-
A Fundamenta idén 200 milliárd forint lakáscélú forrás kihelyezését tervezi
2016 május 18.
ProfitLine
-
A Fundamenta-Lakáskassza arra számít, hogy hitelezése idén eléri a 100 milliárd forintot, emellett ezzel megegyező betétkifizetéssel számol, így a tavalyi 175 milliárd után idén 200 milliárd forintnyi forrással járul hozzá a lakáspiac és az építőipar fejlődéséhez.
-
Hol itt a baj? - Rekord számokat közölt a Fundamenta
2016 március 9.
Portfolio
-
Újabb rekordokat hozott 2015 a Fundamentának, négyből egy lakáshitelt tavaly is a lakáskassza folyósított Magyarországon. Gergely Károly elnök-vezérigazgató, aki év végén búcsúzik a társaságtól, nem...
-
Óvatosságra int a FULA
2016 január 19.
ProfitLine
-
A Fundamenta-Lakáskassza örömmel fogad minden olyan kezdeményezést, amely a magyar lakosság otthonteremtését segíti, ugyanakkor óvatosságra int a nem kellően biztonságos feltételekkel működő fogyasztói csoportok, vásárlói klubok esetleges létrehozásával kapcsolatban - reagált a társaság Rogán Antalnak a "Nemzeti Otthonteremtési Közösség" létrehozására vonatkozó javaslatára.
-
Támadás a lakáskasszák ellen: mi folyik a háttérben?
2016 január 19.
Portfolio
-
Nehéz jobb magyarázatot találni Rogán Antal tegnapi bejelentésére, mint hogy a jól működő lakás-előtakarékossági piacot is egyre inkább saját befolyási övezetévé szeretné tenni a kormány. A szektor...
-
Betámadta a kormány a lakáskasszákat
2016 január 18.
Portfolio
-
Nemzeti Otthonteremtési Közösség létrehozását javasolja a kormány - az angol building society mintájára -, hogy versenytársat támasszanak a lakástakarékoknak - közölte Rogán Antal Miniszterelnöki...
-
Megvan a vitorlás bankárkupa nyertese
2015 június 1.
Portfolio
-
Közel félszáz hajó állt rajthoz a 19. Generali-Fundamenta Lakáskassza Bankár Kupán május 31-én, vasárnap Balatonkenesén. A nagy hagyományokra visszatekintő regattát 2015-ben immáron 19. alkalommal...
-
Jelentősen növekedett tavaly a Fundamenta
2015 március 4.
ProfitLine
-
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. az előző évinél 12 százalékkal több, 139 ezer új szerződést kötött a múlt évben, ezek szerződéses összege 422 milliárd forint volt, ami 20 százalékos növekedést mutat - mondta Gergely Károly, a lakástakarék pénztár elnök-vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
-
Rekordok a Fundamentától: dübörög a lakáskassza
2015 március 4.
Portfolio
-
Bankokat megszégyenítő pénzügyi számokat produkált 2014-ben is a Fundamenta. A lakáskassza az előző évinél ötödével több, 422 milliárd forint értékben kötött új üzletet, és harmadával több, 68...
-
Félmilliós bővüléssel kalkulálhatnak a lakástakarékok
2015 február 3.
ProfitLine
-
A négy lakástakarék pénztár 1,2 millió szerződést kezel, de további félmillió szerződésre számíthatnak - derült ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. piackutatásából, amelynek megállapításait kedden közölte az MTI-vel.
-
Értékes erőforrásnak számít Ön a munkahelyén?
2014 december 12.
HR Portál
-
Vannak olyan cégek, melyekről az ott dolgozók azt állítják, ezek a legjobb munkahelyek. Ezen vélemények alapján adják át az Aon Hewitt Legjobb Munkahelyeknek járó díjait. Hogy miben jobbak a többieknél? A díjazott vállalatoknál dolgozók több mint háromnegyede gondolja úgy, hogy a felsővezetés a vállalat legértékesebb erőforrásaként bánik az alkalmazottakkal – ez az arány az átlagos cégeknél csupán…
-
A családok fele tesz félre gyerekei jövőjére
2014 november 7.
HR Portál
-
A magyar családok 54 százaléka gyűjt pénzt gyermeke jövőbeni céljaira. A célok közt az első helyen áll a továbbtanulás támogatása, másodikon a biztonsági tartalék képzése, míg harmadik a sorban az otthonteremtés segítése Fundamenta-Lakáskassza Zrt. felmérése szerint.
-
A magyar családok többsége megtakarít a gyermekeknek
2014 november 6.
ATV
-
A magyar családok 54 százaléka gyűjt pénzt gyermeke jövőbeni céljaira, első helyen áll a továbbtanulás támogatása, másodikon a biztonsági tartalék képzése, míg harmadik a sorban az otthonteremtés segítése Fundamenta-Lakáskassza Zrt. felmérése szerint.
-
Olcsó a hitel, olcsó a lakás: valami alakul
2014 április 15.
Privátbankár
-
Idén legalább 20 százalékkal növekedhet a hazai lakáshitel piac – a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. prognózisa szerint. A 180 milliárd forint körüli, esetleg e feletti idei érték jelentős bővülés volna a tavalyi, 151 milliárd forint összegű lakáscélú hitelfolyósításhoz képest.
-
Rekordokat döntöget a Fundamenta
2014 március 5.
Portfolio
-
Minden lehetséges fronton erősítette pozícióját 2013-ban a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: a lakáshitelek 33%-át ők folyósították tavaly a teljes hitelintézeti piacon, az újonnan értékesített számlák...
-
Óvatos fellendülés kezdetén a hazai lakáspiac
2013 december 30.
Portfolio
-
Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Portfolio.hu Property Investment Forum 2013 konferencián Nagy Ernőt, a Fundamenta Lakáskassza stratégiai és fejlesztési igazgatóját a hazai...
-
A lakosság több mint fele költene lakáscélra
2013 december 11.
ProfitLine
-
A lakosság 59 százalékának van valamilyen lakásterve, domináns csoportot alkotnak a lakásfelújítást tervezők 29 százalékos részesedéssel, míg 10 százalék energiacsökkentő beruházást tervez - közölte felmérése eredményét a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. szerdán az MTI-vel.
-
Hasítanak a lakáskasszák - Itt a negyedik szereplő
2013 december 11.
Portfolio
-
A kis önerővel és nagy kockázatvállalással járó devizahitel-boom után megnőtt a nagyobb önerőt és kisebb kockázatvállalást biztosító lakás-előtakarékosság jelentősége Magyarországon. Az éveken...
-
A fiatalok 47 százaléka a szülőkkel él együtt
2013 június 7.
ProfitLine
-
Noha a 18-35 év közöttiek jelentős része nem szeret a pénzügyekkel foglalkozni, és ezt teherként éli meg, a Fundamenta legfrissebb piackutatása szerint minden harmadik fiatalnak már van valamilyen lakásterve, amelynek kapcsán igenis elgondolkodnak arról, milyen pénzügyi konstrukciók segítségével tudják azt megvalósítani - olvasható a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. sajtóközleményében.
-
Háromból egy lakáshitelt a Fundamenta nyújt
2013 május 14.
Portfolio
-
A krízis ellenére szerencsés helyzetben vannak ma a lakás-takarékpénztárak, különösen a Fundamenta-Lakáskasszának változott meg a piaci szerepe 2008 óta - mondta a Portfolio.hu kamerájának hitelezési...
-
Nem is ér annyit az állami támogatás, mint ahogy azt sokan hiszik
2013 április 29.
Pénzcentrum
-
Miért nincs akkora hozama a lakáskasszáknak, mint hisszük?...