakáshitelek értéke 20 százalékkal zuhant az Otthon start első hónapjában. Csak az építési engedélyek száma nő, de már az is lassuló ütemben.
-
Kevesebb az új lakás, de fellendülés várható – ugrásra készek a vevők az új lakáshitellel felvértezve
2025 november 4.
Adózóna
-
Idén október végéig 7490 új lakás épült, 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
-
Meghozta a magyarok kedvét az Otthon Start, rég nem akartak ennyien lakáshitelt felvenni
2025 november 4.
Portfolio
-
Közzétette szokásos negyedéves lakossági megtakarítási felmérését a Magyar Nemzeti Bank: a szeptember végi kutatás szerint enyhén csökkentek a magyarok inflációs várakozásai, de a válaszadók továbbra is viszonylag magas inflációra számítanak. Részben az Otthon Start megjelenése is okozhatta, hogy emelkedett a jelzálog- és babaváróhitelt felvenni te
-
Meghozta a magyarok kedvét az Otthon Start, rég nem akartak ennyien lakáshitelt felvenni
2025 november 4.
Portfolio
-
Közzétette szokásos negyedéves lakossági megtakarítási felmérését a Magyar Nemzeti Bank: a szeptember végi kutatás szerint enyhén csökkentek a magyarok inflációs várakozásai, de a válaszadók továbbra is viszonylag magas inflációra számítanak. Részben az Otthon Start megjelenése is okozhatta, hogy emelkedett a jelzálog- és babaváróhitelt felvenni te
-
Mégsem robbant be az Otthon Start Program? Elmaradt a várva várt "hitelboom"
2025 november 4.
naphire.hu
-
A várakozásokkal ellentétben nem hozott áttörést az Otthon Start Program: a szeptemberi lakáshitel-adatok szerint sem a felvett hitelösszeg, sem a szerződések száma nem ugrott meg látványosan. Bár a támogatott hitelek aránya rekordmagasságba emelkedett, összességében visszafogott volt az érdeklődés.
-
Nem robbant be az Otthon Start: a vártnál jóval kevesebb ilyen hitelt igényeltek
2025 november 3.
SzMo
-
Az új lakáshitelek, illetve a szerződéskötések száma nem nőtt jelentősen, viszont a támogatott lakáshitelek összege jócskán megugrott. Ez már a program hatásának tudható be.
-
Oeconomus: sajátos a magyarok viszonya az ingatlanhoz, de felzárkózási pályán van a jelzálogpiac
2025 november 3.
Infostart
-
2024-ben a GDP-arányos lakáshitel-állomány mindössze 8,2 százalék volt hazánkban. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint az Otthon Start program egyszerre épít a magyar társadalom tulajdonközpontú szemléletére, és nyit teret a nyugat-európai hitelezési gyakorlat fokozatos átvételére.
-
Lejárt a határidő a népszerű kedvezményes lakáshitelnél
2025 november 3.
ATV
-
Az öt százalékos kedvezményes konstrukció október végén kifutott, de a BiztosDöntés.hu szakértői szerint az Otthon Start hitel még jobb alternatívát kínál a fiatal vásárlóknak.
-
Egy hónap alatt átrajzolta az Otthon Start a hitelpiacot
2025 november 3.
Biztos Döntés
-
Bő hároméves csúcsra ugrott szeptemberben a kihelyezett támogatott lakáshitelek mennyisége az Otthon Start hitel megjelenése nyomán – derül ki a jegybank friss adataiból. Az új támogatott kölcsön ezzel együtt összességében nem hozott új rekordot a havi lakáshitel-kihelyezéseknél. Az első kilenc hónap viszont hihetetlen számokat hozott a lakossági h
-
Ennyi volt, nagy kedvezmény tűnik el a magyar bankokból: sokan jártak jól vele eddig, kérdés, lesz-e folytatás
2025 november 3.
Pénzcentrum
-
Október végével megszűnt a bankok vállalása az 5%-os kamatplafonnal kínált zöld lakáshitelekre a 35 év alatti fiatalok számára. A szigorú feltételrendszer és az Otthon Start lakáshitel megjelenése miatt a konstrukció nem tudott érdemi hatást gyakorolni a hazai lakáshitelezésre - írta a Portfolio.
-
Ennyi volt: lejárt a határidő az egyik kedvezményes lakáshitelnél
2025 november 3.
ProfitLine
-
Több bank kínálatából eltűnt a fiataloknak szánt, úgynevezett „öt százalékos” zöld lakáshitel, amelyet a pénzintézetek eredetileg egy átmeneti, október végéig tartó, mintegy féléves időszakra vezettek be.
-
Akár egy 33 millió forintos lakáshitel törlesztője is kihozható lenne nullára az új támogatással
2025 november 3.
MMonline
-
2026-tól új fejezet nyílik a közszolgálati dolgozók lakhatási lehetőségeiben: a kormány bevezeti az Otthontámogatást, amely alanyi jogon, kérelemre igényelhető juttatásként akár évi 1 millió forint támogatást biztosít minden jogosult munkavállalónak. A money.hu elemzése alapján két közszolgálati dolgozó együtt – például egy pedagógus és egy egészsé
-
Eljárt az idő az 5%-os lakáshitelek felett, egymás után vezetik ki a bankok a terméket
2025 november 3.
Portfolio
-
Október 31-ével véget ért a bankok április 1-je óta élő vállalása arra vonatkozóan, hogy a futamidő első öt évére 5%-os kamatplafonnal kínáljanak zöld lakáshiteleket a 35 év alatti fiatalok számára. A termék legtöbb banknál megfigyelhető túl szigorú feltételei, majd a fix 3%-os Otthon Start lakáshitel megjelenése ellehetetlenítette, hogy érdemi hat
-
Ennyi volt: lejárt a határidő az egyik kedvezményes lakáshitelnél
2025 november 3.
Biztos Döntés
-
Több bank kínálatából is eltűnt a fiataloknak szóló, „öt százalékos” zöld lakáshitel, amelynek értékesítését egy bő fél éves, október végéig tartó, átmeneti időszakra vállalták a pénzintézetek. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a konstrukció nem hagy betöltetlen űrt maga után: a potenciális igénylők az Otthon Start hitelt ugyanúgy választhatják,