Betegség

Cseh László már lemondott a 200 vegyesről
2017 június 28.   Inforádió
Betegség hátráltatta Cseh László felkészülését a budapesti vizes világbajnokságra, az edzéseket ismét elkezdhette, de korábbi egyik kedvenc számában edzője szándéka ellenére sem akar elindulni a Duna Arénában.
Meghalt a Millenmium-trilógia sztárja, Michael Nyqvist
2017 június 28.   Bumm.sk
Ötvenhat éves korában elhunyt kedden Michael Nyqvist svéd színész, a Millenmium-filmsorozat sztárja, halálát tüdőrák okozta – közölte az ügynöke. A svéd színész egy éve küzdött a betegséggel.
Az alvászavarnak súlyos betegség lehet a vége
2017 június 28.   HáziPatika.com
A több hónapon át tartó alvászavar depresszióhoz vagy 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet - mondta Purebl György pszichiáter szakorvos, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese az M1 tévében. ...
Három rostban gazdag étrend
2017 június 28.   Női NetCafe
Az úgynevezett civilizációs betegségek között vezető helyen állnak azok a krónikus emésztőrendszeri betegségek, amelyek rostban gazdag étrenddel megelőzhetőek.
Betegség egyenesen a kávéfőzőből
2017 június 28.   HáziPatika.com
A kávéfőző gépek gőze a modern, jól szigetelt lakásokban segítheti azoknak a gombáknak az elszaporodását, amelyek aztán toxinokat bocsátnak ki, károsítva az egészségünket. ...
Lang Györgyi: Ezen nincs mit szégyellni
2017 június 28.   NLCafé
A Pa-Dö-Dő énekesnője évtizedekig nem is tudott róla, hogy sclerosis multiplexben szenved. Lang Györgyi a diagnózis után sem akart szembenézni a betegséggel.
Számos betegséget okozhatnak a klímaberendezések
2017 június 28.   ProfitLine
A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés - hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
Helyettes tisztifőorvos: számos betegséget okozhatnak a klímaberendezések
2017 június 28.   Hírstart
A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés – hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
Magas vérnyomást mért az orvosom, máris gyógyszert kell szednem?
2017 június 28.   WebBeteg
Magasvérnyomás-betegségről akkor beszélünk, ha 3 különböző időpontban, nyugodt körülmények között mért érték átlaga, meghaladja a 140 Hgmm-es szisztolés, vagy a 90 Hgmm-es diasztolés értéket.
Tragédia! Meghalt A tetovált lány sztárja
2017 június 27.   Lokál
A tetovált lány sztárja mindössze 56 éves volt. Az is kiderült, hogy milyen szörnyű betegség okozta Michael Nyqvist halálát.
Helyettes tisztifőorvos: számos betegséget okozhatnak a klímaberendezések
2017 június 27.   Magyar Idők
A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés – hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.
Gyógyszerkivitel és -behozatal - Ezeket kell tudnia az utazóknak
2017 június 27.   WebBeteg
Egy-egy utazás alkalmával milyen igazolást kell beszerezni ahhoz, hogy a krónikus betegségükre vagy az akut problémáikra szedett gyógyszereiket gond nélkül magukkal vihessék az utazók más országokba?
Vigyázzon a légkondival! - Mutatjuk, miért
2017 június 27.   Napi
A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés - hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az M1 kedd délutáni műsorában.
Mit tehet a beteg? - A 2-es típusú diabétesz kezelése
2017 június 27.   WebBeteg
A 2-es típusú diabétesz krónikus betegség, amelyben a szervezet szénhidrát-anyagcseréjének a folyamata zavart szenved. Ez két okból következhet be: egyfelől a szövetek érzékenysége az inzulin hatásával szemben csökkenhet, másfelől nem termelődik a vércukor normális értékek között tartásához elégséges mennyiségű inzulin.
Hőség: számos betegséget okozhatnak a klímaberendezések
2017 június 27.   ma.hu
A kinti hőmérséklethez képest 6-8 fokkal hűvösebbre legyen beállítva a klímaberendezés.
Jól használja a klímát? Mert ennyi betegséget okozhat
2017 június 27.   VG
A náthától az ízületi problémákon át az atípusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés – hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az M1 csatorna kedd délutáni műsorában.
Tudja ön, hogy mennyi betegségért felelős egy klímaberendezés?
2017 június 27.   ATV
A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés - hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos.
Többféle betegséget is okozhat egy klímaberendezés
2017 június 27.   Népszava
Nagyon fontos a karbantartás - Meghosszabbították a hőségriadót.
Számos betegséget okozhatnak a klímaberendezések
2017 június 27.   Gazdasagportal
A náthától az ízületi problémákon át az A-típusos tüdőgyulladásig számos betegséget okozhat a nem megfelelően karbantartott és beállított klímaberendezés – hívta fel a figyelmet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában. Szabó Enikő kiemelte: nagyon fontos a karbantartás, egy zárt rendszerű szellőzőberendezést minimum félévente kell, de…
Rekedt hang, köhögés, gombócérzés - véletlenül sem megfázásra utal
2017 június 27.   Femcafe
Az egyik szervünk növekedését jelzi, ami akár komoly betegség miatt is bekövetkezhet.