Lakásbiztosítás

Lakásbiztosítás felmondása: minden információ egy helyen
2026 február 18.   Bank360 blog
A lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleknek február 15-ig kellett megkapniuk azt a levelet, amelyben biztosítójuk a közelgő lakásbiztosítási kampányra hívja fel a figyelmet.
Több millió forint lehet a tét
2026 február 18.   Azenpenzem
Átlagosan 5-6 évente éri kár a lakásbiztosítási ügyfeleket, ugyanakkor a klímaváltozás okozta extrém időjárás miatt akár tízszeresére nőhet egy-egy vihar esetén az érintettek száma. A márciusban induló harmadik lakásbiztosítási kampány jó alkalom lehet a szerződés felülvizsgálatára, ugyanis a biztosítással rendelkezők ötöde szerint jelenlegi szerző
Most lehet igazán spórolni: indul a nagy lakásbiztosítási roham
2026 február 18.   HírExtra
Március közeledtével ismét felbolydulhat a lakásbiztosítási piac: hamarosan indul az az időszak, amikor az ügyfelek külön díjmentesen felmondhatják meglévő szerződésüket, és kedvezőbb ajánlatra válthatnak. A szakértők szerint idén is tízezrek, akár százezrek mozdulhatnak meg – és nem véletlenül.
Netrisk: érdemes lecserélni a régi lakásbiztosításokat a márciusi lakásbiztosítási kampányban
2026 február 17.   Adózóna
Érdemes lecserélni a régi lakásbiztosításokat a harmadik alkalommal elinduló márciusi lakásbiztosítási kampányban, a korábbi tapasztalatok alapján egy új biztosítás éves díja akár 20-30 százalékkal alacsonyabb is lehet – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu keddi közleményében – tette közzé az MTI.
Rengeteg magyar lakástulaj feledkezik meg erről 2026 elején: keményen fizethetnek, ha beüt a baj
2026 február 17.   Pénzcentrum
Márciusban harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amely az elmúlt két évben érezhetően felpezsdítette a hazai biztosítási piacot.
Jön a kampány, így érdemes lakásbiztosítást váltani
2026 február 17.   Menedzsment Fórum
A lakástulajdonosok többsége már hallott arról, hogy márciusban lehet lakásbiztosítást váltani. A többség nem az árat nézi, és nem is online köt új biztosítást – derül ki a Groupama felméréséből.
Megéri márciusban lecserélni a régi lakásbiztosításokat
2026 február 17.   MMonline
Érdemes lecserélni a régi lakásbiztosításokat a harmadik alkalommal elinduló márciusi lakásbiztosítási kampányban, a korábbi tapasztalatok alapján egy új biztosítás éves díja akár 20-30 százalékkal alacsonyabb is lehet a Netrisk.hu elemzése szerint. Az online biztosításközvetítő szerint az elmúlt két évben alapjaiban mozgatták meg a hazai biztosítá
Lakástulajdonosok figyelmébe: így érdemes jó biztosítást kötni
2026 február 17.   Privátbankár
Az árnál fontosabb a fedezet, és a többség nem online köti meg az új lakásbiztosítását – derül ki a Groupama felméréséből.
Most 30 százalékot is spórolhatnak a lakástulajdonosok
2026 február 17.   Menedzsment Fórum
Érdemes lecserélni a régi lakásbiztosításokat a harmadik alkalommal elinduló márciusi lakásbiztosítási kampányban, a korábbi tapasztalatok alapján egy új biztosítás éves díja akár 20-30 százalékkal alacsonyabb is lehet – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.
Sorsdöntő hónap jön a lakásbiztosításoknál, érdemes komolyan venni a levelet, amit kaptál
2026 február 17.   Portfolio
Az év legintenzívebb hónapja közeleg a magyar lakásbiztosítási piacon, hiszen harmadik alkalommal lesz lehetőségük az ügyfeleknek arra, hogy felülvizsgálják lakásbiztosítási szerződéseiket, függetlenül azok évfordulójától. Az ügyfelek erről február 15-éig vehették kézhet a biztosító - korábbiaknál részletesebb - tájékoztató levelét, érdemes komolya
Egyre több magyar lakástulaj jön rá, ezt érdemes meglépni 2026-ban: ők már védve vannak a drága meglepetésektől?
2026 február 17.   Pénzcentrum
Csökkenő érdeklődés, növekvő online kötési arány és tudatosabb ügyfelek jellemzik a lakásbiztosítási piacot a Groupama biztosító kapánytapasztalatai szerint - hangzott el a biztosító sajtóeseményén. A felmérések alapján már nem az alacsony díj a döntő szempont, hanem a megfelelő fedezet, a magasabb kártérítés és a gyors kárrendezés. Eközben egyre t
Hamarosan indul a lakásbiztosítási kampány
2026 február 16.   Üzletem
Márciusban már harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amelynek során az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet február közepéig kellett kiküldeniük a biztosítóknak. A Bank360 szakportál összefoglalta, hogyan érdemes felkészülni a kampány előtt az ügyfeleknek
Hamarosan indul a lakásbiztosítási kampány - az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást
2026 február 15.   Kárpátmedence
Fontos dátum közeleg: márciusban már harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amely során az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet február közepéig kellett kiküldenie a biztosítóknak. A Bank360 szakportál összefoglalta, hogyan érdemes felkészülni a kampány el
Hamarosan indul a lakásbiztosítási kampány - az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást
2026 február 15.   KKV Magazin
Fontos dátum közeleg: márciusban már harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amely során az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet február közepéig kellett kiküldenie a biztosítóknak. A Bank360 szakportál összefoglalta, hogyan érdemes felkészülni a kampány el
Megéri felkészüli a közelgő lakásbiztosítási kampányra
2026 február 15.   Kárpátmedence
Harmadik alkalommal indul márciusban a biztosítók versengése, amikor az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást.
Akár megfizethetetlenné válhatnak a lakásbiztosítások? A klímaváltozás ezt is okozhatja
2026 február 15.   Kárpátmedence
A biztosítási szektor egyre nehezebb környezetben kénytelen helytállni a klímaváltozás gyorsuló hatásai miatt. Bár a globális biztosított károk 2025-ben csökkentek, a szélsőséges időjárási események gyakorisága és összetettsége tovább növeli a kockázatokat, miközben a hagyományos kockázatmegosztási modellek egyre kevésbé bizonyulnak elegendőnek. A
Akár megfizethetetlenné válhatnak a lakásbiztosítások? A klímaváltozás ezt is okozhatja
2026 február 15.   Portfolio
A biztosítási szektor egyre nehezebb környezetben kénytelen helytállni a klímaváltozás gyorsuló hatásai miatt. Bár a globális biztosított károk 2025-ben csökkentek, a szélsőséges időjárási események gyakorisága és összetettsége tovább növeli a kockázatokat, miközben a hagyományos kockázatmegosztási modellek egyre kevésbé bizonyulnak elegendőnek. A
Megéri felkészülni a közelgő lakásbiztosítási kampányra
2026 február 15.   Privátbankár
Harmadik alkalommal indul márciusban a biztosítók versengése, amikor az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást.
Ezt a biztosítótól érkező levelet érdemes figyelmesen elolvasnunk
2026 február 15.   Menedzsment Fórum
Márciusban már harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amely során az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást.
Megérkezett a biztosítók levele: hamarosan indul a lakásbiztosítási kampány
2026 február 15.   ProfitLine