Minden idők második legdrágább svájci focistája, a Manchester City új szerzeménye, Gelson Fernandes és családja nem szállt el attól, hogy az angol együttesnél milliomos lesz a játékosból Olyannyira nem, hogy a papa például továbbra is fűnyíróként dolgozik majd, pedig megtehetné, hogy a fiú támogatásából éljen
Kiállították Dárdai Pált, a német élvonalban szereplő Hertha középpályását a Middlesbrough elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar játékost azért küldték le idő előtt a pályáról, mert összetűzésbe került Fabio Rochemback-kal.
Egy, a nevével és a 89-es számmal ékesített futballmezt kapott ajándékba Nelson Mandela Pelétől és Samuel Eto,ótól, akik mindketten a korábbi dél-afrikai államfő 89 születésnapja alkalmából rendezendő szerdai gálamérkőzésre érkeztek Fokvárosba
Hiába próbálkozott Jáksó László, a bokszoló Kovács Attila mellett marad Proksa Szandra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Szandra szinte el sem mozdul orrműtétje után lábadozó párja mellől.
Az Arsenal vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a labdarúgócsapat vezetőedzőjével, Arsene Wengerrel szerződésének meghosszabbításáról Peter Hill-Wood, az Ágyúsok elsőszámú vezetője kijelentette, "nagyon fontos", hogy megtartsák a francia trénert
Együttműködési szerződést írt alá hétfőn délután Kisteleki István, az MLSZ és Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke.
Jörg Butt, a Bayer Leverkusen kapusa a Benfica labdarúgócsapatához igazolt A 33 éves futballista, aki az elmúlt hat idényt a gyógyszergyáriaknál töltötte, kétéves szerződést írt alá a lisszaboni klubbal
Budapest - Fájó, de a legtöbb szurkoló szerint egyáltalán nem váratlan veszteség érte a Ferencváros labdarúgócsapatát. Tököli Attila (32), a zöld-fehérek csatára szinte az utolsó pillanatig várt a döntéssel, ám tegnap, mintegy 12 órával az NB I-es átigazolási határidő lejárta előtt bejelentette, Pakson focizik tovább Tökölivel minimum 19 gól ment el” a Fradiból, hiszen az előző szezonban ennyit…
Az elmúlt hétvégén három napra a játékvezetők, ellenőrök és megyei JB-elnökök vették birtokba a Tatai Edzőtábort A találkozó feszített programja nem sok szabadidőt engedélyezett a résztvevőknek
A londoniak 17 millió fontot kérnek a hollandért. A spanyol bajnok Real Madrid labdarúgócsapata a napokban azonban "csak" 13.5 millió fontot ajánlott az angol Chelsea szélsőjéért.
Néhány napja még arról írtunk, hogy Arsène Wenger nem hajlandó a jövőjéről nyilatkozni, mára azonban megkezdődtek a tárgyalások a francia edző és az Arsenal között.
A középsúly legitim kihívója, Kelly Pavlik (31 győzelem 0 vereség) nem aggódik a szeptember 29-ére tervezett, Jermain Taylor (27 győzelem 0 vereség 1 döntetlen) elleni világbajnoki mérkőzés létrejöttével kapcsolatban, habár a szerződést még nem írta alá. Zajlik a papírmunka, úgy tudom, minden rendben halad beszélt Pavlik. A hírek szerint a mérkőzés azért került át a keleti partvidékre…
Nem a mérkőzésvezető, hanem a New Jersey állami biztos Larry Hazzard állította le a szombati Arturo Gatti Alfonso Gomez küzdelmet, amikor számolás közben belépett a ringbe. Arturo a hetedik körben húsz ütést kapott, ám egyiket sem tudta megválaszolni. Remélem, hogy a sarkából valaki leállítja az egyoldalú mészárlást. Amikor megkapta a mindent eldöntő jobbost, még mielőtt padlóra került volna,…
Több mint tízmillió forintot kapott Puskás Ferencné, az Aranycsapat legendás labdarúgójának özvegye A magyar szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a Labdarúgásért Alapítvány pontosan 10 509 385 forintot utalt át Puskás Ferencné részére
Az Izraeli Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy 2010-ben vagy 2011-ben szeretné megrendezni az egyik európai kupasorozat döntőjét A izraeliek a Bajnokok Ligája-fináléról sem mondanak le, de úgy vélik, az UEFA Kupa-döntőre reálisabb esélyük lenne - ugyanis utóbbihoz csak minimális átalakításokra lenne szükség a Tel-Avivban található, 44 ezer férőhelyes nemzeti stadionban, míg előbbihez ki kellene…
Nem a mérkőzésvezető, hanem a New Jersey állami biztos Larry Hazzard állította le a szombati Arturo Gatti Alfonso Gomez küzdelmet, amikor számolás közben belépett a ringbe. Arturo a hetedik körben húsz ütést kapott, ám egyiket sem tudta megválaszolni. Remélem, hogy a sarkából valaki leállítja az egyoldalú mészárlást. Amikor megkapta a mindent eldöntő jobbost, még mielőtt padlóra került volna,…
A Magyarországon, Veres László irányítása mellett készülő lengyel tehetség, Grzegorz Proksa (10 győzelem 0 vereség) második profi mérkőzését is Las Vegasban vívta, ellenfele Sean Wilson volt. Super-G második profiboksz mérkőzésén sem töltött sok időt a ringben.
A nyár legnagyobb küzdelmét rendezik szombat éjjel Las Vegasban: a visszatérő 42 esztendős Bernard Hopkins és a végtelenségig precíz Ronald Winky Wright találkozik a ringben. Professzorok egymás ellen!
Vincenzo Montella nyolc év után visszatért az AS Romától a Sampdoria labdarúgócsapatához A 33 éves csatárt azért engedték el a fővárosiak korábbi együtteséhez, mert az elmúlt két évben - elsősorban sérülései miatt - nem tudott magának stabil helyet szerezni a kezdőtizenegyben
Andorka Pétert jövõ nyárig érvényes szerzõdés köti a Haladáshoz, a csatár azonban már ma meghosszabbította 2008 június 30-án lejáró megállapodását, hiszen újabb két évre elkötelezte magát a klubhoz
Roberto Ayala és Francisco Pavon aláírt a Real Zaragoza csapatához. Ewerthon Stuttgartban, Jörg Butt a Benficában folytatja. Átjáróház a La Romaredában Alig "töltött el" két hetet új csapatánál, a Villarrealnál Roberto Ayala, máris továbbállt. A 115-szörös argentin válogatott három...
A múlt pénteki, római balesetből okulva külön helyszínen rendezik meg az olaszországi szenior atlétikai világbajnokságon a gerelyhajítást. A szervezők bejelentették, hogy a szeptember 4. és 15. közötti, riccionei vb-n - ahol a 35 éven felüliek szerepelnek - nem a stadionban tartják meg a versenyszámot. A pénteki Golden League-viadalon a finn Tero Pitka:ma:ki megcsúszott, és a kezéből úgy repült el…
Doppingvétség miatt eltiltást kapott két orosz akrobatikus tornász.Tatjana Okulova két évig nem versenyezhet, mert szervezetében furoszemidet találtak, míg Sztanyiszlav Kofelnyikovnak hat hónapot kell kihagynia kannabisz fogyasztásáért. Mindkettőjüket az áprilisi Világkupa-döntőn vizsgálták, a viadalon Okulova arany-, Kofelnyikov ezüstérmes lett.
Vic Darchinyan váratlan trónfosztása után érdekesen alakulhatnak a dolgok a kevésbé fókuszban lévő légsúlyban. Miután a tehetséges, de ismeretlen Nonito Donaire bosszút állt testvérén és szinte megsemmisítő vereséget mért az eddig legyőzhetetlennek tartott örményre, a ma 19. címvédésre készülő Pongs
St Louisban edzőtáborozik David Diaz a WBC könnyűsúlyú világbajnoka, aki augusztus 4-én a legendás Erik Morales ellen lép ringbe. A mexikói bunyós azzal a Steve Cunningham-el készül, akinek eddigi leghíresebb tanítványa Cory Spinks volt. Morales eközben hazájában tréningezik a bokszolók által nagyon
Patrik Gedeon játékára nem számítanak a jövőben Debrecenben A cseh védekező középpályás a Debrecennél eltöltött több mint egy hét alatt nem tudta meggyőzni a hajdúságiak vezetőit, akik így nem tartanak igényt a játékosra - közölte a klub hivatalos honlapja
Szeptember elején két nagyszabású showt is rendez Európa egyik vezető bokszistállója az Universum Box Promotion, valamint leányvállalata a Spotlight Boxing. 7-én Düsseldorfban a női világbajnok Julia Sahin vívja majd a főmérkőzést, de rajta kívül Dimitry Sartison, Gennady Golovkin, valamint Sebastia
A ZTE ifjú védőjével, Simonfalvi Gáborral beszélgettek klubja hivatalos honlapján a bajnoki rajt előtt a kazanyi élményekről és a ránk váró bajnokságról.
Augusztus 18-án Salt Lake Cityben lép legközelebb kötelek közé a nehézsúly egyik legnagyobb ütője, David Tua. A szamoai bunyós 10 menetes meccset bokszol a sokat megélt Saul Montanaval, akinek legyőzése kötelező feladatnak tűnik. Tua korábban számos komoly bunyós ajánlatát visszautasította, mondván
November 3-án a walesi Millenium Stadion 76 ezer örjöngő nézője előtt lép ringbe a WBC/WBA nagyközépsúlyú világbajnok Mikkel Kessler, hogy legyőzze a hazaiak kedvencét, Joe Calzaghet, aki a WBO öv birtokosa. A dán bokszoló nagyon örül a lehetőségnek, hogy végre igazi szupermérkőzésen is bizonyíthat.
Gól nélküli döntetlennel zárult az északír Linfield és a svéd Elfsborg összecsapása a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörének nyitó felvonásán. A visszavágót jövő szerdán rendezik. A párharc győztese a második körben a magyar bajnok DVSC-TEVA-val találkozik.
Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnökének segítségével két argentin labdarúgó érkezik a Fáy utcába. Az angyalföldi csapat szakvezetése hétfőtől tesztelheti Juan Jose Maidanát és Christian Omar Diazt.
Tovább bővült az Újpest kerete: a lila-fehér klub szerződtette Dombai Andrást, a Lombard-Pápa 28 esztendős kapusát (képünkön), aki egy évre, kölcsönjátékosként érkezett a Megyeri útra. Dombai András az elmúlt idényben ? kölcsönben ? Budafokon védett.
Az FC Internazionale megszerezte a Lazio chilei középpályását, Luis Jiménezt. A Wigan Athletic svéd csatára, Andreas Johansson a dán Aalborg BK-ba igazolt. Az RC Lens középpályása, Olivier Monterrubio egy évvel meghosszabbította szerződését.
Kedden az ausztriai Brühlben, 10 180 néző előtt felkészülési mérkőzést játszott Németh Krisztián (képünkön) és Simon András csapata az angol Liverpool, a német Werder Bremen ellen
Igazi regénybe illő történet Franck Ribéryé. A francia válogatott labdarúgó, akit nyáron igazolt le a Bayern München, nagyon szegény környékről indulva küzdötte fel magát a csúcsra.
Két fiatal, argentin futballista csatlakozott a Vasas keretéhez, egyikük a River Plate keretének is tagja volt. A Diósgyőr a Boca Juniors B-ből igazolt. Markovits László, a Vasas elnöke az egyesület honlapján megerősítette, hogy jövő héten két argentin fiatal érkezik a csapathoz. Az egyaránt 21...
Kisebb sérülése miatt a tervezettnél ugyan rövidebbre sikerült David Beckham első tréningje új klubjánál, a Los Angeles Galaxynál, ám az angol labdarúgónak kevesebb mint egy óra is elég volt ahhoz, hogy elbűvölje csapattársait "Nagyszerűen viselkedett velünk