-
Az MFB 75 millió eurós hitelkeret-megállapodást kötött
2014 április 16.
hirado.hu
-
A hitelkeretet a kis- és középvállalkozásoknak, az önkormányzati szektornak, valamint a panelprogramra nyújtandó hitelek refinanszírozására használhatják fel.
-
Ismét el kell indítani a panelprogramot
2014 március 21.
Alternatív Energia
-
A kerület rosszul működik, az itt élők ezért is akarnak váltást, változtatást.
-
A zöldhatóságoktól is kért engedélyt a panelfelújításhoz?
2014 február 22.
Infostart
-
Engedély kell a fecskék és denevérek lakóüregeinek megszüntetéséhez - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A szervezet azért figyelmeztetett erre, mert idén februárban elindult a panelprogram, amelynek során számtalan lakás újulhat meg.
-
MSZP: a Fidesz 2010-ben is megígérte a panelprogram folytatását
2014 február 21.
Alternatív Energia
-
A Fidesz többek között zöldbankot, megújuló energiákba való befektetést és a panelprogram folytatását ígérte 2010-től.
-
500 milliárd: Orbán embere "gondolt egyet és mondott egy nagyot"
2013 december 13.
ATV
-
Maximum a Holdon van 500 milliárd forint, nem a magyar költségvetésben, hogy a panelprogramra költsenek – ezt Burány Sándor mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
-
Blöff az új panelprogram
2013 december 12.
Alternatív Energia
-
El akarják terelni a figyelmet arról, hogy az Orbán-kormány "befagyasztotta" az épületfelújítási programot.
-
Németh Lászlóné: A Panelprogram III. 33 százalékos intenzitású támogatást jelent
2013 december 10.
hirado.hu
-
Indul a Panelprogram III. 2020-ig felújíttatná a kormány mind a 700 ezer iparosított technológiával épült lakást az országban.
-
Panelprogram: ezrek kaphatnak munkát
2013 november 27.
hirado.hu
-
Négyezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé a panelprogram újraindítása a szakemberek szerint.
-
320 ezer lakás újult meg a panelprogram nyomán
2013 november 27.
hirado.hu
-
A megtakarítást az energetikai felújítások után ellenőrzik, a kivitelezők pedig csak alapos szűrővizsgálat után kaphatják meg a munkát.
-
Németh Lászlóné: 15-20 százalékos megtakarítást is hozhat a panelprogram
2013 november 27.
hirado.hu
-
Újraindul a 2009-ben meghirdetett, de az előző kormány által forráshiány miatt leállított panelprogram.
-
Újramelegítve a panelprogram se jó
2013 november 26.
Alternatív Energia
-
"A Fidesz által csak „panelproliknak” hívott lakótelepi emberek mindig rosszul jártak az Orbán-kormányokkal".
-
Folytatódhat a panelfelújítási program
2013 november 26.
Portfolio
-
Sikerült előteremteni a hiányzó összeget, így újraindul a 2009-ben meghirdetett, de forráshiány miatt leállított panelprogram - jelentette be kedden Győrben, sajtótájékoztatón a nemzeti fejlesztési...
-
Panelprogram újratöltve, több ezer lakás újulhat meg
2013 november 26.
Privátbankár
-
Újraindul a 2009-ben meghirdetett program.
-
Panelprogram: 3 milliárd forintot osztanak szét
2013 szeptember 23.
Pénzcentrum
-
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mintegy 3 milliárd forint összegű támogatást ítélt meg a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Panel II program pályázatainak finanszírozására....
-
Újabb szuperpályázatokat indíthat a kormány
2013 április 5.
Pénzcentrum
-
Az elmúlt két évben a különböző panelprogramok keretében 21,32 milliárd forint támogatást fizettek ki, ebből mintegy 60.000 lakás korszerűsítése történt meg - írta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szocialista képviselők kérdésére adott válaszában....
-
Két év alatt egy városnyi panel alakult át
2013 április 5.
Privátbankár
-
Az elmúlt két évben a panelprogramokban 21,32 milliárd forint támogatást fizettek ki, ebből mintegy 60.000 lakást korszerűsítettek - írta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szocialista képviselők kérdésére adott válaszában.
-
Több mint 15 ezer panel vár évek óta a támogatásra
2012 augusztus 7.
Pénzcentrum
-
Orbán Viktor miniszterelnök közbenjárását kérte nyílt levelében a Panel Érdekképviseleti Egyesület, hogy a panelprogramban több mint két éve benyújtott pályázatok kapjanak végre támogatást....
-
Példátlan késésben a panelprogram
2012 augusztus 7.
hirado.hu
-
2010 óta várakoznak a lakóközösségek a támogatási döntésre.
-
Panellakókon nyerészkedtek a kivitelezők
2012 március 30.
Pénzcentrum
-
Felfüggesztette három, a panelprogramban részt vevő cég minősítését az ÉMI, ezek most nem végezhetnek államilag támogatott felújításokat − írja a Napi Gazdaság a nonprofit szervezet honlapján közzétett listára hivatkozva....
-
Panelban laksz? Így nehéz lesz szigetelni
2012 március 7.
Pénzcentrum
-
Jelentős csúszással folyósítják a hatóságok a panelprogram állami támogatási részét, ráadásul érzékelhetően lassultak a kapcsolódó banki döntések is....